Szabad Föld, 1980. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-06 / 1. szám

1980. JANUÁR 6. Más szemlélettel, eredményesebben, gazdaságosabban Szokásommá vált, hogy az újesztendő első napjai­ban bekopogok szülőfalum termelőszövetkezetének irodájába: mi újság, ho­gyan zárják az elmúlt évet és mit terveznek... Így tettem az idén is. A szo­bákban a megszokott kép fogadott: lázas munkával készült a zárszámadás. A beszélgetés azonban rögvest az új esztendő tennivalóira terelődött­ arra, hogy az új szabályozók ismeretében miként keresik a jövedel­mező gazdálkodás módját. „Nem vitás, hogy más­képpen, az eddiginél job­ban, ésszerűbben, hatéko­nyabban kell csinálnunk mindennapi dolgainkat — összegezte a téesz elnöke. — Látnunk kell a változó világot, s benne népgazda­ságunk és abban a mi kö­zösségünk helyét, szerepét. Mások a körülmények és ehhez kell idomulnunk...” És sorolta ötleteiket, el­gondolásaikat : mi minde­nen akarnak változtatni, hogy a bármi áron való termelés helyett valóban a nyereséges termelés nyer­jen polgárjogot náluk. Gondolom az ország szá­mos közös gazdaságában —a szülőfaluméhoz hason­lóan — ugyanilyen év ele­ji számvetések foglalkoz­tatják a szövetkezeti veze­tőket. Kétségtelen, hogy az új szabályozórendszer na­gyobb követelményeket tá­maszt velük szemben; arra ösztökéli őket, hogy éssze­rűen takarékoskodjanak, csökkentsék a költségeket, bővítsék a gazdaságosan exportálható árualapot. Tisztában vannak vele, hogy ebben az évben és az ezt követő esztendőkben is a korábbiaknál jóval nehe­zebb feladatok megoldása vár rájuk, mivel a „kerül amibe kerül” elv helyett a minőségi követelmények kerültek előtérbe. Szerencsére a hatékony­ság növelésének szinte mindenütt vannak tartalé­kai, amelyeknek kibányászá­sán — minden különösebb beruházás nélkül — törik most a fejüket a vezetők és a dolgozók egyaránt. Természetesen e feladat nem kevés tennivalót ró a mezőgazdaság dolgozóira. S hogy ezt sikerrel valósít­sák meg — ehhez minde­nekelőtt szemléletváltozás­ra, új szemléletmódra van szükség, ami nem nélkü­lözheti az igényességet, az újító szándékot, a hozzá­értést, az okos tetteket. Akármilyen poszton dolgo­zik is valaki, fokozottab­ban kell támogatni azt, aki mer önállóan, kezdemé­­nyezően, felelősen munkál­kodni. Aztán itt az ideje, hogy jobban érvényesüljön a munka szerinti elosztás szocialista elve; aki mun­kájával többet ad a társa­dalomnak, az többet is kapjon érte. Végül a nehe­zebb helyzetben a nagyobb tennivalókat csakis az em­berekkel együtt lehet meg­oldani, nem hiányozhat egyetlen munkahelyen sem a demokrácia, az emberek okos javaslatainál, jobbító szándékának számbavétele, könkinccsé tétele. M.­­ Párttitkár - fehér köpenyben Fülöpháza a felszabadul­ás után keletkezett kiskunsági ta­nyaközség. Földje valaha a szomszédos fülöpszállásiak le­gelőterülete volt. Múltjának s kialakulásának jellegzetes je­gyeit — fejlődése ellenére — máig magán viseli. A széles ut­cákra és nagy ki­terjedésű por­tákra szabdalt ritkás település minden pontjáról a tanyás pusz­tákra látni, ahol a népesség több mint 80 százaléka lakik. A szakszövetkezetbe tömörült pusztai emberek — a táj mosto­ha adottságainak megfelelően — kenyér- és takarmánygabona, szőlő- és gyümölcstermesztéssel, valamint állattenyésztéssel, ezen belül is főleg juhászattal foglal­koznak. Itt él és dolgozik immár csak­nem tíz esztendeje dr. Mészáros Imre, aki a szó szoros értelmé­ben Fülöpháza pulzusán tartja a kezét, lévén egyszemélyben a község orvosa és párttitkára. Az ötven év körüli zömök, szem­üveges, barna férfival a rende­lővel egybeépített szép, tágas otthonában beszélgettünk. — Mondjon valamit a gyerek­koráról! Milyen volt? — Lajosmizsei szegényparasz­ti családból származom, de már egész kicsi koromban Pestre költöztünk, ahol apám az OMTK-nál, az akkori tejszövet­kezetnél, mint tejeskocsi kísérő helyezkedett el. Jól emlékszem, mindig éjjel indult munkába az utolsó villamossal, aztán csak másnap délután került haza. Negyvenben — miután a tejes­kocsin megfagyott a lába — a Községi Élelmiszerárusító Üzem munkása lett. Negyvennégyben, tizenöt éves koromban már én is mellette dolgoztam. Itt ért a felszabadulás, részt vettem a romos nagyvágóhíd helyreállí­tásában; együtt örültem a többi munkással az itt készült első hurkának, amit fizetségül kap­tunk. Később, mint betanított munkás a munkám mellett ke­reskedelmi iskolába jártam. De tizennyolc éves koromban azzal álltam szüleim elé, hogy orvos szeretnék lenni! — Miért? — Az ostromot kamasz fővel Pesten éltem át. A polgári vé­delemm­él voltam elsősegély­nyújtó. Sok sebesültet láttam, akiket a Péterffy Sándor utcai kórházba hordtunk. Ekkor az orvosok küzdelmét látva ivó­dott belén a szenvedőkön való segítés gondolata és ma is az a legnagyobb öröm számomra, ha egy beteget gyógyultan elbocsát­hatok. Apám a tervemet hallva kijelentette: „Pénz nincs a ta­níttatásodra, a húgod még álta­lános iskolába jár!” Akkoriban indultak be a szakérettségire előkészítő tanfolyamok. Jelent­keztem. Kollégista lettem. Ez­után kerültem ösztöndíjjal az orvosi egyetemre. Nehéz évek vártak rám, nagyon kellett bi­zonyítanom, de sikerült. Az el­ső munkahelyem a kecskeméti KÖJÁL lett. Innét két év múl­va Lajosmizsére kerültem kör­zeti orvosnak. Majd 1971-ben ide, Fülöpházára jöttem, ahol új lakás, új rendelő és bizal­matlan tanyai nép fogadott. Érthető: én voltam a falu első orvosa. — Nehéz volt itt gyökeret verni? ------------­--------------------------------­— Én otthonosan éreztem ma­gam, hiszen Lajosmizse és Fü­löpháza között igen sok a ha­sonlóság: ez is, az is tanyás vi­dék; itt is, ott is tízezer holdas körzet; Mizse is, Fülöpháza is parasztok által lakott hely; olyan emberek, akár csak az én mizsei rokonaim. De ők azt akkor még nem tudták, hogy miféle ember vagyok. Sokáig afféle pusztai óvatossággal ke­rülgettek. Nem, vagy csak alig jöttek hozzám. Inkább Kerek­egyházára, vagy Kecskemétre mentek orvoshoz. Jó fél év is eltelt, amíg rájöttek, hogy közé­jük való vagyok. Ma már nem csak a betegségüket, hanem minden más gondjukat-bajukat is behozzák a rendelőbe, sőt a lakásomba is. — De ez már gondolom ösz­­szefügg a párttitkárságával is... Hogyan s mikor találkozott a párttal? — Elég korán. Talán még negyvennégyben, Pesten Vörös bácsi cipészmester személyében, aki illegális kommunista volt és egy házban lakott velünk. Tőle kaptam az első szemnyitogató könyveket. Később a MADISZ- ban és a SZIT-ben tevékeny­kedtem. Az üzemben, ahol dol­goztam, a párttitkár biztatott a szakérettségire, s ő javasolt a felvételire is. Ekkor éreztem először, hogy a párt alakítja sorsomat. De párttag majd csak Lajosmizsén lettem 1967-ben. Itt Fülöpházán először vezetőségi tagként vettem részt a pártélet­ben, majd 1976-ban, — mivel az előző titkár tanácselnök lett — megválasztottak párttitkárnak. — Milyen falu Fülöpháza? — öregedő és gyenge termé­szeti adottságú. A fiatalok má­sutt találnak munkát. Az idő­sebbek a szakszövetkezetben igen nehéz körülmények között szerény eredménnyel dolgoznak. Van persze fejlődés a szövetke­zetben is, meg a községben is. De azt hiszem, hogy mi, fülöp­­háziak túl gyengék és kicsik va­gyunk ahhoz, hogy a mostoha körülményeken egyedül úrrá lehessünk. Lépni kell! Ezt kí­vánja az egyén és a közösség érdeke is! — Mivel tudná jellemezni a falu átalakulását? — Azzal, hogy amikor ide ke­rültem orvosnak, a rendelő előtt nyolc lovasszekér meg két autó állt. Ma pedig éppen for­dítva van: nyolc autót és két lovasszekeret látok. — Egy orvos köztudottan na­gyon elfoglalt ember. Miért fog­lalkozik mégis közügyekkel? — Mit mondjak erre? Talán azért, mert belenőttem a köz­ügyekbe. Fiatalságomtól kezd­ve érett férfikoromig mindig végeztem valami pluszmunkát: ifjúsági mozgalom, tanács, párt... Másképp már nem tu­dom elképzelni az élelmet. S meddig csinálja? — Amíg érzem, hogy szükség van rám... Ari Kálmán ­ A víz- és a csatornahálózat bővítéséhez készülnek a betoncsövek a Fővárosi Vízmű csepeli csőüzemében (MTI Fotógrafika — Fehér József felvétele) SZABAD FÖLD 3

Next