Sürgöny, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)

1862-09-21 / 217. szám

Második évi folyam, 217. szám 1862. Vasárnap, September 21. Sz­erkesit­ő-hivatal: Barátok­ tere 7. a a. a. földszint kiadóhivatal: Barátok tere 7. a­. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok­ tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta­hivatalnál.SÜRGÖNY Alófizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva.­­ Vidékre, naponkint poétán ft kr ft kr ft kr ft a Egéssévre 16 — Évnegyedre 4 —­ Egészévre 16 — Évnegyedre 4 —­Félévre 8 — Félévre 8 — NEMHIVATALOS RÉSZ. Tájékozás. A porosz kamrai tárgyalások valóban meglepő jeleneteket hoznak a színtérre. A hadügyminiszer még f. hó 17-én egész határozottsággal állítá, hogy a kor­mány nem számít összeütközésre, és állításának iga­zolása végett, azelőtti merev magatartásával ellenke­zőleg kijelenté, hogy a kormány kész lehetne a Staven­­hagen-módosítvány alapján egyezkedni. A viszály mag­­vát az képezi, hogy a kamra a hadsereg újjászervezésé­nek törvényes utáni létrehozatalát sürgető, vagyis­ arra nézve külön törvényjavaslatnak előterjesztését kíváná. A kamra tehát most is úgy foga föl a hadü­gyminis­­zer nyilatkozatát, hogy a kétévi szolgálatnak, a kí­vánt háromévi helyett, törvényes szabályozása iránt akar engedményt tenni. Ezért fölfüggeszté tárgya­lásait s a bizottmányhoz utasítá a miniszert. Ennek nyilatkozata a bizottmányban azonban egészen el­ütött attól, a­mit vártak,­­ íme most a rákövetkezett kamrai ülésben el akarja vitázni, a­mit mondott, is­mét állítván, hogy a kétévi szolgálatnak törvényes szabályozását sohasem ígérte meg. Várjon mi történt egy éven keresztül? nem mondja meg a távirda. Valószínű­, hogy a hadügyminiszer lel­kén tovább ment, mint menni följogosítva volt, s hogy most megingatott állását föl- úgy, mint lefelé való taga­dással akarja megerősíteni, úgy látszik azon­ban, hogy az utolsó három nap alatt a berlini magas körökben nevezetes dolgok történtek, mert a távirda minister-elbocsátási hírekről szól. Még inkább jobbra, vagy egy lépést balra készül a fordulat, még elvárandó. A dolgok mindenesetre annyira értek, hogy vagy a ministerium visszalépésének, vagy a kamra feloszlatá­sának kell bekövetkeznie. Olaszország ismét királyi biztosítást nyert a római kérdés megoldatására nézve. Victor Emanuel a forl­i községtanácsnak egy Mária Pia lgnő egybekelése al­kalmából szerencsekivonó küldöttségét biztosítá, misze­rint a római kérdés még az 1862 ik év folytán Olasz­ország s a katholikus világ nagy megelégedésére fog megoldatni. A küldöttség a történtek s naponként hallhatók s olvashatók után annyira meg volt e nyilat­kozat által lepve, hogy elnöke azon szerény kérdést koczkáztatá, vájjon ezen reményteljes nyilatkozatot közölheti e a népséggel, mire a király kijelenté, hogy ezt nem csak megengedi, hanem kivánja is. A király tehát következetes marad az ő biztatásaiban, de Olasz­ország az első biztatás óta nagyon megfogyatkozott hitében, mondhatni kiábrándult. Legkülönösebb azonban az, hogy midőn Victor Emanuel biztosítja a római kérdésnek közös megoldását, ugyanakkor vesszük a tudósítást, miszerint II. Ferencz király még Nápolyban remél ismét közelebb trónján ül­hetni. A király t. i. sept. 6-án egybehivá híveit a Quiri­­nálban s megköszönvén nekik htt ragaszkodásukat, s loyalitásukat, melylyel a törvényesség elvének szolgál­tak, hozzátéve, miszerint reméli, hogy megelégedése­s bizalma e szavait nemsokára magában Nápolyban is­mételheti nekik. Immár ki él illusióban? Victor Ema­nuel vagy II. Ferencz ? vagy talán mindketten ? Ez sem lehetetlen. Megjegyzendő azonban, miszerint II. Ferencz kijelenté egyszersmind kis udvara előtt azt is, hogy az 1848-ks alkotmány föntartása iránti korábbi ígéretéhez hűt maradand. Némely politikusok úgy magyarázzák e két ki­­rályi nyilatkozatot, miszerint Párisban, honnan állító­lag újólag csakugyan kedvező biztatásokat küldtek Tu­­rinba, készek volnának a megoldás utolsó szavát kimon­dani, de előbb ki akarják Victor Emanueltől azon te­rületi engedményeket nyerni, mik oly gyakran fölme­rültek. E végett nyomást kívánnak a királyra gyako­rolni, s innen magyarázhatók Ferencz királynak remé­nyei. Föltevésnek mindenesetre megjárja. A turini udvarnak körirata diplomatiai ü­gynö­keihez tehát mégis létezik. Ez most nyilvánosságra is került. Megjegyzendő benne azon hely, hol Garibaldi megveretése annak bizonyítékául van felhozva, hogy az olasz egység már megerősödött, másrészt pedig a fölkelés annak bizonyítványául használatik föl, hogy az olaszoknak hivniük kell Rómát, s hozzá van téve, miszerint Garibaldi, habár törvénytelen után, csak az olaszok óhajainak kölcsönzött kifejezést. Egyébként a Garibaldi és társai elleni perben meg­történt az első lépés. A nápolyi semmisitő törvényszék „közbiztonsági tekintetekből“ elrendelé, hogy ezen per a calabriai törvényszékek előtt ne tárgyaltassék s megkérése a milánói semmitő törvényszéket, hogy alkalmas esküdtszéket jelöljön ki. Olaszországnak egy törvénykönyve van ugyan, de két semmisítő törvényszé­ke. Minthogy a fölkelés nyilván Siciliában kezdődött s Calabriában végződött, ennélfogva a nápolyi törvény­széknek kellene fölebbezési törvényszéket, mely az elő­vizsgálatot vigye, s az esküdtszéket kijelölnie, mely az ítéletet hozza, így fogák föl legalább az olasz jogászok ez ügyet, míg a „közbiztonsági tekinte­tek“ döntők nem lettek. Most csak az a kérdés, várjon a milánói főtörvényszék talál-e „alkalmas“ esküdt­széket ? Bécs, sept. 18. L. Az „Öster. Zrg“ pesti levelezője nem tud elég csodákat beszélni arról, hogy mily roppant benyomást tett fővárosunkban a „Sürgöny“ azon kinyilatkoztatása, miszerint „A birodalom alkot­mányos szervezése“ czímű­ röpirat sem hivatalos kutforrásokból nem eredt, sem a főkanczellár ö­nméltóságának programmját nem tartalmazza. A tisztelt collega úr mindenesetre helyesebben cselekedett volna, ha csak saját bámulásának ki­fejezésére szorítkozik, mert Pesten, hol a politi­kához érteni szoktak, bizonyosan nem várta sen­ki, hogy egy kormánytag szellemi sajátjának vall­jon egy röpiratot, mely oly részleteket tartalmaz, mint a „mit tennék, ha bécsi minister volnék“ föliratú fejezet. Kétségkívül szintén csak saját véleményét tudatja velünk levelező úr, mi­dőn tényként állítja, hogy a kérdéses röpirat a „Sürgöny“ kinyilatkoztatása által minden jelen­tőségét elvesztette. „A birodalom alkotmányos szervezéseinek jelentősége nem külső befolyá­sokban, de önmagában fekszik s mint alant, úgy fönt sem tévesztheti el hatását, mert nagy igaz­ságokat mond azon látnoki ihlettel, azon emel­kedett nyíltsággal, azon széles látkörü tapaszta­lattal s mély felfogással, mely bennünket az aján­ló felirat nélkül is dicső Széchenyink szelle­mére emlékeztetett volna. Ugyancsak ezen ok­ból biztossággal is vártuk, hogy a „reaktiona­­rius“ anathema ki fog reája mondatni; de Kecs­­keméthy Aurel barátunk megbocsátandja e val­lomást, — nem hittük volna, hogy e szó épen az ő ajkairól jövend, mert hisz nem tudja senki sem jobban mint mi, a „Sürgöny“ emberei, hogy ön­érdekeink higgadt felfogása, a gyakorlati poli­tika mennyit szenved a jelszavak (Schlagwort) lidércz-csábjai által! És mégis ő, ki a „Vázla­tok“ czímű könyvében , közepette a zajló bel-­s kül-eseményeknek, oly magas államférfim állás­pontot tudott elfoglalni, hogy az általa sértett hiú­ságok s ostorozott szenvedélyek mérges agyarko­dásaikkal még messziről sem közelíthették meg, mégis ő kezdi mondom, a vak szavakat egy ha­zafi ellen uszítani, ki magát bizonyosan nem tartja infallibilisnek, de kinek függetlensége, hi­­vatottsága, hazaszeretete kétségen­ felüli s ki­nek szándékát szeplőtlennek ismerjük. De a midőn felhíva érezzük magunkat „A birodalom alkotmányos szervezése“ szerzőjének szelleme s jelleme iránti hódolatunkat kifejezni, egyáltalán nem akarunk annak fejtegetésébe ereszkedni, vájjon jó, helyes, kivihető-e mindaz, mit ajánl s tanácsol? A­mióta azonban Kecske­­méthy Aur­al barátunk ebbeli első czikkét olvas­tam, azon kérdés fúrja agyamat: vájjon helyes-e politikai mérlegünk csészéit igy elkeresztelni :­­ „liberális“ — „reaktionárius“ s nem-e inkább azt kellene kutatnunk : nemzeti érdek-e vagy­­ nem az ? Mi szeretjük magunkat Angolországgal párhuzamba helyezni s méltán, mert az angol s a magyar nemzet Európában ősidőktől fogva képviselik az alkotmányosság eszméjét. De ha kérdjük a népeket, mit mondanak Angliáról? Azt, hogy perfid, önző a tulságig, sőt a barba­­­­rismustól sem retteg vissza, ha érdeke kivánja.­­ Szítja a forradalmakat, ha érdekében fekszenek, leveri, midőn érdekei ellen fordulnak. Égbe emeli, támogatja Garibaldit, midőn az angol ér­dekben működik: — szidja, elhagyja, elejti, midőn törekvései az angol érdeket fenyegető irányt vesznek. Dölyfös, de azért mégis meghunyász­­kodik az amerikai előtt, mert kereskedelmének érdekeit félti, s míg a folyó éjszak-amerikai harc­ban az egész világ rokonszenve az Unió mellett álland . Anglia régóta késznek mutatko­zott a déli államok függetlenségét elismerni, mert ezt érdekében fekvőnek találja. Már­pedig Na­gybrittánia inkább volna azon helyzetben , hogy csak a szabadsági elvet vegye politikájának zsinórmértékéül. De a nagy politikában is azon tüneményre akadunk, mely­lyel annyiszor találkozunk a közéletben, hogy t. i. a gazdag ember aránylag korántsem oly bőkezű, adakozó, önzéstelen, áldozatkész mint a szegény, s hogy a szerényebb sorsunk a nagy birtokunktól tanulhatnán­k gazdálkodni s taka­rékoskodni. ii. Anglia jól teszi, hogy ekkér cselekszik, mert a midőn saját erejét szaporítja, saját hatal­mát növeli, utóbb mégis az emberiség polgári­­sodását s szabadsági fejlődését mozdítja elő. Mi pedig nem azt kérdjük, érdekünkben van e valami, hanem azt, hogy szabadelvű-e, ámbár szorosan véve csak­is az a bajunk, hogy a szabadelvű­ség consequentiáit el nem fogad­hatjuk, mert nemzeti s állami érdekeink ellen fordulnak. A világ minden népe keresi barátjait, szö­vetkezik, csatlakozik, hogy a nagy fluctuatióban megállhasson; egyedül mi keressük a barátságot ott, hol tudjuk, hogy irigykedve, agyarkodva, gyűlölve tekintik anyagi s szellemi felsőbbsé­­günket s hátat fordítunk azoknak, kiket egye­düli természetszerű szövetségeseinknek isme­rünk s kiknek semmi okuk s érdekük irigykedni ellenünk. Minden európai nép terve törekszik, hogy az európai küzdségre kijuthasson — egyedül mi akarunk elzárkózni. Lord Palmerston azt mondá egy magyar államférfiunak: „Meg nem foghatom, hogy a magyarok meg nem ragadják az alkalmat az austriai birodalom ügyeit kezükbe keríteni, ma­gukat urává tenni a helyzetnek s európai szerep­re vergődni.“ De a „Pesti Napló“ azt mondja, hogy a magyarnak ősi politikája volt a birodalom ügyeibe nem avatkozni s a „Magyar Sajtó“ va­lóban meginditó jámborsággal jegyzi meg: „Ne osztogasson Európa nekünk missiókat, mi csak a birodalmat akarjuk boldogítani." Mintha háromszáz esztendő óta még csak­ugyan nem bírtuk volna megunni a helyzetet, miszerint, mig mi odalent lármázunk vagy duzzogunk, addig ezek ide fönn kényük ked­vük szerint cselekesznek s rendelkeznek fölöt­tünk­­ a franczia, olasz, német főldőn nagyszerű fajtömörülé­seket idézhet elő. Ellenben engedjünk ezen eszméknek a Keleten sza­badabb tért, e a Kelet azonnal szétmállik, mert a Keleten minden állami s történelmi tömörülés több fa­jok apró conglomeratjából történt. Szakadványai ezek több primitív ősfajoknak, melyeket a történelmi alapo­kon kifejlett politikai nemzetiség mint griten tart össze. Lehet e oly vak politikus, ki elhitesse magával, hogy a politikai bomlás (Zersetzung) azon processusa, mely Ausztriát feloszlatná, ugyane viszonyt Pannónia földén épségben s érintetlenül hagyja ? Ha példát keresünk, ne menjünk tovább magánk házánál. Itt vansz.­István birodalma a magyar királyság, alkalmazzuk erre a nemzeti jogegyenlőség elvét azon felfogásban, mint azt ma a nemzetiségi rajongás formu­­lázza, s elértük a nemzeti felbomlás kezdetét; elmerül a politikai nemzetiség, nyomában támad a Nádoria, Románia, Vojvodina, Okolia s isten tudja mi, t. i. K­o­s­­s­u­t­h Lajos utólsó politikai conceptioja. Foglaljuk össze a mondottakat s kérdjük ma­gunktól : Találunk-e Európa jelen viszonyai, s e korszak eszméiben pontot, mely körül a magyar érdek a dynastia hagyományos politikájával meghasonlásba jöhetne? Én legalább nem találhatok.“ “ Ezt mondja K. L úr. Igen is, hála az égnek, egyek az uralkodó ház és nemzetünk életérdekei. Kevesbbé értek azonban egyet K. L. azon gyakran használt kitételével a „dynastia ha­gyományos politikája­“ — mert Austria hagyo­mányos politikájában volt sok oly pont, melyet nem tarthatni a dynastia politikájának; van sok más pont, mely bizony nem is mozdította elő a dynastia érdekeit, mind a mellett, hogy egyes kormányférfiak befolyása alatt kitartón követ­­tetett. Ugyanez észrevételt kelti az Austria által félszázadnál tovább követett keleti politika. De helyes volt-e ez eddig vagy nem ? — most nem keresvén — annyit mégis bevallok, hogy azt el­vileg lekötni nem szeretném. A török birodalom oly nagy krisisben van, hogy az irányában kö­vetendő politika is esetleg némi krisisen lesz kénytelen átmenni, s ennek pedig vajmi gyors phasisai olyanok is lehetnek,ahol a K.L. úr ál­tal fölállított vezérelv az idő által túlszárnyalva leend, vagy legalább az új fordulat minden elő­nyeitől el fog ütni. Mert — bármennyire mél­­tánylom is Austria helyzetének sajátságait, még­is bátor vagyok kételkedni azon, vájjon nem volt-e más választása, mint oly politika, mely e népek rokonszenvétől megfosztás és vájjon a ke­leti statusquo lehető fentartásával nem férne­­e össze oly irány, mely e rokonszenvet vetély­­társaitól elterelni s magának megszerezni képes lenne ? Különben Austriának mind német mind ke­leti politikája némi forduló­ponton látszik lenni. Senki ugyan nálamnál határozottabban nem ragaszkodik azon elvhez, hogy a külügyi poli­tika a jura regis reservata elseje, hisz ez azon kétségtelen alkotmányos elv, mely Angolország-­ ban is fönnáll,­­ nem is fogja senki józan ve­vővel képzelhetni, hogy egy annyifelé hajló nem­zetiségekből alakult parlament, minő egy közbi­­rodalmi fogna lenni, vagy egy magyar képviselő­ház majoritása tekintet nélkül a fejedelem euró­­pai nagyhatalmi állására, a külügyek menetét intézze, annyi azonban mégis szemügyre ve­endő, hogy a belügyekben, a belpolitikában tör­tént azon változás, melyet az alkotmányos intéz­mények legfelsőbb szentesítése létrehozott, nem lehet visszahatás nélkül a külpolitikára is. A dynastia és nemzet érdeke egy, az érde­kek politikája a czélra nézve változhatlan, de az eszközök, mikhez a változott korviszonyoknál fogva nyúlni kell, úgy látszik, napról napra el­ütnek azoktól, miket nem a dynastia, hanem az „austriai kormány hagyományos politikájának" szoktunk tekinteni. K. A. Előfizetési fölhívás. „SÜRGÖN­Y“ october-decemberi 3 havi folyamára. Előfizetési díj 4 forint. A „Sürgöny“ kiadó hivatala. HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. hó - ról R­i­n­g Mi­hály pesti vendéglős nevének „K­a­r­i­k­á­s“-ra változ­tatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. _____________________­­ A magyar kir. udv. kaanczellária Nagy László rendelkezés alatti országos főtörvényszéki titkár segé­det a Tiszán inneni kir. kerületi táblánál jegyzővé, Lavotha Rudolf rendelkezés alatti országos főtör­vény­széki segédhivatal-igazgatósági segédet ugyanazon kir. kerületi táblánál igtatóvá, s Rakovszky Fe­­rencz rendelkezés alatti állam­ügyészi helyettest s tör­vényszéki tanács­titkári kiadóvá nevezte ki. A budai cs. kir. országos pénzügy-igazgatósági osztály a helybeli cs. kir. országos főpénztárnál ürese­désbe jött III. osztályú ideiglenes tiszti állomásokra itteni járulnok K­r­a­h­­ Antalt és a jövedéki hivatal­nokok összes személyzetében III. osztályú ideiglenes tisztet C­o­sr­e­i­n Károlyt, továbbá ez utóbbi helyére a jövedéki hivatalnokok összes személyzetében létező já­­rulnokot Weber Ferenczet kinevezte. A nagyvárad-budai cs. kir. országos pénzügy­­igazgatósági osztály E­b­­­e­r­t Ödön munkácsi adóhi­vatali tisztet III. osztályú aladófelügyelővé kinevezte. A dynastia és a nemzet politikai érdekei. Azon tisztán egyéni nézetek fonalán, mi­ket Kovács Lajos ur röpirata ébresztett, át kel­lene térnem azon vezérelvre, melyet ő Austriá­­nak keleti politikájára nézve mint hagyományost irányul kitűzött; és ez: „déli Szlávia megalakulá­sát késleltetni a jobb szárnyon, miből szükség­kép a status quo védelme, a török suzerainitás támogatása, a versenyző erők: Montenegró-Szer­­bia tapintatos föntartása, Moldva-Oláhország ro­mán fejlődésének gondos ápolása­i követ­keznek.“ Megvallom, megdöbbenek a tárgy sokaságá­tól, mely itt röviden kifejezve van: az eszmék tömegétől, miket taglalnom kellene, ha e kér­désnek, az ezután követendő keleti politika mi­nőségének fejtegetésébe bocsátkoznám. Sokat lehetne kimondanom, mit szerény állásomban mondani nem tanácsos; sokat pedig, mit kor­mány szempontjából elhallgatni ildomosabb mint kimondani. Fényesen s alaposan fejté ki szerző, mit ez országnak valódi politikusai mélyen éreznek, hogy a dynastia s a magyar nemzet politikai érdeke egy. Nincs oly európai kérdés, melyben nemzetünk létérdeke a dynastia érdekével azo­nos nem volna. De, hogy e tudat áthassa a gyenge politi­kai fölfogással bíró köröket is, szükség, hogy ily eszmék újra és újra minden formában terjesztes­senek, minőket következő soraiban ékesen for­­mulázva találunk: „A nyugati (franczia) eszmék befolyása egészen más hatást gyakorol ott és itt. A jogegyenlőség elve átvive az egyénről a fajokra is, nem támadja meg a politikai nemzetiségeket a nyu­gaton, és ha bomlasztó erővel bír is, homogén anyagok­ra találván, még túlcsapongásaiban is nagyszerű új ala­kulásokat állíthat elő, példa a franczia egység. Rombolhat történelmi s állami viszonyokon, de Lapszemle. Salzburgban közelebb a német művészek ünnepi lakomáján az államminiszer úr az alkalom hangulatá­­hoz illő melegséggel fejezé ki rokonszenvét Németor­szág nagysága és hatalma iránt, kivánván annak egye­sülését, de úgy, hogy annak nagy és hatalmas súly­pontjai föntartva maradjanak. Az államminiszer úrnak nyilván az volt czélja, Németország rokonszenvét meg­nyerni. A „Reform“ azonban attól tart, hogy Austria nem német népei ezen ministeri beszédben maguk el­len fenyegető demonstratiót láthatnának. E lap t- i. úgy vélekedik, hogy ha Schmerling úr ezen kijelentés mellett: „Nekünk austriaiaknak csak Németországban van helyünk“ a februári alkotmányt változatlanul fen akarja tartani, úgy azon föltevésre jogosít föl, hogy előtte is olyféle megoldása lebeg a német kérdésnek, mint ha Schwarzenberg előtt; azaz : Németország lé­nyegben meghagyatnék eddigi alkotmányában, s ezen tisztán diplomatiai államszövetségbe az egész austriai őszállam belekényszeríttetnék. Már pedig, ha e terv ki­vitetnék, ez nem elégítené ki a német austriaiakat, nem általában a német nemzetet, mert lehetőségének előföl­­tevése és következménye nem a szabadság, hanem az eddigi nemzeti letartás folytatása volna; minthogy pe­dig a német-austriaiak ezen letartást nem akarhatják maguk számára, ennélfogva nem akarhatják azt a német népek számára sem. Ennélfogva e lap azt hiszi, misze­rint a nennémet népek méltán interpellálhatják az ál-

Next