Szabad Föld, 2020. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2020-04-30 / 18. szám
6 Hazai élet Tisza-tavi bringaparadicsom Nyáron már a teljes Tisza-tavat biztonságosan körbe lehet tekerni, mert júniusban átadják a Tiszafüredet Poroszlóval összekötő kerékpárutat. A kis kör 70 km, míg a nagy kör 95 km hosszan kerüli meg a tavat, a gépkocsiforgalomtól teljes hosszában elválasztva. A Poroszló és Tiszafüred között épülő, 6,5 kilométeres kerékpárút leglátványosabb eleme a Tiszán átívelő kerékpároshíd lesz, amelynek hossza 280 méter, az íves főtartó acélszerkezetének súlya 350 tonna. A tervezőnek egy könnyed, tájba illeszkedő szerkezetet kellett megálmodnia - ismertette az építkezés részleteit Kiss Boglárka, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szóvivője. Az elkészülő szakasz - két híddal a tó fölött és egy-egy híddal a Tiszán, illetve az öblítőcsatornán - a nemzetközi EuroVelo 11-es kerékpárút része, így a fejlesztés a hétvégi kikapcsolódás mellett a hosszú távú kerékpáros-turizmust is szolgálja. Az útvonal hazánkat Szegedtől a Zemplén északi csücskéig szeli át, jelentős részén a Tisza mentén. Az átadással a közkedvelt Balaton-kör mellett a Tisza-tó is felkerül a kerékpározni vágyók úti céljai közé. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a beruházással kapcsolatosan elmondta, hogy az elmúlt három évben háromszorosára nőtt a Tiszató körül bringázók száma. Tavaly már 58 ezer biciklist számoltak Kiskörénél. A hidaknak köszönhetően biztonságossá és sokkal kellemesebbé válik a tó körbetekerése. A kerékpárút és a kerékpároshidak hazai forrásból, az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF beruházásában épülnek meg. A kivitelezés nettó értéke 3,1 milliárd forint, a kivitelező a Hódút Kft. (puska) REJTÉLYES BARlANGJÁRATOK A Csobánka melletti Dinó-rejtek nevű barlangban eddig ismeretlen járatokat tártak fel a kutatók. Az üreg jelenlegi mélysége meghaladja a 100 métert, ezzel a Pilis harmadik legmélyebb barlangja lett - tette közzé honlapján a Duna- Ipoly Nemzeti Park. A felfedezés a barlang korábbi mélypontján, a Feneketlen-hasadéknak nevezett részen történt, amely szűkössége miatt korábban megállította a felfedezőket. A megtalált folytatásban helyenként akár két méter szélesre kitáguló hasadékok is megnyíltak. Az új szakasz alja mélyebben van, mint a Pilisvörösvári horgásztó, de a karsztvízszintet még mindig nem érte el. Feltételezhető, hogy a barlang összefügg a szomszédos, szabadon látogatható Macska-barlanggal. Az Országos Kéktúra útvonaláról ágazik le a kék barlang jelzésű turistaút, amely egy kis kitérővel fűzi fel a barlangot az útvonalra. (bh) FAÜLTETÉS TÖBB MILLIÓBÓL Az idei szezonban, ősztől tavaszig 550 hektár erdőt telepít a Pilisi Parkerdő Zrt., ebből 10 hektárt az országfásítási program keretében. Pilisjászfalu térségében 120 ezer bükk- és tölgycsemetét ültettek el április végéig, majdnem 8 millió forint ráfordításával. Amíg az új erdő meg nem erősödik, az erdőgazdaság finanszírozza a terület ápolását. A Pilisi Parkerdőnél 2019-ben a kezelt erdőterületek több mint 40 százalékán, 25 300 hektáron folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodást folytattak, így olyan erdőállományok alakulnak ki, amelyek ellenállnak a klímaváltozás hatásainak és megfelelnek a természetvédelmi céloknak. A Pilisi Parkerdő kezelésében lévő erdőket évente mintegy 20 milliónyian látogatják. -heni Zűri, a sztár Örökbe fogadhatók a Szegedi Vadasparkban élő gyűrűsfarkú makik, pápaszemes pingvinek vagy akár a guyanai krokodilteju, ha a nevelőszülő támogatja a látogatók híján nehéz helyzetbe kerülő intézményt. Járvány idején sem állhat meg az élet a Szegedi Vadasparkban, az állatokat ugyanúgy kell etetni, ellátni, gyógyítani. Több mint kétszáz fajt gondoznak itt, ezek harmada olyan ritka, veszélyeztetett állat, amelyet nemzetközi fajmegmentési program keretében tartanak. A vadaspark mentőközpontot is működtet, ahol sérült, elárvult vagy éppen a határon elkobzott, jogtalanul tartott, védett állatokat fogadnak be. Az állatkert nagyon nehéz helyzetbe került azzal, hogy a járvány miatt március közepe óta nem fogadhat látogatókat, de bárki segíthet az adója 1 százalékának felajánlásával vagy egy állat örökbefogadásával. Utóbbi régi hagyomány az állatkertek világában: nem jár tartási kötelezettséggel, hanem hozzájárulás a gondozási költségekhez. Egy állatot többen is örökbe fogadhatnak. Idén eddig Zűri, a január 20-án született törpevíziló volt a legnépszerűbb, tavaly a legtöbben pápaszemes pingvineket fogadtak örökbe, de igen kedveltek voltak a gyűrűsfarkú makik is. Akadnak állatok, amelyek még nem találtak nevelőszülőre, pedig igazi különlegességek is előfordulnak köztük. Ilyen például az akár egy méternél is hosszabbra megnövő gyíkféle, az Amazonas medencéjében őshonos guyanai krokodilteju. A gyönyörű hüllőről a zooszeged. hu honlapján érhető el információ, akárcsak az örökbefogadás részleteiről. -kép 2020. április 30. ♦ A vidék családi hetilapja Ezt írtuk... (Április ötödik hetében) 1 Május elsejei jelszavaink. Éljen május 1., a ' ' ' békéért, az imperialista háborús gyújtogatók ellen küzdő népek, a dolgozók százmillióinak harcos seregszemléje! * Éljen a béke és a demokrácia táborának fő ereje, a népek szabadságának és függetlenségének fő támasza a szocialista Szovjetunió! * Előre a Magyar Dolgozók Pártjának vezetésével, ötéves tervünk megvalósításáért, a szocializmus építéséért! * Éljen népünk szeretett vezére: Rákosi Mátyás! * Magyar dolgozók! Bélyegezzétek háborús bűnösnek az atomfegyver első alkalmazóit! * Termelőszövetkezetek dolgozói! Jó munkátokkal, magasabb terméshozammal bizonyítsátok be, hogy a dolgozó parasztság felemelkedésének egyetlen útja a szövetkezeti gazdálkodás! ! Az utóbbi időkben egyre hangoztatják mindenfelé, hogy a régi Hofherr traktorokat ki kell selejtezni, mert már elavultak. Itt vannak már helyettük a legújabb, legfejlettebb típusú traktorok, használjuk azokat. Ne higgyük! Úgy vagyunk ezzel, mint a dolgos asszonnyal a háznál: már megszoktuk, bár nem egészen fiatal, talán kissé rigolyás is. Nem becsüljük már kellőképpen, mert nem olyan simulékony és tetszetős, mint a szomszédban az a csinos menyecske, akit ugyan nem ismerünk, de akiről így szól a nóta, hogy „Isten tudja csak annak az okát, ha asszony lesz, kimutatja fogát! Miért házasodtam meg?”. Mire ezek a sorok napvilágot látnak, addigra ' 1 ’ eltemették Veres Pétert. Hetvennegyedik évében (április 16-án) megpihent az az ember, aki egy nemzedék szemében a szorgalom volt. Ezentúl hiányzik közéletünkből a gondolkodásának eredetiségével és bölcsességével ható államférfi. Pontot tett bámulatosan gazdag és sokrétű munkássága után az író, akinek életműve magába foglalja mindazt, ami a XX. század első fele magyar parasztjának életében fontos, és a kései korok számára is megismerni való. / §57/9 „Józsi bácsit” nagyon ledorongolnám, ha nem * / * lenne velem egykorú. Igaz, hogy megöregedtünk, de az nem jelenti azt, hogy elveszítsük józanságunkat! A ruganyosság megtartható, az öregség megkönnyíthető, „fiatalító operáció”, amiben Józsi bácsi bízik, nincs! Pedig harmadszor szeretne nősülni. Hát ne szeressen! Főleg 36 éves menyecskét ne. (Buga doktor) / <5<5^ Mindig is voltak a pártban vallásos emberek. 1 ' ' • Más kérdés, hogy takargatniuk kellett istenhitüket. Most azt mondjuk a lelkiismereti szabadság elve alapján, hogy a vallásos meggyőződést nem kell titkolni, a pártban sem tilos. A párttagság kötelmeit politikai és gyakorlati szempontok alapján kell megfogalmazni, és ezek közé nem tartozik kötelezően az ateizmus. (Berecz János) Ha valaki még életében nem telefonált, nem használt angolvécét, nem utazott repülőn, arra merjük kimondani, hogy nem a XX., hanem a XIX. században élte le az életét? És az, aki zenés bevásárlóközpontokban shoppingol, műanyag tányéron műanyag villával csipegeti a műkínai menüt, s azt hiszi, pár vikend alatt körbeeheti a földgolyót, Görögországtól Thaiföldig? Aki tízpercenként emeli a füléhez a mobilját, csak szánakozik, ha azt látja, hogy valaki még mindig fülkét keres. A technika egyre furfangosabb találmányokkal szégyeníti meg a lemaradókat. O / 1 A Magyar Demokrata Fórum országos választmánya május 8-ra összehívta a párt országos gyűlését. Karsai Péter, az MDF elnökségi tagja azonban közölte: nem lehet országos gyűlést tartani, mivel lejárt a küldöttek mandátuma. Arról is beszámolt, múlt hét szombaton határozati javaslatot kezdeményezett a pártban arról, hogy az MDF oszlassa fel magát, mert szerinte „az MDF betöltötte történelmi hivatását, nincs tovább".