Szabadság, 1902. március (29. évfolyam, 51-77. szám)

1902-03-01 / 51. szám

XXIX. évfolyam,, Bigyera számára XO fillérSZABADSÁG POLITIKAI NAPILAP. A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜ PÁRT KÖZLÖNYE. Mlöftintési feltételek: Szétküldéssel KölyfceB.í Vidékre postával : Korona Korona W*_y ® névi$ ff,— JWterre 12.— &8éM íve* 24.Negyedévre 7.— Félévre 14.— Egész évre 28.— Kiadóhivatal: Kessatte Lajos-uteza, (Biharmegyei Sírkaré&pénztári épület), hova a hirdetés•* é* as előfizetés-díjak küldendők. Nagyvárad, szombat, 1902. március 1. 51-ik szám. Hirdetések dija: 6 hasábos petítsorért egyszer 12 fillér Háromszor és többször — — 8 fillér. Nyiltiér 8 hasábos petitsorért 40 fillér. Apró hirdetésben minden szó 4 fillér, vastagbelükkel — — — 8 fillér. Reclam soc» nV ónt^ — — — 2 ker. Szerkesztési Iroda : Kossuth Lajos-utcza (Biharmegye takarékpénztári épület.) Kéziratok vissza nem küldetnek. Főszerkesztő: SZÚNYOGH SZABOLCS. Felelős szerkesztő : HEGYESI MÁRTON. Laptulajdonos : LASZKY ÁRMIN. Gazdasági politika. II. — február 28. b) Való igaz az a tétel, hogy nálunk csak olyan gyáripar verhet erősebben gyökeret, amely a mi nyers terményeink feldolgozását tűzte ki célul, így a széntermelés, a vasipar, a cukorgyáripar terén nálunk csakugyan fényes eredményt értek el. De 1848 előtt vajjon volt-e rá eset, hogy valamely uradalom 3—4000 hold földjét be merte volna ültetni répával, hogy annak központján cukorgyárat létesítsen. Hiszen még ma is a magyar paraszt csak búzát és rozsot merészel termelni, holott annak nincs olyan jó ára és sokkal jobban kifizetné magát, ha más növényfajokat termelne. De ettől a merész vállalattól már visszatartja a régi parasztreminiszcencia, hogy neki csak búzát kell termelni. Mikor a földműves ember azt látja, hogy a repcéjét, sőt még a mákot, a lent, a cirkot, a dinnyét is jobban tudja eladni, mint a búzáját, hát e helyett bizony azokat a jobban fizető növényeket termeli. Erre a gazdasági igazságra már rájött, de még mindig nehézkes arra, hogy nagyobbat ugorjék, jelentékenyebb vállalatba fogjon. Nehezen mozdul a magyar ember. Nehézkes az esze járása. De a szükség végül mégis csak megtanítja, hogy magán segítsen. Ausztriában a hegyek miatt nagyobb mezőgazdaság nem lévén, a városi élet és azzal kapcsolatban inkább az ipari és industriális élet fejlődött ki. A centralizáló császári udvar politikáját vezető európai látású és műveltségű, messze tekintő politikusok tulajdonképen azt a helyes közgazdasági politikát követték, amelyet most a mi iparpolitikai vezéreink felfedeztek, hogy ugyanis nyers terményeinket itthon dolgozzuk fel. Mi termeljük a lent, Ausztria csinálja a vásznat. Mi tenyésztjük a marhát, Ausztria készíti a bőrt, de a lószerszámot, a cipőt és és csizmát Ausztriában csinálják nekünk. És így tovább mehetünk összes nyersterményeinken. Hisz az osztrák iparpolitikusoknál ravaszabb emberek aligha voltak a világon, mert ezek már Mária Terézia korától fogva gyakorlatilag megvalósítják a legeszesebb iparpolitikát, hogy a nyersterményeinket itthon dolgozzuk fel És erre minket, a rövidlátó magyarokat használtak fel. Hisz Magyarország igenis csak gyarmata volt Ausztriának, amely itt termelte nálunk a nyersanyagot. Oyan gyarmata volt annak, mint amilyenek Angliának a tengertúli néger gyarmatai. Nyerstermelő és egyszersmind a kész árukra fogyasztó piac. Hibáztunk eddig az iparpártolási politikánkkal. A törvényhatóságtól gyári célokra kért telkek címén jelentékeny, milliókra rugó támogatást élveztek a nem komoly vállalkozók is, kiknek fő céljuk csupán az volt, hogy csak ingyen telket kapjanak. Mikor ezt magukra íratták, akkor mindjárt vagy eladták, vagy megterhelték az ingatlant, de annyi bizonyos, hogy a gyár kéménye füstölögni megszűnt. Vége lett a hazai iparnak. Most már tanultunk, kijózanodtunk az okszerű iparpártolás tekintetében is Ezután csakis olyan gyáripart tekintünk ránk nézve célszerűnek, mely a mezőgazdaságnak használ. Az olyan gyárnak van létjogosultsága nálunk, mely mezőgazdasági termékeinket itthon dolgozza fel. Ekként a gyáripar és mezőgazdaság egymást kiegészíti A gyáripar fogyasztó is lesz a nyers terményekre. A sok munkás nemcsak feldolgozza, de fogyasztja is a nyers terményt. Itthon lesz piacunk, itthon marad a munkabér is, melyet a gyáros nyújt. És itthon költik el azt. Ha ez az ipari politika megvalósul, az Ausztriával való közös vámterület tisztára tárgytalanná válik. Józan irányú iparpolitika az, mely a kisiparost megmenteni akarja, de annak más feladatot tűz ki és pedig az ipar művészetét. A gyáripar feladata a tömeges termelés, a durvább életszükségletek és eszközök létrehozása. A kisipar, a kézműipar ellenben a finomabb igényekre szánt tárgyakat készítse, melyeken a feltaláló elme, az ízlés és a csinosság legyen döntő. A kisiparost erre csak tanítani, iskolázni kell. A bútor és a vasipar terén már a legszebb iparművészeti eredményeket értük el. Ez biztatás lehet a jövőre. A cél, ezen az úton haladva, el nem maradhat. Politikai hírek, A katholikus kongresszus. Az autonómiai kongresszus tegnap igen sok munkát végzett, amire eddig még nem igen volt eset. A kongresszusi tagok maguk is unják már a tömeges felszólalásokat; gyakran követelték a szavazást, mikor egy-egy szónok nagyon Lada Vaccoékról. — A „Szabadság“ eredeti tárcája. — írta: Berkovits René. Az „Urania-színház“ kis nézőterét megtöltő közönség ugyancsak elcsodálkozott, amikor a tokiói császári színház vendégművészei befejezték „A gésa és a lovag“ első felvonását, s amikor is egy sajátságos füttyentő hangra (ami úgylátszik a japáni színházaknál éppúgy helyettesíti a mi csengetésünket, mint a franciáknál a kopogás) a függöny leereszkedett. A többség arcán bosszankodás látszott, hogy ezt a paprikajancsiszerű előadást megnézte s elhitte, hogy művészetet fog kapni, még pedig ugyancsak modern művészetet, hiszen a magasztaló reklámok a japániakat egy rangba helyezték a legmodernebb iskolákkal s Sada-Yaccot „japán Duse“-nak nevezték. Senki sem volt elragadtatva, még azok sem, akik kötelességüknek tartják, hogy mindent, amit Nyugaton át kapunk, tapssal fogadjanak. A kritikusok egy része nevetséges ostobaságnak tartotta ezt a „komédiát", míg egy más része tartózkodó álláspontra helyezkedett. S tudom sokan lesznek Nagyváradon is, akik megmosolyogják ezt a „művészetet“, s csak kevesen olyanok, akik nem elfogult európai szemmel tekintik a dolgot és tartózkodnak a gondolkodás nélkül kimondott ítélettől , s oly ténynek tartják az estét, mely a művészetnek ma is tisztázatlan fogalmába bevilágít. Mert nagyon egyoldalú felfogás a művészetről az, amelyet a mindig nagyképűsködő műkritikusok bármely iskola nevében hirdetnek, s mely szerint a renaissance csodált termékei s a legmodernebb szín-symphoniák, a mai színművészet s a mai irodalom az egyedül „üdvözítő“, az egyedül igazi művészet. Persze nevetséges minden szó, amely e felfogás ellen küzd s a „műértők“ gúnyosan mosolyognak Tolstoi nézetén, aki szerint a mi művészetünk talán nem is az igazi, sőt a művészet is hibásan megállapított fogalom. De nincs lángelme és nincs logika, amely elérhetné, hogy a közéletben befogadott ítéleteket felülvizsgálat alá vegyük, ha az ítéletek mai formájukban a többségnek (vagy az uralkodó kisebbségnek) kényelmesek. S amikor nevetünk a Mirbeau emberén, aki a Dreyfus bűnösségében biztosan hisz, mert a katonai bíróság ítélte el, akkor nem gondoljuk meg, hogy mi is hány ítéletünk biztosságában hiszünk csak azért, mert a tekintélyek egy sora igy okoskodta ki. Nem lehet tehát a köznapi mértékünket alkalmazni a japánok megítélésében. Más világ ez, mint a miénk, másképen fejlődött, s emberei más szempontok alá esnek. Azért, mert európai színészeket kinevetnénk, ha ilyenképen adnának elő egy darabot, nem nevethetjük ki jogosan a japániakat, akiknél ez a művészet szűrődött le évezredes civilisatiójukból. S tartják bár némelyek relatió értékűnek ezt a civilisatiót, ez magában véve bizonyára a legtökéletesebb, de elfogulatlan szemlélő előtt általános (európai) értéke is van. Jó lesz megjegyeznünk, hogy az európai képzőművészet, amelyet olyannyira bámulva, az emberi ész legmagasabb productumának tekintenek, hosszú múltja és nagy mesterei mellett sem volt képes a madarat repülésének valamely szakában pontosan visszaadni. A legkifejlettebb technika mellett is hazug képeket kaptunk, amelyeket csak közelfogadottságuk révén tekintettünk igazaknak, ugyannyira, hogy ha madarat láttunk repülni, azt úgy láttuk, amint a festők festették, nem pedig úgy, mint ahogy valóban repül, — s ennyiben igaza van a Wilde Oszkár elméletének, hogy a természet utánozza a művészetet. Sime, a japáni festészet, amelynek bizarrságai felett nem győzünk mosolyogni, már régóta a legnagyobb hűséggel festi a repülő madarat, s mi kacagtunk az ő mandula-szemük látó módján és festő-technikájukon, de csak addig, míg az újabb moment-photographálás nekik nem adott igazat. * & tavaszi üalap-divat !ShiÍdS! LEITNER LÁZÁR Ugriyanett xiagry választék czipő kelyén.