Szabad Magyarság, 1958. március-december (3. évfolyam, 1-39. szám)

1958-11-02 / 31. szám

1958. november 2 SZABAD MAGYARSÁG 9. oldal Vissza az európai körútról Repülőtéri beszélgetés Szilassy Bélával a magyarok európai helyzetéről A lapzárta sürgető, izgalmas napjának délelőttjén megszólal a telefon, s — úgy tűnik, nagyon távolról — halk, ismerős hang je­lentkezik: — Itt Szilassy Béla beszél. .. A Felszabadító Bizottság elnö­kének európai tárgyalásairól érke­zett utóbb jelentés és a távoli hangra önkéntelen a kérdés: — Európából ? — Európából annyiban, hogy ép­pen most érkeztem onnan az idle­­wildi nemzetközi repülőtérre és nyugatra tartó repülőgépem indu­lásáig van pár órám. Örülnék, ha kijöhetnél és az európai dolgokról elbeszélgethetnénk. A repülőtér távolságára és a ne­hezen pótolható néhány órás idő­beli kiesésre gondolok, s bizonyta­lanul mondom: —­ Örömmel, de nem egyszerű a dolog... — Ha nem egyszerű, csináld komplikáltan, de jöjj ... Hogyan magyarázhatnám meg a Magyar Felszabadító Bizottság el­nökének, s lapunk kiváló cikkíró­jának, aki Amerikától Afrikáig és onnan az európai kontinens szá­mos országáig hatalmas területe­ket járt be a magyarság, ügyében, hogy a Szabad Magyarság munká­val túlterhelt szerkesztőjének a lapzárás idején nincs pár órája, hogy vele minderről a repülőtéren beszélgetést folytasson. Nem lehet mást mondani: — Jövök. Hol talállak ? — Nem tudom közelebbről meg­jelölni. Valahol, a repülőtársasá­gok hosszú épületében, a TWA helyiségében... európai levegő jót tett, a hosszú út fáradalmai után is friss, fiata­los. Élénken mondja: — Korunk jellemzője: Párisban reggeliztem, Londonban ebédeltem, s az izlandi egy órás megszakítás alatti vacsora után New Yorkban reggeliztem. Bár ilyen tempóban mehetne a zilált világhelyzet ren­dezése, Magyarország felszabadí­tása... Említem: Baross Gábor cikk­írónk írta nemrég francia földről, örömmel megy Münchenbe a fel­szabadító bizottság ülésére, ahol vele és több más olyan barátjával találkozik, akiket 14 éve nem lá­tott. — Sajnos, nem lehetett ott, mert nem kapott útlevelet. Vissza­felé Párisban töltöttem vele egy napot és átbeszéltük a teendőket. A repülőtéri labirintus Az idlewildi nemzetközi repülő­tér, ahol az összes repülőtársasá­gok, — amerikaiak és külföldiek ■— tengerentúli forgalma lezajlik, óriási terület, részben elkészült részben készülő nagy épületekkel, parkolóhelyek, utak, labirintusával. Külön város lesz, ha elkészül. Két­szer körülnéztem itt korábban, s tudom, itt egy embert megtalálni nem könnyű. Jelenleg a repülőtár­saságok több ideiglenes épületben összezsúfoltan működnek. Mivel az utasokat a belső állo­másokról autóbuszok hozzák ide és viszik el innen, biztosan eligazító jelzőtáblák is hiányoznak. A par­kolóhelyek húsz perces automata jelzőkészülékei előtt csak a ven­dégeket váró autói táboroznak. A gyenge jelzések mellett egy kis el­nézés nagy kerülővel való visszaté­rést és késést eredményez Az ér­kezési épületben a névjegyzékből megtudom, hogy már átszállítot­ták utastársaival együtt Szilassy Bélát az indulási épületbe. Az két mérföldre található. Amíg keresem felvillan emlé­kemben: éppen húsz évvel ezelő­tt, a Felvidék magyarlakta részének visszatérte boldog, reménykedő idején, a mámoros örömünnep el­ső napjaiban az ezeréves anyaor­szághoz visszacsatolt területen tett riportkörutam során kerestem így a prágai parlamentben Eszterházy Jánossal és Jaross Andorral együtt az elnyomott felvidéki magyarság­ért küzdő Szilassy Béla kúriáját. Losonc ... Szép és egyben kese­rűvé vált emlék ... Most zsúfolt váróteremben talá­lok Szilassy Bélára. Az algíri és Az ördög lakomája Regény írta FÜRY LAJOS (24.) A félrerakott iratok közül, kiszed egy csomagot. Szétnyitja és olvasni kezdi. — ... Kiev, semmi adatot már Kievből beszerezni nem lehet, jelenleg hadműveleti terület, különben is a darnicai rész, már odaát van, senki nem ismeri... A hadnagy szólal meg. — Bocsánat, az egy per jelentette, hogy náluk dol­gozott, igaz, hogy Erzsébet nővér nem javasolta, indoko­lást nem adott... — Erzsébet nővér, kit javasol Erzsébet nővér? — Itt van kérem a Katonaotthon parancsnokának a nyilatkozata, csak a kiürítés óta ismeri. .. — És éppen az a gyanús, hogy mindig akkor tű­nik fel, amikor visszafelé megyünk. A százados felkapja a fejét. — Naná nem, majd akkor jelentkezik, amikor tá­madásba megyünk, azt akarjátok, hogy rohamárkász­­k­ak jelentkezzék ... Nevetnek. — És még egy kérem, az egész történet, olyan me­seszerű és úgy hangzik, mintha kitalálták volna. Hadi­fogoly magyar és az orosz felesége, aztán a lány egy szép napon kitalálja, hogy ő ötven százalékos magyar vér és Magyarországra akar menni... valahogyan nem lehet ezt elhinni, és az a fénykép semmit sem bizonya, lehet, hogy közönséges hamisítvány... az én személyes meggyőződésem az, hogy a nő hírszerző és így akar­ják becsempészni, javasolnám, hogy adjuk át a néme­teknek ... Egyszerre szólnak ketten is. — Főhadnagy úr, tessék arra gondolni, hogy mi­csoda lelki összeomlást okozna ebben a szerencsétlen nőben, ha azt látná, hogy a magyarok, ahová a szive húzza, egyszerűen megtagadják... — Inkább egy lelki összeomlás, mint egy ország összeomlása ... — Nem hiszem, hogy Nádja miatt összeomlana az ország, ha egyszer bekövetkezik, akkor annak más ba­jai és okai lesznek és ne igyekezzünk mentségeket ta­lálni. Én kérem határozottan javasolnám, hogy tessék még egyszer személyes kihallgatásra beidézni, de sür­gősen, még ma délutánra és ha a bizottság személyes meggyőződése az, hogy a nő nem érdemli meg, hogy hazavigyék, akkor kérem, nem bánom küldjék vissza az oroszoknak, vagy a partizánoknak... Egy pillanatra elhallgatnak és egymásra néznek. A tárgyalást vezető százados óráját nézi. — Kérem százados úr, ma délutánra berendelem, négy órakor itt, meg vagy elégedve? Felállnak, cigarettára gyújtanak, az iratokat kö­­tözgetik és csomagolják az irattáskába. A folyosón a fegyveres őr csizmája kopog. Odakint ködös eső esik. A vöröskeresztes nő, jön vissza. — Urak, mehetünk ebédelni... XX. Kétszer is csenget, amíg­ beengedik a tanárhoz. A tanár nem leplezett bosszúsággal jön eléje. — Annyi bajom van magával, hogy a Lemberg és Lawocne közt dolgozó ötezer partizánnal együttvéve sincs. Most képesek és nem veszik fel a listára és a végén mégis csak az ejtőernyő marad, az a legbizto­sabb ... de nem is értem, annyira ügyetlenül csinálta, maga kérem nem apáca és igyekezett volna valamelyik magyar tiszttel... jó kapcsolatban lenni... Elgondolkozva jár fel s alá a szobában. — Van valami elképzelése, hogyan tudna hatni a bizottságra? Nádja rázza a fejét. — Na, az sem baj, ha magának nincs, nekem van és azt hiszem, hogy ez fog hatni. Magának volt egy magyar katonatiszt ismerőse ... Bjelgorodban ... ma­ga azt megmentette... hogy hívják azt a tisztet? Nadja elkomolyodik. Azt nem akarom belekeverni ebbe a dologba. A tanár türelmesen leveri a hamut a szivarról és közelebb megy Nádjához. — Azt kérdeztem, hogy hívták azt a tisztet. Nádja összeharapja a száját. — Nem mondom meg. Nem? Úgyis jó, csak egy kicsit várni kell. Hogy mennyi bajom van magával, csak már túladhatnám... Kiszól a másik szobába. Néhány perc múlva egy öregasszony egy papírla­pot nyújt át. A tanár felteszi a szemüvegét. Nádja megdöbben és könny fut a szemébe. — Szabó János zászlós ... A tanár megsimogatja a fejét. Most láthatja, hogy nem érdemes ellenkezni ugye, ha nem a nyugati csoportvezető pártfogolná, már más­ként kezelném, régen ... Újra meggyújtja a szivart és újra mosolyog. — Szóval elmondja a bizottságnak, hogy maga megmentette ezt a magyart. Ez tény, ezt ellenőrizni is tudják, ha akarják és különben is, ez egy olyan bomba, ez hatni fog, visszasegített a családjához egy sebesült magyar tisztet, azért, mert a magyar vér ezt sugalmaz­ta.-. nagyon szép, meglátja, nyakába borulnak, maffi­­a magyarok. Még valamit, kissé sírjon is érti, a magya­rok nagyon lovagiasak és nem bírják a síró nőket... Nádja sírni kezd. — Ne most sírjon, spórolja a könnyeit a kihallga­tásra. Nádja elmázolja a könnyeit és sírva mondja. — Én nem megyek el a kihallgatásra és nem me­gyek sehová, én gyűlölöm Sustanovot és gyűlölök min­denkit, hagyjanak engem meghalni vagy deportáljanak, mit bánom én, nekem olyan mindegy, de én nem csiná­lom tovább, amit akarnak ... Hangosan sírni kezd. A tanár vigasztalja. — No ne sírj galambom, még ilyen sem fordult elő a gyakorlatomban, hogy síró partizánnőt vigasztal­jak, legközelebb talán már azt kívánják, hogy udvarol­jak is... Idehallgass galambom, én oly biztos vagyok benne, hogy te ma délután elmegy a kihallgatásra, úgy fogsz játszani, mint egy színész és zokogni fogsz és a­­legközelebbi szerelvénnyel visznek Magyarországra... Nádja csodálkozva emeli fel a fejét. — Uegy­e nem érted, na én mindjárt megmagyará­zok valamit, ugye galambom, azt tudod, hogy mindegy partizán, közvetve vagy közvetlenül a központ ellenőr­zése alatt áll. Legye szét vagyunk szóródva és olyan mesze sokszor a céltól, hogy némelyik mondjuk elfelej­tené a megbízatást, amire vállalkozott, vagy amire küld­ték, így hát mindenkit valamiképen a központhoz kell kötni valamivel és tartani kell valamivel. Az nem szá­mít, hogy neked a nyugati csoportvezető a barátod, te sem vagy kivétel, mert ugye nem hiszem, hogy mondjuk szeretnéd, ha Georgiába küldenék a fiad talán Tiflissbe, vagy Zemo-Arc­alba, bizonyára hallottad már a nevet, igen nagy árat fizetnek a szépen fejlődő csinos fiúcs­kákért, mint a kis Vaszil... Nádja rémülten ugrik fel. A tanár mosolyog. — De galambom, ne legyél olyan izgatott, egy par­tizán sohasem vesztheti el a nyugalmát, még akkor sem, ha a szeme láttára kínozzák halálra a családját. Szóval, hogy tovább mondjam, ez csak egy mód, mond­juk, a hét éves fiúcska számára, de van még sok más, ami mind rosszabb, mint meghalni, és ugye a legször­­nyűbb, hogy a saját édesanyja akarja ezt a sorsot neki. Nádja meg,támaszkodik a karosszékben. — Jól van, megyek ... A tanár vigasztalóan mosolyog. (Folyt) Rómában és Bécsben . Szeptember 21-én repültem át Európába. Miután előzően a Sza­bad Magyarságból értesültem a római tábor szabadságharcosainak súlyos helyzetéről, beszélni óhaj­tottam velük, írtam is oda, de nem sikerült. Út közben kisebb baj volt a repülőgéppel, s annyira megkés­leltetett, hogy csak fél napom ma­radt Rómában, így a távoli tábor­ba nem tudtam kijutni, ők meg nem jelentkeztek. Sorsukat és ér­dekükben a Szabad Magyarság ak­cióját figyelemmel kísérem, s amit tudok, szívesen megteszek segíté­­sükre. Általában a szabadsághar­cosokért, akikre most, az évfor­duló során még többet gondolok. — Rómából Bécsbe repültem, a­­hol családi körben töltöttem napo­kat. Itt több barátommal­­tárgyal­tam a magyarok ügyében. Az ausztriai táborokban is sokan vár­nak kivándorlásra, s én is kérek mindenkit, adjanak minél több as­­surance-t az átjutásuk érdekében. NAGYOBB AKTIVITÁS... — Münchenben sok tárgyalást folytattam. A Felszabadító Bizott­ság müncheni értekezletére sokan jöttek össze távolabbi helyekről is, így részt vett kisbarnaki Farkas Ferenc, Zakó András, Liptay La­jos,Baky András, Dr. Zayzon is. Behatóan megtárgyaltuk a magyar emigráció, s a felszabadítás ügyé­nek minden vonatkozását. Örven­detes egyetértés mutatkozott a kü­lönböző szervezetek élén álló urak közt. Úgy az amerikai, mint az európai teendőket illetően teljes­ megértéssel hoztunk határozatokat. Határozott összefogás alakult ki. Benyomásom az, hogy nagyobb ak­tivitás következik, s ebben fontos szerep jut a Szabad Magyarság­nak, melyet mindenütt, ahol isme­rik, mint a magyar ügy, a felsza­badítás, s a Kárpátmedence egysé­gének erős harcosát tisztelik és szeretik. Sajnáltam, hogy állandó müncheni cikkírójával, Dr Ruttkay Kálmán barátommal nem találkoz­hattam, s nem jöhetett el az érte­kezletre, mert éppen akkor szabad­ságon távol volt, s csak az utolsó napon telefonon beszélhettem vele. Az algíri benyomások és igazolt feltevés . . . ! ne tartsunk sort, említem: a Szabad Magyarságnak írt algíri cikkében szólt a felkelés ügyéről, s arról, hogy a többség nem akar elszakadni a franciáktól. Néhányan nehezményezték, hogy nem muta­tott elég megértést az ottani naci­onalista függetlenségi mozgalom i­­ránt.­­ Az alkotmánymódosítás ügyé­ben lezajlott szavazás igazolta azt a felfogásomat, hogy az algíri ben­­szülöttek többsége nem akar el­szakadni a franciáktól. A felkelők adókényszert alkalmaznak velük szemben, s azt puskacsővel hajtják be. Állandó terror alatt élnek. A francia kormánybefolyás kevésbbé érezhető. Mint cikkemben is utal­tam rá, itt nem egységes arab nép él, különböző törzsek vetélkednek, s nemzeti egységről, altaiapan na­cionalizmusról nem lehet beszélni. Az arab nők rabszolgaságban él­nek. A férfiak rabszolgaságában. Az apa 14 éves korában eladja a leányát, s aki megveszi, nemcsak rabszolgája, de szinte “háziállatá­nak” tartja. Hivatása a gyermek­szaporulatról gondoskodni. Minél többről, mert a francia állam min­den gyermek után családi pótlékot fizet. A nők ismerik a fehér nők helyzetét, szabadságát, erre vágy­nak, s ezt inkább várhatják a fran­ciáktól. Szavazataikkal ezért is segítették a 90%-os győzelemre de Gaulle alkotmányát, s buktatták el a felkelést. Természetes, hogy a nemzeti egységtörekvéseket szíve­sen látom. Tunisz és Marokkó helyzete más. Francia-svájci földön Az európai magyarság sorsáról helyzetéről kérdezünk. — Általában tűrhető. Párisban kellemes meglepetéssel észleltem, hogy a korábbi emigráció mellett a szabadságharc után kijöttek is be­kapcsolódtak a dolgos életbe és e­­rősen aktív szervezettel is rendel­keznek Somos Jenő dr. tanár veze­tésével. Épigy Londonban is, ahol egyik volt miniszter barátom, aki mozgalmi vezetést vállalt, tájékoz­tatott. Ez a fiatalság, melyet nem mételyez meg idegen pénz, szinté­n­ a történelmi Magyarország felsza­badításáért dolgozik, mint mi. Pá­risban, mint említettem, egy napon megbeszélést tartottunk Báról .

Next