Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993-07-07 / 1. szám
HETILAP L évfolyam Ára 5 korona x PLUSZTELE MAGAZIN lpfe.júliö 7.1. _____________________________________________________ 4 n«ihárt vészjósló szelleme (3) A romániai változások mérlege (4) Addig jár a nyugdíjas a boltba... (5) Mi lesz az elkobzott vagyonnal (6) Nyitott maradt a cseh zöldségpiac (6) A Bős-per (és ami mögötte rejlik) (7) Pénz, energia, lobby (7) Arat a földműves, megtelik a pénztárcája (8) Reformcsótányok kék szemüveggel (13)_________ A nemzeti közösségnek az felel meg, amit egyetértéssel elfogad Duray Miklóssal, az Együttélés elnökével politikáról és politikusokról • Elnök úr, legutóbbi beszélgetésünk az Együttélés szervezeti feladatairól szólt, most a mozgalom politizálásáról szeretném kérdezni. A volt Jugoszlávia területén dúló polgárháború egész Európát ráébresztette arra, hogy kontinensünk békéje és biztonsága szempontjából rendkívül fontos a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek helyzetének megfelelő rendezése. Az Együttélés véleménye szerint a szlovákiai magyarság számára mit jelent most és belátható időn belül ez a megfelelő rendezés? — Hangsúlyozni kell a kérdésben elhangzott kifejezést: megfelelő rendezés. Ez az egyik kulcskérdés. A számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek helyzetét ugyanis különféleképpen lehet rendezni, de csak az a megoldás fogadható el egyetértéssel, amely megfelel az adott közösség számára. Azért rendkívül nehéz ennek a kérdésnek a megoldása, mert a kisebbségi közösségek általában olyan államokban élnek, ahol a többség számára a megfelelő rendezés a kisebbség elsorvasztása. Néhány kivételtől eltekintve ez a jellemző. Nyugat-Európában ma már elfogadott szemlélet, hogy védeni és építeni kell a nem újonnan betelepült, hanem történelmi, őslakos közösségek létét, identitását, településterületét, önkormányzatát, önigazgatási szerveit. Erre a legjobb példa a dél-tiroli német ajkúak helyzete, de ugyanezt mondhatjuk a spanyolországi katalánokról vagy a finnországi svédekről. A közép-európai térségben, különösen ott, ahol több mint negyven éven át kommunista uralom volt, az államok területén élő többségiek célja nem az, hogy a kisebbségi közösségek jogbiztonságát növeljék, hanem létüket jogilag úgy korlátozni, hogy fokozatosan elsorvadjanak. • Vagyis a cél még mindig a 19. századi nemzetállam megteremtése? — A cél a francia típusú nemzetállam megteremtése, amelyben nem a politikailag, hanem a nyelvében és kultúrájában egységes nemzet alkotja az államot. A politikai értelemben vett nemzet belsőleg tagozódhat, nyelvi és kulturális szempontból különböző etnikumokból állhat. Lásd például a magyar politikai nemzet eszmét, mely a nemzeti sokrétűség kifejezője volt, s amelyben a politikai nemzetet a Szent Korona szimbolizálta. Az ilyen nemzetfelfogás a szlovákok számára teljesen idegen. Nálunk a nemzetállam, s ez több, mint hetven éve hagyományozódik, olyan országot jelent, amelyben az államhatárok egybeesnek az etnikai és kulturális határokkal. • Csakhogy az ilyen nemzetállam megteremtése — ha nem a boszniai példát vesszük mintául — ma már nehezen elképzelhető... — Ezért a megfelelő rendezés alapját azoknak a feltételeknek a megteremtése jelenti, amelyek megakadályozzák az államhatalmat abban, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel felszámolhassa a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeket. • Milyen felszámolási lehetőségekre gondol? — Vegyük például Romániát, ahol ma is a legnagyobb a magyarok elvándorlása. Ez a megfélemlítés az olyan viszonyok és közhangulat kialakításának a következménye, amelyben a magyarok egy része inkább a kitelepülést s nem a szülőföldhöz való ragaszkodást választja. Ezt érhetik el mindenütt az érvényesülési lehetőségek tudatos korlátozásával, például azzal, hogy a kisebbségiekben kialakítják a meggyőződést, csak saját nyelvükre, saját kultúrájukra támaszkodva kirekesztődnek bizonyos tisztségekből, foglalkozási körökből. Ha ráadásul a többségi nemzetben is kialakul az a meggyőződés, hogy bizonyos tisztségek elérhetetlenek a kisebbségi közösségek tagjai számára, akkor ez a szemlélet bármilyen szinten érvényesülhet. Napjainkban ilyen problémák állnak az elfogadható rendezés útjában. • Az elfogadható rendezés felé vezető útról megoszlanak a vélemények. Sokan csak a reális követelések útját tartják járhatónak. A „realisztikus” út hívei eleve tekintettel vannak arra, amit szerintük nem lehet elérni, s megelégszenek azzal, amit egy adott pillanatban hajlandó elfogadni a többség. Tulajdonképpen ez az irányzat érvényesült 1948 óta nagyjából 1990-ig. Én nem is realisztikusnak, inkább minimalista irányzatnak nevezném, amely megelégedett az odavetett konccal. A másik irányzatot úgy jellemezném, hogy kitűzöm az elfogadható, az optimális célt, és efelé közelítve fogalmazom meg a lehetséges köztes megoldásokat, amelyek végeredményben a cél eléréséhez vezetnek. Én ennek az irányzatnak a híve vagyok. Az optimális cél pedig az, hogy én mint Szlovákia állampolgára, az itt élő magyar közösség tagjaként mindenben egyenrangú legyek a többségi nemzet tagjaival, és mint közösségi lény is partnerüknek számítsak. • Nyelvi síkon ez azt jelentené, hogy a szlovákiai magyaroknak ugyanahhoz joguk van magyarul, mint a szlovákoknak szlovákul? — Igen, mert ez a természetes. Mert abban a pillanatban, amikor azt mondom, hogy ez nem igaz, másodrangúvá fokozom le a magyarokat. Képletesen ezt úgy fejezném ki, hogy ha ketten állunk egymás mellett, egy szlovák meg én, én, a magyar őt — tisztelve nemzeti hovatartozását — szlovákul szólítom meg, ő pedig engem magyarul. • Nem túlzott ez az elvárás? — Nem. Európában ez ma már létezik, például Belgiumban a flamandok és a vallonok között, vagy Svájcban és Finnországban. Természetesen csak a vegyes lakosságú és főként az olyan területekre gondolok, ahol a kisebbségiek élnek többségben. A polgári élet dinamizmusa követeli meg, hogy az emberek az (Folytatás a 4. oldalon) „Ilyentájt a földműves a több termésért már csak eget tehet: a kalászokban lévő szemet a lehető legkisebb veszteséggel takarítja be. Napokkal ezelőtt, amikor még csak melegítették a kombájnok motorjait, felhívtam néhány gazdaságot, földművest, hogy a kilátásokról érdeklődjem. A kép nem biztató. ” (8. oldal) Fotó: TASR A szlovákiai magyar írásbeliség szinte minden területe, de különösen a könyvkiadás, a sajtó gyakorlata, jelene és jövője sokféle kényszerhatás és nyomás alatt vergődik. Az igények és a lehetőségek között állandó évtizedes feszültségek húzódnak. Lehetőség és igény pártjai közé szorul a Szabad Újság eddigi története is. Ezelőtt egy évvel, amikor kényszerszüneteltetése után pártját fogtuk a lapnak, azzal az elszánással tettük, hogy jót cselekszünk, mert szükség van egy másik magyar napilapra is. Miért döntöttünk így? Mert a szlovákiai magyar hírközlést évtizedeken át uniformitás jellemezte. Majd minden újságnak és folyóiratnak volt egy ideológiai uniformisa. Egy csíkos ruhája. Az idológiai uniformis, a manipulált hírközlés formálta a közgondolkodást, a viselkedést és a magatartásokat, szolgáltatta a heroikus életek mintáit és példáit. A birodalmi, az „egységesítő”, a bekebelező, a globális a nagy érzéseket ösztönözte és sugallta. Minden gondolat, érzés, ami a birodalmi, illetve a többségi érdek határain kívül esett, rossz volt, bűn, ideológiai tévelygés. Lefokozott részletkérdés. Sajnos a szlovákiai magyarság társadalmi, szellemi életének érdekei évtizedeken keresztül csak kismértékben kaptak, kaphattak nyilvánosságot. A közügy nem lehetett közügy, ha igen, csak az, ami áthullott az ideológia mindig sűrű szitáján. Manipulált közélet, ideologizált kultúra, elhallgatott múlt és emlékezet, s felülről kreált hírközlés. Mindez alapvető oka annak, hogy például mindmáig nincs megírva kisebbségi létünk történelme. Az elhallgatások, a csak kicsit láttatások tették és teszik hézagossá szellemi életünk hetvenéves térképét. Önismeretünk hiányosságát, hézagait, fehér foltjait, nemzetiségi létünk szegényes nyilvánossága is okozta. A ’89-es változás után megroppant a szlovákiai magyar sajtó rendszere. De rövid időn belül újra is formálódott. Úgy érzem, hogy ennek hátterében a kimondatlan tények, az addig kimondhatatlan valóság tolóereje munkál. Az önkifejezés ösztönös életereje. S az információéhség. Látni és láttatni kívánjuk magunkat. Igazul, hitelesen. A mai szlovákiai magyar sajtóban az információ adásán túl egy igazságkereső és igazságtevő szándék is jelen van. Jelenleg — a központi és helyi lapokat egybeszámítva — 26 magyar újság, folyóirat jelenik meg Szlovákiában magyar nyelven. Sok-e, kevés-e, elbír-e ennyit olvasóközönségünk, közeljövőnk vizsgálandó kérdése. De egy bizonyos, nagy értékű információs anyag örvénylik fel napi, heti és havi ritmusban. Újságjainkban önmagunkról, önmagunk helyzetéről egy más léttudat alakul. A sajtó hatalom, ismételgetjük m.., közhelyként. A nemzeti kisebbség élet különösen az. Sajtó nélkül nincs politika , nincs hitelesnek mondható közvélemény, nincs hiteles tájékozódás, nincs szabad véleménynyilvánítás. Szellemi életük're évtizedekig az volt a jellemző, hogy mindenből volt egy: egy Csen’adok, egy napilap, egy nők lapja, egy 'fjúsági lap... Önmagában is kényszerítő' séma. Az egyetlen minta, az egyetlen példa, az egyetlen vélemény, az egset,en ige2 sejtjeinkig érő beidegződés és hajlam. A pluralizmus éppen az „egyetlen” ellensége. Szerkeszthetik az Új Szót szentek, jezsuita szilárdságú jellemek, nemes lelkek, az egyetlen állapota, így is a kizárólagosság felé sodró kísértés. Elvesztett évtizedeink ma időszerű tapasztalata: vélemény kell vélemény mellé, szemlélet szemlélettel szemben. Gondolkodó értelen, gondolkodó tudat csak így alakulhat, így formálódhat a ma "«tttevőképes embere, így építkezőiét közéletünk. Mi ezekkel a gondolatokkal vettük át és indítottuk másodszor is a Szabad Újságot. Nem ellenséges dühvel, nem valakinek ellenében, hanem egy más szemlélet jegyében: a hiteles, a beidegződés és sémák nélküli szemlélet jegyében, a mai valóság láttatása jegyében. Tudatában voltunk és vagyunk annak, hogy a népművelő-kulturális tájolású lapok idejüket múlták. Évtizedekig e pólusok határozták meg lap- és folyóirat-kultúránkat. Életünk hangsúlyait ma más tényezők határolják be. Más tulajdonviszony, más érvekre épülő gazdasági struktúra, vállalkozások, pénzügyek, a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség anyagi, szellemi és politikai önigazgatásának ügye. A ma újságírása állandó válaszadásra kényszerül. Együttélésre az olvasóval. Politikai csatákra, érdekek megfogalmazására, a hasznosság elvének követésére és kifejezésére; szinte mindenevő a magyar újságírás, és szinte nem ismét eléggé gyakorlatias. A szavan Újság azt a hullámhosszot kívánja fogni és közvetíteni ma és holnap is, ami más lapjainkból hiányzik. A Szabad Újság napilapként szinte a lehetetlenre vállalkozott. Behatároltak voltak a lehetőségei, behatárolt a befogadóközeg, a nagy múltú szomszéd. Viaskodás az erősebbel, a magyarországi lapok növekvő konkurenciájával. Átmenetileg szüneteltetjük a Szabad Újság napilapként való megjelentését. Ugyanakkor alapvető tervünkről nem teszünk le. Hetilapként is saját forrású, saját szemléletű, hiteles, sokoldalú, újságírást kívánunk művelni. Igény és lehetőség — e két tényezőt szándékozunk szívósan tárgyiasítani és egyeztetni a közeljövőben. Tisztelet a régi és új olvasóinknak. Igény és lehetőség *írta: Dobos László