Soproni Napló, 1913. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)

1913-01-01 / 298. (1.) szám

2­ 0 POLITIKAI HÍREK. A Kossuth-párt újéve. A függetlenségi Kossuth-párt szokásos újévi tisztelgése Kossuth Ferenc, a párt­vezér állapotára való tekintettel ezúttal el­marad. Mindamellett a párt újév napján dél­előtt értekezletet tart, amelyen Apponyi Albert, gróf, akit a párt felkért volt, hogy Kossuthot üdvözölje, a helyzetről nyilat­kozni fog és indítványozni fog­ja, hogy még aznap a pártnak két kiküldött tagja tolmá­csolja az elnöknek minden formaság mellő­zésével a párt jókivánatait. A kormány programmja. A „Neues Wiener Tagblatt” hosszasan foglalkozik Lukács bécsi audienciájával s jelenti, hogy a király előzetes szentesítésé­­vel ellátta a kormány választójogi javas­latát. Magyarországon — írja a bécsi lap­­ — az irány nem fog megváltozni. A pro­gramot, amelyet a kormány az új évben követni fog, a következő: A miniszterel­nök a javaslat benyújtása után fel fogja a tárgyalásokban. Ha az ellenzék ismét zajong, újra kizárások következnek. A vá­lasztójogi törvény után a kerületek új be­osztása következik s ha ez meglesz, 1914 tavaszán az új törvény alapján kiírják a választásokat. A kormány ezeken kívül be­hatóan foglalkozik a közigazgatás államo­sításának kérdésével is. Létszámemelés a haditengerészetnél. A monarchia flottaprogrammjának a megvalósítása a dreadnoughtok és gyorscir­kálók építésével egyidejűen szükségessé te­szi nemcsak a legénységnek, hanem a tiszti­karnak lényeges szaporítását is. A tengerész­tisztek létszámát az 1913. évre a következő­­kép állapították meg: 1 tengernagy, 3 al­­tengernagy, 10 ellentengernagy, 29 sorhajó­kapitány (ezredesi rang), 28 fregattkapitány (alezredes), 58 korvettkapitány (őrnagy), 297 sorhajóhadnagy (százados), 193 fregatt­­hadnagy (főhadnagy), 180 sorhajózászlós (hadnagy), továbbá a szükségnek megfelelő számú tengerészapród és tengerészjelölt. Ezek a számok az eddig megállapított béke­lé­tszámmal szemben a következő állásokkal szólítani az ellenzékét, hogy vegyen részt szaporíttattak: 3 ellentengernagy, 4 sorhajó­kapitány, 7 korvettkapitány, 39 sorhajóhad­nagy, 5 fregatthadnagy. A sorhaj­ózászlósoki számát 180-ban állapították meg, eltérően az eddigi elvtől, amely szerint ezeket is szük­ség szerinti számban alkalmazták épp úgy, mint a tengerészapródokat és a tengerész­­jelölteket. a na Mi less Albániából A londoni követ-reunion bár meghatá­rozta azt, hogy Albánia autonóm tartomány legyen, de minden valószínűség szerint ezen a kis földrészen még érdekes dolgok, esetleg szomorú események fognak lejátszódni. A szerbek még mindig megszállva tartják Du­­razzó albán kikötőt és még idők kérdése, mikor fognak az ottani viszonyok végleg tisztázódni. Képünkön látjuk a szerb ágyu­kat, melyek a tenger felé vannak fordítva, hogy az onnan jövő csapatok partraszállá­sát megakadályozzák. Fuad pasa az egyik oldalon katonai díszben, Viktor Napóleon herceg a másikon. Mindkettő aspirál az al­bán trónra, hogy ki lesz a szerencsés, azt még nem lehet tudni. Jen volt ahhoz, hogy­ elrontsa a legszebb báli ruhánkat. Klári (busán): Nem ruhákról van szó. Nagymama: Úgy, hát a zsúrokon esett valami kalamitás? Vagy talán felmon­dott a szakácsnőd? Klári (kitörő fájdalommal): Nagy­anyám, én nagyon, nagyon szerencsétlen va­gyok. (Fejét a nagymama ölébe hajtja.... Zokog.) Nagymama (Klári haját simogatja): Mi nagy bánata lehetne az én kicsi unokám­nak ?... Tárd fel a szívedet. Tudod, a nagymama jó kuruzsló, eltalálja most is az orvosságot. Klári: Soha! Soha! Nagymama: No, no! A nagymama öreg asszony, látott már nagyobb viharokat is, mint aminő az ilyen kicsi asszony lel­kében dúlhat. Klári­­kétségbeesetten összekulcsolt kezekkel): Megcsalt az uram... Nagym­am­a (izgatottan): No, no. Ez sokkal súlyosabb vád, semhogy ily könnyen ki lehetne mondani. Klári (finom levélkét von elő): A bi­zonyíték! ... A kitörülhetetlen, a megmásít­hatatlan bizonyíték. Nagymama (nyugodtan): Egy levél? Az még nem sokat jelent. (Ujjai közt for­gatja és nézi a levelet.) Klári: Mindent! Mindent! Azelőtt is sejtettem, hogy az uramnak néha.. tetszik valaki. de jó nagyanyám el tudta oszlatni aggodalmaimat. El tudta velem hitetni, hogy tévedek. De most, most itt van a bizony­ság. Nagymama (olvassa a levelet): írná­ ,­dott Ferencem, nem nyugodhatok meg sor-­­­somban. Elveszteni szerelmedet most, mi-­i­kor már éreztem, hogy mily isteni boldog­ságot nyújt az é nem, ez több, mint a­mennyit elviselni képes vagyok. Szánakozz , rajtam és térj vissza hozzám, mielőbb. Lilla.”­­ Klári (feszült várakozással néz fel a / I nagymamára..) Nagymama (pár pillanatig gondo­­­­lataiba mélyed. Nyugodtan): Szóltál már az­­, uradnak ? Klári: Még nem. Nem akartam első­­ felindulásomban megalázni őt. (Indulatosan­­ felkel.) De ha haza megyek... Nagymama (határozottan): Akkor­­ még kevésbbé fogsz neki említést tenni erről­­ az esetről. Klári: Hogyan!? Nagymama! Meg-­­ mérgezte az életemet, semmivé tette a nyu­­­­galmamat és én hallgassak? Nagymama (méltósággal): Csende­sült gyermekem... A te szivedben most vi­har dúl. A fájdalomnak vad, tomboló or­­j­kánja... Hadd tombolja ki magát a vihar, hadd hulljon szemeidből a könnyeknek zá­pora. A természet rendje szerint majd is­mét kisüt a n­ap, a maga ragyogó sugaraival. Klári (könnyein át): Soha. Az én bá­natomra nincs vigasztalás. Nagymama (szelíden): Te még nem tudod, hogy az egész élet egy nagy háború, melyet nagy türelemmel és bölcseséggel kell végigküzdeni. A türelem a jelennek, a fe­ledés a múltnak a gyógyszere. Boldog, aki mielőbb megtanulja ezt. Csendesedj... Jer ide, nagyanyához. Klári (leül a zsámolyra): Nagymama: így... Mint kicsiny leány korodban... S a nagyanya mesélni fog neked egy régi történetet. Klári (letörli könnyeit. Figyel.) Nagymama: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vidám, kicsi asszony. Versenyt énekelt a pacsirtával s ha nem dalolt, kacagott. Szemeiből nem ebből a vi­lágból Való álmodások mosolyogják S a lelyke csodálatos, meleg színekkel volt tele. Ezek a színek, mint valami könnyű varázsfátyol a szemei elé szálltak s ezen át úgy látta, hogy az emberek mind jók, mind szépek s hogy mindenek közt legszebb és legjobb az ős szerelmes élete párja. Szeretett a kicsi asszony és­­ boldog volt. Annyira boldog, hogy megirigyelték a rossz angyalok. Meg­irigyelték és szerte tépték a Szemeire boruló bűvös fátyolt. És amit a Hősi, dalos asz­­szony a­­m­aga rideg valóságában először meg­látott, az egy kacér, illatos levélcsomó volt, ami ott lappangott a férje íróasztalában. (Titkon könnyet töröl­t szeméből.) Csak egyet olvasott el belőlük é s a Hősi asz­­szony ragyogó világa elborult. Klári (merengve): Az övé is... Nagymama: Az övé is.. Érezte, hogy megbántották önérzetét, büszkeségét. Csalódása úgy hatott rá, mint durva ököl­csapások. És szenvedett kínos keservében. Klári: És a legkeserűbb fájdalmában mit csinált? Legalább­­kaparta-e az ura szemét ? SOPRONI NAPLÓ Január 1 Justh Gyula és társai, Sopron, december 31 Az ellenzék vezérei sorban kritizálják Lukács miniszterelnöknek a választójogi tör­vényjavaslatra és az ellenzék magatartására vonatkozó nyilatkozatait. Kritikájuk termé­szetesen mindenben elítélő, véleményük a miniszterelnök eljárásáról a lehető legrosz­­szabb, aminthogy nem is lehet más, mert hiszen a kormány minden szavának, minden tényének elítélésében és rosszalásában kere­sik a saját eljárásuk és a saját hibáik ment­ségét és indokolását. Újat éppenséggel semmit sem mondottak, új eszmék dolgában teljesen kimerültek és az a mélabús, bo­rongó hangulat, mely okoskodásaikon végig­vonul, bizonyítja, hogy nemcsak­ a minisz­terelnökkel, de önmagukkal sincsenek meg­elégedve. Úgy látszik, az egyetlen önmagával és politikájával teljesen megelégedett ellenzéki vezér Justh Gyula, a politikai erő­mű­vész, büszkén mutat rá arra a­ meglepő akrobatás mutatványára, hogy ő a szocialistákat nem­csak a függetlenségi párt választójogi poli­tikája mellett harcba tudta vinni, de tel­jesen megnyerte, őket a nemzeti politiká­nak, a függetlenség eszméjének. Hát igen, megfogta a szocialistákat töröknek, aki most őt viszi és nem ereszti. Igazán azt hiszi Justh Gyula, hogy a szocializmus világot rengető eszméje belefér az ő kisded babajá­tékainak eszmekörébe? Ámde büszke és bol­dog volt ama bizonyos légy is, aki midőn

Next