Szabadság, 1902. március (29. évfolyam, 51-77. szám)

1902-03-01 / 51. szám

2 is próbára tette a türelmet. Az ülésen, ezúttal is gróf S­z­a­p­á­r­y Gyula elnökölt. Kérvények. A képviselőház kérvényi bizottsága ma dél­után Szentiványi Árpád elnöklésével ülést tar­tott, melyen gróf Forgách Antal előadása alap­ján 196 kérvényt és feliratot tárgyalt. A kér­vények közt volt Kassa kérvénye, melyben a harmadik egyetemnek Kassán való felállítá­sát kérik. SZABADSÁG 1902. március I. Országgyűlés. A képviselőház ülése. — Saját tudósítónk távirata. — Budapest, február 28. Telt ház, telt karzat. Tárgyalják pedig a magyar udvartartást, amelyről Nessy és Rátkay azt mondták, hogy nincs, de Széll miniszter­­elnök bebizonyította, hogy van és ha nem is oly mértékben, mint kívánatos volna, de meg­lesz! A királynak szándékában van nálunk nagyobb udvartartást tartani. Az ellenzékiek felhozták a Gotterhaltet is, még sok egyebet, minden kérdésre kimerítően válaszolt a miniszterelnök. Felszólalt aztán újból N­e­s­y Pál és személyes kérdés címén úgy be­­­­lekerült a polémiába, hogy az elnök kétszer is megintette. A szünet után folytatták a kisebb tárcák költségvetését. Szólott ismét Nessy és utána Major Ferenc. Ah Major! Major áldása a hír­lapíróknak, légy üdvözz. Ő a nyugvó-pont. Csakhogy bekerült a parlamentbe !! * Részletes tudósításunk itt következik: Elnök : Apponyi Albert gróf. A kormány részéről jelen vannak : Széll Kálmán miniszterelnök, Széchenyi Gyula gróf, Hegedűs Sándor és Cseh Ervin. Jelentések felolvasása után következett a költségvetés részletes tárgyalása. A királyi udvartás. Nessy Pál: Magyar királyi udvartartás tulajdonképen nincs nálunk sehol. Az udvar Budapestre való átrándulását nem lehet udvar­tartásnak nevezni. Magyar udvartartást kell lé­tesíteni, mert a mostani magyar udvartartás tu­lajdonképen osztrák, s az általunk megszavazott költségek az osztrák polgárok zsebébe vándo­rolnak. A királyi udvartartással kapcsolatban a trónörökös pétervári utazásáról van szó, mely ismét bizonyítéka annak, hogy a királyi család tagjai József főhercegen kívül velünk egyet nem éreznek. Tiltakozik a Gott­ erhalte ellen. A királyi palota építése szükségtelen s a ci­villista esetleges felemelése valósággal bűn lenne. (Helyeslés a szólbalon.) Kéri, hogy egyszers­mind a főudvarmesteri állásra vonatkozó 1867 iki udvari rendeletet a Ház elé terjessze. A költ­ségvetést nem fogadja el. R­á­t­k­a­y László : A kormány csak lefelé alkalmazza a jelszót: Jog, törvény és igazság, felfelé nem. A kormány a királyi udvartartás­nál a nemzet lovagiasságára hivatkozik, pedig itt kellene jelszavukra hivatkozniok. Hogy ez nincs meg, ennek okát abban találja, mert a királyi hatalom túlhatalmasodott minden téren. A miniszterelnök tegnapi beszéde mögött is a túl­hatalmasodott királyi hatalom lappangott. A trónörökös pétervári utazásából arra akar kö­vetkeztetni, hogy az nem ismeri a magyar köz­jogot. A kabinetiroda, mint levélhordó szerepel, és így szereplése nevetséges. A nemesi levelek adományozását, kitüntetéseket, elitéli. Nem­ sza­vazza meg a költségvetést. (Éljenzés és taps a szélbalon.) Széll Kálmán: A magyar király és az osztrák császári szükségszerüleg egy személy. E két méltóságot különválasztani nagyon ne­héz dolog, de a magyar király Bécsben is sze­repel, mint magyar király. — Örvendetes je­lenség, hogy az udvar budapesti szereplése, minél magyarabb és magyarabb lesz, és őt nem fogja mulasztás terhelni, hogy ez örvendetes jelenség csak fokozódjék. Igaza van Nessi Pál­nak, hogy a magyar nemzet és a király között a legnagyobb egyetértésnek kell lennie, ez a legszebb ékessége a koronának. Az udvarban a legnagyobb mértékben uralkodik a magyar alkotmányos szellem. Maga is kívánja, hogy az udvar tagjai mind gyakrabban látogassák meg hazánkat. Ez lehetővé­­ lesz téve a buda várpa­lota felépítésével, mely állandó lakhely fog lenni a főhercegeknek. Különben a messze időkre vissza kellene mennünk, a­mire oly évre találhatunk, mikor annyi ideig volt ő Felsége Magyarországon, mint az idén. Azon verziók, melyek a civillista emelése körül felmerültek, nem felelnek meg a valóság­nak. A királyi várpalota építési költségei a 60-as évek végén kelt határozat folytán a­ civi­listától takaríttattak meg s az állam az épitésre előleget is adott. Ezek majd levonatnak a civil­listából Innen származik a félreértés a civillista felemelése tekintetében, a­melyről szó nincs. A­ főudvarmesteri állást illetőleg kijelenti, hogy annak nincs bírói hatásköre, sőt elismeri hogy ez állás nincs szabályozva, és nem tér ki az elől, hogy e kérdést adandó alkalommal a Ház elé terjessze. Az a vád, hogy minden ügy Magyarország megkérdezése nélkül intéztetik el, sem nem állhat. Teljes önérzettel mondhatja, hogy mindez csak képzeletben van meg. Semmi sem történt meg, ami ezt a vádat jogosulttá tenné. Ő Felsége abban az alkotmányos hatás­körben mozog, melyet neki a magyar alkotmány előír. (Éljenzés a jobboldalon.) Minden a felelős miniszterek felelősségével történik, ő a maga részéről soha semmit sem tett, ami felelősségé­nek érzetével és meggyőződésével ellenkeznék. (Helyeslés a jobboldalon.) A felelős független minisztérium a 48-as törvények alapján fennáll. A közös­ ügyek elintézésébe sohasem folyt be Magyarország annyira mint most. A kabinetiroda fontos küldetését helyesen végzi. A kitünteté­seket maga is elitéli, de monarchikus állam lévén a cimkórság nagyon uralkodik és így a kitüntetések osztását csak csökkenteni lehet, el­törölni nem. Különben más országokban pl. Amerikában, e kitüntetéseket nagyobb számban osztják mint nálunk. A Gott­erhalte-t illetőleg kijelenti, hogy hazafias érzését és királyunk iránti hűségét mindenki megtarthatja a Gott erhalte hangjai mellett is, amint szóló is megőrzi mind a kettőt. A belső titkos tanácsosok esküjében nincs semmi olyan, amelyet bármely alkotmányos érzelmű magyar ember le nem tehetne. Ajánlja a költ­ségvetés elfogadását. (Élénk helyeslés a jobb­oldalon.) Néssy Pál személyes kérdésben szólal fel és a miniszterelnökkel polemizál, miközben az elnök kétszer is megintette, hogy ne polemi­záljon. Kammerer Ernő előadó ajánlja a tétel elfogadását. Következett a szavazás. A ház nagy több­sége az udvartartásra előirányzott költségvetést elfogadta. Elnök az ülést felfüggesztette. Szünet után Kabinetiroda. Nessy Pál: Kérdi, hogy a kabinetiroda alkalmazottai szolgák-e vagy tisztviselők ? Ha szolgák, nem ide tartozik fizetésük tárgyalása, ha pedig hivatalnokok, rájuk nézve is állanak-. Láthatják tehát, hogy nincs jogunk lenézni a japáni embereket. Szó sincs róla, eleinte nagyon furcsa benyomást tesznek ránk, s az első per­cekben csak az exotikusságukat látjuk. Arc­formájuk magában véve is mosolyra készt, — de ez a mosoly nem megfontoltabb, mint amikor pl. napokig elmosolyodtam, ha az Anatole France arca jutott az eszembe, amely az én magyar szemeimnek époly mulatságos figurának látszott, mint amilyen volna egy tősgyökeres bihari pa­­­­rasztarc a párisinak. Azu­án meg a japánok hajviselete öltözéke, sajátságos hangjuk, amely­ben a mi fülünk alig veszi észre az articula­­tiót, Vagy a fér­fi és női színezetet, továbbá az előadásnak minden külsősége, pl. a folytonos citerakiséret, az előadás folytatása a függöny ismételt felhúzása után, — mindez idegenszerű­­nek és primitívnek látszik. Ugyanilyeneknek tartjuk a darabjaikat is,­­ s eze­k tényleg ilyenek is, ha ibseni szemmel nézünk; azonban az ő egész fejlődési irányuk­­ és körülményeik, életszokásaik és nézeteik, vi­­­­lágfelfogásuk és vérmérsékletük szempontjából­­ ez az igazi, és Dumas fils meg Hauptmann az­­ érthetetlenek. Önhittek vagyunk, ha a magunk fejét tartjuk a legokosabbnak, s a mi gondola­tainkat az egyedül helyeseknek. Ha azonban félretesszük az európai szem­üveget, s minden önhittség nélkül, szabad sze­mekkel nézzük, akkor csodálatosan átalakul előttünk az addig komédiának látszó előadás, eltűnik minden primitívség, minden idegensze­rűség, s érezzük, hogy amit látunk, az művé­szet, — más­fajta művészet ugyan, mint a mienk, de épen olyan „igazi“, mint a mienk. Mert hisz az érzelmek, amelyek a japáni szívben viharza­­nak, s amelyek a japáni drámában összeütköz­nek, egyek és ugyanazok a mieinkkel; ők is szeretnek és gyűlölnek, sírnak és nevetnek, mint mi, a harag és féltékenység épen úgy elborítja az agyukat, mint a miénket, a szerelmi és bol­dogság érzete csak úgy benne van a szívükben, mint a mienkben, — csak a kifejezésük és m­ás, olyan, mint amilyennek az ő egük alatt kell lennie. De ez sem teljesen. Vannak érzelmek, amelyek kifejezési módjuk­ban is közösek az egész emberiséggel, s ezeket a japánoknál is felismerjük. Hanghordozásukból mindig érthetjük, hogy miről beszélnek, s a szenvedést vagy örömet éppúgy leolvashatjuk az arcukról, mint akármelyik európai színészé­ről, — sőt, belsejüknek átadásában, kifejezésé­ben sokkal igazabbak, természetesebbek, mint a mi szavaló színészeink. Ez jellemzi őket mindenekfelett: a termé­szetesség, a hűség az élethez, a ragaszkodás belsőjükhez, a szavak jelentéséhez; végtelenül egyszerűek, s ezért végtelenül igazak. Arcuk olyan, mint a gyermeké, hajlik a lelkükhez, csupa kifejezés, csupa feltárás, csupa reflex a gondolataikhoz és érzéseikhez. Nagyon odaadok, egész a naivságig, s nincs egy szereplő sem a színpadon, akinek külseje és belseje részt ne venne a történőkben. Ez olyan pont, amelyben minden európai színház tanulhatna tőlük. Vannak azonban sajátságaik, amelyek ne­künk teljesen érthetetlenek, — s nem érteni annyit tesz, mint kinevetni. Ilyen pl. a testi erő szerepeltetése. Ha a hős, vagy akár a hősnő is megüt valakit, az úgy összeesik, mintha a leghatalmasabb boxolótól kapta volna az ütést. Kavakami, akinek értéke semmivel sem kisebb a Novelljénél, egymaga hat embert győz le, s úgy dobálja őket a fején keresztül, mint egy akrobata. Ezeket teljességgel nem értjük, s s tényleg azt hiszem, hogy ez igazán nem tar­­tozhatik semmiféle művészethez; ezek esetleges­ségek, amelyeket a színész kedvéért írtak meg így vagy amelyek a népmese felfogásából ke­rültek a színpadra. S tényleg nem is ez az ő művészetük lé­­nyege, hanem éppen a mindezt kifejező, gyen­géd, finom testmozgások, az olyan arcjáték, amelyen nem rontott a hatásvadászat, amelyet nem hamisított meg a tükör. így egyik legcso­dálatosabb jelenete Lada­ Yacco-nak az, amikor a Kézá­ban férjének búcsúzó levelet ír, s ezt átol­vassa. Haldoklását is ez az egyszerűség jellemzi; ez az igazi halál, amely lágy kézzel simítja át az arcot az életből megsemmisülésbe. A japániaktól éppen úgy kell tanulniok a színészeinknek, mint ahogy Dúsétól és Novellitől tanultak, a kritikusoknak pedig gondolkodniok kell azon, amit To­is­zói mond a művészet ki­zárólagossága ellen, s amelyre a japánok képző- és színjátszó művészete az élettől vett példákat adja. A közönség pedig, legalább az a része, amely a művészet kérdéséhez hozzászólni akar, s nem elégszik meg a bécsieknek mindig elfo­gult kritikájával, nézze meg őket, nézze meg szabad szemekkel.

Next