Szabadság, 1901. január (28. évfolyam, 1-27. szám)

1901-01-01 / 1. szám

XXVIII évfolyam, Előfizetési feltételek: Szétküldéssel Helyben : Korona Négy* dévre 6. — Félévre 12.— Egész évre 24.— Vidékre postával: Korona N*gyedévre 7.— Félévre 14.— Egész­ évre 28.— Kiadó­hivatal: Kossuth Lajos-utcza, (Biharmegyei takarékpénztári épület), hova a hirdető­­tek és az előfizetés-dijak külddendők. Egyes szám ára X0 fillér. Nagyvárad, kedd, 1901. január POLITIKA! NAPILAP. ' /- Ow A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜ PÁRT KÖZLÖNYE. I so szám. rdetések dija 6 hasábos petitsorért egyszer 12 fillér. Háromszor és többször — — 8 fillér. Nyilttér 3 hasábos petitsorért 40 fillér.­­Apró hirdetésben minden szó 4 fillér vastag tetőkkel — — — 8 fi­lér. Reclam soronként — — — 2 kor. Szerkesztési iroda:­­ Kossuth Lajos­ utcia (Biharmegyei­­ takarékpénztári épület.) Kéziratok vissza nem küldetnek. Főszerkesztő : SZÚNYOGH SZABOLCS. Felelős szerkesztő : HEGYESI MÁRTON. Laptulajdonos : LASZKY ÁRMIN 1901. Irta: Hegy­esi Márton. Beléptünk a XX-ik századba. A múlt év elején erős vita folyt az iránt, hogy mikor végződik a XIX ik század ? Némelyek, és­pedig az egyház tekintélyére hivatkozva, azt vitatták, hogy az 1900-ik év már az uj szá­zadra esik. Mi akkor is azon nézetben vol­tunk, hogy a XIX-ik század csakis az 1900. évvel végződhetik, mellettünk volt e tekin­tetben a mathematika, ez pedig csalhatatlan. Kétszer kettő mindig négy s száz nem kilenczvenkilencz egységből, hanem száz egy­ségből áll, akármely nemzet nyelvén fejezzük is azt ki, s akármely vallás szempontjából mérlegeljük is a számtan törvényeit. Ma azonban már túl vagyunk ezen vitat­kozásokon ; ma már még az egyház is a mi álláspontunkat teszi magáévá, a­minek éke­sen szóló bizonysága Gruschának, a bécsi bíboros érseknek körlevele. Általánosan elfogadott nézetnek jelenthet­jük tehát ma már azt ki, hogy a mai uj év napjával léptünk be a XX-ik századba. Minden uj év egy nagy útmutatója, egy komor jelző oszlopa a rövid emberi életnek. Hát még egy század első esztendeje ! Ez már a nemzetek életének is egy uj korszakát képezheti. Állapodjunk meg tehát ez ünnepélyes na­pon s vessünk egy pillantást a múltba és a jövőbe. A letűnt század vérben fogamzott és vérben hunyt el. Annak kezdetén a napoleoni harczok reszkettették meg egész Európát. Most pedig a végén Ázsia közepén és Afrika déli részén dúl és pusztít az emberirtó háború E tekintetben tehát az elmúlt század alatt nem valami sokra haladt az emberiség. Vajon a beköszöntött új század szintén megvalósítatlanul hagyja-e a békebarátok nagy ideálját : a háborúk kiirtását a czivili­­zált népek életéből? Megvalósítja-e azok he­lyett a választott bíróságok minden állam által elfogadott s minden vitás kérdésben alkalmazandó intézményét? Ez nemcsak civilisatorius és humanisticus szempontból, de nemzetgazdasági szem­pontból is mérhetetlen áldás lenne az embe­riségre.­­ Hiszen minden művelt ember tudja, a koronás uralkodóktól a rongyba burkolt napszámosig, hogy a háború egyje­lentőségű a barbarizmussal. S az ettől való jogos félelem kényszeríti Európát óriás tömegeknek fegyverben tartására, a­mi fölemészti a nem­zetek idegét és vagyonát. Boldog Isten ! Hová fejlődnék csak egy évszázad alatt is Európa, ha mindazt, a­mit ma a hadseregek fentartására s a harczi eszközök beszerzésére vagyunk kénytelenek áldozatul hozni, a kultú­ra és a humanizmus czéljaira fordíthatnák ? ! Talán ezt is meghozza az uj század. Reméljünk és imádkozzunk. Ha a jelzett tekintetben nem haladt is a lehanyatlott században az emberiség, a nép­­szabadság szempontjából óriás haladást kell konstatálnunk. A jobbágyság, a rabszolgaság már csak egy szomorú emlék. A parlamentarizmus, a népbíróság s az emberi haladásnak sok más nemes eszméje megvalósult vagy általánossá lett a XIX. században. De nem minden. Még mindig sok jogos vágy vár kielégítésre, sok seb vár gyógyító­k­ra. A társadalom teste nem egy helyen vérzik. A XX ik század legfőbb feladata a szo­­czialisztikus bajok orvoslása vagy legalább enyhítése leend. Reméljük és hig­gyük, hogy az ezen fel­adatát be is fogja tölteni, s ezzel elejét veszi a nagy néprétegek nyomora által elő­idézhető eruptióknak. A­mi a mult századnak magyar hazánkra való kihatását illeti, azzal meg lehetünk elégedve. Volt ugyan részünk ezen század­ban is a szenvedésekből, de ebben a század­ban valósította meg az 1848 iki törvényho­zás an­ngi nemes szív törekvéseit és ábránd­jait s ezen században szüntette meg, re­mélhetőleg örökre, az 1867-iki kiegyezés a fejedelem és a nemzet között, sokszor mes­terségesen­ szitott félreértéseket. S hazánk és nemzetünk az­óta századok mulasztásait hozta öntudatos nagy áldozatokkal helyre s ma már elismerten ottan szerepel az Európa sorsát intéző faktorok között. Azonban még itten is sok­­ minden vár kiépítésre. Oly magasra kell emelnünk a ma­gyar nemzet hatalmát és fényét, hogy az besugározza az egész világot. S a magyar nemzeti állam alapját oly sziklaszilárddá kell tennünk, hogy az ellen feltámadni még csak gondolatban se merjen senki sem­. S fennen kell lobogtatnunk most és mindenkor a szabadelvűség zászlaját, mert ezzel szoros összeköttetésben áll nemzeti jövendőnk. Most jelent meg „Nagyváradi művész­et“ -képes levelezőlapokban a „nagyváradi színtársulat“ legfinomabb gSST platina "TISSj kivitelben kapható 3ftelyfi­nál Zöld­fa-iatcza, *3=1. ez. Ugyanott leszállított árak mellett óriási választékban kaphatók : képes levelező lap albumok, emlékkönyvek képes könyvek, ifjúsági iratok, imakönyvek, képes levelező­lapok. Stb. 1666 11— T­A­K­C­Z A. Lynkeus könyve. — „Phantaeieen eines Realisten.* — írta: Dr. Edelmann Menyhért. Ha mesemondó volnék, mesét mondanék egy férfiúról,^ aki kincset szórt az emberek közé, a melyért hálát nem várt s aki nevét is eltit­kolta. A kincset szóró férfiú Isten kegyelméből való szó, szétszórt kincse a könyv, a melyről szólni akarok. Elmondanám, hogy egy nagy és hatalmas birodalomban, a melyet egy vasember vaskeze kovácsolt egygyé, a melyben egy élőhalottá lett bölcs hatalmas tolla a nagy erő s korlátlan aka­rat dicséretét zengő és az emberfeletti ember képzeletbeli alakját festé meg, s mintha csak e képzelt alakot akarná megtestesíteni, egy csupa erő és csupa akarat egyéniség rég letűnt századok harczi riadóját fújta meg s irgalomnélküli csatára lelkesített; e csupa kifelétörő akarat s e diadalmi vágytól hajtott erő országában — úgy sejtik — él egy ismeretlen ember, aki nem kardot csör­tet s nem harczi riadót fu, hanem csöndes elmél­kedésben, ember és élet megfigyelésével töltve idejét, meséket sző felnőtt emberek, nagy gyer­mekek számára. Agya telve életbölcseséggel, lelke mimó­­zaszerű érzékenységgel megáldva, a lélek, a szellem minden sejtését, minden izgalmát, rez­dülését és villanását átérzi és megérti. S mintha szemei minden takaró burkon áthatolnának, ismeri a tettek s cselekedetek valódi rugóit, az elhatározások szülőjét Éles szemmel felismerte az emberek gyarlóságát, az erény álarcza mögött a bűnt s a bűnben is a rejtett erény létezését, irgalmatlan tollával a conventional^ hazugsá­gokon átgázol s az igazságot leplezetlenül, egész meztelenségében mutatja fel, akárcsak egyik meséjének a leányalakja, aki meghökkent bámu­­lója előtt gyönyörű arczárói álarczként emelte le vakító szép, hamvas arczbőrét s megmutatta, hogy e szép takaró alatt is csak véres hús, fe­­hérié i­ és sötét, vérteli erek vannak. — De nem folytatom a mese hangján, az olvasó még az egészet mesének fogja tartani, holott mindaz, amit eddig egy kevéssé ismert könyv ismeretlen írójáról elmondtam, még túl­zásnak sem tekinthető. A könyv még az elmúlt év folyamán látott napvilágot, szerényen, úgyszólván, suttyomban s eddigelé csak kevés könyvbarátnak a figyel­mét vonta magára. Ohnetnek egy vizenyős regénye azóta már száz kiadást ért volna. Megjelenését nem kisérte a reklám vásári zaja — szerzőjére is reáillik a jelző : »Genius ohne Posaune“, — a szerző neve sem vonzotta az olvasókat, mert könyvét Lynkeus álnévvel bocsátá útnak. Szerénységből hallgatta-e el valódi nevét avagy azért, hogy igazságait leplezetlenül mond­hassa el, nem firtatom. Szokatlan önmegtaga­dással azt óhajtotta-e, hogy az író személye a háttérben maradjon, a midőn merész igazságait állítja csatasorba az emberek igaztalansága, tévedései, balgasága és elfogultsága ellenében avagy a támadó és epés bírálattól félt, a­miért megrögzött előítéleteket és conventionalis hazug­ságokat állít kérlelhetetlenül pellengérre, eldön­teni nem tudom, de bizonyos hogy rejtélyes volta még éleszti a vágyat, hogy megismerjük s élete külső körülményei felől is tudomást sze­rezzünk. Szinte hihetetlen s bizonyára szokatlan, hogy ma, a könyvnyomtató gépszörnyetegek s a kilométereket kitevő óriási papírtekercsek korában, a midőn a csaknem megszálll&lhfi^t­&p mennyiségben közreadott könyvek sokat kihalt áruczikk lett, a könyvpiaczot­­ elárasztó könyv­­sokaságban egy igénytelen mezben, ungyanelváe. ■ észrevétlenül megjelent könyv­^ sokakagból enhi­­l nyire kiváljék eredetiségével, sajátos hangjává,/ tartalmának gazdaságával, gohdó«^i^ak^ál^ ségével. x j, *N| i

Next