Szabadság, 1901. május (28. évfolyam, 102-124. szám)

1901-05-03 / 102. szám

2 áll. Midőn a mostani kereskedelemügyi mi­niszter előde, báró Dániel Ernő az auto­nóm magyar vámtarifa ügyében szaktanács­kozást tartott, egy előkelő osztrák lap nagy elbizakodottan azzal fenyegetődzött, hogy a magyar kivitel kulcsa az osztrákok zsebében van, Bodenbachnál megszűnik a magyar kormány hatalma ! Nos, kivitelünk második kulcsát saját zsebünkben akarjuk tartani, s hála gondos, erélyes és hazafias kormányunk­nak, nem is fogjuk azt kiadni kezünkből, sem külső, sem belső ellenségeink kedvéért. A függetlenségi pártok egyesülése. Már régóta folynak az egyenkénti tárgyalások a függetlenségi pártok között abban az irány­ban, hogy legalább a választások idejére két függetlenségi párt egyesüljön. Mint fővárosi tudósítónk biztos forrásból értesül, e tárgyalások most már a két párt elnöksége között folynak. Ma a képviselőházban is tanácskoztak többen Kossuth Ferenccel e tárgyban. E tárgya­lásokból csak annyi szivárgott ki, hogy az Ugron párt tagjai Ugron Gábor és talán Bartha Miklós kivételével belépnek a K­o­s­­s­u­t­h pártba. Hir szerint P­o­l­ó­n­y­i hűséget fogadott Kossuthnak, de kijelentette, hogy bizonyos okoknál fogva nem lép be a pártba. A tárgyalások eredményéről a jövő télen adnak ki kommünikét. »S­ZABADSAG. ______________ 1901. május 3. Országgyűlés. A képviselőház illene. — Saját tudósítónk távirata. — Budapest, május 2. És a néppárt vigan obstruál tovább. Ma B­u­z­á­t­h kezdte és M­a­j­or Ferenc folytatta, a­ki e vitában a legnagyobb rekordot érte el A legtöbbször és a legtöbbet beszélt, talán többet, mint a többi valamennyi együtt. Ma is 11 előtt kezdte meg fecsegését és fecsegett fél 1 óráig. Ekkor általános hüledezésre kijelen­tette, hogy miután még sok „fontos“ mondani­valója van, szünetet kér. Az elnök megadta a szünetet. Mára volt kitűzve Wlassics miniszter válasza a Pikler ügyben, de általános nagy saj­nálkozásra s a pikantériákra sóvárgó karzat nagy bosszúságára az elnök bejelentette, hogy a miniszter beteg s ennélfogva ma nem jelen­hetik meg a házban. A néppártiak természetesen mindjárt kom­binációkba bocsátkoztak, és különféle képtelen híreket korpoltáltak, így, hogy a király ma külön kihallgatáson fogadja Wlassicsot a Pikier ügyben. A szabadelvüpártiak jót mulattak e híreken, a­melyek közül ez volt a legab­szurdabb. Először azért, mert a király ma Gödöllőre utazott, másodszor, mert a miniszter már ked­den tett jelentést a királynak erről az ügyről és végül, mert olyan képtelenséget feltételeznek egy miniszterről, hogy beteget jelent, a­mikor egész­es, holott egyszerűen akadályoztatását jelentette volna be, ha beteg nem volna. — S aztán — kérdezte egy újságíró kép­viselő — lehetséges az, hogy egy minisztert titokban fogadjon a király? Ezek felett aztán a néppártiak is elmor­­fondíroztak. Major a szünet után folytatólagosan obstruált. * Részletes tudósításunk itt következik: Elnök: Dániel Gábor. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán miniszterelnök, Hegedűs Sándor, gróf Széchenyi Gyula. E­l­n­ö­k bejelenti, hogy Wlassics Gyula miniszter ma betegsége miatt nem válaszolhat Zichy Aladár gróf interpellációjára a Pikler­ügyben. Az Adria azarzó’déas. A 28 —30. §okat vita nélkül fogadták el. A 31. §-nál, melyben a kormány kötelezi magát arra, hogy a jelen szerződésben meg­nevezett vonalakon e szerződés tartama alatt más hajózási vállalatnak állami segélyt adni nem fog, felszólalt B­u­z­á­t­h Ferenc . Kifogásolja, hogy az Ad­ria még ezzel a monopóliummal sem látja el a mi amerikai hajójárlatainkat. Arra kéri a kor­mányt, hogy gondoskodjék arról, hogy az Adria tisztjeinek tisztességes fizetést adj­anak. Módosítást nyújt be az iránt, hogy az amerikai jár­atokért járó 300,000 kor­ szubvenciót a kormány csak abban az esetben fejezze, ha az Adria az amerikai hajójár­atokat saját hajóival végezteti. . r . Major Ferenc e szakaszt a szabadhajózás elleni merényletnek tartja (Derültség jobbról.) Hosszabban fejtegeti, hogy az amerikai tárla­­tokért külön szubvenciót az Adria nem érde­mel. Negyed 1 után bejelenti, hogy még igen sok fontos dolgot akar mondani (Derültség) és ezért arra kéri az elnököt, hogy adjon neki 5 perc szünetet. Elnök az ülést felfüggeszti. Szünet után Major Ferenc felhozza újból összes ed­digi kifogásait. Mélyen sajnálja, hogy minden „argumentuma“ dacára is el fogják fogadni a szerződést. Az Adria évről-évre nagyobb osztalékokat ad és nagyobb tartaléktőkéket hord össze. Az Adria üzeme nem is olyan szeszélyes, mint a­hogyan azt a miniszter mondja. Szentiványi Gyula : Ohó ! Major: Csak tessék megcáfolni és ne közbekiáltani. M­at­u­s­k­a : Lehetetlen megcáfolni. (De­rültség.) Maj­or: Nem is lehet, a m­niszter sem cáfolta meg. (Derültség ) Folytonos zajban beszél tovább. Senki sem hallgatja, de ő ezzel nem törődve, rendületle­nül él vissza a ház türelmével. A többek között aztán ezt mondja : Még ha 50 évig egy ágyú sem dördül el, akkor is mindig gyarapodni fog az Adria jöve­delme. A háború csak nagyon kis tétel. (De­rültség.) az Adria azért egyre gyarapodni fog akár béke lesz, akár háború. Az Adria semmi olyan feltételt nem telje­sít, ami nincs kikötve. (Derültség.) Batthyányi Tivadar gróf nem fo­gadja el Buzáth Ferenc módosítását. Kéri a minisztert, hogy a szabadhajózási társulatok egyes tárlatait segítsék. V­i­s­o­n­t­a­i Soma szerint a jelen szakaszt nem lehet szerződésbe venni, mert ellentétben van az 1893. évi XXIII. törvénycikkel. A tárgyalást szombaton folytatják. A szinügyi bizottság ülése. — Saját tudósítónktól. — Nagyvárad, május 2. A szinügyi bizottság mai ülésén várakozá­son felüli érdekes dolgok történtek. Többféle indokból mondjuk, hogy várakozáson felüli ér­dekes dolgok. Mert­­ meghívták az ülésre az újságírókat is és mégis — volt három olyan ember, aki őszinte véleményt mondott és végül nem a műsort mutatta be a színigazgató, mint ahogy a meghívóban írva volt, hanem a műsor „tervezetet.“ — A szinügyi bizottság különben afölött is hosszasan vitázott, hogy miért nevet* man folyó eltitkolhatlan, csak a sejtelemmel hallható zenei hangokkal, melyeken nem lehet uralkodni, miket nem lehet durván elutasítani, melyek addig futkosnak a lelken mig a lélek összerogy, megadja magát. Tanos nézte az éjszaka ezüstözését, naiv ámulattal, összetörve, szégyenlősen. Úgy érezte hogy fehér tündérszárnyak érintik meg a lel­két, visszavezetik a fiatalságba, a tisztaságba, kiengesztelik, felemelik a természet fenséges, kéjes, magasságos csókjához, mely'elönti il­attal fénnyel az éjszakát, az álmodókat és az ébren­­jár­ókat. Maga sem tudta megmagyarázni, hogy mi volt ez, érezte hogy nem tarthat sokáig, de e pillanatban — úgy mint régen — érezett, ére­­zett a szívével, a lelkével, egészen. Másnap este korán hazament a füstből. Valami vonta hazafelé. Késő este volt, a tücsök megint cirpelt, még szerelmesebben, még zajo­sabban, Tanos pedig mosolygott is. Harmadnap pedig egészen korán ment haza. Ezt már évek óta nem tette meg. A­mint be­lépett a kapun, víg kacagást hallott fiatal han­gok féktelen zenéjét. Az udvaron három leány táncolt körül egy negyediket, a­ki úgy állott közöttük mint egy liliom ; karcsú volt, fehér, szinte sziporkázott a fehérségtől. S a három kis szalmavirág körül­nevette, körülölelte, büszkélkedve, gyönyör­ködve — a házmesterek három leánya. Az égről pedig finom pára, ezüsteső hul­lott reájuk, mintha az angyalok eregették volna mennyasszonyi fátylaikat. Tanos megkábult Az este sugárzott, ragyo­gott, szeretkezett az érzésekkel A legkissebbik leány nyakába ugrott a legnagyobbiknak, a liliomnak, megcsókolta, gyügyögöt hozzá valamit , mint meglátták Tanost felkiáltottak. Réges rég látták az éjszakajárót, — Ez meg Jucika — szólt a legkisebbik s rámutatott a legnagyobb leányra, a­kit Tanos nem ismert. — Mennyasszony. Igazi kisasszony — fe­csegett tovább a kicsi. A többiek nevettek hozzá, mint valami harangjáték. — Veszünk neki selyemszoknyát, piros paplant, fehér párnát! Erre még nagyobb lett a kacagás. — Úgy bizony! Jucika menyasszony — fecsegte a kicsi — stafirungot veszünk neki Pesten. Úgy bizony ! Tanosi megfogta, megbabonázta ez a kép, mint valami romantikus varázslat. Jucikának pedig nagy szemei voltak s mintha nagyon csodálkoztak volna mindig valamin, pedig sem­min sem csodálkoztak, csak aranyport szórtak mindenkinek a szivébe. Tanos ezután hazajárt minden este. A sze­relmes tücsök az egész utcát fölverte, dalolt, mintha megbolondult volna. Tanos cseve­gett a leányokkal, a­mi először nehezen ment ; érezte, hogy itt nincs füst, mely elföd mindent, csak fény, csak napsugár. Jucika csakugyan kisasszony volt, valóságos kisasszony, a­ki okos dolgokról is tudott beszélni. A boldogságról azonban soha, ezt halgató beszédes szemei mondták el a leglírikusabb hangon . Tanos egyszer megkérdezte a vőlegényről is. Az emeleten valami szerelmes diák hegedült, naiv, hamis módon, érzelgősen, de kedvesen Jucika megmozdult, mintha az egész testén végig futott volna valami, ránézett Tanosra s csak ennyit mondott halk, kifejező hangon : — Egy ember, Tanos ur, férfi. És becsukódtak a szempillái. De Tanos min­dent megértett. Azután csak nézte Jucikát, a­ki biztonsággal s bizonyos költői gyöngédséggel gyűjtötte a stafirung apróságait. Többnyire ez volt tárgya estek­ beszélgetéseiknek. A leányok csodálták Jucikát, nem értették meg az ő kisasszony szivét, ők a házmesterkisasszonyok, a­kiknek vörösek voltak az ujjaik s készek voltak a nyakába borulni bárkinek. Jucikából erő sugárzott. Fény, mint a néma csillagokból melyekre nem nézett többé meg­vetéssel Tanos, inkább szomorúsággal, mert nem értheti el, nem értheti meg őket. S a csevegő esték után jöttek a gondos éjjelek, fent magá­nyos szobájában, poros könyvei között, melyek­nek bölcsességét rég megtagadta. Valami azon­ban volt odalenn, valami nagy fehérség, nagy tisztaság, mint valami üstökösnek a fénye, mely elvonul a holt világok fölött. Kinézett az ablakon. A hold szomorú gyász­fátyolba öltözött. A szél bús sirámot hozott valahonnét. Jucikát látta, keresztül libbent az udvaron, kipp kopp, hallotta még egy pillanatig

Next