Szabad Föld, 1980. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-06 / 1. szám
1980. JANUÁR 6. Más szemlélettel, eredményesebben, gazdaságosabban Szokásommá vált, hogy az újesztendő első napjaiban bekopogok szülőfalum termelőszövetkezetének irodájába: mi újság, hogyan zárják az elmúlt évet és mit terveznek... Így tettem az idén is. A szobákban a megszokott kép fogadott: lázas munkával készült a zárszámadás. A beszélgetés azonban rögvest az új esztendő tennivalóira terelődött arra, hogy az új szabályozók ismeretében miként keresik a jövedelmező gazdálkodás módját. „Nem vitás, hogy másképpen, az eddiginél jobban, ésszerűbben, hatékonyabban kell csinálnunk mindennapi dolgainkat — összegezte a téesz elnöke. — Látnunk kell a változó világot, s benne népgazdaságunk és abban a mi közösségünk helyét, szerepét. Mások a körülmények és ehhez kell idomulnunk...” És sorolta ötleteiket, elgondolásaikat : mi mindenen akarnak változtatni, hogy a bármi áron való termelés helyett valóban a nyereséges termelés nyerjen polgárjogot náluk. Gondolom az ország számos közös gazdaságában —a szülőfaluméhoz hasonlóan — ugyanilyen év eleji számvetések foglalkoztatják a szövetkezeti vezetőket. Kétségtelen, hogy az új szabályozórendszer nagyobb követelményeket támaszt velük szemben; arra ösztökéli őket, hogy ésszerűen takarékoskodjanak, csökkentsék a költségeket, bővítsék a gazdaságosan exportálható árualapot. Tisztában vannak vele, hogy ebben az évben és az ezt követő esztendőkben is a korábbiaknál jóval nehezebb feladatok megoldása vár rájuk, mivel a „kerül amibe kerül” elv helyett a minőségi követelmények kerültek előtérbe. Szerencsére a hatékonyság növelésének szinte mindenütt vannak tartalékai, amelyeknek kibányászásán — minden különösebb beruházás nélkül — törik most a fejüket a vezetők és a dolgozók egyaránt. Természetesen e feladat nem kevés tennivalót ró a mezőgazdaság dolgozóira. S hogy ezt sikerrel valósítsák meg — ehhez mindenekelőtt szemléletváltozásra, új szemléletmódra van szükség, ami nem nélkülözheti az igényességet, az újító szándékot, a hozzáértést, az okos tetteket. Akármilyen poszton dolgozik is valaki, fokozottabban kell támogatni azt, aki mer önállóan, kezdeményezően, felelősen munkálkodni. Aztán itt az ideje, hogy jobban érvényesüljön a munka szerinti elosztás szocialista elve; aki munkájával többet ad a társadalomnak, az többet is kapjon érte. Végül a nehezebb helyzetben a nagyobb tennivalókat csakis az emberekkel együtt lehet megoldani, nem hiányozhat egyetlen munkahelyen sem a demokrácia, az emberek okos javaslatainál, jobbító szándékának számbavétele, könkinccsé tétele. M. Párttitkár - fehér köpenyben Fülöpháza a felszabadulás után keletkezett kiskunsági tanyaközség. Földje valaha a szomszédos fülöpszállásiak legelőterülete volt. Múltjának s kialakulásának jellegzetes jegyeit — fejlődése ellenére — máig magán viseli. A széles utcákra és nagy kiterjedésű portákra szabdalt ritkás település minden pontjáról a tanyás pusztákra látni, ahol a népesség több mint 80 százaléka lakik. A szakszövetkezetbe tömörült pusztai emberek — a táj mostoha adottságainak megfelelően — kenyér- és takarmánygabona, szőlő- és gyümölcstermesztéssel, valamint állattenyésztéssel, ezen belül is főleg juhászattal foglalkoznak. Itt él és dolgozik immár csaknem tíz esztendeje dr. Mészáros Imre, aki a szó szoros értelmében Fülöpháza pulzusán tartja a kezét, lévén egyszemélyben a község orvosa és párttitkára. Az ötven év körüli zömök, szemüveges, barna férfival a rendelővel egybeépített szép, tágas otthonában beszélgettünk. — Mondjon valamit a gyerekkoráról! Milyen volt? — Lajosmizsei szegényparaszti családból származom, de már egész kicsi koromban Pestre költöztünk, ahol apám az OMTK-nál, az akkori tejszövetkezetnél, mint tejeskocsi kísérő helyezkedett el. Jól emlékszem, mindig éjjel indult munkába az utolsó villamossal, aztán csak másnap délután került haza. Negyvenben — miután a tejeskocsin megfagyott a lába — a Községi Élelmiszerárusító Üzem munkása lett. Negyvennégyben, tizenöt éves koromban már én is mellette dolgoztam. Itt ért a felszabadulás, részt vettem a romos nagyvágóhíd helyreállításában; együtt örültem a többi munkással az itt készült első hurkának, amit fizetségül kaptunk. Később, mint betanított munkás a munkám mellett kereskedelmi iskolába jártam. De tizennyolc éves koromban azzal álltam szüleim elé, hogy orvos szeretnék lenni! — Miért? — Az ostromot kamasz fővel Pesten éltem át. A polgári védelemmél voltam elsősegélynyújtó. Sok sebesültet láttam, akiket a Péterffy Sándor utcai kórházba hordtunk. Ekkor az orvosok küzdelmét látva ivódott belén a szenvedőkön való segítés gondolata és ma is az a legnagyobb öröm számomra, ha egy beteget gyógyultan elbocsáthatok. Apám a tervemet hallva kijelentette: „Pénz nincs a taníttatásodra, a húgod még általános iskolába jár!” Akkoriban indultak be a szakérettségire előkészítő tanfolyamok. Jelentkeztem. Kollégista lettem. Ezután kerültem ösztöndíjjal az orvosi egyetemre. Nehéz évek vártak rám, nagyon kellett bizonyítanom, de sikerült. Az első munkahelyem a kecskeméti KÖJÁL lett. Innét két év múlva Lajosmizsére kerültem körzeti orvosnak. Majd 1971-ben ide, Fülöpházára jöttem, ahol új lakás, új rendelő és bizalmatlan tanyai nép fogadott. Érthető: én voltam a falu első orvosa. — Nehéz volt itt gyökeret verni? --------------------------------------------— Én otthonosan éreztem magam, hiszen Lajosmizse és Fülöpháza között igen sok a hasonlóság: ez is, az is tanyás vidék; itt is, ott is tízezer holdas körzet; Mizse is, Fülöpháza is parasztok által lakott hely; olyan emberek, akár csak az én mizsei rokonaim. De ők azt akkor még nem tudták, hogy miféle ember vagyok. Sokáig afféle pusztai óvatossággal kerülgettek. Nem, vagy csak alig jöttek hozzám. Inkább Kerekegyházára, vagy Kecskemétre mentek orvoshoz. Jó fél év is eltelt, amíg rájöttek, hogy közéjük való vagyok. Ma már nem csak a betegségüket, hanem minden más gondjukat-bajukat is behozzák a rendelőbe, sőt a lakásomba is. — De ez már gondolom öszszefügg a párttitkárságával is... Hogyan s mikor találkozott a párttal? — Elég korán. Talán még negyvennégyben, Pesten Vörös bácsi cipészmester személyében, aki illegális kommunista volt és egy házban lakott velünk. Tőle kaptam az első szemnyitogató könyveket. Később a MADISZ- ban és a SZIT-ben tevékenykedtem. Az üzemben, ahol dolgoztam, a párttitkár biztatott a szakérettségire, s ő javasolt a felvételire is. Ekkor éreztem először, hogy a párt alakítja sorsomat. De párttag majd csak Lajosmizsén lettem 1967-ben. Itt Fülöpházán először vezetőségi tagként vettem részt a pártéletben, majd 1976-ban, — mivel az előző titkár tanácselnök lett — megválasztottak párttitkárnak. — Milyen falu Fülöpháza? — öregedő és gyenge természeti adottságú. A fiatalok másutt találnak munkát. Az idősebbek a szakszövetkezetben igen nehéz körülmények között szerény eredménnyel dolgoznak. Van persze fejlődés a szövetkezetben is, meg a községben is. De azt hiszem, hogy mi, fülöpháziak túl gyengék és kicsik vagyunk ahhoz, hogy a mostoha körülményeken egyedül úrrá lehessünk. Lépni kell! Ezt kívánja az egyén és a közösség érdeke is! — Mivel tudná jellemezni a falu átalakulását? — Azzal, hogy amikor ide kerültem orvosnak, a rendelő előtt nyolc lovasszekér meg két autó állt. Ma pedig éppen fordítva van: nyolc autót és két lovasszekeret látok. — Egy orvos köztudottan nagyon elfoglalt ember. Miért foglalkozik mégis közügyekkel? — Mit mondjak erre? Talán azért, mert belenőttem a közügyekbe. Fiatalságomtól kezdve érett férfikoromig mindig végeztem valami pluszmunkát: ifjúsági mozgalom, tanács, párt... Másképp már nem tudom elképzelni az élelmet. S meddig csinálja? — Amíg érzem, hogy szükség van rám... Ari Kálmán A víz- és a csatornahálózat bővítéséhez készülnek a betoncsövek a Fővárosi Vízmű csepeli csőüzemében (MTI Fotógrafika — Fehér József felvétele) SZABAD FÖLD 3