Szabadság, 1901. január (28. évfolyam, 1-27. szám)

1901-01-01 / 1. szám

. S hogy ahhoz a magyar nemzet nagy többsége elválaszthatlanul ragaszkodik, azt be kell igazolnunk már az ezen évi válasz­tások idején. Bizonyára be is igazolandjuk. Boldog századot a magyar hazának, bol­dog uj évet édes mindnyájunknak! »SZABADSAG« 1901. január 1. Visszatekintés. Nagyvárad, decs 31. A klasszikus nemzetek eredeti, erős és gyer­­mekies képzelete az idő fogalmát is megérzéki­­tette, midőn Janus­ban, az idő istenében olyan alakot eszelt ki, a melynek két arcza van : az egyikkel előre tekint, a jövőbe , a másikkal hátra, a múltba. Emberi természet. Midőn egy évnek kü­szöbére érünk, kétfelé jár a tekintetünk : az emlékezés szárnyain végignézünk a tűnőben levő esztendőnek kisebb-nagyobb, hol vidám, hol szomorú eseményein; a remény sugarain egy szebb s boldogabb jövő képe rezeg előttünk. Sajnáljuk egy esztendő letüntét s remé­nyekkel duzzadó szívvel várjuk az újnak meg­jelenését. Elmélkedjünk a múlton ! Mielőtt valósággal bezárnók a XIX. száza­dot az 1900-iki évvel, elevenítsük fel 365 nap­nak azon eseményeit, a­melyek városunk­nak s társadalmának fejlődésére hatással voltak, intézményeinket hatalmas lökéssel vitték előbbre! A múlt év első hónapja meghozta városunk összeköttetését a nagyvilággal : érintkezésünk eszközei megszaporodtak a városközi telefonnal, melybe belekapcsolódott Nagyvárad is. Az írá­son kívül szóval is közölhetjük immár mondani­­valóinkat embertársainkkal, egy vékonyka drót segítségével száz meg száz kilométerre elröpíti az élőszót a csodás villamos áram. Az emberek közti érintkezés eszközei oly tökéletességre tettek szert, hogy tökéletlenségeit már nem is igen érezzük. Az események híre, melyek a nagyvilágban szerte történnek, pár percz alatt szerteszét megy, a tőlünk ezer kilo­méternyire eső ismerősünk, rokonunk vagy jó­barátunk szobájából, íróasztala mellől beszélhet velünk a mi szobánkba. Bámulatos ma! Emlékezetes marad az elmúlt év a törvény­kezés terén. A bírói ridegség, a törvény merev kérlelhetetlensége eltűnt az igazságszolgáltatás csarnokaiból. A jog, törvény és igazság arany­korszaka, meghozta az esküdtszéki bíróságot: polgár ítél polgár felett nem a holt paragrafu­sok szerint, hanem a józan ész és felfogás alap­ján. A betű ölt, most a szellem éltet! Politikai esemény volt, az is elsőrendű képviselőnknek Tisza Kálmánnak a beszámo­lója. Azt mondtuk : képviselőnknek minden ki­emelő jelző nélkül. A Tisza Kálmán név olyan, a­mely fölöslegessé tesz minden jelzőt. Oly név, mely egymagában felölel egy nagy korszakot, küzdelmet, de eredményekbe dúsgaz­dagot, dicsőségeset, alapvetőt. A 67-iki kiegye­zéssel a magyar alkotmány felébredt phönixként hamvaiból megerősödött, a Széchenyi jóslelke jövendölte Magyarország mellett: Íme pár szó­ban Tisza Kálmán kormányzásának sikere. Sokan vannak még, igen sokan, kik rövid em­beri ésszel nem látják az ő úgy­szólván ember­­fölötti munkájának eredményeit, mert ezek nem a felszínen úsznak, mint vizen a könnyű tár­gyak, hanem aranyszemként lerakodnak a víz­­fenékre, a­honnan csak fáradság árán hozhatók fel. Ezek a sikerek nem napi jelentőségűek, a melyeket közönséges tehetségű emberek is idéz­hetnek elő: századokra szólnak azok s csak a későbbi nemzedék szeme veszi észre s élvezi minden áldását annak a herculesi munkának. Merő velejében azok latolgathatják csak Ti­szánk kormányzóságának eredményeit, kik ma­gasabb szempontból ítélnek és értenek az esemé­nyek összevetéséhez. Eljött szeptemberben közénk az ősz vezér, hallatta hangját; bölcseség, estély haza és em­berszeretet sugárzott szét beszédjében, megnyi­latkozott bámulatunk a nagy ember előtt, hálánk a puritán hazafi előtt, reményünk az aggastyán előtt, meleg szeretetünk képviselőnk előtt. Mikor betöltötte a hetven évet és évszá­­mokban aggastyán lett, elmentünk hozzája, köszöntöttük őt szívünk rajongó szereteté­vel, hálánk tömjénével ; elrebegtük az élet és halál ura előtt azt a bőséges óhajtásunkat, hogy ősz vezérünk fej­ére ezer áldást áras­szon s tartsa meg őt igen-igen soká, hogy az ő agg bölcsessége, higgadt ítélete, tapasztalatok tárházává lett elméje bogozhassa tovább a politika folyton kuszálódó fonalait s az ő politikai zászlaja alatt a liberalizmus magvai találjanak mennél több megtermékenyedő szivet! Akkor lesz csak nagy a haza s boldog a magyar! Október 15-ikén megnyílt a Szigligeti­ Szín­ház. A nemzeti színészet állandó otthont talált városunkban. A­mi évtizedek óta csupán jám­bor óhajtás volt: ime­n testté vált. Az 1900 iki év öregbetükkel lesz megörökítve Nagyvárad történelmében. Méltán lehet büszke rá a jelen nemzedék ! Olyan intézményt hozott létre, a­mely meg­jutalmaz bennünket a jelenben fáradságunkért a hasznos munkálkodás tudatával, áldozatkész­ségünkére a nemzeti működés előmozdításával. Legyen is hála azoknak, kik annyit vesződtek és áldoztak színházunkért, mint saját édesgyer­­mekökért! Ezerek és ezerek hálájából legyen fonva fej ökre az érdem koszorúja! Művelődési tekintetben merész, de sikerült tett volt a műtárlat megnyitása. A város leg­jobb és leglelkesebb erői egyesültek, hogy a művészi érzék és a finomult ízlés ápolására a művészetnek két hétre szállást teremtsenek. A lelkességnek, a szép ügyhöz méltó fáradozásnak meglepő lett a sikere. Míg egyfelől meggyőződést szerezhettünk, hogy magyar társadalmunkban immár megvan az érzék a művészi élvezetek iránt, másfelől bőven jutalmazta a vállalkozást az a látogatott­ság, melyet a műtárlat elért. — A művészet új melegágyat nyert Nagyváradban. A művészi érdeklődés megnyilatkozott. Van a művészi élve­zetek iránt fogékony közönségünk ; vannak pol­gáraink, a­kik otthonukban a művészetnek szen­télyt állítanak fel, a­hová beviszik a magyar művészek termékeit. Kecsegtető jelen egy fé­nyes jövőre! íme az elmúlt év főbb eseményei! Biztatást menthetünk, hogy a jövő év még gazdagabb lesz eredményekben, reményt, hogy a miknek magvait elhintettük, kikelnek és dús termést hoznak ; bizalmat, hogy munkásságunk a közügy érdekében megtermi gyümölcsét, hogy fáradsá­gunk javára lesz polgártársainknak s ezzel a hazának. Legyen boldog és szerencsés az újév édes mindnyájunknak ! Dr. Kováts S. János: A nagyváradi iparosok hitelszövetkezete. — Beszámoló a szövetkezet 1900. évi működéséről. — Nagyvárad, deczember 31. A tudott dolgok közzé tartozik az, hogy az iparos polgárok nagy része a városunkban ma-Ha csak néhány lapot olvastunk is belőle, ha csak egy egy részleten futunk is át, önkény­­telenül az a meggyőződés támad bennünk, hogy ez nem a futó pillanatnak írott könyv, nem arra való, hogy lomhán lepergő perczek unalmát elűzze, hanem eredeti, értékes irodalmi alkotás, a­mely megérdemelné, hogy annyira megbecsül­jék, mint letűnt idők igaz könyvbarátai kincs­ként őrzött, nehezen megszerezhető könyveiket, a melyekből egész életre való bölcseséget, lelki épülést s okulást merítettek, a melyeknek min­den szavát fontolóra vették, a melyeknek min­den sorába elmélyedtek. Ma kevés embert köt le könyve hosszabb időre, ma, a gyorsan élés korában, a mohó olvasási vágy a könyvet egész könyvtárt kitevő­­ mennyiségben habzsolja, hogy emésztetlenül a feledésnek dobja. — Lynkeus könyve jobb sorsot érdemel. Ezeket olvasva, ha nem vallanám is be, az olvasó bizonyára eltalálta, hogy tollamat a lel­kesedés vezérli. — Talán kiérezhető soraimból, hogy az ismeretlen szerző még keveset említett könyve mély hatást tett reám, hogy az egészen sajátos, ismert műformák keretébe alig illeszt­hető, tárgyban és kidolgozásban eredeti törté­­netkék, agyamat, képzelődésemet szokatlanul felizgatták s le nem küzdhető vágyat ébresztettek bennem, hogy velők foglalkozzam. De hát mi a tárgya a két részbe osztott mintegy nyolczvan — minek is mondjam ? — történetkének, mesének, parabolának avagy a szokásos formáktól eltérő, talán legjobban így jellemezhetnek, írott betűkbe foglalt képzelődé­seknek ? Avval még nem mondtam eleget, ha elmon­dom, hogy találós mesékben, a­melyeknek tanul­ságait az olvasónak kell levonnia, harczot indít minden előítélet ellen, hogy hadat üzen az erényről, illemről s erkölcsről, jóról ,és igazról alkotott megrögzött hamis fogalmaknak, hogy gúnyt szór a világ hiúságai ellen és ostorozza az ember és a társadalom gyarlóságait. Még avval sem jellemezném híven a könyv tartalmát, ha még hozzá tenném, hogy felfedi a rejtett ösztönöket s leplezetlenül mutatja meg az emberben lappangó állatot, néha fenevadat, hogy elénk állítja a nemek örök vonzalmát és harczát, a nemi élet aberratioit, hogy belemélyed a női szépség problémájába s a szép cultusát űzi akár egy venusimádó görög s­izekre bon­­czolgatja a szerelemnek még máig fel nem fedett titkát. A könyv pazarul ajándékozza meg olvasóját s még ennyinél is többet ad. írója merészen reámutat arra is, hogy a cultúra felszínes máza alatt mi rejtőzik, előszeretettel lebbenti le a fátyolt, tépi le az álarczot mindarról, ami hamis látszattal ámítani képes, pongyolában állít elénk történelmi nagyságokat s kijózanít a hősök cul­­tusából s az „Isten kegyelméből“ lett nagyságok imádásából, küzd a hamis philosophia és a hamis vallás ellen, támadást intéz a bigottság és a felekezeti gyülölség ellen, megvetését érezteti az álszenteskedéssel s hogy a legértékesebbet el ne hallgassam, igaz emberi magaslatra emel­kedve, szánalommal gondol a bukottra, a társa­dalmi előítéletek s a hamis erkölcs áldozataira. Hogy igazságait, gunyját és támadását mily mese köntösébe rejti, mert ilynemű irodalmi alkotásról s nem nyilt ezélzatú röpiratról van szó, az nem lényeges; elmondani valamen­­­nyit különben sem lehetne A lényeg az, amit a mesékbe, a történetkékbe rejt. Soknak hangja szinte az emberi agyakban forradalmat okozó encyclopaedisták irataira emlékeztet, egy-egy mintha Voltaire alkotása volna, a­midőn ámuló olvasójának agyába ártatlan mese alakjában csempészi be a merész gondolatot. Lynkens is e módszert követi. A mély ér­telmet érdekfeszitő, itt-ott banális história mögé rejti, sőt van könyvének egy lapja, mely a czi­­men kívül csupán csak gondolatjeleket tartal­maz. Mintha csak azt akarná mondani: erről is sokat lehetne szólni, de gondolkodjál olvasó te is s keresd a tanulságot, a­melyet elrejtettem. Ezért van, hogy az olvasó képzelődését erő­sen feltüzeli, agyát izgatja és gondolkozásra késztet. Néha meg mintha gúnyos mosolyát lát­nám, amint az akaratlanul felültetett olvasó, a commentatorok sorsában osztozkodva, egyebet magyaráz a történetképe, mint a­mire az író gondolt. S a könyv, bár tartalmának mélysége na­gyobb gondolatmunkát­ igényel, nem fáraszt és érdekfeszítő. Minden sora lebilincsel s tárgyának változatosságával ébren tartja kíváncsiságunkat. Ahány történetke, annyi mese és alapgondolat, csodálatos változatosságban. Eltudom képzelni, mint íródtak, ha a czim nem is utalna reá, amidőn alig lefordítható szóval a könyv tartalmát e névvel jelzi: „Phantasieen“. Kinek ne lettek volna még oly perczei, a

Next