Szabad Szó, 1946. július-szeptember (48. évfolyam, 142-217. szám)
1946-07-13 / 152. szám
Kaptafa — filozófia Kilyukadt a cipőm talpa. A sarok is erősen félreállt már, bementem hát a látóbelikészítőmesterhez és odaadtam neki a kincset. Állt a két hűséges barna cipő az asztalon, szomorúan csüngött belőle a zsinór. Rosszul esett neki, hogy nem ő visz utcámra most. Már tudja, mikor hova megyünk és, ha nagyon szegény küszöböket taposunk, mindig vigyáz, hogy meg ne sértse véletlenül. Igen finom lelke van a cipőmnek. Már-már repedezne bánatos képén a bőr, de tartja magát erősen, mert tudja, hogy pótolhatatlan és van kötelességérzet is benne. Néha visszagondol a hetven pengőre, amibe békében került és arra, hogy nekem akkor sem volt valami sok pénzem, mégis megcsináltattam őt. Emlékszik a néhai mesterre, aki elemzette a fényes barna bőrt és azt mondta: Sima kérem, mint a kesztyű. És a kezemre is emlékszik, amellyel gyengéden végigsimítottam rajta. Mindjárt, tudta, hogy nálam nagy becsben lesz, inkább hozzám akart kerülni, mint kettőbevágva gazdag szekrény többi körömcipője közé, így lett magasszárú cipő belőle. Azóta már sok mindent megélt nálam és megszokta, hogy kefélem róla a port, etetem kenőccsel, fényesítem puha ruhával. Gondosan átfogja érte a lábamat, megtámasztja, vigyáz rám. Most ott áll az asztalon és reszeli, hogy pénzbe fog kerülni. Pedig még nem is tudja a szörnyű valóságot. — Mibe fog ez kerülni, kérem? — Talpsarok. Tizenkétmillió adópergőbe. — Nem téved? Adópengőben számolt? — Hogy tévedtem volna. Ennek ez az éra ma. — Nem lesz ez sok, mester? Én nem keresek ennyit egy hónap alatt, ezt nem tudom megfizetni, a cipő pedig kell, mert naphosszat járom a várost. — Már hogyan volna ez sok! Gondolkozzék kicsit a kisasszony, mibe kerül a zsír, a liszt, a tojás. — Ezt tudom, de ha nem keresek annyit, akármennyit is dolgozom! A mester elvörösödött. Nagyon megharagudott rám. — Hát minek hagyja magát. Maguk értelmiségiek az oka mindennek. Tönkreteszik az ember életét. Mert maguk minden áron dolgoznak. Maguk fillérekért is odaadják a munkájukat. Minek csinálják? Mindig azt hittem, hogy helyes, ha az értelmiség példát mutat arra: ma félre kell tennie mindenkinek egyéni igényeit. Ha koplalni kell, hát koplalunk még egy darabig, mert építünk közben valamit, ami megéri a kínlódást. De, hogy ezzel még ártunk is? Hogy van, aki haragszik ránk ezért? Ahelyett, hogy ezt mondaná, ha koplalni kell, mindannyian koplalunk egy kis ideig és aztán mindannyiunknak jó sorsunk lesz hosszú ideig. Sz. G. Lábbelit és ruhát kapnak a legjobb eredményt felmutató újgazdák A Nemzeti Segély beszámolt eddigi eredményeiről és ismertette célkitűzéseit. Az idén további 3500 gyerek romániai nyaraltatását tervezi. A most rendelkezésre álló lábbeli és ruhaféléket a legjobb termelési és beszolgáltatási eredményt felmutató parasztok, újgazdák között osztják szét. Csengő aranyra változhatik át a magyar bor és gyümölcs Magyar Bor és Gyümölcs címmel megjelent a Magyar Szőlősgazdák és Gyümölcstermelők Országos Egyesületének hivatalos lapja. A lap közi Farkas Ferencnek a „Stabilizáció felé” című cikkét A cikk hangsúlyozza, hogy a magyar valuta stabilizációja nagymértékben befolyásolják majd külkereskedelmi eredményeink- Különösen nagy szerep vár a szőlő- és gyümölcstermelő gazdákra, mert Európa legjobb minőségű és zamaté borát mi vihetjük az európai piacra, hogy ismét csengő aranyra változzék át a magyar gyümölcs, a magyar szőlő, a magyar bor. A lap vezető cikkét Dobi István földmívelésügyi miniszter írta. A hasznos felvilágosító és útmutató cikkek egész sorát közli a lap. A kiadóhivatal címe: Budapest, u. Báthory-u 22- PÁRTÉLET A Nemzeti Parasztpárt vidéki nagygyűlései 14-én, vasárnap: Ménfőcsanakon délelőtt 11 órakor, Győrzámolyon délután 5 órakor. Előadók: Veres Péter országos elnök és Borsos Sándor, a Népi Ifjúsági Szövetség főtitkára, Nagyszékelyen délelőtt 11 órakor, Felsőnyéken délután 5 órakor Előadó: Nánási László nemzetgyűlési képviselő. Nagykállón délelőtt 11 órakor. Előadók: S. Szabó Pál és Mikita István nemzetgyűlési képviselők. Rendkívüli választmányi ülések Molnár József a nagybudapesti szervezet központi titkára, Sebestyén László Jzusturtkár és Kéry János szervezőtitkár szerv tlátogatásai. (A választmányi ülések minden alkalommal d. u. 1 órakor kezdődnek!): július 15., hétfő: Újpest július 16., kedd: Kispest július 19., péntek: pestszentlőrinc július 22., hétfő: Pesterzsébet július 22., kedd: Rákospalota július 26., péntek: Pesthidegkút július 29., hétfő: Rákoskeresztúr július 20., kedd: Soroksár auguszutus 2., péntek: Solymár augusztus 5., hétfő: Budaörs augusztus 6., kedd: Törökbálint augusztus 9, péntek: Békásmegyer A nagybudapesti szervezet vezetősége felhívja a szervezetek választmányi tagjait, hogy a fent jelzett időpontban spárthelyiségben feltétlenül jelenjenek meg. Megnyílt a pártközpont olvasóterme! A pártközpont ". emeletén a fővárosi könyvtár fiókjában reggel 8 tól délután 4-ig olvashatók az összes napi-, hetilapok és folyóiratok. A ,,Kelet népe" című előadássorozat második előadását szombaton délután 6 órakor tartja meg dr. Bendeffy László Kaukázusi őshaza madzsarjai" rímen az I. kerület szervezőtben (Koronaőr utca I/A.) Érdeklődőket szívesen látnák Szombat h. u. tél 4 órakor a Lin penzió Balatonbortlir teljes üzemben. Elsőrendű ellátás. Folyóvizes szobák. Saját strand. Tulajdonos: PR BENCZ AKOINÉ Felhívjuk azokat a párttagjainkat, akik kerületi szervezetükben pártnapokon való előadások vagy ünnepélyes alkalmakon ünnepi beszédek tartására jelentkeztek, hogy f. hó 12-én, pénteken este ,17 órakor a központban előadói értekezletre jelenjenek meg. A megjelenés pártfegyelmileg kötelező. A Rendőri Munkaközösség július 15-én, hétfőn délután 6 órakor tartja összejövetelét Damjanich u. 9. sz. alatt. A Munkaközösség minden rendőre részére kötelező a megjelenés. A VII. kerületi szervezet július 15-én csütörtökön délután 6 órakor tartja pártnapját. Előadó: Fekete Károly Tárgy: ,,A két forradalom". Érdeklődőket szívesen látunk. Hétfőn összekötik a Szabadság-híd két szárnyát A Szabadság-híd munkálatai rohamlépésben haladnak előre. Minden jel arra muta, hogy augusztus 20-án ünnepélyesen megnyithatják a hidat. A hidat összekötő középső vasszerkezeti részt a legújabb hír szerint hétfőn délelőtt emelik be. Debrecenben rendezik szeptember első felében az országos rendőrkongresszust. — A győri vagongyárban elkészült a 660-ik javított kocsi. hírek Az újjáépítési sorsjáték húzása Pénteken délben kezdődött az újjáépítési állami sorsjáték húzása a Pénzügyigazgatóság épületében. Kisorsollésra került összesen ötmilliárd adópengő. Az 1362 nyeremény között első helyen áll az egymilliárd adópernyős főnyeremény és az 500 milió adópengős nyeremény. A sorsjáték tiszta jövedelmét az újjáépítés céljaira fordítják. Lapunk zártáig a következő számokat húzták ki: Százmillió adópengőt nyertek: 479907 és 256374 Tízmillió adópengőt nyertek: 359934 55611 237404 12926 348254 388347 68531 334078 253518 192806 166710 32901 499811 18921 144003 10014 Felelősség nélkül. — Dr. Juhász Vilmos, a Szabad Szó szerkesztője a Magyar-Amerikai Társaság rendezésében vasárnap Kecskeméten tart előadást i. e. 11 órakor a kecskeméti városháza nagytermében. Az előadás címe: Az amerikai farmer és munkás élete. — Egy rabérért húszezer adópénzet fizetnek a bankok. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint július 31-ig a rubelbe kell szolgáltatni. Nem azonos. König Sándor textilnagy kereskedő Madách Imre út 3. sz. alatti lakos annak megállapítását kéri, hogy nem azonos a balatonlellei riportunkban szereplő König Sándor kereskedővel. Készül a főváros építéstechnikai talajtérképe a Budapest területén végzett fúrások adatainak felhasználásával és új fúrások végzésével. A térkép elkerülhetővé teszi majd a jövőben, hogy minden egyes építkezést megelőzően külön-külön talajvizsgálatot kelljen végezni. A Gázdevásárlási utalvány ezentúl mindennap kapható. A Gázművek pénzbeszedői az új pénz bevezetéséig is felkeresik a fogyasztókat a gázszámla beszedése végett. PIACI ÁRAK (Szabadforgalmi árak július 12-én Budapesten.) (Az árak adópengőben 1000 adópengőként kgban értendők. Literenként, vagy darabonként mért árunál külön jelzés.) Baromfi, tojás: Élő csirke 5700, élő tyúk, pulyka 4800, élő liba, kacsa 6750, vágott csirke, béllel 6300, bél nélkül 6900, liba, kacsa 7500, libazsír, máj 12.000, hús 7000, aprólék 5000. Tojás 150 (drb). Hús és zsír: Sertészsír 17.000, szalonna 16.000, olaj 8500 (liter), élő ponty 6800. őrlemények: Kenyérliszt 1400, 0-ás liszt 1800, kukoricaliszt 800 Főzelék, zöldség: Burgonya, új 560, vöröshagyma 630, fokhagyma 1680, fejes káposzta 560, kelkáposzta 602, kararábé 420, főzőtök 126, sóska, paraj 490, zöldpaprika, hegyes 700, töltenivaló 980, vajbab 560, uborka, vizes 112—140, salátának való 84—58, paradicsom 560, kapor 350, zöldtengericső 98 (drb). Gyümölcs: Alma 600—675, körte 600 —750 szilva 390—420, kajszibarack 450—500, őszibarack 600—1500, sárga dinnye 525, görögdinnye 600. Vegyes: Cukor 14.000 méz 9000, szőlőcukor 3600, mák 7000. Tasnády tagadja, hogy tárgyalt Weesenmayerrel A népbíróság Pálosytanácsa pénteken Tasnádi-Nagy András perében elsőnek a letartóztatásban lévő Lukács Bélát, a Magyar Élet Pártjának volt elnökét hallgatta ki. Lukács Béla elmondotta, hogy részt vett azon a parlamenti ülésen, melyen Tasnádi- Nagy András ismertette a megalakult Nemzeti Szövetség célját Az elnök megkérdezte Tasnádi- Nagyot, találkozott-e október 15ét megelőzően Veesenmayerral. A vádlott azt felelte, csak egyetlen egy jelentéktelen német-magyar társasági ülésen. Pálosy tanácselnök felolvasta a Sztójay-tárgyaláson jegyzőkönyvbe vett Veesenmayer-vallomást. Tasnádi-Nagy András azonban továbbra is tagadta, hogy tárgyalt Veesenmayerral. Amerikából keresik nagynénjei: BELLA, MALVIN és BÖZSI Frank éi Sárit ki Csapon (Ung megye) született és kinek László bátyja Palesztinában él. Értesítést kér jutalom ellenében Dr. BRAUN IBOLYA, FISCHER FERENCNÉC fogorvosnő, VII., Damjanich utca 14. III. cm 1. Hatvan képviselő a nemzetgyűlés összehívását kft! Értesülésünk szerint hatvan nem-1 nemzetgyűlés minél előbbi osszamzetgyűlési képviselő beadványt in- 1 hívása érdekében. 4 tézett a nemzetgyűlés elnökéhez a I Külön földrajzialbizottság tárgyalja a magyar békeszerződés részleteit A külügyminiszterek Párizsban elhatározták, hogy szombaton befejezik a konferencia jelenlegi ülésszakát, november havában azonban újra összeülnek a német kérdés megvitatására. A külügyminiszteri értekezlethez intézett újabb olasz emlékirat hivatkozik arra, hogy az olasz közgazdaság nem viselheti el a kért jóvátételi terheket- Az emlékirat egyben rámutat a Németországgal szemben támasztott olasz követelésekre. A francia fővárosban nyilvánosságra hozták a szovjet kormány tervét, amely sürgeti a német fegyveres erő leszerelését, a német katonai és félkatonai szervezetek, megszüntetését és minden olyan német iparág kikapcsolását, amelyet katonai termelésre lehetne felhasználni. Párizsban nagy előkészületek folynak a július 29-re egybehívott európai békeértekezletre. A meghívott 21 állam küldöttségei legalább ezer tagot fognak számlálni, a Párizsba érkező sajtóképviselők számát 500-ra becsülik. A londoni rádió szerinti a négy külügyminiszter ügyviteli javaslatai nem kötelezőek az értekezletre. Mihelyt az értekezlet megkezdi munkáját, a négy külügyalminiszter által előkészített békeszerződési javaslatok a teljes üllés elé kerülnek, majd a megfelelő szakbizottságok veszik át. Öt, földrajzi albizottság külön-külön foglalkozik Olaszország, Magyarország, Bulgária, Románia és Finnország kérdéseivel. Ezenkívül négy-négy munkabizottság is működik a jogi, katonai, gazdasági és más kérdésekkel kapcsolatban. A döntéshez kétharmad szótöbbségre lesz szükség, de a kisebbségi részleteket is a teljes ülés elé terjesztik. A döntések visszakerülnek a nagyhatalmak külügyminisztereihez, akik megfogalmazzák a békeszerződések végleges szövegét. E szerződéseket azután a 21 nemzet elé terjesztik, úgyszintén az érdekelt ellenséges államok elé is. A békeszerződések nyomán érvényre emelkednek, mihelyt a legfőbb szövetségesek ratifikálják azokat. A magyar, román és a bulgár békeszerződések tehát nyomban érvényre emelkedtek, mihelyt a Szovjetunió, Anglia, Amerika, az olasz szerződés pedig, mihelyt az említett három állam és rajtuk kívül még Franciaország is ratifikálja ...olyan lelki nagyságot, mint Magyarország... Sauvageot francia egyetemi professzor, aki hosszabb ideig működött Budapesten is, mint az Eötvös Kollégium tanára, a párizsi rádióban feltűnő előadást tartott az olasz nép magatartásáról a külügyminiszterek döntésével kapcsolatosan. A párizsi értekezlet kisebb határkiigazításokat határozott el Franciaország javára. Néhány négyzetkilométerről van csupán szó, olyan területről, amelynek lakói ismételten kinyilvánították azt az óhajukat, hogy Franciaország állampolgárai kívánnak lenni. Erre Olaszországban iszonyatos gyűlölethullám csapott fel s a gyűlölet az utcát is magával ragadta. Olasz városokban meggyalázzák az Egyesült Nemzetek lobogóit, bántalmazzák a franciákat, egyszóval minden úgy történik, mintha még Mussolini irányítaná a tömegeket. Csak a kiáltások hiányzanak, amelyekkel Tuniszt, Nizzát, Korzikát és Szardíniát a maguk számára követelik. A francia közvélemény nem tulaj* donít a kelleténél nagyobb jelentőséget az eseményeknek. Min dennek megvan a határa azon*ban s Franciaország azt a határt elérte. Olaszország úgy látszik elveszítené emlékezőtehetségét, különben jobban emlékezne azokra az időkre, amikor még Németország oldalán harcolt s amikor közösen megszállták Franciaországot. A franciák fatyait borítottak a multira, a megértés útját egyezeegették és íme most mégis az olaszok azok, akik felidézik a rossz emlékeket. Nem lehet addig béke a földön, amíg azok a népek, amelyek felelősek a történtekért, nem szállnak magukba és nem tartanak bűnbánatot ehelyett, hogy kihívóan viselkednének. Sajnáljuk — mondotta előadása végén Sauvageot profeszor —, hogy Olaszország nem tanúsít olyan lelkierőt és lelki nagyságot, mint Magyarország mai súlyos megpróbáltatásaiban. Hogyan lett 120.000 volksblundistából 338.000 A németországi amerikai övezet hatóságai nemrég azt a jelentést adták ki, hogy övezetükben 338.000 a magyarországi német nemzetiségűek száma. Ezzel kapcsolatban illetékes magyar helyről közlük, hogy Magyarország területéről eddig a potsdami egyezmény végrehajtásaként mindössze 120.000 németet telepítettek ki. (MTI) Az amerikaiak által közölt létszámba a Magyarországból kitelepített volksbundistákon kívül bizonyára a németekkel együtt elmenekült svábok, nyilasok és egyéb fasiszták is szerepelnek Csak így jöhetett ki ez a nagy szám, amely — sajnos — egyre csökken, mivel a fasiszták egyre sűrűbben szivárognak vissza, Magyarországra. Hollandiában is infláció van, mert sok a pénz és kevés az áru Angol pénzügyi lapok közlése szerint holland bankkörökben állandó figyelemmel kísérik a bankjegyforgalom növekedését, amely az élv eleje óta 50%-kal emelkedett. Kétségtelen, hogy Hollandia inflciós periódusban van és ennek oka — mint más országban is — a rejsa pénz és a kevés áru. Szétosztanak 23.000 kg gyepvetőmasagot A Szövetséges Ellenőrző Bizottság a földművelésügyi minisztérium rendelkezésére bocsátott 23.000 kg felszabadított gyepvetőmagot. A vetőmagvakat a háború során elpusztult közlegelők és közös legelők javítására fordítják. Elsősorban azok a legelős érdekeltségek jutnak vetőmaghoz, amelyek már önerejükből elvégezték a gyep javítása érdekében a legszükségesebb munkálatokat. A díjmentes magvak elszállításáról és raktározdáról az érdekeltek gondoskodnak. A zöldmező-titkárok és a járási gazdasági felügyelők megfelelő tájékoztatókat küldenek szét. A kitöltött tájékoztató űrlapokat és a vetőmagot igénylő kérvényeket július 20-ig gyűjtik össze a gazdasági felügyelői ségek. Zsák, ponyva vitel-eladás, kölcsönzés, konfekcionálás STERK-nél, Légrady Károly idea 14. Telefon 223—802.