Sürgöny, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)
1862-09-21 / 217. szám
Második évi folyam, 217. szám 1862. Vasárnap, September 21. Szerkesitő-hivatal: Barátok tere 7. a a. a. földszint kiadóhivatal: Barátok tere 7. a. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden postahivatalnál.SÜRGÖNY Alófizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Vidékre, naponkint poétán ft kr ft kr ft kr ft a Egéssévre 16 — Évnegyedre 4 — Egészévre 16 — Évnegyedre 4 —Félévre 8 — Félévre 8 — NEMHIVATALOS RÉSZ. Tájékozás. A porosz kamrai tárgyalások valóban meglepő jeleneteket hoznak a színtérre. A hadügyminiszer még f. hó 17-én egész határozottsággal állítá, hogy a kormány nem számít összeütközésre, és állításának igazolása végett, azelőtti merev magatartásával ellenkezőleg kijelenté, hogy a kormány kész lehetne a Stavenhagen-módosítvány alapján egyezkedni. A viszály magvát az képezi, hogy a kamra a hadsereg újjászervezésének törvényes utáni létrehozatalát sürgető, vagyis arra nézve külön törvényjavaslatnak előterjesztését kíváná. A kamra tehát most is úgy foga föl a hadügyminiszer nyilatkozatát, hogy a kétévi szolgálatnak, a kívánt háromévi helyett, törvényes szabályozása iránt akar engedményt tenni. Ezért fölfüggeszté tárgyalásait s a bizottmányhoz utasítá a miniszert. Ennek nyilatkozata a bizottmányban azonban egészen elütött attól, amit vártak, íme most a rákövetkezett kamrai ülésben el akarja vitázni, amit mondott, ismét állítván, hogy a kétévi szolgálatnak törvényes szabályozását sohasem ígérte meg. Várjon mi történt egy éven keresztül? nem mondja meg a távirda. Valószínű, hogy a hadügyminiszer lelkén tovább ment, mint menni följogosítva volt, s hogy most megingatott állását föl- úgy, mint lefelé való tagadással akarja megerősíteni, úgy látszik azonban, hogy az utolsó három nap alatt a berlini magas körökben nevezetes dolgok történtek, mert a távirda minister-elbocsátási hírekről szól. Még inkább jobbra, vagy egy lépést balra készül a fordulat, még elvárandó. A dolgok mindenesetre annyira értek, hogy vagy a ministerium visszalépésének, vagy a kamra feloszlatásának kell bekövetkeznie. Olaszország ismét királyi biztosítást nyert a római kérdés megoldatására nézve. Victor Emanuel a forli községtanácsnak egy Mária Pia lgnő egybekelése alkalmából szerencsekivonó küldöttségét biztosítá, miszerint a római kérdés még az 1862 ik év folytán Olaszország s a katholikus világ nagy megelégedésére fog megoldatni. A küldöttség a történtek s naponként hallhatók s olvashatók után annyira meg volt e nyilatkozat által lepve, hogy elnöke azon szerény kérdést koczkáztatá, vájjon ezen reményteljes nyilatkozatot közölheti e a népséggel, mire a király kijelenté, hogy ezt nem csak megengedi, hanem kivánja is. A király tehát következetes marad az ő biztatásaiban, de Olaszország az első biztatás óta nagyon megfogyatkozott hitében, mondhatni kiábrándult. Legkülönösebb azonban az, hogy midőn Victor Emanuel biztosítja a római kérdésnek közös megoldását, ugyanakkor vesszük a tudósítást, miszerint II. Ferencz király még Nápolyban remél ismét közelebb trónján ülhetni. A király t. i. sept. 6-án egybehivá híveit a Quirinálban s megköszönvén nekik htt ragaszkodásukat, s loyalitásukat, melylyel a törvényesség elvének szolgáltak, hozzátéve, miszerint reméli, hogy megelégedéses bizalma e szavait nemsokára magában Nápolyban ismételheti nekik. Immár ki él illusióban? Victor Emanuel vagy II. Ferencz ? vagy talán mindketten ? Ez sem lehetetlen. Megjegyzendő azonban, miszerint II. Ferencz kijelenté egyszersmind kis udvara előtt azt is, hogy az 1848-ks alkotmány föntartása iránti korábbi ígéretéhez hűt maradand. Némely politikusok úgy magyarázzák e két királyi nyilatkozatot, miszerint Párisban, honnan állítólag újólag csakugyan kedvező biztatásokat küldtek Turinba, készek volnának a megoldás utolsó szavát kimondani, de előbb ki akarják Victor Emanueltől azon területi engedményeket nyerni, mik oly gyakran fölmerültek. E végett nyomást kívánnak a királyra gyakorolni, s innen magyarázhatók Ferencz királynak reményei. Föltevésnek mindenesetre megjárja. A turini udvarnak körirata diplomatiai ügynökeihez tehát mégis létezik. Ez most nyilvánosságra is került. Megjegyzendő benne azon hely, hol Garibaldi megveretése annak bizonyítékául van felhozva, hogy az olasz egység már megerősödött, másrészt pedig a fölkelés annak bizonyítványául használatik föl, hogy az olaszoknak hivniük kell Rómát, s hozzá van téve, miszerint Garibaldi, habár törvénytelen után, csak az olaszok óhajainak kölcsönzött kifejezést. Egyébként a Garibaldi és társai elleni perben megtörtént az első lépés. A nápolyi semmisitő törvényszék „közbiztonsági tekintetekből“ elrendelé, hogy ezen per a calabriai törvényszékek előtt ne tárgyaltassék s megkérése a milánói semmitő törvényszéket, hogy alkalmas esküdtszéket jelöljön ki. Olaszországnak egy törvénykönyve van ugyan, de két semmisítő törvényszéke. Minthogy a fölkelés nyilván Siciliában kezdődött s Calabriában végződött, ennélfogva a nápolyi törvényszéknek kellene fölebbezési törvényszéket, mely az elővizsgálatot vigye, s az esküdtszéket kijelölnie, mely az ítéletet hozza, így fogák föl legalább az olasz jogászok ez ügyet, míg a „közbiztonsági tekintetek“ döntők nem lettek. Most csak az a kérdés, várjon a milánói főtörvényszék talál-e „alkalmas“ esküdtszéket ? Bécs, sept. 18. L. Az „Öster. Zrg“ pesti levelezője nem tud elég csodákat beszélni arról, hogy mily roppant benyomást tett fővárosunkban a „Sürgöny“ azon kinyilatkoztatása, miszerint „A birodalom alkotmányos szervezése“ czímű röpirat sem hivatalos kutforrásokból nem eredt, sem a főkanczellár önméltóságának programmját nem tartalmazza. A tisztelt collega úr mindenesetre helyesebben cselekedett volna, ha csak saját bámulásának kifejezésére szorítkozik, mert Pesten, hol a politikához érteni szoktak, bizonyosan nem várta senki, hogy egy kormánytag szellemi sajátjának valljon egy röpiratot, mely oly részleteket tartalmaz, mint a „mit tennék, ha bécsi minister volnék“ föliratú fejezet. Kétségkívül szintén csak saját véleményét tudatja velünk levelező úr, midőn tényként állítja, hogy a kérdéses röpirat a „Sürgöny“ kinyilatkoztatása által minden jelentőségét elvesztette. „A birodalom alkotmányos szervezéseinek jelentősége nem külső befolyásokban, de önmagában fekszik s mint alant, úgy fönt sem tévesztheti el hatását, mert nagy igazságokat mond azon látnoki ihlettel, azon emelkedett nyíltsággal, azon széles látkörü tapasztalattal s mély felfogással, mely bennünket az ajánló felirat nélkül is dicső Széchenyink szellemére emlékeztetett volna. Ugyancsak ezen okból biztossággal is vártuk, hogy a „reaktionarius“ anathema ki fog reája mondatni; de Kecskeméthy Aurel barátunk megbocsátandja e vallomást, — nem hittük volna, hogy e szó épen az ő ajkairól jövend, mert hisz nem tudja senki sem jobban mint mi, a „Sürgöny“ emberei, hogy önérdekeink higgadt felfogása, a gyakorlati politika mennyit szenved a jelszavak (Schlagwort) lidércz-csábjai által! És mégis ő, ki a „Vázlatok“ czímű könyvében , közepette a zajló bel-s kül-eseményeknek, oly magas államférfim álláspontot tudott elfoglalni, hogy az általa sértett hiúságok s ostorozott szenvedélyek mérges agyarkodásaikkal még messziről sem közelíthették meg, mégis ő kezdi mondom, a vak szavakat egy hazafi ellen uszítani, ki magát bizonyosan nem tartja infallibilisnek, de kinek függetlensége, hivatottsága, hazaszeretete kétségen felüli s kinek szándékát szeplőtlennek ismerjük. De a midőn felhíva érezzük magunkat „A birodalom alkotmányos szervezése“ szerzőjének szelleme s jelleme iránti hódolatunkat kifejezni, egyáltalán nem akarunk annak fejtegetésébe ereszkedni, vájjon jó, helyes, kivihető-e mindaz, mit ajánl s tanácsol? Amióta azonban Kecskeméthy Aural barátunk ebbeli első czikkét olvastam, azon kérdés fúrja agyamat: vájjon helyes-e politikai mérlegünk csészéit igy elkeresztelni : „liberális“ — „reaktionárius“ s nem-e inkább azt kellene kutatnunk : nemzeti érdek-e vagy nem az ? Mi szeretjük magunkat Angolországgal párhuzamba helyezni s méltán, mert az angol s a magyar nemzet Európában ősidőktől fogva képviselik az alkotmányosság eszméjét. De ha kérdjük a népeket, mit mondanak Angliáról? Azt, hogy perfid, önző a tulságig, sőt a barbarismustól sem retteg vissza, ha érdeke kivánja. Szítja a forradalmakat, ha érdekében fekszenek, leveri, midőn érdekei ellen fordulnak. Égbe emeli, támogatja Garibaldit, midőn az angol érdekben működik: — szidja, elhagyja, elejti, midőn törekvései az angol érdeket fenyegető irányt vesznek. Dölyfös, de azért mégis meghunyászkodik az amerikai előtt, mert kereskedelmének érdekeit félti, s míg a folyó éjszak-amerikai harcban az egész világ rokonszenve az Unió mellett álland . Anglia régóta késznek mutatkozott a déli államok függetlenségét elismerni, mert ezt érdekében fekvőnek találja. Márpedig Nagybrittánia inkább volna azon helyzetben , hogy csak a szabadsági elvet vegye politikájának zsinórmértékéül. De a nagy politikában is azon tüneményre akadunk, melylyel annyiszor találkozunk a közéletben, hogy t. i. a gazdag ember aránylag korántsem oly bőkezű, adakozó, önzéstelen, áldozatkész mint a szegény, s hogy a szerényebb sorsunk a nagy birtokunktól tanulhatnánk gazdálkodni s takarékoskodni. ii. Anglia jól teszi, hogy ekkér cselekszik, mert a midőn saját erejét szaporítja, saját hatalmát növeli, utóbb mégis az emberiség polgárisodását s szabadsági fejlődését mozdítja elő. Mi pedig nem azt kérdjük, érdekünkben van e valami, hanem azt, hogy szabadelvű-e, ámbár szorosan véve csakis az a bajunk, hogy a szabadelvűség consequentiáit el nem fogadhatjuk, mert nemzeti s állami érdekeink ellen fordulnak. A világ minden népe keresi barátjait, szövetkezik, csatlakozik, hogy a nagy fluctuatióban megállhasson; egyedül mi keressük a barátságot ott, hol tudjuk, hogy irigykedve, agyarkodva, gyűlölve tekintik anyagi s szellemi felsőbbségünket s hátat fordítunk azoknak, kiket egyedüli természetszerű szövetségeseinknek ismerünk s kiknek semmi okuk s érdekük irigykedni ellenünk. Minden európai nép terve törekszik, hogy az európai küzdségre kijuthasson — egyedül mi akarunk elzárkózni. Lord Palmerston azt mondá egy magyar államférfiunak: „Meg nem foghatom, hogy a magyarok meg nem ragadják az alkalmat az austriai birodalom ügyeit kezükbe keríteni, magukat urává tenni a helyzetnek s európai szerepre vergődni.“ De a „Pesti Napló“ azt mondja, hogy a magyarnak ősi politikája volt a birodalom ügyeibe nem avatkozni s a „Magyar Sajtó“ valóban meginditó jámborsággal jegyzi meg: „Ne osztogasson Európa nekünk missiókat, mi csak a birodalmat akarjuk boldogítani." Mintha háromszáz esztendő óta még csakugyan nem bírtuk volna megunni a helyzetet, miszerint, mig mi odalent lármázunk vagy duzzogunk, addig ezek ide fönn kényük kedvük szerint cselekesznek s rendelkeznek fölöttünk a franczia, olasz, német főldőn nagyszerű fajtömörüléseket idézhet elő. Ellenben engedjünk ezen eszméknek a Keleten szabadabb tért, e a Kelet azonnal szétmállik, mert a Keleten minden állami s történelmi tömörülés több fajok apró conglomeratjából történt. Szakadványai ezek több primitív ősfajoknak, melyeket a történelmi alapokon kifejlett politikai nemzetiség mint griten tart össze. Lehet e oly vak politikus, ki elhitesse magával, hogy a politikai bomlás (Zersetzung) azon processusa, mely Ausztriát feloszlatná, ugyane viszonyt Pannónia földén épségben s érintetlenül hagyja ? Ha példát keresünk, ne menjünk tovább magánk házánál. Itt vansz.István birodalma a magyar királyság, alkalmazzuk erre a nemzeti jogegyenlőség elvét azon felfogásban, mint azt ma a nemzetiségi rajongás formulázza, s elértük a nemzeti felbomlás kezdetét; elmerül a politikai nemzetiség, nyomában támad a Nádoria, Románia, Vojvodina, Okolia s isten tudja mi, t. i. Kossuth Lajos utólsó politikai conceptioja. Foglaljuk össze a mondottakat s kérdjük magunktól : Találunk-e Európa jelen viszonyai, s e korszak eszméiben pontot, mely körül a magyar érdek a dynastia hagyományos politikájával meghasonlásba jöhetne? Én legalább nem találhatok.“ “ Ezt mondja K. L úr. Igen is, hála az égnek, egyek az uralkodó ház és nemzetünk életérdekei. Kevesbbé értek azonban egyet K. L. azon gyakran használt kitételével a „dynastia hagyományos politikája“ — mert Austria hagyományos politikájában volt sok oly pont, melyet nem tarthatni a dynastia politikájának; van sok más pont, mely bizony nem is mozdította elő a dynastia érdekeit, mind a mellett, hogy egyes kormányférfiak befolyása alatt kitartón követtetett. Ugyanez észrevételt kelti az Austria által félszázadnál tovább követett keleti politika. De helyes volt-e ez eddig vagy nem ? — most nem keresvén — annyit mégis bevallok, hogy azt elvileg lekötni nem szeretném. A török birodalom oly nagy krisisben van, hogy az irányában követendő politika is esetleg némi krisisen lesz kénytelen átmenni, s ennek pedig vajmi gyors phasisai olyanok is lehetnek,ahol a K.L. úr által fölállított vezérelv az idő által túlszárnyalva leend, vagy legalább az új fordulat minden előnyeitől el fog ütni. Mert — bármennyire méltánylom is Austria helyzetének sajátságait, mégis bátor vagyok kételkedni azon, vájjon nem volt-e más választása, mint oly politika, mely e népek rokonszenvétől megfosztás és vájjon a keleti statusquo lehető fentartásával nem férnee össze oly irány, mely e rokonszenvet vetélytársaitól elterelni s magának megszerezni képes lenne ? Különben Austriának mind német mind keleti politikája némi fordulóponton látszik lenni. Senki ugyan nálamnál határozottabban nem ragaszkodik azon elvhez, hogy a külügyi politika a jura regis reservata elseje, hisz ez azon kétségtelen alkotmányos elv, mely Angolország- ban is fönnáll, nem is fogja senki józan vevővel képzelhetni, hogy egy annyifelé hajló nemzetiségekből alakult parlament, minő egy közbirodalmi fogna lenni, vagy egy magyar képviselőház majoritása tekintet nélkül a fejedelem európai nagyhatalmi állására, a külügyek menetét intézze, annyi azonban mégis szemügyre veendő, hogy a belügyekben, a belpolitikában történt azon változás, melyet az alkotmányos intézmények legfelsőbb szentesítése létrehozott, nem lehet visszahatás nélkül a külpolitikára is. A dynastia és nemzet érdeke egy, az érdekek politikája a czélra nézve változhatlan, de az eszközök, mikhez a változott korviszonyoknál fogva nyúlni kell, úgy látszik, napról napra elütnek azoktól, miket nem a dynastia, hanem az „austriai kormány hagyományos politikájának" szoktunk tekinteni. K. A. Előfizetési fölhívás. „SÜRGÖNY“ october-decemberi 3 havi folyamára. Előfizetési díj 4 forint. A „Sürgöny“ kiadó hivatala. HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. hó - ról Ring Mihály pesti vendéglős nevének „Karikás“-ra változtatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. _____________________ A magyar kir. udv. kaanczellária Nagy László rendelkezés alatti országos főtörvényszéki titkár segédet a Tiszán inneni kir. kerületi táblánál jegyzővé, Lavotha Rudolf rendelkezés alatti országos főtörvényszéki segédhivatal-igazgatósági segédet ugyanazon kir. kerületi táblánál igtatóvá, s Rakovszky Ferencz rendelkezés alatti államügyészi helyettest s törvényszéki tanácstitkári kiadóvá nevezte ki. A budai cs. kir. országos pénzügy-igazgatósági osztály a helybeli cs. kir. országos főpénztárnál üresedésbe jött III. osztályú ideiglenes tiszti állomásokra itteni járulnok Krah Antalt és a jövedéki hivatalnokok összes személyzetében III. osztályú ideiglenes tisztet Cosrein Károlyt, továbbá ez utóbbi helyére a jövedéki hivatalnokok összes személyzetében létező járulnokot Weber Ferenczet kinevezte. A nagyvárad-budai cs. kir. országos pénzügyigazgatósági osztály Ebert Ödön munkácsi adóhivatali tisztet III. osztályú aladófelügyelővé kinevezte. A dynastia és a nemzet politikai érdekei. Azon tisztán egyéni nézetek fonalán, miket Kovács Lajos ur röpirata ébresztett, át kellene térnem azon vezérelvre, melyet ő Austriának keleti politikájára nézve mint hagyományost irányul kitűzött; és ez: „déli Szlávia megalakulását késleltetni a jobb szárnyon, miből szükségkép a status quo védelme, a török suzerainitás támogatása, a versenyző erők: Montenegró-Szerbia tapintatos föntartása, Moldva-Oláhország román fejlődésének gondos ápolásai következnek.“ Megvallom, megdöbbenek a tárgy sokaságától, mely itt röviden kifejezve van: az eszmék tömegétől, miket taglalnom kellene, ha e kérdésnek, az ezután követendő keleti politika minőségének fejtegetésébe bocsátkoznám. Sokat lehetne kimondanom, mit szerény állásomban mondani nem tanácsos; sokat pedig, mit kormány szempontjából elhallgatni ildomosabb mint kimondani. Fényesen s alaposan fejté ki szerző, mit ez országnak valódi politikusai mélyen éreznek, hogy a dynastia s a magyar nemzet politikai érdeke egy. Nincs oly európai kérdés, melyben nemzetünk létérdeke a dynastia érdekével azonos nem volna. De, hogy e tudat áthassa a gyenge politikai fölfogással bíró köröket is, szükség, hogy ily eszmék újra és újra minden formában terjesztessenek, minőket következő soraiban ékesen formulázva találunk: „A nyugati (franczia) eszmék befolyása egészen más hatást gyakorol ott és itt. A jogegyenlőség elve átvive az egyénről a fajokra is, nem támadja meg a politikai nemzetiségeket a nyugaton, és ha bomlasztó erővel bír is, homogén anyagokra találván, még túlcsapongásaiban is nagyszerű új alakulásokat állíthat elő, példa a franczia egység. Rombolhat történelmi s állami viszonyokon, de Lapszemle. Salzburgban közelebb a német művészek ünnepi lakomáján az államminiszer úr az alkalom hangulatához illő melegséggel fejezé ki rokonszenvét Németország nagysága és hatalma iránt, kivánván annak egyesülését, de úgy, hogy annak nagy és hatalmas súlypontjai föntartva maradjanak. Az államminiszer úrnak nyilván az volt czélja, Németország rokonszenvét megnyerni. A „Reform“ azonban attól tart, hogy Austria nem német népei ezen ministeri beszédben maguk ellen fenyegető demonstratiót láthatnának. E lap t- i. úgy vélekedik, hogy ha Schmerling úr ezen kijelentés mellett: „Nekünk austriaiaknak csak Németországban van helyünk“ a februári alkotmányt változatlanul fen akarja tartani, úgy azon föltevésre jogosít föl, hogy előtte is olyféle megoldása lebeg a német kérdésnek, mint ha Schwarzenberg előtt; azaz : Németország lényegben meghagyatnék eddigi alkotmányában, s ezen tisztán diplomatiai államszövetségbe az egész austriai őszállam belekényszeríttetnék. Már pedig, ha e terv kivitetnék, ez nem elégítené ki a német austriaiakat, nem általában a német nemzetet, mert lehetőségének előföltevése és következménye nem a szabadság, hanem az eddigi nemzeti letartás folytatása volna; minthogy pedig a német-austriaiak ezen letartást nem akarhatják maguk számára, ennélfogva nem akarhatják azt a német népek számára sem. Ennélfogva e lap azt hiszi, miszerint a nennémet népek méltán interpellálhatják az ál-