Szabad Szó, 1985. július-szeptember (42. évfolyam, 12531-12607. szám)

1985-07-02 / 12531. szám

%­s Döntő napok a földeken gyorsítani a területfelszabadítást és a másodvetést v­egyénk termelőszövetkezetei- s és állami vállalataiban egy­­üt befejezték, illetve befeje­­zz közeledik az árpa alatt­ Az Országos Mezőgazdasági Ü­lés plenáris ülésén, való­­legutóbbi munkalátogató­­alkalmával pártunk főtitká- NICOLAE CEAUŞESCU elv­feladatául tűzte a mező­­­d­asági egységeknek, hogy a­zan letakarított területekről mindenütt két termést termesz­szenek. Ezért, az aratástól szá­mított legrövidebb időn belül az árpatarlót fel kell szabadítani, elvégezni a talajművelést és el­­éri a másodnövény magját. Megyénkben több mint 110 000 hektárt kell bevetni másodnö­vényekkel ezen a nyáron és eb­ből több mint 60 000 hektáron szemeskukoricát kell termelni. Ez igen nagy feladatot jelent mind a szakemberek, mind pe­dig a mezőgépészek számára — különösen a jelenlegi, csapadé­­kos időjárási viszonyok között. A termelőszövetkezetekben és állami vállalatokban több mint hatvanezer hektáron termesztet­tek árpát. Erről a területről már jórészt betakarították a termést, tehát adottak a lehetőségek ar­ra, hogy a másodnövény magját elvessék. Sajnos, már a terület­felszabadítás is lassan halad. A lovrini, belinci, billédi, cse­­nei, nagyzsámi, temesvári, vala­mint lugosi agráripari tanácsok területén a megyei átlagnál job­bak ugyan az eredmények, vi­szont az egységek többségében ezzel a munkával messze lema­radtak a tervezett mögött. Ez főként annak tudható be, hogy a szalma begyűjtését leginkább a présgépekre „bízzák“, holott e­­zek a csapadékos időjárási vi­szonyok között csak kevés ide­ig és nehézkesen üzemeltethe­tők. A munka meggyorsítása ér­dekében feltétlen üzembe kell állítani a MAC típusú szalma­gyűjtőket, illetve kézi csoporto­kat kell mozgósítani ott, ahol a gépekkel egyelőre nem lehet dolgozni. Mivel a területfelszabadítás üteme lassú, érthető, hogy a má­sodvetésnél is gyengébbek az e­­redmények a lehetségesnél és a megkívántnál. A csenei, újpécsi, sibisi, temesvári, Dudestii Ve­­chi-i, bánlaki agráripari taná­csok körzetében vetették el ed­dig a legnagyobb területen a másodtermesztésű kukoricát. Számos agráripari tanácsban vi­szont jóval kisebbek a teljesít­mények, s a zsebelyi, billédi, rékási és más agráripari taná­csok területén éppencsak hoz­záláttak a feladat teljesítéséhez. Ezekben a napokban a gépi és kézi erők mozgósításával mindenütt meg kell gyorsítani a területfelszabadítást és másod­vetést, hogy a lehető legrövi­debb időn belül földbe kerüljön a kukorica magja. I. Madarász Sarolta A temesligeti mtsz-ben teljében a takarmánybetakarítás (Gyurcsik Miklós felvétele) ízenél a falumba,l­ládba Fölötte kedves meglepetés­ben volt részem a napokban. Egy, a temesvári SZABAD SZÓ-ból kivágott újságcikket hozott a posta (XLII. évfo­lyam, 12 489. sz., kedd, 1985. május 14.). A napról napra rovatban Pataki Sándor Csen­des, nyugodt vasárnap délelőtt címmel pár soros, meleg han­gú beszámolót írt egy fratéliai vasárnap délelőttről. Az egyik riportalany, Vastag András, volt giládi lakos visszaemléke­zik a régi időkre, a nehéz és küzdelmes gyermekkorra. „Na­gyon sajnálja, hogy annak i­­dején nem kerülhetett diák­ként a csákóval agrárlíceum­ba, így aztán csak az elemi iskolai tanítóra emlékezhet szeretettel. Elekes András (helyesen Elekes Lajos) és Fekete Ibolya Giládon több nemzedéket engedett szárny­ra, megfelelő útravalóval.“ Eddig az idézet Hogy a hír miért érdemel részeidről vá­laszt, azt legyen szabad el­mondanom az alábbiakban. Magam lennék a hajdani Elekes Lajos tanító. Fekete Ibolya tanítónő pedig a fele­ségem, ma nyugalmazott ta­nítónő. Friss tanítói diplomával — az azóta elhunyt szeretett ta­nárom, a buziási származású Vallasek Gyula ösztönzésére — a háború utáni első évek­ben nem az egyetemet válasz­tottuk, hanem Giládra men­tünk tanítani. Én született ko­lozsvári, elindultam népnevel­ni Giládra, hogy majd több é­­ves kitérő után hazatérve, pó­toljam tanulmányaimat, öt évet töltöttünk későbbi feleségemmel, Fekete Ibolyá­val Giládon, és részt kértünk­­a falu akkori minden problé­májából. Szerveztünk (utasí­tás nélkül) betűvető tanfo­lyamot, báb- és színjátszó cso­portot, vezettem ifjúsági é­­nekkart és népi tánccsoportot és közben zengett a falu Bar­tók és Kodály dalaitól. Arra is volt példa, hogy négy tel­jes hónapig nem kaptunk fi­zetést, a falu tartott sorkosz­ton, s ugyancsak a közösség gondoskodott lakásról is. Mintegy 110—120 gyermeket tanítottunk évene, részben osztott iskolában. Közben elő­fizetőket szerveztünk a Te­mesváron megjelenő SZABAD SZÓ-ra és a bukaresti Falvak népére, amely lapoknak ön­kéntes levelezői és terjesztői is voltunk. Nappal az iskola, este az if­júsági csoportok késő este pe­dig a faluközösség nem ritkán reggelig tartó tanácskozásai vették igénybe a szó teljes értelmében minden percün­ket Úgyszólván, éjjel-nappal a néppel, a népért dolgoz­tunk. Nevelői, társadalmi és politikai munka egybefonó­dott számunkra és mi fenn­tartás nélkül, válogatás nélkül mindegyiket végeztük. Gilá­don vettem részt a mezőgaz­daság szocialista átalakításá­ért folytatott harcban, hogy Kolozsvárra visszakerülve, a „Hostát“ kollektivizálásánál gyümölcsöztesse ai Giládon szerzett tapasztalataimat, a­­miért pártkitüntetésben része­sültem. Kemény és talpig becsüle­tes munkatársaim voltak a giládi dolgozó parsztok: Rácz János, Baranyi Lajos, Sörös Pál, Szőke György, Czigler Pal és sokan mások. Igazi munkaterületünk azonban ért­hetően az iskola volt. Nagy szeretettel és élvezettel oktat­­tuk, neveltük a csillogó szemű Vastag Andrásokat, Rácz Erzsikéket, Dukai Pali­kat, Tóth Julisokat, Kovács Misiket, Csordásokat, Erdé­lyieket, Bényieket, Barthákat és ki tudná mind felsorolni, hogy még kiket? Amikor időnként elfogott a honvágy Kolozsvár és Édesanyám .­.. tán, csengő gyermekhangok csaltak könnyeket a szemem­be, emlékeztetve távollévő Édesanyámra, aki .. . fehér fejkendőben, cipót dagaszt fűzfateknőben.“ Öt évet töltöttünk Giládon, ettük hófehér kenyerét, ittuk vasízű ártézi vizét, nyeltük temérdek porát és szenvedtük számunkra, erdélyiek számá­ra szokatlanul meleg nyarait. Gyűjtöttem és énekeltem da­laikat, részt vettem dolgos hétköznapjaikban és ritkább, vidám, felszabadult mulatozá­saikban. Örömükben és bána­tukban egyaránt osztoztam, s közben jutott idő helytörté­neti kutatásokra is. Három és fél évtizede jöt­tünk haza Giládról Kolozsvár- Napocára, de vissza-visszaté­­rő álmaimban mindig Gilá­don vagyok, mert Gilád ne­künk egyet jelent az ifjúság­gal, hősi idők kemény küzdel­meivel; 35 éve tanítok szülő­városomban. Voltak és van­nak igen szép számban tanít­ványaim (már gyermekeiket is tanítom), akik közel állnak szívemhez. De most nyuga­­lombavonulásom mezsgyéjé­ről is Rátok gondolok vissza a legnagyobb szeretettel, kis csillogószemű, kócoshajú gi­ládi gyermekek. És, ha valaki megkérdezné, mit tennék, ha újra kezdhetném.. ? — szem­rebbenés nélkül újból tite­ket választanálak - immár deresedő fejű — hajdani kis giládi nebulók. Kolozsvár-Napoca, 1985. június Elekes Lajos, tanár és Fekete Ibolya ny. tanítónő VILÂff PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK f SMMB SZŰ ЯиМн>і&Уиид^^иЯммви^^м^Ьд^яішию&чш6^нмиМдА-^гФ-Ь^«^.^%«К|4Агі^д^гиДит^^ - \ Л ■ - ж * І^И XLII évfolyam, 12 531. szám KEDD. 1985. július 2. A oldal, ára 50 bani f Ме^екекігікк, Ношакіа -------------------- ----------------------­ Hat megye hétezer táncosa Nincs benne semmi túlzás, ha azt írom, hogy az elmúlt hét végén három napon át éj­jel-nappal folyt a verseny a Temesvári Román Opera szín­padán. A Megéneklünk, Románia versenyein, amely minden kétséget kizáróan művelődési életünk legátfogóbb tömeg­­mozgalma, talán látványosság­ban és jelentőségben is a tán­cos műfajok állnak a vezető helyen. Szemet-szívet gyönyörköd­tető­­volt a Szeben megyei ro­mán és szász, a szamosháti magyar, az Arad, a Bihar és a Temes megyei népviseletek és -táncok sokszínű kavalkád­­ja. Ami pedig a népi tánc mű­fajának jelentőségét illeti, ki­apadhatatlan forrása az a ha­gyományoknak, és végtelen lehetőségeket kínál a népvise­leti- és a folklór-hagyomá­nyok feltárására, ápolására, egész népünk közkincsévé té­telére. A Szatmár melletti Lázári község együttesének vezetői­vel két fellépésük között si­került néhány szót váltanom. Fő műsorszámukat, a Szat­már melletti lányos táncot már bemutatták, most éppen beöltöznek a lányok a mo­dern tánchoz. Nagy Iván ta­nár, a művelődési otthon igaz­gatója és Pető Béla tanár — aki a citera zenekarával vált országosan is közismertté — azt remélik, hogy az előző versenyen elért országos II. helynél is jobb helyezést ér­nek el Temesváron. A csopor­tot Róth Mónika, a Szatmári Mondiala Készruhagyár fiatal mérnöknője tanította be, aki készséggel beszél közművelő­dési tevékenységéről. — Gyermekkorom óta kap­csolatban állok a népi tánc­cal, s e kapcsolatot a főisko­lán sem szakítottam meg. É­­desanyám most is Lázárin, szülőfalumban tanítónő, s ez lényegesen megkönnyíti a munkámat. Ugyanis tánco­m________________________ jainkat a kisiskolások sorai­ból toborozzuk. A tizennégy lázári leányt ezután a Buús Magdolna ta­nárnő irányításával betanult modern táncban láttuk vi­szont az operaház színpadán. Táncratermettségüket ebben a műfajban is bizonyították, ám nekem, személy szerint a kék és piros alapú, jellegzetes sza­mosháti népviseleti ruhában tetszettek jobban. Sajnos, itt nem térhetünk ki valamenn­yi részt vevő e­­gyü­ttes szereplésére, pedig nagyon sok, alaposan felké­szült m­ílkedv­elő csoportot lát­tunk mind a hat megye ala­kulatai között. Az országos zsűri egyöntetű véleménye szerint számbelileg és színvo­nalban egyaránt jobb a rész­vétel, mint az előbbi verse­nyeken. Az irányítók na­gyobb hangsúlyt helyeztek mind a népviselet, mind pe­dig a táncok eredetiségére. A Temes megyei együttesek közül Emil Tatarici, a Népi alkotások és a művészeti tö­megmozgalom Temesvár mu­­nicípiumi irányító központja szakirányítója kiemelte a bu­­ziási művelődési ház, a Te­mesvár municípiumi Művelő­dési Ház folklóregyütteseit, a pietroasai tánccsoportot, a ro­­mâneşti-i căluşarokat, a bră­­neşti-i népi hagyományokat bemutató együttest, a Vasutas Klub tánccsoportját, a temes­vári és a lugosi Népi Művé­szeti Iskolák alakulatait, a nagyszentmiklósi művelődési ház német népi tánccsoport­ját és az eredeti Legényes táncot bemutató öt tagú zsom­bolyai magyar népi tánccso­portot. A pénteken elkezdődött or­szágos koreográfiai vetélkedő — amelyet a Megéneklünk, Románia fesztivál V. rendez­vénysorozata keretében ren­deztek meg Temesváron — vasárnap este ért véget. E­­redmény­hirdetésre az orszá­gos döntő vetélkedők befeje­zése után kerül sor. Graur János

Next