Szabadság, 1900. február (27. évfolyam, 26-48. szám)
1900-02-01 / 26. szám
n désnek hosszabb korszakára lesz szükség, amig a bajokat pótolnunk sikerül. Az olcsó kamatláb jól vezeti be ezt a korszakot s reménységet nyújt abban az irányban, hogy a regeneráció sikerülni fog. »SZABADSÁG» 1900. február 1. Országgyűlés. A képviselőház ülése. — Saját tudósítónk távirata. — Budapest, jan. 31. Váratlanul nagyszabású vita indult meg ama kérdés felől, hogy mire költötte a hadügyminisztérium a harmincz milliós póthitelt . Széll Kálmán miniszterelnök igen hatásos beszédben adott erről teljes felvilágosítást. Tüzérségi lőszerekre és erő ütésekre kellett sürgősen ez az összeg, mert a török-görög háború idején attól lehetett tartani, hogy fellobban az egész Balkán-félsziget. A delegácziót is megvédte Komjáthy éles támadásával szemben. A támadás miatt Münnich Aurél is indíttatva érezte magát erélyesen tiltakozni a gyanúsítás ellen. A póthitelt végül elfogadták és a pekingi, tokiói és czetinjei követségi paloták költségeiről folyt ezután a vita egy óra hosszat. * A részletes tudósításunk itt következik : Elnök : Perczel Dezső. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán miniszterelnök, Lukács László, Hegedűs Sándor, Plósz Sándor, Darányi Ignácz. Az ülés megnyitása után Elnök bejelenti, hogy Mócsy Antal három havi szabadságot kér egészsége helyreállítása végett. — Örömmel! — hangzik a jobb oldalról. Mócsy bácsi különben egyhangúlag kapta meg a szabadságot. Molnár Antal jegyző jelenti, hogy Molnár János az úrbéri negyedtelkek adója tárgyában interpellácziót jegyzett elő. A képviselőház ezután harmadszori olvasásban is elfogadta a lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló póthitelt és az egyetemi építkezések költségeire vonatkozó törvényjavaslatot. A harmincz milliós póthitel. Szabó Imre előadó elfogadásra ajánlja az 1897—98. évi közösügyi kiadásokra Magyarország által pótlólag fizetendő összegekről szóló törvényjavaslatot. Komjáthy Béla: Itt tulajdonképen ismeretlen kiadásokról van szó. Elvárta volna olyan önérzetes testülettől, mint aminőnek a magyar képviselőházat tartani szeretné, hogy az ilyen javaslatot egyszerűen visszautasítaná. Mire költötte a hadügyi kormányzat tulajdonképen ezt a 30 milliót? Határozottan kétségbe vonja, hogy arra költötték volna, amire mondották. De tudni akarja hát s ezt joga van megtudni, mire fordítottak ekkora összeget. Elvárja a delegáczió ama tagjaitól, akik ez összeget annak idején megszavazták, hogy világosítsák fel a nemzetet. Kijelenti egyébként, hogy a delegáczió törvénytelenül járt el, túllépte jogkörét és visszaélt azzal a bizalommal, amellyel a törvényhozás felruházta. Kifogásolja, hogy a delegáczió albizottságaiban németül beszélnek, sőt magyar szót ott hallani sem lehet. Magyarország anyagi erejét teljesen feláldozza annak a mosochnak, amely évszázadok óta emészti az ország akczióképességét Nem fogadja el a javaslatot. (Élénk helyeslés és tetszés a szélsőbalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Akkor, amidőn a delegáczió ezt a póthitelt tárgyalta, még nem volt miniszterelnök . . . Kubik Béla: Az mindegy! Odaát ült akkor is! Széll Kálmán : Ezzel nem akarja azt mondani . . .Kubik: A felelősség alól ki akar bújni! Széli: Ez vaskos tévedés, mert ha bevárták volna a konstrukczió végét, úgy meghallották volna, hogy a teljes felelősséget elvállalja. (Helyeslés.) Komjáthyval szemben kijelenti, hogy e törvényjavaslat igenis mindama kellékkel bír, amely egy törvényjavaslat tárgyalásához szükséges. A delegácziónak a kompetencziája a póthitel megszavazására világos, mint a nap. Hogy miért nem került e javaslat már előbb tárgyalásra, annak természetes oka van. 1898-ban a képviselőház a parlamenti viszonyok folytán semmit sem tárgyalt, nem is tárgyalhatta tehát ezt a javaslatot sem, s azért nem terjesztette azt elő a volt kormány. Komjáthyval ellentétben hangsúlyozza, hogy a delegáczió igenis teljes részletességgel tárgyalta a 30 milliós póthitelt. Tudta a delegáczió és tudta a pénzügyi bizottság, hogy miről van szó. Hogy részletes jelentést a tárgyalásról nem adtak, az természetes, így történik ez a világon mindenütt, ahol az ország védképességét beszélik meg. Angliában sem ismertetik meg az országgal a védképességre vonatkozó dolgokat, hanem csak az illetékes megbízottakkal. A delegácziónak is, a hadügyi albizottságnak is magyar a hivatalos nyelve és ott mindenki magyarul beszél, ha csak a hadügyminiszterhez direkt kérdést nem intéz valaki. Elmondja most nyíltan is, mire kell a 30 millió ! ? Komjáthy : Kellett! (Nagy lárma.) Elnök : Csendet kérek ! Kupik : Nem hallgatjuk. Elnök : Meg kell hallgatnia a képviselő úrnak ! (Helyeslés.) Széll Kálmán miniszterelnök : A 30 millióból 22 millió tüzérségi fegyverekre, tüzérségi lőszerekre és a vártüzérségre kellett. A többi pénzt pedig vonatfelszerelésekre, anyagra, sátrakra fordították. Sürgős volt a felszerelés pedig azért, mert a görög-török háború idején a Balkán-félszigeten felhalmozódott gyúanyag fellobbanásától lehetett tartani és a monarkiának minden óvintézkedést meg kellett tenni. Most tehát nyíltan teljes felvilágosítást adott s a kormány szavahihetősége iránt kételyt támasztani nem szabad. A delegáczió pedig vakon nem szavazott meg semmit! Tudott e költségekről ott mindenki. Hogy lelkiismeretes a delegáczió, bizonyítja az is, hogy a kért hajófllottát nem szavazta meg, csupán két hajó költségeit fogadta el. Sem helyesnek, sem jogosnak nem tartja, hogy a delegácziót gúnnyal illetik és oly alaptalanul megtámadják. (Zajos helyeslés jobbról.) Meggyanúsítani a delegácziót sem nem illő, sem meg nem engedhető. (Hosszas, zajos éljenzés és taps a jobboldalon.) Komjáthy Béla fenntartja vádját a delegáczió ellen és hivatkozik Horánszkyra, aki szintén delegátus volt és szintén nem tudta, mire fordítják az összeget. Kubik: a volt nemzeti párthoz) No most I beszéljetek pupákok! (Zajos derültség.) Széli Kálmán: Tényeket állított s azt be is bizonyította. Ez a fő. (Helyeslés.) Münnich Aurél: Méltánytalannak és igazságtalannak tartja Komjáthy támadását s azt a leghatározottabban visszautasítja. (Élénk helyeslés.) Lukács László pénzügyminiszter : Kénytelen elismerni, hogy a póthitelt a törvényhozás enföljár, mint bűnös kísértés, hogy elkárhozzák puszta megjelenésére az igaz szerelem. Mert ti voltatok s ti vagytok megrontói, mételyezői a férfi sziveknek. Mert ti a hazudott szépségtekkel és isteni származástokkal festett egekbe ragadjátok az ábrádozókat, hogy ne lássák a földet és a rajta létezőket. Elvakitjátok a józanlátást, megtompitjátok a világos elmét, a magatok számára lefoglaljátok a lélek himporát, a szív költészetét. Bitor istennők és király leányok, ti teszitek keserűvé a szegény leányok életét. Jól tápláljátok az ifjakat a boldog álmok csalétkével, a mámort is kisajátítjátok s ami nekünk marad, — az a ridegség, a csömör, az undor, a halál , ami mindezt eltüntetné, a zománcz, vagy ami csak leleplezhetné is, csak a hitvány máz, — a ti körmötök nyomán lehull. Oh, Nausikaa, régóta vártam a pillanatot, hogy ezt megmondhassam. Most szemtől-szembe vagyunk. Ha van benned jobb érzés, felelj. Mért tettétek s a többiek közt te is, mindezt? Nausikaa a korálgyöngyökre mutatott, majd aranyosan hullámzó hajára. — Kérdezd ezektől ! Magda megértette. Majd könyörögve szólt: — Oh, hát vesd le ékességedet! A habok rejtélyes fehér leánya levette nyakáról a gyöngysort. Majd ollónak használva ujjait, levágta dús fürtökben alábomló haját, szépségének koronáját. — íme, vedd őket s ne legyen köztünk viszálykodás soha! Szólt és villámsebesen a hullámok alá bukott. * Magda ujjongva tette föl nyakára a fejedelmi gyöngysort. Sőt pajkosan fejére illesztette a szőke hajfürtöket is. Tetszelegve, pompázva folytatta útját a tó partján. — Ha most látna, — gondolta magában — tudom, menten belém bomolna. Majd a kis fahidra ment, mely a tó egyik kiágazása fölött vezet el. Belenézett a vízbe, hogy incselkedjék, kaczérkodjék is magával. A tó tükre valami ijesztő képet mutatott. Magda testét kígyók fogják körül, a nyakán pedig megelevenednek a gyöngyszemek élő szemekké. Odakap a fejéhez, nyakához, kebléhez, s mindenütt mozgó, sikamlós felületet érint. Szegény Magda, ájulásból ájulásba esett az ijedségtől, a rettenetes látványtól. Vagy két perczig tartott az alultsága. Azután hideg vízcsöppeket érzett az arczán. Nausikaa fröccsentette oda azokat. Magda fölriadt tompultságából, talpra állt és révetegen nézett széjjel. Ott volt előtte Nausikaa, a fodros habok tetején, változatlan szépségében. Nyakát gyöngyös korallok ékítették, hullámos haja vakítóbban sugárzott, mint valaha. Magda nem is mert magára nézni. Pedig a borzalmas dolgok eltűntek és érintetlenül ragyogott a fonatos haja. Nausikaa megszólalt: — Odaadtam szépségem minden vonzó varázsát, tündérségem babonás hatalmát, íme, mivé lett nálad! — Mondhát, Nausikaa, mit tegyek? — Ne zúgolódjál és ne sóvárogj lehetetlenségek után. Ti, földi halandók, elégedjetek meg azzal, amit a való élet nyújt. Ne hajszoljatok álmokat, ne háborgassátok az istennőket és a királyleányokat, akik nyugalomra vágynak. Te pedig, kedves ismeretlen, ne légy olyan féltékeny. Oh, ha mi önzően a magunk számára kamatoztatjuk a szerelem költészetét, nem taszítunk benneteket Plutó-karjaiba. Ti éreztek, gondolkoztok, nektek nem az ábrándozás holdsugaras világa, de a létező, az emberi kell. És ha légiességtől, üres ömlengésétől mi fosztjuk meg az ifjú sziveket, ennek ti örüljetek. Ne hidd, hogy a salak jut csak nektek: a salakjától megvált érez az, mi a ti jutalmatok. Nos mond, vádolsz-e még ? És Magda szólt: — Engedd meg, hogy imádjalak! Nausika a diadalmasan molygott, csapzott hajfürtéit meglibbentette a szellő, egész valóját a győzelem kéjes érzete járta keresztül. Azután, leszállt a mélybe és imádkozott a Magdáért.