Szabadság, 1900. június (27. évfolyam, 125-148. szám)

1900-06-01 / 125. szám

XXVII. évfolyam Előfizetési feltételek: Szétküldéssel Helyben: Korona Neg­yedévre 6.— Félévre 12.— Egész évre 24.— Vidékre postára!: Korona Negyedévre 7.— Félévre 14.— Eg­és­z. évre 28.— Kiadó­hivatal: Kossuth Lajos-utcáOj (Biharm­egyei takarékpénztári épület), hova a hirdeté­sek és az előfizetés-dijak küldendők. Egyes szám ára 10 fillér. Nagyvárad, péntek, 1900. junius 1. POLITIKAI NAPILAP. A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜ PÁRT KÖZLÖNYE. 125-ik szám. Hirdetések dija: 6 hasábos petitsorért egyszer 12 fillér. Háromszor és többször — — 8 fillér. Nyilttér 4 hasábos petitsorért 40 fil­l­ér. Bélyegdij minden hirdetés és nyiltté­rért — — — — 60 fillér. Reklaxn soronként — — — 2 kor Szerkes­tési Iroda : Kossuth Lajns­ utcza (Biharmegye takarékpénztári épület). Kéziratok vissza nem küldetnek. Főszerkesztő: SZÚNYOGH SZABOLCS. Felelős szerkesztő : HEGYESI MÁRTON. Laptulajdonos: LASZKY ÁRMIN. Szabadelvű­ség-e vagy hierarchia ? május 31. Az új választások küszöbén rendesen fel­merülnek a politikai láthatáron a zivatar és vésztjós­ó sötét felhők különböző jóslások és kombinácziók alakjában. A »jobb félni, mint megijedni a régi ma­gyar közmondás elvénél fogva, nem térünk ki eme politikai jóslatoknak és kombinácziók­­nak, hanem bátran szembeszállván az ellen­ségnek, vizsgáljuk a helyzetet vajjon tényleg fenyegeti e veszély a mi politikai szabad­­elvűségünket ? Tényleg alá­ássa e annak fundamentumát a hierarchia a kler­kalizmus, a néppárt ? Ha végig­tekintünk történelmünk majd­nem ezer éves eseményein, azt tapasztaljuk, hogy Első vagyis Szent Istvántól a legutóbb lezajlott egyházpolitikai törvények életbelép­tetéséig, a szabadelvűség folyton folyvást harczot űzött a hierarchiával, az egyházi ha­talom a világival. De ugyanazon — a törté­nelem csalhatatlan tényeinek lapjain — azt­ is látjuk, hogy a világi hatalom, a szabad­elvűség mindig győzött a hierarchikus törek­vések fölött, mert Magyarországot másként, mint tisztán szabadelvű politikai államot nem lehet képzelni, sőt mondhatnék: másként, mint a hamisítatlan liberalizmus alapján, meg nem tarthatta volna hazánk pozíczióját annyi sok viszontagság közepette. Mikor Első István az ország tanácsába belevonta a főpapságot, a főnemesség tüstént tiltakozott az ellen, m rt a hatalomnak meg­osztását látta benne. Ugyancsak felberzenkedett a főnemesség, midőn az egyház befolyása következtében a vérszerződésben megállapított trónöröklés meg m­ásíttatott és idegen herczeg került a ma­gyar trónra Mennyire keseríthette az meg a főnemességet és közvéleményt, ha az annyira szeretett jó fejedelem ellen gyilkost emeltek ! Béla, Salamon, Géza és László királyok alatt nőttön-nőtt az egyház befolyása a vi­lági hatalomra. Könyves Kálmán önálló, szilárd jellemű uralkodó volt, a­ki a saját lábán akart járni, kissé megnyesegette a hierarchia túlterpesz­­kedő szárnyait. Imre és Jeruzsálemi Endre alatt ismét csökken a világi hatalom és ép oly mérték­ben emelkedik az egyházé. Általános szabályként állíthatjuk fel azt a tényt, hogy minél gyengébb kézben volt a kormány gyeplője, annál jobban hatalmasko­dott a hierarchia. A szerencsétlen tatárjárás közelebb hozta az egyházat a nemességhez. A közös baj, a közös czél kiegyenlíti az egyenetlenkedést és viszályt: úgy az egyház, mint az arisztokrá­­czia sietett az ország mély, halálos sebét behegeszteni. Kihalván az Árpád-ház főörököse, az egy­ház ismét beleártotta magát az ország ügyeiben és érvényesíteni akarta befolyását Nápolyi Róbert Károly megválasztásáról. De a pápai követ kudarczot vallott volna és majdnem meghiúsul az egész királyválasz­tás, ha újból törvénybe nem igtatják azt, hogy Róbert Károly nem azért választják királynak, mivel a pápa parancsolja, hanem »quia placet«, mivel az tetszik a nemzetnek. Nagy Lajos a pápa ellenére siet Nápolyba és megbünteti öc­cse gyilkosait. Durazzói Kis Károl­lyal kudarczot vall az egyház. Itt-ott intrikál még a királyválasztásoknál az egyház és gyakorolja befolyását, de ál­landósítani soha se tudja azt; az ország nagyjai nem engedik azt. Mátyás király vasmarka határt szab az egyház túlkapásának. A mohácsi vész, a trónvillongások, a tö­rök hódoltság ismét meglazítja a világi ha­talom kapcsait, mire felülkerekednék az egy­ház, ha a reform­áczió nem adna neki elég munkát. Ámde a bécsi békétől a szatmári béke­kötésig az egyháznak elég dolga volt a re­­form­áczióval. Itt is a liberalizmus győzött ! Második József egyszer» és mindenkorra le akart számolni az egyházi ügyekkel, ki­zárólag a templomra akarván azt szorítani. Ámde intézkedései a törvénytelenség bé­lyegét hordván magán, a nemzet még a jót is visszautasította tőle. A franczia forradalom eseményei kissé gondolkozóvá tették­ az egyházat és óvatos­ságra intették azt. A 48 as események összeforrasztották az egyházat a nemzettel : mindkét tényező har­­czolt a szabadságért. A bölcs uralkodóvá kibékülvén a nemzet­tel, helyreállott a tartós béke, melynek áldá­sos körében virágzik e haza Az ipar, kereskedelem, tudomány és mű­vészet egyre fejlődvén, mi természetesebb, hogy az egész Európát átlengett szabadelvű­ség hazánkat sem kerülhette ki és létrejött a T­Á­R­C­Z­A. Premiere. A „Saturnus-asztal“ novelláiból. Irta: Pásztor József. A „Szerelem törvényei“, mint az alpesi lavina, feltartózhatatlanul rohant lefelé abba a szomorú mélységbe, mely elnyeli az ifjú szerző verejtékeit, a lelkesedés gyönyöreit s a tantié­­mekbe vetett birodalom reményteljes érzetét: elnyeli s befödi a reáhulló közöny, a szatírával tele napirendretérés és a jótékony feledés. A fiatal szerző állig feketében, fehér nyak­­kendősen állott a színpadon s jóformán azt sem tudta mi történik körülötte. A drámai szende pajkosan kínálta meg egy szem bonbonnal, azt szopogatta, de bizon­nyal nem tudta, hogy mi­lyen ize van a czi­kornak; egy darab pecsét­­viaszt talán épp oly jóízűen szopogatott volna. Az ablakok ki- és bejártak a színpadon, gépiesen ment minden, éppen úgy, mint a pró­bákon; a szerző már annyira beleélte magát minden szerepbe, a darab cselekményébe s a dialógokba, hogy úgy érezte magát ebben a kör­nyezetben, mintha az atyafiság körében lett volna; mintha X báró — ki szebbnél-szebb mondatokban öntötte ki érzelmeit Y herczegnő előtt — együtt pikkolózott volna vele minden­nap a Saturnus kávéházban s mintha Y her­czegnö lett volna azon „Innominota“, kihez áb­rándos verseit írja s kiről elmereng holdfényes éjszakákon A nézőtér fölött az unalom terjesztette szerteszét szürke szárnyait. Egy ur monológi­­zált megint a színen, az a bizonyos ur, aki mindég előjött, amikor nélküle ijesztő csend és némaság honolt volna a színen Különben jó nevelésben részesült, úgy be­szélt, mint aki Herbert Spenczerrel komaságban van, Ibsentől frakkot kérhet kölcsön ; a földszint és páholyok habitueinek ijesztő igazságokat do­bált oda, melyeket azok nem igen látszottak ko­molyan venni. A kis vörös bárónő olyan hangosan neve­tett az egyik páholyban, hogy a földszintről egy csomó fej fordult feléje. A bárónő megharapta egy piczit az alsó ajakát, azután a legyezője mellől odasúgta a mellette álló diplomata for­májú urnak : — Ez az úr azt hiszi, hogy ő Hamlet. — Uruguayban már lelőtték volna azóta — szólt a diplomata. A földszinten egy jól táplált rózsásarczu­­ asszonyság mellett egy hasonló termetű és jel­­e 1­legű ur roppant izgatott volt. Kivette a zseb­­­kendőjét, megtörülte a homlokát, fészkelődött a székén s a kalapját minduntalan a földre ej­tette, végre az asszonysághoz fordult, aki a szín­padra nézett, látszólagos érdeklődéssel — Lizácskám, Lizácskám — susogta az úr — egy kicsit kimegyek, roppant hőség van . . . téged érdekel a darab ? Az asszonyság felrezzent. — A darab ... oh nem, csak arra gondol­tam, vájjon betakarta-e a Kati a kis Ferikét, mostanában olyan nyugtalan éjjel. — Vagy úgy ? Jövök azonnal. — Ne igyál sok sört, fiacskám. A földszint egyik pontján volt a legnagyobb érdeklődés a darab iránt. Maros Gyula fiatal író ült ott, a szerzőnek barátja és versenytársa. Idegesen babrált az ujjaival, az egyik lábát­­ a másikra rakta, majd levette s egy-egy jelen­­­­tősebb mondás önkénytelenül is elő­nyúlt kar­jaival a levegőbe, mintha le akarta volna rán­­­­tani valamelyik szereplőt a színről. A fejét csó­válta s a mellette ülő baljóslatú arczu úrhoz fordult, aki a mellény gombjait számlálgatta, ta­lán tizedszer. — Mit csinál ez az ember ? A darab meg­bukik, megbukik menthetetlenül! A baljóslatú ur arczán szatirikus mosoly vonult végig, a­melyet Ü0 év óta nagy becsben tartanak az­ egésr világon. Az utolsó kiállításon egyedül tiszteltetett meg a nagy milleniumi éremmel és egyedül egy legmagasabb kitüntetéssel. A Ferencz József keserű­­vizet mindenütt árusítják.

Next