Szabad Szó, 1981. január-március (38. évfolyam, 11139-11213. szám)
1981-01-03 / 11139. szám
2. oldal NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs fut і в 1* В і ЙІ a t # «а І Я ■■ újévi radio- és televízióüzenete egész népünkhöz (Folytatás az első oldalról) Tőlünk, mindnyájunktól függ, hogy valamennyiünk élete egyre jobb legyen, hogy a nép civilizációs színvonala mind magasabb legyen. Természetesen, még vannak felszámolásra váró hiányosságok, áthidalásra váró nehézségek, de népünk sohasem hátrált meg a nehézségek előtt. Harcolt és medig sikerült eltávolítania az útjában állt akadályokat, megvédenie a szabadságát és méltóságát, biztosítania a függetlenséget és a haladást. Annál inkább megteszi ezt ma amikor szabadon és sorsának uraként tevékenykedik saját jólétéért és boldogságáért Teljes meggyőződésem, hogy az 1981-es esztendő az új ötéves tér újabb és nagyobb eredményeket fog hozni a román népnek munkájában és élemben, gyarapítani fogja a nemzeti vagyont, magasabb fokra emelve az egész nemzet anyagi és szellemi életszínvonalát. Tői ellen előrehaladásunk garanciáját a romániai szocialista építésben rá háruló történelmi küldetést becsülettel és sikeresen teljesítő hősies munkásosztályunk, az új rendszert lelkesedéssel megteremtő nagyszerű népünk jelenti. Meghatározó tényezőt jelent továbbá a párt vezető szerepének erőteljes érvényesülése, egységének erősödése, tudományos, realista politikája amelyet egész szocialista nemzetünkkel együtt szoros egységben töretlenül megvalósít. KEDVES ELVTÁRSAK, BARÁTAINK! ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG HONPOLGÁRAI! Az 1980-as esztendőt az jellemezte, hogy a befolyási övezetek újrafelosztására irányuló politika, az erőszak és a diktátum imperialista politikája nyomán nemzetközi téren fokozódtak az ellentmondások. Súlyosbodott a gazdasági válság és az instabilitás újabb katonai konfliktusok robbantak ki, amelyek veszélyeztetik a népek békéjét és függetlenségét, az egész emberiség biztonságát. Ugyanakkor fokozódott a népeknek a haladó erőknek az imperialista politikával szembeni harca, újabb sikerek születtek a nemzeti és társadalmi felszabadítási harcban. Ilyen körülmények között a legfőbb követelmény az, hogy a népek minél nagyobb mértékben egyesítsék erőfeszítéseiket a nemzetközi feszültség megakadályozásáért, az enyhülési politika felújításáért és továbbviteléért és azért hogy’, valamenynyi konfliktust csakis és csakis békés úton, a tárgyalások útján oldják meg. Románia, ami őt illeti, a jövőben is a leghatározottabban fog küzdeni az enyhülési, béke- és együttműködési politika előmozdításáért mindent megtesz azért, hogy hozzájáruljon az európai és az egyetemes biztonság ügyéhez. E célból erősítjük együttműködésünket és szolidaritásunkat az összes szocialista országokkal, s elsősorban a szomszédos szocialista országokkal a kommunista és munkáspártokkal, az egész világ munkásosztályával, haladó antiimperialista erőivel. Az emberiség békére és haladásra irányuló létérdekű törekvéseit szolgálva úgyszintén együttműködünk a fejlődő országokkal, a kapitalista országokkal, társadalmi rendszerre való tekintet nélkül a világ összes államaival. Töretlenül küzdünk a teljes jogegyenlőségnek, a nemzeti függetlenség és szuverenitás tiszteletben tartásának, a belügyekbe való be nem avatkozásnak a nemzetközi kapcsolatokban való érvényesítéséért, az erőszak és az erőszakkal való fenyegetőzés mellőzéséért, minden nép ama jogáért, hogy ura legyen sorsának és szabadon és függetlenül fejlődjön Tovább küzdünk a madridi összejövetel munkálatainak sikeres lebonyolításáért, olyképpen, hogy az mindenben megfeleljen a népek várakozásainak, fellendítse a helsinki záróokmányban foglalt előírások megvalósítását, elvezessen az európai leszerelésnek és bizalomnak szentelt konferencia megszervezéséhez, a kontinensen belüli kontaktusok és együttműködés bővüléséhez, a kontinens katonai vagy más jellegű tömbökre való megosztottságának az áthidalásához Határozottan síkraszállunk az egységes Európáért, amelyben tiszteletben tartják a rendszerek diverzitását és minden nemzet sajátosságát Síkraszállunk egy olyan Európáért, mely a nemzetközi kapcsolatok modelljét a különböző társadalmi rendszerű országok közötti együttműködésen nyugvó új egység modelljét nyújtja az emberiségnek. Országunk a jövőben is fáradhatatlanul küzd a leszerelés, s elsősorban a nukleáris leszerelés megvalósításáért. A korszerű tudomány és technika nagyszerű vívmányait teljes egészében a népek jólétének és boldogságának a szolgálatába, nem pedig a rombolás és a háború szolgálatába kell állítani! A világ valamennyi nemzetének határozottan fel kell lépnie, hogy megvédje az ember alapvető jogát, az élethez, a békéhez, és a szabad léthez való jogát. Töretlenül tovább támogatjuk a gyengén fejlettség felszámolásáért és a teljes méltányosságon és egyenlőségen nyugvó új nemzetközi gazdasági rend meghonosításáért tett erőfeszítéseket, mely rend biztosítja az összes országok, s elsősorban az elmaradottak gyorsabb haladását, megkönnyíti az összes népeknek az előrehaladott tudomány és technika vívmányaiból való széles körű részesülését. A világ bonyolult problémáinak igaságos és tartós megoldása megköveti hogy az összes államok aktívan, közvetenül, teljesen egyenjogúan részt vegyen a nemzetközi életben — s e tekinteti, fontos szerep hárul a kis és közepes szágokra, a fejlődő országokra és az nem kötelezett országokra, amelyek a log túlnyomó többségét alkotják és messzemenően érdekeltek abban, hogy felszmolják az uralom és az elnyomás régi lmberialista politikáját, s előmozdítsák enyhülésre, a függetlenségre és békét irányuló új politikát. Az 1981-es esztendő küszöbét átlép optimizmussal tekintünk a jövőbe, mert meggyőződésünk, hogy a jelenlegi nemzőközi életben fennálló rendkívül súlyos problémák ellenére a népek, a világ haladó erői egységesen cselekedve diadalra tudják vinni az enyhülés, a szabadság és a nemzeti függetlenség, a béke és a haladás ügyét szerte a világon KEDVES ELVTÁRSAK BARÁTAINK! Kívánom hogy az 1981-es esztendő újabb és egyre nagyobb sikereket hozzon hazánknak és népünknek a gazdasági és társadalmi fejlődés, a civilizáció és a jólét emelése útján, a haza függetlenségének és szuverenitásának erősítése útján! Kívánom hogy az új esztendő mennyi népnek mind nagyobb győzelmeket hozzon a haladásért és függetlenségért, a békéért és biztonságért, a jót’ és igazságosabb világért vívott harcban’ Teljes sikert és elégtételt kívánok önöknek a munkában és az életben, kedves honfitársaim, kívánom, hogy jókívánságaik beteljesüljenek, jó egészséget és boldogságot! Tiszta szívből a hagyományos jókívánsággal fordulok önökhöz: BOLDOG ÚJ ÉVET! Hatékonyan irányított eszmei-politikai oktatás A temesvári December 13. Vállalat pártbizottsága kiemelt fontosságot tulajdonít a párttagok és az összes dolgozók politikai tudatformálásának. Ennek érdekében 1980-ban is alaposan megszervezte és hatékonyan irányítja a köröket és tanfolyamokat. A vállalatban az összes párttagokat — a nyugdíjasokat is beleértve — beosztották a politikai oktatás tanfolyamaiba összesen hét — átlag negyven-negyvenöt hallgatót számláló — kört hoztak létre Ezek közül három-három tanfolyamon a tudományos szocializmus alapvető kérdéseit, illetve a szocialista gazdaság és az új gazdasági pénzügyi mechanizmus alkalmazásának alapvető kérdéseit, egy körben pedig az EKP Szervezeti Szabályzatát tanulmányozzák. A pártszerv alapos politikai felkészültséggel rendelkező propaganda szakra — mérnökökre, közgazdászokra — bízta az oktatási körök vezetését Raisa Mincă főkönyvelő, Prokopecz Ervin közgazdász, Ioan Sămăilă, Aurel Pleşan és Mühlroth Emil mérnök propagandisták, hosszas tapasztalatal rendelkeznek e tevékenységi területen. A propagandisták kollektíváját, Reiter Gerhard mérnök-igazgató irányítja. Rendszerint háromhavonként öszszehívja a tanfolyamvezetőket és ismerteti velük a soron levő legfőbb politikai és termelési teendőket. Mivel a propagandisták túlnyomó többsége felelős tisztséget tölt be a vállalatban, s részt vesz a különböző szintű megbeszéléseken. Jól ismerik a termelés problémáit és a közi tevékenységet is egybekapcsolják a vállalatot foglalkoztató konkrét kérdésekkel. A körvezetők általában szabadot adnak elő, igyekeznek lekötni a jelenlevők figyelmét és ez a viták színvonalát is kedvezően befolyásolja. Az előző tanévekben a vállalaton belül időnként megszervezték a propagandisták tapasztalatcseréjét. Ez főként a kezdő körvezetők részére bizonyult hasznosnak. Jelenleg a tanfolyamokon a harmadik témánál tartanak és a látogatási arány kielégítő A kommunista propagandisták által vezetett szakszervezeti és a KISZ politikai oktatás tanfolyamai szintén megfelelően tevékenykednek. A pártszerv és az alapszervezeti kürök ellenőrzik, irányítják az eszmei-politikai oktatást. E téren jó munkát végzett Anica Lungoci pártbizottsági titkár, Alexandru Ericosu és Gheorghe Serb titkárhelyettes, Gheorghina Ene szakszervezeti elnök és Elena Caroli, a pártbizottság tagja. Az alapszervezetek közül elsősorban a 2. és az 1 számú alapszervezetek tűntek ki a körök irányításában. Sinka László NAGY TELJESÍTMÉNYŰ Ш HAZAI TERMÉK A gyulafehérvári gépgyárban lehet majd az eddig külfödről állítottak elő országos viszonylat- behozott hasonló gépeket Az újban először egy 250 tonna kapaprés első megrendelőig a fővárositású excentrikus prést Ezzel si CESAROM kerámiai vállalat a teljesítménnyel helyettesíteni volt. Szabad Szí A karvezető pedagógus vallomása — arról, hogy a zene nemesít — Ti vagytok a világ szamarai, ha féltek! .. (A kijelentés a Temesvári Művészeti Líceum folyosóján a pionírkórusok versenyén hangzott el 1980 december 14-én ) A színpadon több mint száz gyermek tekintete tapad a karmester-tanárnő arcára A 2-es számú Matematika-Fizika Líceum gimnáziumi osztályainak vegyeskórusa bemutatja versenyszámait. A rendkívüli művészeti élmény sajátos hulláma fut végig a hallgatóságon A zsűri döntése egyértelmű. Wittmann fociba tanárnővel a verseny után beszélgetünk, amikor még nem tudja hogy első díjat nyertek . Engem elsősorban nem a versenyeken elérhető siker, hanem a tanulók tömeges zenei képzése érdekel A jó eredményt e cél érdekében ösztönző tényezőként értékesen. A gyermeknek — és nem csak a gyermeknek — éreznie kell, hogy nem dolgozott hiába hogy értékelik munkáját. Ellenkező esetben elkedvetlenedik s azután a legtökéletesebb pedagógiai módszerekkel sem lehet fellelkeslen a korábbihoz hasonló erőfeszítésre rábírni Velem ugyanis, a zene órákon kemény munkát kell végezzenek . Módszereiről legendákat mesélnek . Ez túlzás, ugyanis nem teszek egyebet, csupán komolyan veszem a munkámit Ahol én tanítok, oda zene nem melléktantárgy. Véleményem szerint, a tanterv túl kevés időt ír elő a zenei oktatásra De ha már így van legalább ezt használjuk ki minél ésszerűbben Nálam kórus óráról nem lehet hiányozni, s a tanulók készenlétbe kórusfüzettel a kezükben várnak Az órán nincs megállás szünet vagy tréfálkozás, csak ha az a hatékonyabb munkát szolgálja Arra törekszem, hogy felkeltsem tanítványaim érdeklődését a zene szépségei iránt. Ezért az elmélethez szemléltetőként gyakran hallgatunk híres zeneműveket, koncertekre, opera előadásokra járunk, s élményeinket megbeszéljük Nagy öröm számomra, amikor a koncerteken volt tanítványaimmal is találkozom Sajnos vannak akik sokallják a zenei oktatásra fordított időt Még egyes pedagógusok ** Elnézőbb hozzáállást і írnának tőlem, ezzel az úgymond „jelentéktelen“ tantárggyal szemben hiszen elég a túlterhelés a reál tantárgyak terén Engem azonban nem lehet megingatni a zenei műveltség nemesítő erejébe vetett hitemben A küzdelmet tanítványaimmal közösen vállaljuk Velük ugyanis sikerült megértetnem, hogy csak fegyelemmel és szorgalmas munkával érhetjük el célunkat . A 26-os általános iskola magyar tagozatának kisebb létszámú kórusa is szépen szerepelt a sok hírneves iskola dalárdáiból álló mezőnyben. — Igen lelkes tanulóim vannak ebben az új, sokat ígérő iskolában. Ragaszkodtam hozzá, hogy ők is felmutathassák munkájuk eredményét Az élmény újabb ösztönzést jelent számukra Igaz, belesápadtak az izgalomba, az őket létszámban többszörösen meghaladó kórusok láttán Én azzal bátorítottam őket hogy sokan is énekelhetek roosszul és kevesen is szerepelhettek jól. Meg vagyok elégedve a teljesítményükkel — A szakemberek véleménye szerint is rendkívül igényes kórusművekkel jelentkeztek dalárdái. — A szép hazafias és pioni dalok mellett a 2-es líceum dalárdájával — tekintettel a közelgő centenáriumra — Barti Béla Cipositto című polónika művét adtuk elő Ez a cisszonarciával teli szerzemény még a hivatásos kórusoknak is feladja leckét A három szólam sikere megvalósítása érdekében. ezen kívül egyénileg is dolgoztam tanulókkal A 26-os számú általános iskola dalárdájával pedig Kodály Zoltántól egy gyermekdal-szvitet mutattunk be — Mióta kötelezte el magát a karvezetői munkával? — A kolozsvár-napoca: Gh Dima Konzervatóriumon Nagy István a kitűnő karmester volt a tanárom. Ezzel kezdődött . Tanárként először Temesváron a 14- es (ma 22-es) általános iskolában alapítottam kórust Ezután Máramarosszigetre kerültem, aho 250 létszámú iskolakórussal országos díjat nyertünk. Tíz éve tanítok újra Temesváron Itt 1 2-es líceum dalárdáival számo szép eredményt értünk el A II. Megéneklünk Románia fesztiválon például országom második díjat nyertünk. A rádió és televzió magyar nyelvű műsoraiba szinte folyamatosan szerepelüek• Jelenleg három iskolás kere — 8 2-es líceum vegyeskórus, és a IX osztály leány kami kórusát, illetve a 26-os számú talános iskola vegyeskórusát valamint egy felnőtt dalárdát a tanügyi szakszervezetek vegyeskórusát — irányítok. Annak reményében hogy Wittmann Cecília tanárnő kimagaslan gazdag karvezetői tévékétsége tanítványai révén még majd a Bartók Kórusban is gymölcsözik, további jó munkát jelenlegihez hason] ■ fiatalos . kesedést és ügyszeretet kivánund Graur Ján