Szabadság, 1901. január (28. évfolyam, 1-27. szám)
1901-01-01 / 1. szám
. S hogy ahhoz a magyar nemzet nagy többsége elválaszthatlanul ragaszkodik, azt be kell igazolnunk már az ezen évi választások idején. Bizonyára be is igazolandjuk. Boldog századot a magyar hazának, boldog uj évet édes mindnyájunknak! »SZABADSAG« 1901. január 1. Visszatekintés. Nagyvárad, decs 31. A klasszikus nemzetek eredeti, erős és gyermekies képzelete az idő fogalmát is megérzékitette, midőn Janusban, az idő istenében olyan alakot eszelt ki, a melynek két arcza van : az egyikkel előre tekint, a jövőbe , a másikkal hátra, a múltba. Emberi természet. Midőn egy évnek küszöbére érünk, kétfelé jár a tekintetünk : az emlékezés szárnyain végignézünk a tűnőben levő esztendőnek kisebb-nagyobb, hol vidám, hol szomorú eseményein; a remény sugarain egy szebb s boldogabb jövő képe rezeg előttünk. Sajnáljuk egy esztendő letüntét s reményekkel duzzadó szívvel várjuk az újnak megjelenését. Elmélkedjünk a múlton ! Mielőtt valósággal bezárnók a XIX. századot az 1900-iki évvel, elevenítsük fel 365 napnak azon eseményeit, amelyek városunknak s társadalmának fejlődésére hatással voltak, intézményeinket hatalmas lökéssel vitték előbbre! A múlt év első hónapja meghozta városunk összeköttetését a nagyvilággal : érintkezésünk eszközei megszaporodtak a városközi telefonnal, melybe belekapcsolódott Nagyvárad is. Az íráson kívül szóval is közölhetjük immár mondanivalóinkat embertársainkkal, egy vékonyka drót segítségével száz meg száz kilométerre elröpíti az élőszót a csodás villamos áram. Az emberek közti érintkezés eszközei oly tökéletességre tettek szert, hogy tökéletlenségeit már nem is igen érezzük. Az események híre, melyek a nagyvilágban szerte történnek, pár percz alatt szerteszét megy, a tőlünk ezer kilométernyire eső ismerősünk, rokonunk vagy jóbarátunk szobájából, íróasztala mellől beszélhet velünk a mi szobánkba. Bámulatos ma! Emlékezetes marad az elmúlt év a törvénykezés terén. A bírói ridegség, a törvény merev kérlelhetetlensége eltűnt az igazságszolgáltatás csarnokaiból. A jog, törvény és igazság aranykorszaka, meghozta az esküdtszéki bíróságot: polgár ítél polgár felett nem a holt paragrafusok szerint, hanem a józan ész és felfogás alapján. A betű ölt, most a szellem éltet! Politikai esemény volt, az is elsőrendű képviselőnknek Tisza Kálmánnak a beszámolója. Azt mondtuk : képviselőnknek minden kiemelő jelző nélkül. A Tisza Kálmán név olyan, amely fölöslegessé tesz minden jelzőt. Oly név, mely egymagában felölel egy nagy korszakot, küzdelmet, de eredményekbe dúsgazdagot, dicsőségeset, alapvetőt. A 67-iki kiegyezéssel a magyar alkotmány felébredt phönixként hamvaiból megerősödött, a Széchenyi jóslelke jövendölte Magyarország mellett: Íme pár szóban Tisza Kálmán kormányzásának sikere. Sokan vannak még, igen sokan, kik rövid emberi ésszel nem látják az ő úgyszólván emberfölötti munkájának eredményeit, mert ezek nem a felszínen úsznak, mint vizen a könnyű tárgyak, hanem aranyszemként lerakodnak a vízfenékre, ahonnan csak fáradság árán hozhatók fel. Ezek a sikerek nem napi jelentőségűek, a melyeket közönséges tehetségű emberek is idézhetnek elő: századokra szólnak azok s csak a későbbi nemzedék szeme veszi észre s élvezi minden áldását annak a herculesi munkának. Merő velejében azok latolgathatják csak Tiszánk kormányzóságának eredményeit, kik magasabb szempontból ítélnek és értenek az események összevetéséhez. Eljött szeptemberben közénk az ősz vezér, hallatta hangját; bölcseség, estély haza és emberszeretet sugárzott szét beszédjében, megnyilatkozott bámulatunk a nagy ember előtt, hálánk a puritán hazafi előtt, reményünk az aggastyán előtt, meleg szeretetünk képviselőnk előtt. Mikor betöltötte a hetven évet és évszámokban aggastyán lett, elmentünk hozzája, köszöntöttük őt szívünk rajongó szeretetével, hálánk tömjénével ; elrebegtük az élet és halál ura előtt azt a bőséges óhajtásunkat, hogy ősz vezérünk fejére ezer áldást árasszon s tartsa meg őt igen-igen soká, hogy az ő agg bölcsessége, higgadt ítélete, tapasztalatok tárházává lett elméje bogozhassa tovább a politika folyton kuszálódó fonalait s az ő politikai zászlaja alatt a liberalizmus magvai találjanak mennél több megtermékenyedő szivet! Akkor lesz csak nagy a haza s boldog a magyar! Október 15-ikén megnyílt a Szigligeti Színház. A nemzeti színészet állandó otthont talált városunkban. Ami évtizedek óta csupán jámbor óhajtás volt: imen testté vált. Az 1900 iki év öregbetükkel lesz megörökítve Nagyvárad történelmében. Méltán lehet büszke rá a jelen nemzedék ! Olyan intézményt hozott létre, amely megjutalmaz bennünket a jelenben fáradságunkért a hasznos munkálkodás tudatával, áldozatkészségünkére a nemzeti működés előmozdításával. Legyen is hála azoknak, kik annyit vesződtek és áldoztak színházunkért, mint saját édesgyermekökért! Ezerek és ezerek hálájából legyen fonva fej ökre az érdem koszorúja! Művelődési tekintetben merész, de sikerült tett volt a műtárlat megnyitása. A város legjobb és leglelkesebb erői egyesültek, hogy a művészi érzék és a finomult ízlés ápolására a művészetnek két hétre szállást teremtsenek. A lelkességnek, a szép ügyhöz méltó fáradozásnak meglepő lett a sikere. Míg egyfelől meggyőződést szerezhettünk, hogy magyar társadalmunkban immár megvan az érzék a művészi élvezetek iránt, másfelől bőven jutalmazta a vállalkozást az a látogatottság, melyet a műtárlat elért. — A művészet új melegágyat nyert Nagyváradban. A művészi érdeklődés megnyilatkozott. Van a művészi élvezetek iránt fogékony közönségünk ; vannak polgáraink, akik otthonukban a művészetnek szentélyt állítanak fel, ahová beviszik a magyar művészek termékeit. Kecsegtető jelen egy fényes jövőre! íme az elmúlt év főbb eseményei! Biztatást menthetünk, hogy a jövő év még gazdagabb lesz eredményekben, reményt, hogy a miknek magvait elhintettük, kikelnek és dús termést hoznak ; bizalmat, hogy munkásságunk a közügy érdekében megtermi gyümölcsét, hogy fáradságunk javára lesz polgártársainknak s ezzel a hazának. Legyen boldog és szerencsés az újév édes mindnyájunknak ! Dr. Kováts S. János: A nagyváradi iparosok hitelszövetkezete. — Beszámoló a szövetkezet 1900. évi működéséről. — Nagyvárad, deczember 31. A tudott dolgok közzé tartozik az, hogy az iparos polgárok nagy része a városunkban ma-Ha csak néhány lapot olvastunk is belőle, ha csak egy egy részleten futunk is át, önkénytelenül az a meggyőződés támad bennünk, hogy ez nem a futó pillanatnak írott könyv, nem arra való, hogy lomhán lepergő perczek unalmát elűzze, hanem eredeti, értékes irodalmi alkotás, amely megérdemelné, hogy annyira megbecsüljék, mint letűnt idők igaz könyvbarátai kincsként őrzött, nehezen megszerezhető könyveiket, a melyekből egész életre való bölcseséget, lelki épülést s okulást merítettek, a melyeknek minden szavát fontolóra vették, a melyeknek minden sorába elmélyedtek. Ma kevés embert köt le könyve hosszabb időre, ma, a gyorsan élés korában, a mohó olvasási vágy a könyvet egész könyvtárt kitevő mennyiségben habzsolja, hogy emésztetlenül a feledésnek dobja. — Lynkeus könyve jobb sorsot érdemel. Ezeket olvasva, ha nem vallanám is be, az olvasó bizonyára eltalálta, hogy tollamat a lelkesedés vezérli. — Talán kiérezhető soraimból, hogy az ismeretlen szerző még keveset említett könyve mély hatást tett reám, hogy az egészen sajátos, ismert műformák keretébe alig illeszthető, tárgyban és kidolgozásban eredeti történetkék, agyamat, képzelődésemet szokatlanul felizgatták s le nem küzdhető vágyat ébresztettek bennem, hogy velők foglalkozzam. De hát mi a tárgya a két részbe osztott mintegy nyolczvan — minek is mondjam ? — történetkének, mesének, parabolának avagy a szokásos formáktól eltérő, talán legjobban így jellemezhetnek, írott betűkbe foglalt képzelődéseknek ? Avval még nem mondtam eleget, ha elmondom, hogy találós mesékben, amelyeknek tanulságait az olvasónak kell levonnia, harczot indít minden előítélet ellen, hogy hadat üzen az erényről, illemről s erkölcsről, jóról ,és igazról alkotott megrögzött hamis fogalmaknak, hogy gúnyt szór a világ hiúságai ellen és ostorozza az ember és a társadalom gyarlóságait. Még avval sem jellemezném híven a könyv tartalmát, ha még hozzá tenném, hogy felfedi a rejtett ösztönöket s leplezetlenül mutatja meg az emberben lappangó állatot, néha fenevadat, hogy elénk állítja a nemek örök vonzalmát és harczát, a nemi élet aberratioit, hogy belemélyed a női szépség problémájába s a szép cultusát űzi akár egy venusimádó görög sizekre bonczolgatja a szerelemnek még máig fel nem fedett titkát. A könyv pazarul ajándékozza meg olvasóját s még ennyinél is többet ad. írója merészen reámutat arra is, hogy a cultúra felszínes máza alatt mi rejtőzik, előszeretettel lebbenti le a fátyolt, tépi le az álarczot mindarról, ami hamis látszattal ámítani képes, pongyolában állít elénk történelmi nagyságokat s kijózanít a hősök cultusából s az „Isten kegyelméből“ lett nagyságok imádásából, küzd a hamis philosophia és a hamis vallás ellen, támadást intéz a bigottság és a felekezeti gyülölség ellen, megvetését érezteti az álszenteskedéssel s hogy a legértékesebbet el ne hallgassam, igaz emberi magaslatra emelkedve, szánalommal gondol a bukottra, a társadalmi előítéletek s a hamis erkölcs áldozataira. Hogy igazságait, gunyját és támadását mily mese köntösébe rejti, mert ilynemű irodalmi alkotásról s nem nyilt ezélzatú röpiratról van szó, az nem lényeges; elmondani valamennyit különben sem lehetne A lényeg az, amit a mesékbe, a történetkékbe rejt. Soknak hangja szinte az emberi agyakban forradalmat okozó encyclopaedisták irataira emlékeztet, egy-egy mintha Voltaire alkotása volna, amidőn ámuló olvasójának agyába ártatlan mese alakjában csempészi be a merész gondolatot. Lynkens is e módszert követi. A mély értelmet érdekfeszitő, itt-ott banális história mögé rejti, sőt van könyvének egy lapja, mely a czimen kívül csupán csak gondolatjeleket tartalmaz. Mintha csak azt akarná mondani: erről is sokat lehetne szólni, de gondolkodjál olvasó te is s keresd a tanulságot, amelyet elrejtettem. Ezért van, hogy az olvasó képzelődését erősen feltüzeli, agyát izgatja és gondolkozásra késztet. Néha meg mintha gúnyos mosolyát látnám, amint az akaratlanul felültetett olvasó, a commentatorok sorsában osztozkodva, egyebet magyaráz a történetképe, mint amire az író gondolt. S a könyv, bár tartalmának mélysége nagyobb gondolatmunkát igényel, nem fáraszt és érdekfeszítő. Minden sora lebilincsel s tárgyának változatosságával ébren tartja kíváncsiságunkat. Ahány történetke, annyi mese és alapgondolat, csodálatos változatosságban. Eltudom képzelni, mint íródtak, ha a czim nem is utalna reá, amidőn alig lefordítható szóval a könyv tartalmát e névvel jelzi: „Phantasieen“. Kinek ne lettek volna még oly perczei, a