Szabad Újság, 1993. augusztus (1. évfolyam, 5-8. szám)
1993-08-04 / 5. szám
OKRESN úsek periodik ICA KÖZÉLETI ÉS GAZDASÁGI HETILAP 1993. augusztus 4. I. évfolyam Ára 5 korona $ MAGAZIN Magunkról (2) Atomfegyvermentes atomhatalom? (3) Beszélgetés Gyurcsik Ivánnal (4) Független élet, de mennyiért?! (5) A maffia (6) Dagályra várva (7) Privatizációs húzd meg—ereszd meg (8) A pohár már félig van (9) Szájzár nélkül (12) Keresztény fiatalok Érsekújvárott (13) Pop-rock bazár (14) Hallgasson ránk! (15) — Képviselő úr, a szlovák parlament „összemosott” 20. és 21. ülésén több mezőgazdasági jellegű kérdés is megvitatásra került. Az egyik legfontosabb talán a Piacszabályozási Alapról szóló törvény elfogadása volt. Miért volt erre szükség, s mi az, amiben az alap segíteni tudja az összeomlás előtt álló agrárágazatot? — Kezdjük talán a pozitívumokkal. Mindenképpen jó az, hogy az alap a garantált árakon vásárolja fel a mezőgazdasági termékeket, tulajdonképpen piaci viszonyt teremt ebben a korlátozott értelemben is, s a mindeddig monopolhelyzetben lévő felvásárló központok, illetve feldolgozó ágazatok nem tudják az értelmetlenség és logikátlanság határát súroló módon letörni, egyre lejjebb szorítani az őstermelőtől származó termékek árát. Pozitívumként kezelem azt is, hogy a törvény a Piacszabályozási Alapot gazdálkodó egységként kezeli, amelynek joga van a felvásárláson kívül a feldolgozásra, a szállításra, a raktározásra és az eladásra is. Sajnos, ezzel tulajdonképpen ki is merítettem minden előnyét e törvénynek, illetve alapnak. Termelői szempontból ugyan van még egy, fogyasztói megközelítéssel azonban ez már hátrányos is lehet De ez már nem a törvénnyel, hanem a gyakorlattal függ össze. Arról van szó, hogy az alap az elképzelések szerint ebben az évben közel 790 ezer tonna gabona felvásárlását képes biztosítani, de pénze mindössze 250 ezer tonnára van. A különbség óriási! Termelői szempontból mégis előny, hogy az alap az 500 ezer tonnányi mennyiséget váltókkal fizetheti ki, vagyis a termelők a váltók ellenében azonnal a pénzükhöz jutnak. A fogyasztói megközelítés esetében azonban ez hátrány, hiszen a váltókra 13,5 százalékos kamat rakódik majd, ami azt jelenti, hogy az alap által értékesített gabona a felvásárlási garantált 3500 korona helyett akár a négyezret is elérheti tonnánként, s ezt, sajnos, az üzletben a liszt és a kenyér árán fogjuk majd érezni. Tudtommal önnek több módosító javaslata is volt a törvény tárgyalása során, amely részben az alap működésének szervezeti-szerkezeti részét érintette, illetve a törvény által biztosított mozgásterére volt hatással. Megtudhatnám, melyek voltak ezek a javaslatok? — Engedjen meg egy kis kitérőt. Ön is említette első kérdésében, hogy a parlament legutóbbi két ülése több esetben is foglalkozott a mezőgazdaság kérdéskörével, tehát az alapról szóló törvényt az ágazatot érintő problémák komplexitásában kell vizsgálni. Ugyanakkor tudni kell, hogy a kormány ezúttal is a legutolsó pillanatra hagyta ezeket a súlyos kérdéseket, s azt kell mondanom, a parlamenti házszabályt felrúgva sem harminc, sem a hatvannapos tárgyalási idő nem állt rendelkezésünkre. (Folytatás a 6. oldalon) Beszélgetés Farkas Pállal, az MKDM parlamenti képviselőjével Egy hónapon belül másodszor áremelés Amikor lapunk ezen száma az olvasó kezébe kerül, már túl leszünk a fogyasztói és a hozzáadottérték-adó emelése következtében lejátszódott .ármódosításokon”. Az idézőjel a kormánynak s néhány optimista képviselőjének szól, hiszen a devalváció után még csak nem is foglalkoztak a korona leértékelésének kiskereskedelmi hatásaival, mondván: maga a devalváció a bank ügye, mértéke pedig olyan kicsi, hogy legfeljebb apró „ármódosításokat” idéz elő. A pénzügyminiszter ezt 2—4 százalékban határozta meg, hozzátéve, nem minden termékre vonatkozik még ez a picike kis százalék sem. A valóság, persze, más volt. Alig néhány nap alatt több termék ára 8—10 százalékkal is emelkedett, továbbiaké öt—hattal. Nem tud vigasztalni, hogy ez valóban a kereskedői önkény következménye volt, hiszen a devalváció előtt beszerzett és kifizetett termékek árát növelték — tehát úgy emelték az árakat, hogy saját tiszta hasznukat növelték. Egyébként sem ez a döntő, hanem az, amennyire úgy csinálnak elöljáróink, mintha nem tudnának számolni. Mert ha Szlovákiában a külföldi termékek, illetve komponensek aránya 50 százalék, eleve adott a 10 százalékos devalválásnál az öt százalékos áremelés. De ebben még nincs benne például a szállítás költsége, amelyet a határig ugyancsak dollárban számolnak el, s ez is növeli az árakat, ahogy a termékek külföldi raktározása is — hiszen köztudomású, hogy az észbontóan magas szlovákiai bérleti díjak miatt számtalan amerikai, francia, német cég inkább Bécsben tart fenn raktárakat, semmint nálunk. És dőreség lenne azt hinni — ahogy ezt egyesek állítják —, hogy a fogyasztói adó egy százalékos emelése is legfeljebb egy százalék erejéig jelenik meg a kispiaci árakban. Hiszen a kispiaci árak fogyasztói adójában benne van a szállítási költségek hozzáadottérték-adójának két százalékos növekedése is, ahogy minden más egyéb szolgáltatásé — újra maradjunk példánkban a raktározási költségeknél. Minden kiskereskedőnek ennyivel drágábban fognak szállítani, raktározni — nem is beszélve arról, hogy ennyivel emelik majd az üzlet bérleti díját a villanyköltségeket, a telefon-, a postadíjakat, a ... Szóval, ha netán az augusztus elsejével bevezetett emelt adók kapcsán újra 5—6 százaléknyi áremelkedést észlelünk a beígért 1—2 százalék helyett, ne hallgassunk azokra, akik ezért a kereskedőket, még inkább a kiskereskedőket és a vállalkozókat szidják. Ők csupán annyit tettek, hogy a százezernyi terhelésből, amellyel szerencsétlen, vállalkozásellenes kormányunk sújtja őket, ezt már nem tudták magukra vállalni, s hogy legalább talpon maradjanak, mindent az egyszerű vásárló polgárra hárítottak. De hát ki gondolta, hogy ez nem így lesz? Olyan ember valószínűleg nem is volt. Aki pedig azt mondta, hogy nem így lesz, az nem buta, csak hazudott. -neszméri- A megkötött kezű Piacszabályozási Alap . A pedagógiai megújulás és az alternatív oktatás anapság, amikor hazai oktatásügyünkben lépten-nyomon az ,,alternatívákat” emlegetjük, rendbe kellene tenni a fogalom körül kialakult jelentésbeli félreértést, tájékozatlanságot. Az alternatív szó a megszokottól való eltérést, a másságot jelenti, amely magában hordja a megújulást, s mint ilyen, mindenképpen a jövő, a haladás potencionális rugója. Az alternatíva a felkínált, a haladás rám bízott, értem és velem együtt kidolgozott választás lehetősége, nevezhetem akár jó értelemben vett nonkonformizmusnak is. Ha a másságot valaki devianciának fogja fel, engedetlenségnek, akkor gátat szab a kreatív gondolkodásnak, a személyiségfejlődésnek, a fantáziafejlesztésnek, immaginációnak, a demokratikusan értelmezett, szabadságjogoknak. Ha a társadalomnak nincs megbízatása a képesség- és tehetségfejlesztésre, ha csak a reproduktív tudást szorgalmazza a kafkai bürokrácia útvesztőjébe csalva a tenni vágyót, az egy helyben topogás (ami egyenlő a visszafejlődéssel), politikáját választja. Hazai közoktatásunk teljesítményorientált tanterveink nem komplexen (alaptantervként) fogalmazzák meg azt a tantárgyra lebontott ismeretanyagot és készségszintet, követelményt, ami egyformán kötelező mindenki számára. Ez a hagyományos poroszos iskola, ahol az enciklopédikus tudás és a parancsra való engedelmesség és teljesítés dominál a kialakítandó komplex világkép és személyiségfejlesztő pedagógia helyett. A tantervek külön-külön tantárgyműveltséget, nem műveltségblokkokat céloznak meg. Ez meghatározó a komplex világkép kialakítása szempontjából. Az alternatívák szükségszerűségét, kikerülhetetlenségét, az eszmék, az értékek polarizálásának jelentőségét fölösleges bizonygatni az „egyeszményű” iskolákkal szemben. Az egyik az alkotó szabadságot, az alkotásra nyitott iskolát pártolja, a helyi kezdeményezéseknek nyit utat, míg a másik kalodába zárja a lelket is. Zsolnai József fogalmazta meg A magyar közoktatás minőségi megújításának szakmai programjában, hogy „... ha egy országban alacsony a műveltség színvonala, akkor a művelődés színvonalát kell javítani. Ha a műveltségünkből markáns jegyek hiányoznak, azokat be kell vinni a művelődés folyamatába.” Zsolnaival mindannyian egyetértünk, mikor kimondja szakmai programtervezetében: „Magyarország kis ország, rosszul működő közoktatást nem engedhet meg magának. A talponmaradásra csak akkor van esélye, ha műveltségben, munkakultúrában és teljesítményeiben utoléri a világ élvonalába tartozó nemzeteket” Mennyire igaz ez Szlovákiára, s benne nemzetiségi iskoláinkra vonatkoztatva is. Dr. Miron Zelina, az alternatív programok, módszerek egyik legtájékozottabb szlovákiai szakértője így definiálja az alternatív iskolát:"Az alternatív iskola a hagyományos iskolától minden lényeges jegyben eltér; az alternatív iskola, program újrafogalmazott célokkal indikálja a hagyományos rendszerbeli strukturális és dinamikus változásokat. Tehát a magán- és egyházi iskolák nem alternatív iskolák, amennyiben érintetlen marad tantervük, módszereik, feladat- és célrendszerük." Az alternatívák tekintetében megkülönböztetünk: a/ alternatív iskolát, melyet rendszerújítás, szervezésújítás, szellemi innováció jellemez, (cél- és feladatmegújítás, a művelődési anyag újrastrukturálása, újrafogalmazása, alternatív tantárgyblokkok, integrált tantárgyak stb.). A felsorolt jegyek együttese a minőségi változást célozza meg; b/ az alternatív programok minden tantárgyat átfogó tartalmi, műveltségi-művelődési, szerkezeti és módszertani megújulást jeleznek (mind a minőség jegyében); a programot az alapos tudományos kidolgozottság, a határozottan megfogalmazott, minőségileg magasabb színvonalat ígérő kimenet jellemzi. c/ az alternatív módszerek a művelődési anyag átadásának, megtanításának, elsajátításának módjára utalnak, melyek a hagyományostól minőségükben és hatékonyságukban térnek el. Az iskolák megújulási szándéka (Magyarországot és Szlovákiát figyelve) Magyarországon jóval korábban jelentkezett, mint nálunk. A politikai rendszerváltást követően hozzánk is begyűrűztek a pedagógiai innovációs törekvések, alternatív programok, módszerek. Sajnos, csak begyűrűztek. A hazai pedagógustársadalom nem rendelkezett kimagasló elméleti szakemberekkel, akik a világban megjelenő pedagógiai megújulási szándékokat publikálták, továbbgondolták, továbbfejlesztették, netán kutatási területként művelték volna. Magyarországon a 80-as évek végén közel félszáz alternatív módszer, program állt a pedagógusok rendelkezésére. Továbbképzések útján adva volt tehát a szerkezeti, szellemi, tartalmi másság, a vállalás lehetősége számunkra is. S a szlovákiai magyar iskolák éltek is a lehetőséggel, elsősorban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége jóvoltából. Pár megszállott ember erőt, időt, anyagiakat nem sajnálva szervezte az átképzéseket, utazott, szponzorokat keresett, kellemetlenkedett a hivatalokkal. És akadtak pedagógusok, elsősorban alsótagozatosok, fiatalok és nyugdíjkorhatárosok, akik igazi hivatástudattal újratanulták a szakmát. (Folytatás a 13. oldalon)