Sopronvármegye, 1923. július (26. évfolyam, 145-170. szám)

1923-07-01 / 145. szám

2 SOPRONVÁRMEGYE 1923 julius 1 ségének hiányossága miatt, hanem egyébb okoknál fogva sem, aminek fő oka az, hogy a törvényható­ságoknál voltak és vannak a közigazgatási tiszt­viselők mindig a legrosszabbul dotálva. A köz­­igazgatási tisztviselők tényleg nem egyenjogosul­­tak az államiakkal és legalább is nem dotáltatnak oly mértékben mint az államiak. Méltóztassék megengedni, hogy ezzel kap­csolatban nagybecsű figyelmüket egy rendeletre irányítsam, mely nemrég jelent meg és amelyet a törvényhatósági tisztviselők különösen sérelmez­nek. Azt hiszem a jelenlevő népjóléti miniszter úr lesz oly szíves és tud és fog is ezen segíteni. A vármegyei tisztviselők illetményeinek rendezéséről szóló 1901: X. t.-c. megokolásában már ki van mondva, hogy ezentúl a vármegyei tisztviselő tel­jesen azonos elbánásban részesítendő az állami­akkal. Néhány héttel ezelőtt megjelent a munkaügyi és népjóléti miniszter úr 40.000. számú rendelete, mely gyógykezelési segélyt, kórházi és szanatóri­umi ápolást, gyógyfürdő-kezelést, üdülési segélyt, gyógyszerellátást, fogászati kezelést, gyermekágyi segélyt biztosít az állami tisztviselőknek, a tör­vényhatósági tisztviselőket azonban ezekből teljesen kihagyja. Kérem az igen t. kormányt, méltóztassék a 40.000. sz. miniszteri rendeletét a törvényható­sági tisztviselőkre is kiterjeszteni. (Helyeslés.) Pénzügyi mizériák, vámőrség. Az adókivetés rendkívüli lassúsággal történik és nemcsak az egyes adózók panaszkodnak emiatt, hanem a kincstárt is óriási kár éri, amennyiben rosszabb pénzben kapja meg azt az összeget, amely­hez joga van. Az 1022. évre szóló adókivetések a mai napig nincsenek meg. Legyen szabad itt a pénzügyminiszter úr figyelmét újra ráirányítanom a vámőrség intézmé­nyére, amelyről már ismételten felszólaltam. Nem kívánom ezt a dolgot most részletesen előadni és megismételni, csak rámutatok arra, hogy a vámőr­ség köztudomás szerint nem vált be, sőt talán azt lehetne mondani, hogy ez az intézményünk teljesen csődöt mondott. Kállay Tibor pézügyminiszter: Azt nem lehet mondani! Ostor József: Az kétségtelen, hogy e tekintet­ben valami javulás van és a kormány a panaszok­nak igyekezett eleget tenni, azonban bizonyos az is, hogy a vámőrség jelenlegi minőségében meg nem maradhat. Ezért arra kérem az igen­t. m­niszter urat, hogy a vámőrség intézményét megfelelően reformálja és gondoskodjék annak oly átszervezésé­ről, hogy hivatása magaslatán állhasson és azt tel­jesen képes is legyen betölteni Ha pedig a vám­őrség erre nem képes, akkor szüntesse be az egész intézményt is ennek felügyeleti körét bízza rá a csendőrségre, amely e tekintetben feladatát mint egyebütt, itt is­­­ teljesíteni fogja. Földbirtoknovella. Annak, hogy a földbirtokreform-törvényt nem hajtották kellő gyorsasággal végre, részint törvény­hozási, részint kormányzati oka van. Törvényho­zási oka az, amelyen ma már segíteni fájdalom, nem lehet, hogy az egészet centralizálják. Abban az időben, amikor a földbirtokreform-törvény ja­vaslatát megküldték a mezőgazdasági érdekeltsé­geknek, én is abban az irányban foglaltam állást és úgy tettük meg előterjesztésünket is, hogy a földbirtokreform decentralizáltassék. Előrelátható volt ugyanis, hogy az egész földbirtokreformot gyorsan megoldani centrális új gépezettel lehe­tetlen. Ez be is következett. Jó példa lett volna nekünk a régi úrbéri „elkülönülések“, amelyek szintén törvényszékek és vármegyék szerint tör­téntek. Ezen ma már fájdalom, segíteni nem lehet, nem mehetünk vissza a decentralizációra, mert egy már működő bíróságnak, az ügyeinek szét­osztása is oly hosszú időbe kerülne, hogy a re­form végrehajtását ez a körülmény egymagában is, újból elodázná. A másik oka tisztára kormányzati. Meggyő­ződésem az, hogy a földbirtokreform-törvényt he­lyes kormányzati intézkedésekkel kellő gyorsa­sággal végre lehetett volna és lehetne hajtani és ■csupán ezért törvényhozási novellára szükség nincs. Egyéb okokból lehet reá szükség, de ezzel nem óhajtok itt foglalkozni. Ebből viszont következik, hogy ha súlyt helyezünk a reform gyors végre­hajtására és ma ebben a tekintetben azt hiszem a Ház bármely oldalán ülő pártjai között eltérés nincs, nincs szükség arra, hogy bevárjuk a novellát, mert már most is megfelelő kormányzati intézke­désekkel gondoskodni lehet a reform gyorsítá­sáról. Az a végtelen lassúság — ugyanis — amit tapasztaltunk, nem az Országos Földbirtokrendező Bíróság hibájából ered, hanem abból, hogy nem bocsátottak rendelkezésére megfelelő számú erőt és eszközt. Ez­ pedig kormányzati, nem pedig tör­vényhozási hiba. Rámutatok még egy körülményre, amely szin­tén hozzájárult a földreform törvény végrehajtásá­nak lassúságához, nevezetesen arra, hogy az ügyek­nek az az elintézési módja, amint az ma érvényben van, hátráltatja azt, más bíró tárgyal künn és megint más bíró az, aki az ügyet itt benn e preferálja és előadja. Ezenkívül pedig lehetetlen helyzet és jogászi meggyőződésemmel ellenkező az, hogy ma, amikor a törvénykezés minden ágában közvetlensé­get, szóbeliséget és nyilvánosságot kívánunk, akkor igazságügyi reformok. Az az első kérésem, hogy az igazságügyi kormányzat a bíróságot a politikától a jövőben is lehetőségig kímélje meg. Ez egyformán érdeke az összes osztályoknak és az egész jogkereső közön­ségnek. T. képviselőtársam pedig akkor, ha igaz­ságügyi és olyan kérdésekkel foglalkoznak, sze­­mélybírói funkció segítségével oldódnak meg, szin­tén ne méltóztassanak a vitába politikát belekeverni. A Kúrián félre vannak téve köteles­ részek­nek készpénzben való fizetésére szóló perek. Mél­­tóztatnak tudni, hogy országbírói értekezlet értel­mében a kötelesrészek csak készpénzben igényel­hetők. Tudjuk, hogy ebben a tekintetben milyen igazságtalanságok vannak. Ez a kérdés különösen a kisgazdatársadalmat érinti, tehát érdekelni fogja kisgazda képviselőtársainkat is. Amikor osztály történt, számtalan esetben az osztály­levelekben néhány ezer koronára lett taksálva az az örökrész, amelyet az öreg gazda halála után a birtokátvevő majd ki fog fizetni. És ez most gyakran néhány ezer rossz koronával kívánja kifizetni az örököst, akire nézve ez az összeg ma egyenlő a semmivel. Ebben a tekintetben, fájdalom, bíróságunk télhetet­lenek. Amikor ugyanis az országbírói határozatok­ban határozottan az van kimondva, hogy a köte­les rész csak készpénzösszegben igényelhető, rop­pant nehéz bíróságunknak ettől eltérni. Ezért egy törvényhozási alkotás idevonatkozólag eminens és sürgős érdeket szolgálna. Ugyanez áll a telekkönyvi reformra is. Ide tartozik az, hogy ne csak készpénzkölcsönöket le­hessen telekkönyvileg biztosítani, hanem egy­általában helyettesíthető dolgokban adott kölcsö­nöket, így például a buzakölcsönöket. Nagyon jól tudjuk, hogy az egész országban ilyen buzaköl­­csönök tényleg vannak, különösen faluhelyen és a nép között. Tudjuk azonban, hogy sok esetben létre nem jönnek, mert a megfelelő telekkönyvi biztosítás a mai telekkönyvi rendtartás alapján nem lehetséges, i­tt is tehát sürgős törvényhozási in­tézkedés szükség volna és a hitelélet javításához egy lépéssel közelebb vezetne bennünket. A hiteli kérdések közül legyen szabad a nemzetgyűlés figyelmébe ajánlanom a kamattör­vényünk revízióját. Méltóztassék ugyancsak törvényhozási úton segíteni és rendbehozni az adós késedelme foly­tán a hitelezőt ért rendkívüli károk kérdését. Tör­vényhozási intézkedésre itt is sürgős szükség van, mert úgy fogunk állni, mint egyéb esetekben, hogy a bíróság megfelelő útmutatás nélkül fog támolyogni. Az adósok egy része valósággal utazik arra, hogy ne tegyen eleget kötelezettségének. Rossz­hiszemű spekulációk ezek, de viszont természe­tesen attól is óvakodnunk kell, hogy túllőjjünk a célon, mert az úgynevezett abstrakt kárt, amely koronánk romlása folytán mindenkit ért — önma­gában véve honorálni nem lehet. A törvényjavas­lat benyújtását ide vonatkozólag sürgősnek tartom. Nagy Emil igazságügyminiszter: Ki van már nyomtatva! Őször József: Köszönettel veszem tudomásul az igazságügyminiszter úrnak ezt a kijelentését­ ,az egyes bírói intézmény kiterjesztése azt hiszen, az igazságügyminiszter úr programmaiban áll. De ez kitűnő és jó bírákat feltételez. Nagyon jól tudjuk, hogy bírói karunk számos jeles tagjától gazdasági okoknál fogva meg lettünk fosztva, minthogy meg­élhetés szempontból egyebütt helyezkedtek el.­­ Én tehát bármennyire is híve vagyok az egyes bitói intézmény kiterjesztésének, mégis felhívom a figyelmet arra, hogy azt a kérdést az igazságügy­miniszter úr megfelelő óvatossággal kezelje. Egyszerűsítés szempontjából legyen szabad egy meglevő rendszer kiépítését az igazságügy­­miniszter úr figyelmébe ajánlanom Úgy a bűnvádi, mint pedig a polgári eljárásban van már arra eset, hogy bizonyos bírói intézkedések indoko­ás nélkül tétettek. Ám ez úgy a büntető parancsra, mint pedig a fizetési meghagyásra. Számos bagatell vagy sab­lonos ügyet intéznek el a bíróságok és ezek képe­zik az alsó bíróságoknál a munka tömegét, ezek az egyszerű sablonos, mindennap előforduló esetek, amelyeknek írásbeli indokolása azonban és a meg­felelő megokolása az illető bíró részéről sok időt vesz igénybe. Ajánlom az igazságügyi kormányzat figyelmébe azt, hogy méltóztassék fakultative be­hozni azt, hogy bizonyos ilyen természetű ügyekben a bíró az ítéletet a szóbelin kívül óhajtja ez indo­kolni vagy nem. (Felkiáltások a jobb- és baloldalon. Azt nem lehet!) Végezetül legyen szabad felvetnem azt a kér­dést, vajjon mi hát az oka az említett kormány­zati kizökkenéseknek, amelyeket a kormányzat minden ágán végigmenve, kritika tárgyává tettem ? Igazságtalanok volnánk, ha ezekért a kizökkené­sekért minden hibát kizárólag csak a kormányra tolnánk. Velem született objektivitásomnál fogva nem tartom ezt megállapíthatónak. Szerintem en­nek okai abban is keresendők, hogy egy új világot élünk, amelyben új helyzetek vannak. Csakis a legkiválóbbak azok, akik ebben az új világban és ezekben az új helyzetekben megállják helyüket. A kizökkenések egy másik oka, hogy a nyomasztó gazdasági helyzetnél fogva az ország hivatalnoki kara fáradt és elernyedt. Ebből kitűnik, hogy az ország hivatalnoki karának megfelelő megélhetési visz­onyok közé juttatása nemcsak az egyes tisztviselőknek eminens érdekük, hanem országos érdek is. (Igaz !­­gy van­ a Ház minden oldalán.) Végül harmadsorban nem volnék őszinte, ha nem mondanám meg — amint kimutattam be­szédem elejétől kezdve, amikor végigmentem a kormányzat minden ágán — hogy számtalan kor­mányzati hiba, tévedés és baklövés is történt, ami az ország silány és meg nem felelő igazgatásához hozzájárul s amin a kérdéseknek másképen való kezelésével sokat lehetne segíteni. De természetes, hogy a történtekért a kor­mányzatnak is megfelelő felelősséget kell vállalnia. A kormány ne törje fejét óriási nagy reformokon, mert ezek az előadott különböző okoknál fogva meg nem valósíthatók. Ne akarja most megrefor­málni a közigazgatást és ne akarjon a polgári törvénykönyvnek egy teljesen új reformjával a Ház elé jönni. A viszonyok erre nem alkalmasak. Sem a megfelelő nyugodtság nincs meg, sem az óriási reformokhoz szükséges költségekkel nem rendelkezik államháztartásunk. A törvényhozás legyen egyszerű, világos és szabatos. Tisztítsuk meg a központi kormányzást, a minisztériumokat — kivételek természetesen mindig vannak — a restanciák iszonyatos töme­gétől és ne engedjük meg, hogy egész közigazga­tásunk balkanizálódjék. Ne menjen át a köztudatba az a hit, hogy csak annak ügyét intézik el gyor­san és kedvezően, aki megfelelő protektorokkal rendelkezik. (Helyeslés.) Végül az egyes tárcák keretében — hiszen csak kormányzati kérdésekkel óhajtottam foglalkozni — a tárcák képviselői, a miniszterek, tegyenek meg annyit, amennyit meg­tenni tudnak, hogy az illető tárcánál alkalmazottak gyorsan bonyolítsák le az ügyvitelt. Ilyen jó és gyors intézkedéseket várok a kormánytól. a jelen esetben, amikor óriási nagy értékekről van szó, nem pedig bagatell dolgokról,­­ az elj­rás az Országos Földbirtokrendező Bíróságnál közvetett, írásbeli és a nyilvánosság teljes kizárásával tartas­sak Tudom, hogy fontos állam­i okok játszottak közre a nyilvánosság kizárásának követelésében. Nem is kívánom a nyilvánosságot a teljes mér­tékben, de megkívánhatjuk a korlátozott nyilvá­nosságot, hogy az illető fél megbízottakat nevez­hessen. Méltóztassék megengedni, hogy itt kérjem nyomatékosan a földm­űvelésügyi kormányt arra, hogy méltóztassék a községi vadászterületek ha­szonbérének megfelelő felemelés­éről is gondos­kodni. • I A városházán ankét lesz a soproni drágaság ügyében. A soproni hús- és zsir áfának roha­mos drágulása a végre hatósági beavatko­zást provokált. Dr. Thurner Mihály polgár­­mester hétfőre értekezletet hívott össze, ame­lyen az államrendőrség vezetője is részt vesz. Reméljük, hogy ezen az értekezleten meg­találják a módját annak, hogy miként hoz­zák összhangba a soproni árakat más vi­déki viszonyok piaci áraival. Sopronban a hentesek és mészárosok rendszerint a bu­dapesti árakra hivatkoznak. De csak akkor, ha azok ott magasabbak. De sohasem mondták még, hogy a zsír és hús Szom­bathelyen, Nagykanizsán, Pécsett mennyivel olcsóbb, mint Sopronban. Pedig a fokmérőnk csak vidéki város lehet s nem Budapest, ahova költséges szállítás révén kerül az áru s ahol az üzemi költség, adó, üzletbér, munkadíj sokkal nagyobb, mint Sopronban. A soproni államrendőrség, mint már megírtuk, hivatalosan győződött meg, hogy Szombat­helyen félezer koronával olcsóbb a zsiradék és hús, mint Sopronban. Azt pedig mi állapí­tottuk meg és senki sem cáfolt, hogy a szombathelyi hentesek egy része soproni hizlaldából szerzi be a kövér sertést. Pé­­csett 900 koronával olcsóbb a zsír, mint nálunk. Bizonyára más vidéki városokban sem drágább. A hétfői értekezlet figyel­mébe ajánljuk még, hogy a soproni hús­­iparosok az árak kikalkulálásánál a cson­tot, mócsingot, lábakat vagy semmibe­n se számítják, vagy sokkal olcsóbban, mint a szinhust, holott azt, mint nyomtatékot, a szinhus árában sózzák a közönség nya­kába. Adatok vannak rá, hogy az árvizsgáló­bizottság működésével nemcsak a közön­­­­ség nincs megelégedve, de azt egyes ha­tóságok is aggályosnak tartják. Reméljük, hogy hétfőn ez is megbeszélésre kerül. S ha már a drágaságról beszélünk, ne áll- Legfinomabb női- és férfi-harisnyák-

Next