Szabad Szó, 1952. január-március (9. évfolyam, 1-76. szám)
1952-01-03 / 1. szám
Az angol nép a koreai háború azonnali megszüntetését követeli London (Agerpres). — Harry Politt, az Angol Kommunista Párt főtitkára december 28-án a következő nyilatkozatot adta a „Telepress“hírügynökség tudósítójának: „A munkásosztály vezetése alatt, az angol népnek egyesítenie kell öszszes erőit, hogy haladéktalanul végetvessen a koreai háborúnak. Ha az angol nép nem teszi meg ezt a lépést, az amerikai háborús uszítók tovább folytatják a fegyverszüneti tárgyalások elodázását és újabb agreszszív akciókat hajtanak végre a koreai és kínai nép ellen, még a fegyverszünet megkötése után is. A panmunzsoni tárgyalások tanulsága: ha az amerikaiak bármilyen csekély mértékben bebizonyították volna békeakaratukat, karácsonyig megszűnt volna a koreai háború. A koreai és kínai küldöttek megtettek minden erőfeszítést hogy megegyezésre jussanak. Az agresszív és szemérmetlen amerikai tábornokok azonban minden egyes kérdéssel szemben úgy viselkedtek, mint a győztesek, akik egy megvert országnak diktálják a fegyverletételi feltételeket. Ha az amerikaiak nem változtatják meg taktikájukat, nem jöhet létre békés megegyezés. A koreai népet nem győzték le az amerikaiak. Annak ellenére, hogy az amerikaiak a korszerű háború minden gyilkos és ördögi fegyverét felhasználták és a legbarbárabb kegyetlenkedéseket hajtották végre Koreában, a koreai nép megsemmisítette az amerikaiaknak azt a kísérletét, hogy megkaparintsák egész Koreát és a Kína ellen irányuló agreszPeking. Az Új-Kína hírügynökség tudósítója jelenti, hogy december 17-én egy A. 80 jelzésű amerikai repülőgép Jancsontól nyugatra mérges gázokat tartalmazó bombákat dobott a koreai néphadsereg egységeire. A sziójuk hídfőjévé változtassák. Az angol fiatalságot Koreába küldik, hogy az amerikai tőke érdekéért harcoljon és pusztuljon el! Késleltetik az angol hadifoglyok repatriálását csupán azért, mert az amerikaiak nem hajlandók a „tüzet szüntess“ észszerű feltételeit elfogadni! Az angol népnek egységes akciót kell indítania a fegyverszünet mielőbbi megkötéséért, az összes angoloknak hazájukba való visszatéréséért és a koreai nép önkormányzati joga elismerésén alapuló igazságos és tartós béke megteremtéséért!A bombarobbanás után 30 percen át fehér füst volt látható. A koreai katonák, akik a robbanás közelében tartózkodtak, hányingert kaptak, szédülést éreztek és lázasak lettek. Ismét mérges gázokat használnak ez amerikai banditák Koreában Az amerikai sztrájkhullám akadályozza az USA kormányháborús programmjának végrehajtását New York (Agerpres). Amerikai vezetőkörök aggodalommal állapítják meg, hogy a terjedő sztrájkmozgalom fékezi a kormány katonai programjának megvalósítását. Az UNITED STATES NEWS AND WORLD REPORT című amerikai lap ezzel kapcsolatban a következőket írja: „A sztrájkok nagy kárt okoznak a főbb iparágaknak. A newyorki dokkmunkások sztrájkja hatalmas károkat okozott a kapitalistáknak. Az atomvállalatok meglehetősen nehéz helyzetbe jutottak. A gépipari munkások sztrájkja miatt a „Borg Warner Corporation“üzemet be kellett zárni. A munkabeszüntetés miatt csökkent a repülőgépipar és más vállalatok termelése.“ Az utóbbi két hónap alatt sztrájkolt a repülőgép- és gépkocsigyárak többezer munkása, azonkívül a gumi- és acélipari dolgozók, 100 ezer vörösréz bányaipari munkás és öntödei munkás. Ez a felsorolás távolról sem tartalmazza mindazokat az üzemeket, amelyekben az utóbbi időben sztrájk miatt szünetelt a munka. Az amerikai hivatalos közegek, a törvényszék és a kormány úgynevezett békéltető bizottságai több esetben közbeléptek, hogy elhárítsák a sztrájkokat. Ugyanaz az amerikai lap megállapítja, hogy az „USA védelmi erőfeszítéseitfékező sztrájkok felszámolása létfontosságú kérdéssé vált.“ A hatósági és törvényszéki beavatkozás ellenére a kormány nem képes véget vetni a munkabeszüntetéseknek még a legfontosabb iparágakban sem. Az acélipari munkások szakszervezete a gyárosokkal folytatott többheti tárgyalás után bejelentette, hogy amenynyiben az üzemek vezetősége nem teljesíti a dolgozók követeléseit, az acélipari munkások december 31-én sztrájkba lépnek. 4000 amerikai bányász sztrájkol a bányaszerencsétlenség miatt New York (Agerpres). Mint megírtuk, az északamerikai Illionis állambeli West-Frankfortban a napokban a védőberendezések hiánya miatt bányarobbanás történt, aminek következtében 119 bányász vesztette életét. A NEW YORK TIMES című lap jelenti, hogy az Egyesült Államokban 4 ezer bányász a gyász jeléül abbahagyta a munkát. Az Amerikai Kommunista Párt tiltakozása Gus Hall elvtárs újabb elítélése ellen New York (Agerpres). — Az Amerikai Kommunista Párt országos tanácsa nyilatkozatot tett közzé, amelyben felszólítja az amerikaiakat, hogy tiltakozzanak Gus Halt, a Párt országos bizottsága titkárának újabb elítélése ellen. Ryan szövetségi bíró december 27-én ugyanis újabb 3 évi börtönbüntetésre ítélte Gus Hall elvtársat. A nyilatkozat hangsúlyozza: „A terrorista ítélet szerzői nem képesek megfélemlíteni az olyan harcosokat, mint Gus Hall; nem fogják tudni elhallgattatni és szétzúzni a Kommunista Pártot. A béke megvédésére megindított mozgalmat nem lehet semmiféle terroreszközökkel megfékezni. Dennis, Hall, Davies és a többi békeharcosok, amikor Truman és a Wall Street háborús politikája ellen küzdenek — az amerikai nép békeszerető tömegeinek igazi törekvéseit fejezik ki. Gus Hall ellen hozott újabb szörnyű ítéletre, a munkások és az összes többi békeharcosok még elszántabb harccal fognak válaszolni. Erélyesen követeljük Gus Hall és a többi letartóztatott kommunista azonnali szabadlábra helyezését. A széles tömegeknek szintén síkra kell szállniuk, hogy megakadályozzák a Kommunista Párt betiltására irányuló kísérlet New York. (Agerpres). — Az Egyesült Államokban újabb fasiszta gyilkosság történt. Huligánok meggyilkolták Harry Moore-t a színes lakosság védelmére alakult egyesület floridai szervezetének titkárát. Az Amerikai Kommunista Párt newyorki szervezete a gyilkossággal kapcsolatban megállapította: „Ezek a gyilkosságok, amelyek az együttlakó nemzetiségek és elsősorban a négerek ellen irányulnak, az amerikai fasizmus jellemző vonásai, végrehajtását. Követeljétek a Smith, McCarran és Taft Hartley-féle fasiszta törvények megsemmisítését! Követeljétek a béke helyreállítását Koreában! Követeljétek az öthatalmi értekezlet összehívását, mert haladéktalanul véget kell vetni a Wall Street háborús politikájának!“ Ha nem történik megfelelő intézkedés, amely meggátolja ezeket a gyilkosságokat, akkor a fasizmus elharapódzik az egész országban és az összes amerikaiak polgári jogainak megszüntetéséhez vezet“. A Párt newyorki szervezete követeli a tettesek szigorú megbüntetését. A Kommunista Párton kívül több más haladó szervezet erélyesen tiltakozott a bestiális gyilkosság ellen és követelte Truman elnöktől a fasiszta gyilkosságok meggátlását. Újabb fasiszta gyilkosság az USA-ban A „Köpenyes tér hadművelete“*) Truman jóváhagyta az „1951. évi kölcsönös biztonsági törvényt“, amely 100 millió dollárt szavazott meg a Szovjetunió és a népi demokratikais országokban folytatandó kémkedés, kártevés, diverzió és mindennemű aljas cselekedetek céljaira. Jellemző, hogy ez a törvény az USA-ban, a New York Times tudósítója szerint „A köpeny és tőr hadművelete“ cinikus elnevezését kapta. Truman jóváhagyása után ez a „hadművelet“ most szerves része lett a State Departement hivatalos „diplomáciájának“. Ezt a nemzetközi küzdőtéren elkövetett közönséges gaztettet, — mert a „köpeny és tőr hadművelete“ nem jelent egyebet — Gordon Gray-nek, az úgynevezett „Lélektani Háború Kérdéseivel Foglalkozó Hivatal“ igazgatójának felügyelete alatt hajtják végre. Ezt a hivatalt Washingtonban inkább a ,,szennyes ügyek hivatala“ néven ismerik. A gaztekt végrehajtásának másik felügyelője Bedell Smith tábornok, az UiS.A volt moszkvai nagykövete, aki jelenleg az amerikai kémszolgálatot vezeti. Gray és Smith (egyikük nagyszabású gengszter-üzletember, másikuk kardcsörtető gengszter-diplomata) a „szenynyes ügyek hivatalát“ a legválogatottabb fejvadászokkal és gyilkosokkal *) A „Tartós békáért, népi demokráciáért!" című lapból egészítették ki, olyanokkal, akikhez foghatót a világ még nem látott. A hivatal által kitartott gyilkosok között vannak hitlerista háborús bűnösök, quislingek és hasonló árulók, akik népeik haragja elöl menekültek Amerikába. A „köpeny és tör” e hősei közül kettőt — Spinaiért és Saplacant — nemrég egy Athénben felszállt amerikai repülőgépről dobták le ejtőernyővel a Román Népköztársaság területére Amikor a banditákat letartóztatták, rádióleadó készülékeket, kézigránátokat, öt automata pisztolyt, jelentős pénzösszeget és hamis iratokat találtak náluk Mint a lapok megírták, a Szovjetunió területén, a Moldvai Szovjet Köztársaságban, ugyancsak két amerikai diverzánst fogtak el, akiket kémkedés és kártevés céljából dobtak le a Szovjetunióban. „Követi“ minőségben tehát gonosztevőket küldenek, megbízólevelük pedig gránát, pisztoly, tőr és méreg. Titok egyik fő képviselője a State Departement-beli gyilkos és provokátor bandának. Különleges feladatot bíztak rá: jugoszláv területről kell ügynököket átdobnia Románia, Bulgária, Albánia és Magyarország területére. A Szovjetunió, Románia, Lengyelország, Magyarország, Bulgária és Albánia kormányai az utóbbi időben közzétett számos jegyzékükben sok példával leplezték le azt a bűnös, kártevő politikát, amelyet az USA imperialista vezetői folytatnak az említett országok ellen. Az amerikai kormánynak ez az elképesztő politikája az új háborút előkészítő programm alkotó része. Ez a politika ellenkezik a nemzetközi jog legelemibb alapelveivel és élénk fényt vet Trumannak és Achesonnak a „védelemről“ és a békéről hangoztatott képmutató szólamaira. Ez a politika a független államok belügyeibe való nyílt amerikai beavatkozás, a kémkedés és a kártevés politikája — általános felháborodást kelt a világ népei körében. Ámde az amerikai imperialistáknak ezek a cselekedetei inkább fejvesztettségükről, semmint erejükről tanúskodnak. A „szennyes ügyek hivatalát“ több nagy balsiker érte. A „hivatal“ csak a minap volt kénytelen lemondani Slansky szolgálatairól. A népi Kínában nagyszámú bérgyilkosát veszítette el, a többi közt a keresztény misszionáriusok csuhájába bújtatott szörnyetegeket. Rendre kudarcot vallanak az USA kormányának azok a kísérletei is, hogy kártevőit átdobja a demokratikus tábor országaiba. A népek nem tűrik, hogy az achesoni „hivatal“ banditái kedvükre bonyolíthassák le embergyűlölő, mocskos ügyeiket. A népek megkettőzik éberségüket és hozzáférhetetlenné teszik országaikat az áruló, orvtámadásra kiképzett gengszterek számára. Jan Marek Imperialistaellenes tüntetéseket rendeztek az egyiptomi diákok Kairó (Agerpres). — Egyiptomi lapok jelentik, hogy „az angol imperializmus elleni harc“ jelszavával, december 27-én nagyszabású tüntetések zajlottak le Kairóban és Alexandriában. A tüntetéseket diákok rendezték. A tüntető, diákok követelték: foganatosítsanak azonnali intézkedéseket az angol megszálló csapatok visszavonására Egyiptom területéről. A tüntetők egyben harcra szólították az egyiptomi népet az angol megszállók és belső ügynökeik ellen. Az ,AL MISZRI“ című lap hangsúlyozza, hogy Kairóban a diákok zöme a kormányintézmények negyedében tüntetett. A rendőrség könnyfakasztó bombákkal akarta szétoszlatni a tömeget. Alexandriában a tüntetés során öszszetűzésre került sor a diákok és a rendőrök között. 35 diák súlyosan megsebesült A lapok beszámolnak arról, hogy hatalmas tüntetések zajlottak le Tanta és Zagazin helységekben is. Ki az amerikai és angol imperialistákkal Iránból Teherán (Agerpres) . December 28-án Irán fővárosában „az angol petróleumtársaság ellen harcoló országos egyesület“ nagyszabású tüntetést rendezett, amelyen mintegy 50 ezer munkás, értelmiségi és diák vett részt. A tüntetők tiltakoztak az imperialisták beavatkozása ellen Irán belügyeibe. Követelték, kössön a kormány kereskedelmi szerződéseket a demokratikus országokkal, ismerje el a Kínai Népköztársaságot és űzze ki az országból az amerikai „tanácsosokat“. Az iráni kormány jelenleg tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Újjáépítési Bankkal a petróleumvállalatok támogatására. A gyűlésen résztvevő szónokok kimutatták, hogy ha a kormány egyességet köt ezzel az amerikai bankkal, az éppen olyan káros lenne az iráni nép számára, mint amilyen az angol imperialisták uralma volt. Rogino olasz mm lakossága ünnepelte a mm nmekei Róma (Agerpres) — A szovjet küldöttség, amely átnyújtotta az olasz árvízkárosultaknak a szovjet nép ajándékát, december 27-én meglátogatta Rovigo városát. Alint ismeretes, a Pó völgyi árvíz következtében Rovigo tartománya szenvedte a legsúlyosabb károkat. A szovjet nép küldötteinek fogadására Rovigo egész lakossága kivonult az utcára. A városi színházban ez alkalomból lelkeshangú nagygyűlést rendeztek, amelyen felszólaltak a szovjet küldöttek is. A nagygyűlés után hatalmas tüntetés zajlott le a város utcáin. A tüntetők lelkes szavakkal fejezték ki köszönetüket a szovjet népnek, állást taglaltak a sztálini külpolitika mellett, a népek barátságának politikája mellett, a proletárnemzetköziség nagyszerű eszméi mellett. Ugyanaznap Morelli, Rovigo város kommunista polgármestere fogadást rendezett a szovjet küldöttség tiszteletére. Az angol imperialisták újabb gaztette az egyiptomi nép ellen Kairó. (Agerpres). — Az United Press hírügynökség közli, hogy újév napján az angol csapatok 3 óráán keresztül lőtték és gépfegyverezték Ismailia egyik negyedének lakosságát. Kairó. (Agerpres). — Amint a TASZSZ közli, Egyiptom minisztertanácsa december 31-iki ülésén törvényt fogadott el, amely az Egyiptomban levő idegen csapatokkal való együttműködés megbüntetését írja elő. Amint az újságok jelentik, az új törvény úgy intézkedik, hogy bármilyen személy, aki az idegen csapatoknak élelmet, ruhát, vagy építőanyagot szállít, 2 évi börtönbüntetéssel és 1000 egyiptomi font pénzbírsággal sújtandó. SPORT KÉZILABDA. Az elmúlt vasárnapi találkozók erdményei: Vasas Tehnometal—Vörös Lobogó Gyapjúipar 13:7 (7:7). Mindkét részről túlkemény játék A Tehnometal megérdemelten győzött. Tudomány Közgazdasági Fakultás- Építészeti Szakszervezet 18:14 (12:6). Szép játék: Lendület (Detta)—Haladás (Arad) 9:9 (6:3). Izgalmas küzdelemben tartalékokkal felálló aradiak a vesztésre álló mérkőzést eldöntetlenné tudták tenni. Tudomány I. P. T.—Haladás (Perjámos) 15:14 (6:6). A divíziós élcsapat a rangadót éppen csak megnyerni tudta a pompásan játszó perjámosiakkal szemben. Tudomány I. P. T. —Vasas Elektromotor 21:8 (12:5). Az újonc Electromotor elfogódottan játszott. Haladás (Perjámos)—Lokomotiv (Temesvár) 14:11 (5:6). A vasutasok remekül küzdöttek! Tudomány I. P .—Lendület (Detta) 18:10 (11:3). A lelkesen küzdő dettai csapat, különösen a második félidőben, teljesen egyenrangú ellenfele volt az egyetemieknek. Szpartak Cukorgyár—Tudomány IMF 18:9 (9:5). A szabadfalusi csapat jó játékkal győzött. Barátságos: Szpartak II.—Tudomány II. _ 20:19 (9:10). Nagyon érdekesen alakuló küzdelem. Lenhardt (Szpartak) egymaga 10 gólt dobott. KOSÁRLABDA. Terembajnoki eredmények: Szpartak—Tudomány I. P. T. II. 47:37 (23:14). Villamossági Szakiskola—Tudomány I. M. F. 39:28 (20:15). Vasas—Tudomány I. M. P. 30:26 (22:10). Barátságos: Sportiskola (Predeal) — Tudomány I. 41:38 (25:22). Izgalmas, nagyiramú mérkőzésben a predeáli vendégek megérdemelten győztek, mert játékosaik a kosár előtt okosan és higgadtan játszottak. A Tudomány a mezőnyben legalább is egyenrangú ellenfél volt, de játékosainak nem ment a dobás. Sportiskola (Predeal)—Vasas 65:54 (45:34). A vasasok pillanatig sem tudták kétessé tenni a technikai fölényben levő predeáliak győzelmét. CÉLLÖVÉSZET. A „December 30“ tiszteletére megrendezett csapatverseny eredménye: 1. Haladás 1. 214 pont.Fekve: Golumba 82 pont. Álló helyzetből: Bejan 60 pont. Térdelve: Kocsis 72 pont. 2. Szpartak I. 201 pont. 3. Haladás II 184 pont. Álló helyzetből 63 ponttal Imre (Szpartak), míg térdelve 77 ponttal, Dezideriu (Szpartak) érte el a legjobb eredményt. HOREK Ma, csütörtökön, január 3-án. ÁLLAMI SZÍNHÁZ (19.30 órakor): Ártatlan bűnösök. — MOZIK: Maxim Gorkij (3, 5, 7, 9): A titokzatos irat; Alexandru Sahia (4, 6, 8); A windsori víg nők (német film); Arta (3, 5, 7); A traktoristanő (cseh film); Victoria (4, 6, 8): A tavasz; Új Idők (3—9): A virágzó Ukrajna (románul beszélő színes film) ; VI. kerületi Munkásmozi (5, 7); A gazdag menyasszony; Szabadfalusi Munkásmozi (5, 7) ; Nÿesztovoj romboló küldetése. — TELEFONELŐFIZETŐK FIGYELMÉBE A telefonigazgatóság közli, hogy január 1 -től kezdődőleg a telefonelőfizetés a fizetési felhívás vételétől számított 3 napon belül, de legkésőbb a hónap 10-ig okvetlen eszközlendő, még az esetben is, ha valaki a fizetési felhívást nem kapta volna meg. A fizetés készpénzben, CEC átutalással, csekkel (cecul de decontare cu acceptare), vagy bankátutalással (Banca RPR scrisoarea de virament, cererea de plata) történhet. A fizetés bármely módozatánál a fizetési felhívást is be kell mutatni a telefonhivatalban. Csekkel, vagy bármilyenfajta átutalással történő fizetésnél az előfizető neve és pontos lakcíme, valamint a telefonjának száma feltüntetendő. Közelebbi felvilágosítást a telefonhivatal ad. (Telefon 31—31). A fizetés elmulasztása esetén a telefont kikapcsolják a forgalomból. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: I kerület: a 2. számú, állandó, ügyeleté (Libertátis-tér); II. kerü. 6. számú (Petru Major tér 3); In terület: a 8. számú (Matei Corvin-utca); IV. kerület: a 10. számú (Tolbuhinter); V. kerület: a 12. számú és VI. kerület: a 13. számú gyógyszertárak. ELVESZETT — PIERDUT Bonier Nr. 301—400 pe numele Szerdits Gheorghe taximetrist Timişoara II, Str. E Teodoriu 15. Declar nul. (146) — PIERDUT Bon de primire Consignaţie Nr. 2217 pe numele Bergmann Enric. Declar nul. (147) — PIERDUT Extras de naştere Seria Nr. 670153, pe numele Horváth Gitela Declar nul. (148) — PIERDUT Bon de Aragaz Nr. 13275 din 6. XII. 951, eliberat de Competrol, pe numele Gabriela Pop, Comloșul Mare. Declar nul. (149). Szerkesztője: : Timişoara, I. V. Alexandri utca 9. Telefon: 33-37. — Kiadóhivatal: 1., Engels utca 2. Telefon: 55—74. Postafiók 26.— Nyomatott az 5. számú Pokersfiai Központ újság osztályán: Sztálingrádi llősök-körút 7. — Állami Bank folyószámla száma: 035—025. — Előfizetés 1 hóra 100 lej, gyári kollektiv előfizetések: 80 lej. Vidékre cimszalaggal: 1 hóra 100 lej. — Előfizetések eszközölhetők a „Centrul Difuzare a Presei“ lapterjesztő vállalatnál, Timisoara, I. Vasile Boattater. CEC számla 132.001. — Taxa poștală plătită în numerar, conf. aprobării No. 77.304/1948, Dir. Gen. PTT.