Szabad Szó, 1946. október-december (48. évfolyam, 218-293. szám)

1946-12-22 / 288. szám

-4- KÉT MAGYARIRÓ hazajött külföldről s elmondja, hogy ott mit látott SCDt .kitűnő írónk — s­z­a­b­ó Zoltán és S­öt­é­r István —­eay-ég tért haza nyugateurópai útjáról. Svájcban és francia­­országbo­a jártak. Szabó Zoltán még a békekonferencia ide­­jén ment ia Pierisba. Sötér István csak nemrég tett látoga­tást. A Szabad S­ió most két beszélgetés kereté­ban próbál íze­ket és képeket adni a francia irodalmi életről, a svájci, magyar kulturális kapcsolatokról s arról a létfontosságú problémáról, amelynek Iliyér Gyula ezt adta gyűjtőcím Uk­tünk a nagyvilágban. SZABÓ ZOLTÁN: Magyarország ma sem érdekli a külföldet... Milyen tapasztalatokat szerzett­­ Magyarország szerapontjáról? .. Magyarország léte, vagy írügyléte ma sem foglalkoztatja jobban a franciákat, mint­­ va­laha Szálldám patronja búcsú­­zásomkor megkérdezte, hová uta­zom, Budapestre mondtam! El­tűnődött. „Budapest­ — je­gyezte meg udvariasan — az ugye Ausztria-Magyarország? Rá­hagytam. Németet idénre, fran­ciát geográfiára nem tanít az em­ber. Franciaország olyan or­szág, amely szigetnek képzeli magát, holott nem az. Ellen­­tétben Angliával, amely nem képzeli magát szigetnek, holott az. Ilyenformán nem igen szen­telnek figyelmet nekünk. En­nek van előnye is. Ha például a Párisba befutó magyarokat né­zem. Ezek közt alig akadnak hi­vatalosak és sokan vannak hí­vatlanok. Olyanok, akik Nyugat­­németországból­ át tudnak jutni s akik Magyarországról ki tudnak jutni Franciaországba. Amaz ré­gi, emez az új magyar társada­lomnak nem a legjava Túlnyomó többségben ők terjesztik hírün­ket. Szerencsére azonban a fran­ciáik nem igen figyelnek rájuk. Történik-e valami Magyarország tárgyilagos megismertetése érde­­kében? — Hogyne. Mulasztás. Hogyan alakul a francia szellemi élet? — Nagyjából így: az irodalmá­rok nagy izgalommal vitatják azt a kérdést, hogy mit írjanak az írók. Az írók bizonyos szóra­kozottsággal hallgatják e vitát és nem írnak szerfölött sokat Iro­dalmi szalonokban ma ott is leg­inkább azt tudja meg az ember, hogy egyik, vagy másik író mint viselkedett a múltban. Természe­tesen jelenlevőről ezt sohasem tudja meg. Arról se sokat hall, hogy mit ér a jelenben vagy mit lehet várni tőle a jövőben. A lét fontosabb, mint a lényeg, ál­lítják az existenci­alisták. Mintha ez lenne az irodalmi élet jelmon­data is. Léte, az hogy van, elég­nek tűnik számára, ilyenformán hiányzik az irodalom lényege: a­­ mű. Persze nem annyira, mint itthon. Mindez annyival egészsé­gesebb, amennyivel odakünn tá­gasabb a világ. Milyen kiala­szajló francia re­génnyel, illetve színdarabbal is­merkedtél meg odaid­én? — Aránylag kevés a kétségbe­vonhatatlan remekmű. Gide„The­­­sée“-je az, de inkább csak a stí­lusé. S ha a j­óakaratú emberek nem is nagyon szaporodnak a vi­lágban, Jules Romains regénye ró­luk meggyarapodott újabb két kötettel. Ha jól emlékszem a hu­­szonharmadik és a huszonnegye­dik jelent meg. Arnouilhnak van egy új darabja (Romeo és Jea­nette), amely szerint a szenvedé­lyes szerelem szükségképpen az erőszakos halál előszobája. Paul Kemp azt írta róla, hogy ennél már lehetetlen borúlátóbbnak lenni. Sartre új darabjának té­mája és cselekménye az, hogy a milicisták kihozzák az ellenálló­kat. Nyílt színen. " Ahogy ész­lelem, e folyamatban a szerzőnek nagyobb élvezete telt, mint ne­kem. A Theatre de Poche-ban (magyarul: zsebszínház) viszont kilencvenkét tamlósszék előtt gú­nyolják ama filozófiát, mely sze­rint az embert csak úgy lehet megmenteni, ha „a kétségbeesés legmélyére taszítjuk.“ Ebben a filozófus így köszön híveinek: „portez vous mal!“ Vagyis: „érez­ze magát rosszul!“ Ez a darab üdítő­ Az is, hogy a viták Pa­risban úgy zajlanak, hogy egy helytelenített színdarabot egy másik színdarab megírásával és előadásával helytelenítik- A ma­gam részéről az irodalomról a véleménynyilvánítás e fajtáját kedvelem. ■ Jelenülezik­ a újabb francia író, generáció? — Jelentkezik, ám elán nélkül. Egy fiatal költő megkedvelte és buzgón fordítja József Attilát. Jól is fordítja. Sajnos, egyidejű­leg anarchista hitre tért s ezért­­ fordításait semmiféle pártlapban, üzleti kiadványban, kapitalista, vagy egyéb formációban nem haj­landó kiadni. Ezeket mind meg­veti s kiírtandónak tartja. Nem tesz kivételt eggyel­ sem. Harag­szik, de nem volna nehéz elhi­tetni vele, hogy nincs igaza. Hogyan alakul a svájci irodalmi élet? Beszélhetünk-e egyáltalán háború utáni svájci irodalomról? — Nehéz a svájci irodalmi élet­ről beszélni. A svájci irodalmi élet egyrészt az irodalom élveze­téből, másrészt vidéki-, irodalmuk­ból tevődik össze. A schwitz­­dutsch költészet kifejlesztéséért több szent öreg harcol Bern kör­nyékén. Svájc, egészében mindig inkább élvezője és ápolója, mene­déke volt az irodalomnak, mint a termőföldje. Most például Svájcba menekül az az irodalom, amely Franciaországban az „in­dignation nationale“ bélyegét vi­seli. Persze csak régi termékeivel. Svájc nagy hagyományaihoz hí­ven, semleges. A múlt és jövő harcában is. Nagyszerű Ramazük tudtommal nagybeteg, amit igazi szorongással és fájdalommal kell tudomásul vennünk, e számunk­ra éppen igen tanulságos író,­­ azonfelül kétségen kívül mara­dandó. Egyébként ott is zajlott az irodalmi élet, a nemzetközi író­­t­alálkozóm. Ezen főként az euró­pai szellemről volt szó. Olyanfor­mán, hogy a hiányáról pnaszkod­­tak. - SŐTÉR ISTVÁN: Sőtér István, a modern francia Irodalmon nevelkedett kitűnő író a kultuszminisztérium megbízásá­ból ment ki nemrég Svájcba és Franciaországba, tehát hivatalo­san. Bizonyos azonban, hogy­­ a kultúrkapcsolatok megteremtésén túl is az író és a magyarság szem­üvegén át nézte a külföldet Ba­­selben, Génfben, Fribourgban, Neuf-Chatelle-ben a magyar egye­temi lektorátusok felállítása ügyében járt. Franciaországban a külügyminisztériumban tárgyalt, egykori társaival, akikkel annak­idején közösen végzett. Eljut-e a magyar Irodalom Svájcba? — Svájci írókkal beszéltem — mondja Sötér István. — Egy nem­zetközi folyóirat jelenik meg Svájcban, a „Frésences“. József Attilától is közölt már verset André Prudhommeaux fordításá­ban. A lap fel szeretné venni a kapcsolatot­ a magyar írókkal. Közelmúltban jelent meg Tamási „Ábel a rengetegben“ c. regé­nye. Komoly siker. Magyarország­tól csak az exotikus könyveket várják s nem a nyugatit. .. Óriási sikere van a magyar zeneművészetnek is. A Vigh­kvartet­t és a Bartók vonósnégyes­­ ünnepelt esemény Svájcban. A genfi rádió Genf életéről színes keresztmetszetűt állított össze, főként a magyar vonatkozású rse­­ményekről. A magyar rádió, — cserében a genfi anyagért, — Budapestről készít érdekes mű­­sorszámot a svájci rádió számára. — 1944-ben nagy sikere volt a magyar festőkiállításnak. Az anyag kint maradt s most Páriá­ban, Amsterdamban, Brüsselben szeretnék a tárlatokat megszer­vezni. — Svájc szellemi élete koránt­sem olyan élénk, mint a magyar. Egy folyóirat jelenik meg e pezs­gés egyáltalán nem tapasztalható. — Nagy érdeklődésre tart azonban számot Ramísz nemrég kibocsátott kiáltványa. Nagy je­lentőségének tartja, hogy Ma­gyarország a háború során annyi francia és svájci író munkáját fordította le magyarra. Most kéri a svájci kiadókat, hogy ingyen adjanak át Magyarországnak svájci kiadványokat. Ezt a baráti megnyilatkozást köszönte meg Ramitznek a napokban a­ magyar írókkal Svájcban tartózkodó Illyés Gyula. Milyen tapasztalatokkal járt a k­ar.chr.országi látogatás? — A francia irodalom Magyar­­országra hozataláról és a magyar irodalom Franciaországba vitelé­ről tárgyaltam. A kiadók, bár erősen érdeklődnek magyar re­gény iránt, nehezenig jutnak anyaghoz. Nagy nehézség, hogy nincs jó fordító. Tervezi a kul­tuszminisztérium, hogy segítségé­vel néhány kitűnő for­dító — fő­ként párisi magyarok — működ­jenek, akik rendszeresen fordítják le a magyar munkákat. André Prudhommer­x-ban, ebben a Ver­­saillesban élő, érdekes fra­ncia költőben nagyon bízom e tekin­tetben. Meets-et, Shelley-t és a magyarokat fordítja áldozatos munkával. — A könyvkiadás nagyobb eredménnyel jár Franciaország­ban, mint nálunk. Egy-egy diva­tos író könyvére elő­jegyezteti ma­gát a közönség, ha hozzá akar jutni a könyvhöz. Sartre darabjai nagy sikert aratnak. A magyar írók közül Illyés Gyula „Puszták népe'­ c. művének volt komoly si­kere. — Azt panaszoltam Párjaiban, hogy a franciák nem nagyon tö­rődnek a magyar kultúrával kap­csolatos tényezőkkel. Most ígére­tet kaptam, hogy rövidesen fran­cia lektorokat küldenek a ma­gyar egyetemekre. Pauphuet­­nek, az Ecole Normale Supérieure igazgatójának tolmácsoltam a ma­gyar kultuszminisztérium meghí­­­­vását. Előreláthatólag áprilisban­­ Budapestre jön s meglátogatja az Eötvös-kollégiumot. A magyar ösrtönállatok közül jelenleg öten tartózkodnak a francia főváros­ban. A párisi viszonyok­ról érdekes ké­pet ad Sötér István.­­ Párisban hetenkint kétezer kikapcsolják egy-egy kerületben felváltva a villanyt. Éjszakai élet nincs, éjfélkor már üresek az ut­cák, a közbiztonság sem jobb,­­ mint Budapesten. Az élelmezés is­­ gyengébb a hazainál. Két esztendeje, végetért a há­ború, de Európa, a felbolygatott miékkel még mar sem tért magához. Örvös Lajos, SŐTÉR ISTVÁN: Svájc szellemi élete korántsem olyan élénk, mint a mie­nk iíi­űi Stori » KOCSIS JÁNOS készítőnél vegyen. Budapest, V., Nádor­ utca 20. Telefon: 137—182. és társa bélyegzőkészítő, vésnök, látesserész. Fővárosi alkalmazottaknak és párt­­tagoknak 15% árkedvezmény ! Budapest, VIII., Rikóczi-ut 57/b. (Luther-ház.) Telefon : 135—111. Címre ügyelni! K­ata­lmi bélyegrökészitt, vésnök, látszerc­iz. Fővárosi a’Joak­r­arottak­nak és párt­tagoknak 15% árkedvezmény ! Budapest, VIII., Kikóczi­ út 57/b. (Luther-ház.) Telefon: 135—111. Címre ügyelni! 1946 december 22. ) / * A Szingapúri táncosnő című ha­talmas Perm­.-Count'Mopex filmnek hétfő este 7-kor lesz a díszbemuta­­­­tója a­ Városi színháziban. Bing­­ Crosby és Dorothy Lamour zenés­­ vígjátékához — a meghívott kö- s zeneégre való tekintettel — jegyek csak korlátolt számban válthatók­ S­ZÍNHÁZ­I FILM A Pódium Kabaré legújabb műsora igen tanulságos, s nem jó annyira szokványos kri­tikát, mint inkább alapos elemzést vagy tanulmányt kellene róla írni, mert döbbenetes az a sivárság, szellemtelenség, ötlettelenség és vé­gül, de nem utoljára. Ízléstelen­ség, ami e nagynevű kabaré „Túl a konferencián..című legújabb műsorát jellemzi. Is­m­ételjük, többet érdemelne ez a műsor, mint né­hány kemény és lesújtó mondatot. Többet, mert felveti az általános kérdést, hogy miért is ilyen rossz a magyar kabaréirodalom, hogy miért m­ilyen szellemtelenek az ily­­fajta műsorok szerzői és össze­állítói, s miért a közönségnek a pél­dás türelme, vagy példátlan igény­telensége az ilyen gyermeteg bár­­­nyúságokkal szemben. Hiszen Pest­nek mindig volt valami sajátos hu­mora és ha lehetett is különböző szempontból erős kifogásokat emelni e humor ellen, maró és cinikus szellemességét, eleven jellemző ére­­jét, különös fanyarságát nem lehe­tett kétségbevonni. Nos, a Pódium legújabb műsora olyan, mintha soha ilyen kabaréhagyományok nem lettek volna Budapesten. „Sem utóda, sem (reméljük) boldog őse nem vagyok senkinek“, mond­hatják szerény öntudattal, akik mindezért felelősek. Könnyen lehet, sőt nagyon va­lószínű, ho­gy minderről az egész­ről a Pódium vezetősége maga nem is tehet. l­ehet, hogy a politi­kai atmoszféra olyan, amely a«a» kedvez az ilyenfajta műfajnál» Vagy ez az egész mrattenság egy-­­szerűen csak­ a polgárság zavaro­dottságát, kényelmetlenségét, fe­szengő érzéseit bizonyítja. Azt, hogy a polgárság, vagy legalábbis annak jelentős része szíve szerint inkább jobbfelé nevelne, de az esze és a fennálló törvények bölcs tisz­­telete ebben megakadályozza. Nem tudjuk pillanatnyilag véglegesen eldönteni ezt a kérdést, de bizo­nyos, hogy érdemes lenne vele hosszabban foglalkozni. A műsorról magáról­ ezek után, ezt hisszük, nincs sok részktog ióundainvalónk. Az általános nívóhoz tarén csak még annyit, hogy a hagy ínségben meghatott és gyermeki hálával fogadtunk minden egyes vasemicakét és szellemesebb fordulatot vagy tűrhetőbb alakítást. És hogy még­sem teljese­n letörve és reményvesztetten távoztun­k a tett­­színhelyéről, azt Karinthy Frigyes Ascher Oszkár által előadott né­hány ragyogó kis tréfájának, Nőtt bohózat főszerepét játszó kitűnő Felekii Kamil eredeti humorának és Herezetnek egy nyu­gato­i osz­tálytanácsos figuráját adó megle­pő jó alakításának köszönhető. (K. L) I 4 !ÜNNEPEK ALATT POMPÁSAN felfrissül.­­ A FÜRDŐ ródiumos vicében „J­UVÍNITUS“ hadosztály (25-én üzemszünet!) sí­r ÚJ KÖNYVEK ti­­­mfo­rlm Illyés Gyula: Hunok Párizsban Mikor a Magyar Csillag utolsó számaiban a „hunok“ néhány részlete megjelent, ez nemcsak irodalmi ellenállás volt, hanem politikai cselekedet, bátor és bá­torító kiállás az új labanc-világ ellen. Most, hogy a német ve­szély megszűnt, és Illyés Gyula nagy műve könyvalakban, a maga teljességében megjelenhe­tett, a „Hunok Párizsban“ poli­tikai jelentősége mit­ nem csök­kent, de elsősorban mégis iro­dalmi esemény. Esemény a szó legszorosabb értelmében; ese­mény, amelynek jelentősége csak évtizedekben mérhető fel. • Az új hunok betörése Párizsba: a huszas évek magyar fiataljai­nak emigrációja. Munkások, mun­kásokból lett parasztinak között él a szerző Szent Lajos Szigetén és mindennapi életükben a pro­letárok nemzetközi Párizsának örök izgalmait feszíti elénk. Fe­lesleges még csak megkísérelni is a mű tartalmának boncolga­tását. A magyar európaiság és az európai magyarság problémái bontakoznak ki előttünk a szám­kivetett Józsefek és Sándorok gondolataiban, küzdelmeiben s a párizsi dzsungelt. Magyarország gond­hegye vet sötét árnyékot. Nem regény ez a könyv, nem­ napló, nem­­tanulmány és nem is Párizskutatás. Műfaja, egysze­rűen: a teljességi Egy író tusd benne eleget mindennek, amivel tartozik nemzetének, népének, a nemzeti és európai gondolatnak. És nyelvének. Arany János óta senki sem épített olyan hatalmas nyelvi műremeket, mint Illyés Gyula. A magyar nyelv, amely közel száz év óta Aranyék nyelvi képein, hasonlatain, fordulatain kérődzik, új­ alkotót ünnepel a szerzőben. Az olvasó­­ sokszor megdöbben, hogy Illyés egyszerű... szavakkal mi mindent képes ki­fejezni és hogyan! Párizst írja le ízes magyar szavakkal és a kép mégis tökéletesen párizsi. A stíl­­művészet olyan izgalmas szépsé­­­gei, olyan szépséges bravúrjai bontakoznak ki előttünk, amilyet csak Európa legnagyobb alkotó művészeinek egy-egy műremeke előtt éreztünk. A „Hunok Párizsban“ a Pusz­ták vize, a Petőfi és a Kora ta­­vasz után is újabb magaslatot je­lent Illyés prózai ouevre-jében és ki vétel­es magasságot a felsza­badult magyar irodalom új ter­mésében. k. L A ZENEI NAPLÓ Qefutantut S-n­otáfi­­uníinen ejnye A román énekesek ragyogó tavaszi vendégszereplése óta nincs okunk csodálkozni azon, ha kitűnő művé­szek érkeznek hozzánk keleti szom­szédunk földjéről. Constantin Silves­­tri­nek, a bukaresti rádió és filhar­mónia karnagyának teljesítménye azonban még így is­s minden vára­kozásunkat felülmúlta. Csupa­ muzsika ez a fiatal karmester: világos és­­op­­i­stiste kifejező, muzsikáló mozdulatait hallatlan ökonómiával és fegyelem­mel egészen szűkre méretezi. Mintha szobrot mintázna dirigálás közben: csodálatos tapintattal és érzékkel formálja ki a zenekarból a Művet. A székesfővárosi zenekar jó, alakít­ható, engedelmes anyagnak bizonyult a kezei között. Látható örömmel és lelkesedéssel szólaltatták meg Dvo­rak, Beethoven, Lalo és Silvestri műve­it. Silverfri rövid, formás, jól f­imnézó, ötletes Toccatáni arról is bizonyságot tett, hogy a karmester­­ség mellett zeneszerzői véna is csör­gedez ereiben. Lalo spanyol szimfó­niáját Magyar Tamás ját­szotta, ala­pos felkészültséggel, meleg, vonzó hangon. (s. p.) Két kitűnő zongoristánk adott a napokban önálló hangversenyt a Zeneakadémián. Petri Endre játéká­ban főleg az erőt, a precizitást, a világos, tiszta értelmezést dicsérjük, a fiatal Kiki Bála pedig dinamikus, szenvedélyes, izzó fantáziájával ra­gadta magával közönségét. Kérőfül András személyében új kar­­mestert avatott az Operaház. A fia­­tal, igen tehetséges muzsikus a Háry Jánost vezényelte s több nagysikerű hangversenye után bebizonyította, hogy az operai nagyobb együttest jó jól tartja kezében, lencületesen és muzikálisan formálta meg a kodályi muzsika szépségeit. 1. KMCTasagqw^r-KKge^git^^k­wMii-Tri'iBHin.

Next