Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1879
A természet szépségéről. (Széptani fejtegetés.) Az aestheticai érzés minden emberben épen ugy meg van mint a gondolkodó vagy akaró tehetség. Valamint minden ember szükségét érzi annak, hogy amit belsejében gondolt vagy érzett, azt külsőleg is nyilvánitsa : úgy elvitázhatatlan mindenkiben a sóvár vágy, hogy amit szépnek talál, szépnek gondol, azt kifelé a világban is létesítse, megteremtse. Csakhogy nem mindenkiben felel meg e belső vágynak, külsőleg a tehetség, nem mindenkit avat fel geniusa teremtővé, hogy az örökszépet, az eszmét tökéletes formában, a látható anyagban állítsa szemle elé, szóval nem mindenki lehet művész, habár a szép eléállítására irányuló törekvés, sokszor ugyan homályos vágy gyanánt, de mégis ott szunnyad az emberi kebelben. Sokan vannak a hivatottak, de kevesen a választottak. Az emberiség igen nagy része még odáig sem emelkedik, hogy az egyes választottak által létesített művek — a szépművek — azon hatással legyenek rá, amelyet a művész célul tűzött ki maga elé : t. i. a minden érdektől ment szellemi gyönyör, a szépnek tiszta élvezete. Hányan mennek el a művészet legnagyobb remekei mellett hidegen ; hány áll minden meghatottság nélkül a természet legcsodálódraméltóbb és sokszor igazán nagyszerű jeleneteinél ? ! Honnan ezen közömbösség ? Az ilyenekről el lehet mondani, hogy az élet anyagi küzdelmeibe annyira belemerültek, hogy nem képesek szemüket az anyagról felfelé az örökszépre, az igazra és jóra irányítani, vagy csalódásaik elfásulttá tették őket a nemesebb, szelemibb gyönyöre , akik csak önzést, érdeket látnak mindenütt, s azért a pessimissus szemüvegén át nézve a világot ennek csak árnyoldalait látják meg, míg a fény irányában gyengék szemeik. Ezekkel nem állunk szóba, mert akkor nem aestheticai fejtegetésbe kellene bocsátkoznunk, hanem előbb kedélyviláguk mélységére kellene leereszkednünk, hogy az élet és szenvedélyeik által lerakott salakot eltávolítsuk, s csak azután, ha az igaz gyöngyök maradtak hátra, kellene őket figyelmeztetni, hogy nyissák ki szemeiket és lássák meg a nagyszerűt, a fenségest, a csodálatra méltót a művészet remekeiben vagy a természet munkáiban.