Szabadság, 1902. április (29. évfolyam, 78-102. szám)

1902-04-02 / 78. szám

XXIX. évfolyam. Előftmetési feltételek: SíéthOMésaei mij* s»;; £ oroa* ajtsarRéérs*« 6,— mér^­ia.~ évre jf4-­­Kiad­ó-hivatal: SUumatk Lojoo­ atcftt, (Bibaraiegrei 8ak«rékpé«*fc £ ri pisiét), hova a hirdeté­sek és a «!9flr«tés-dijftk küldendők. Msxyoin szám­ára 10 fillér Vidékre postázul: Koron* Negyedévre 7.— Félévre 14.— Egész évre *48.— Nagyvárad, szerda, 1902. április 2. POLITIKAI NAPILAP. A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜ PÁRT KÖZLÖNYE. 78-ik szám. JS ■ i dejének di­ja : ti bftf­áb 08 filll­érért egyszer 52 fillér Háromszor és többször — — 8 fillér. Nyílttér 3 hasábos pontsorért 40 fillér Apró hirdetésben minden szó 4 fillér. vastagbetű­kkel — — — 8 fillér. Reelt.!« sőronként — —­­­ 2 kor. Szerkesztési iroda: Kossuth Lajos­ utcza (Biharmegye takarékpénztári épület.) Kéziratok vissza nem küldetnek. Főszerkesztő : SZIMNYOGH SZABOLCS. Felelős szerkesztő : HEGYESI MÁRTON. Laptulajdonos : LASZKY ÁRMIN. Humanizmus az igazságszol­­gáltatásban. — április 1. Az egyes lapokban téves és helytelen tu­dósítások jelentek meg a végrehajtási tör­vény készülő novellájának egyes rendelkezé­seiről, miért is szükségesnek tartjuk illetékes helyről vett adatok alapján, ennek a nagy­jelentőségű novellának főbb intézkedéseit is­mertetni, a­mennyiben azok nyitásszámba ve­hetők. Az egész novella egyik fő célja, hogy a hitelező érdekeinek megóvása mellett meg­akadályozza azt, hogy a célhoz, amúgy sem vezető árverések megtartásával az adóst anyagilag és erkölcsileg tönkretegyék, annak exisztenciáját megsemmisítsék. Az ilyen ár­verések csak arra valók, hogy a perköltsé­get szaporítsák és az úgynevezett árverési hiénák zsákmányául essék egyes családok egész vagyona néhány száz korona tartozás miatt. Ezen humánus, emberséges célból ki­indulva, a következő nevezetes újítások fog­laltatnak a novellában, úgymint : I. Úgy az ingó, mint az ingatlan dol­gok tekintetében a végrehajtás alól kivett tár­gyak körét az új novella az eddiginél jóval messzebb kiterjeszti. Úgy, hogy a régi szo­kás-mondás, hogy a „feje alól a párnát is elviszik“, — már ezután csak a mesék or­szágába fog tartozni. II. Bizonyára minden jó érzésű ember megnyugvással és örömmel fogja venni az uj törvénynek azt a valóban emberséges in­tézkedését, hogy olyan helyiségben és olyan családban, hol halott van, életveszélyes beteg vagy gyermekágyas na fekszik, sem végrehaj­tást, sem árverést foganatosítani nem szabad. Ez az intézkedés a magyar törvényelőkészí­tők dicséretére legyen mondva, először lesz kodifikálva nálunk. De egyszersmind szigorú intézkedések történnek arra nézve is, hogy a törvénynek ezen valóban humánus intézkedé­seit visszaélésekre ki ne használják. II­ igen fontosak az új törvény rendel­kezései úgy az ingóknak és ingatlan­birto­koknak az árverésen való elkótya­vetyélésé­­nek megakadályozása céljából, így az ingat­lanra nézve megállapittatik a legkisebb aján­lat, az értékminimum, a­melyen alul semmi szin alatt sem szabad eladni a fekvő jószágot. Az eddigi szokás, hogy »becsáron alul is a leg­többet igérő­«nek eladatik, ki lesz küszöbölve. Valamint az ingat­lanok árverése körül oly intézkedést is felvesznek a novellába, melyek ki fogják zárni annak lehetőségét, hogy va­gyontalan emberek, tisztán spekuláció céljá­ból, a csekély bánatpénz kockáztatása mellett, egyrészt a hitelezők kijátszása céljából, megvegyék az ingatlant.­­ Az­tán a hátralékos vételért ki nem fizetvén, másrészről folyton új árverést tűzzenek ki az ingatlanra, melyek ekként sikerre soha sem vezetnek, de a folytonos költségek és kama­tok az ingatlan értékét felemésztik, a hitele­zők pedig pénzükhöz jutni nem tudnak. Az ingatlanok árverésére nézve igen fon­tos njitás a mostani végrehajtási törvény 156 §-ának a közös fek­vő birtok árverésére vonat­kozó intézkedéseinek megszüntetése. Ez a 156. szakasz igen sok visszaélésre adott okot. Különösen a falusi kisbirtokokat ezen az alapon igen könnyen el lehetett kótyave­tyélni. Például megosztozkodtak a testvérek atyjuk földjén egyenlő arányban. Most valaki éhes lett erre a birtokra, de tisztességes uton nem tudott ahhoz jutni. Most nem tett egyebet, mint valami bizalmas emberével megvetette egyik testvér örökrészét. Ez el­len a »s rohmann« ellen azután árverést kért a legkedvezőbb időben. Mivel az eddigi tör­vény szerint az egész birtok, az egész osz­tatlan jószágtest árverés alá került, az élel­mes árverező potom áron a kérdéses birtokba ülhetett Ezek az úgy nevezett »ruthén-ki­­sajátítások« most meg lesznek szüntetve, a­mennyiben a közös tulajdonnak csak azt a hányadát szabad eladni árverésen, a­mely az adós tulajdoni részét képezi. Igen fontos intézkedése az új törvény­tervezetnek a bánatpénz behozatala az ingó tárgyak árverésénél. Ezzel is az elkótyave­tyélést nagy mértékben megakadályozzák. Különben Plósz Sándor ar igazságügyi miniszter körrendeletet intézett a bíróságok­hoz, hogy addig is, a­míg a novellából tör­vény lesz, ügyeljenek arra, hogy a végrehaj­tások és árverések körüli visszaélések és károsításoknak elejét vegyék. Ezen kívül a visszaélési eseteket jelentsék be, hogy esetleg azokat figyelembe vehessék az uj törvény előkészítésénél. IV. Az árverési és végrehajtási költségek apasztása is egyik célja a novellának. E cél­ból eltörlik a külön kiegészítési végrehajtási kérvényeket, amelyek után díjat állapítottak meg a bíróságok. A végrehajtási kérvények bélyege és költsége igen érzékenyen sújtotta az adósokat. Most a végrehajtási kérvények megszűnnek, hanem a bíróság a jogerős ité. fenyeséri zöld legelőn . . . Fényeséri zöld legelőn Sárgul a fű, szárad, Az uraság juha rajta Nem sokáig járhat. Más határra kell terelni, A falutól távol, A juhásznak el kell válni Szőke babájától. A harsányi határ alatt­ Legel már a nyája, Furulyája szava mellett A babáját várja. Késik a lány, nem jön a lány, Messzi van ez néki Ki-ki menni a határból — Az anyja is félti. Fényeséri nagy legelő A füvet kihajtja, Az uraság parancsából Ménes legel rajta. Fiatal a csikós bojtár, Fiatal a vére, Nem hiába kerül a lány A falu nyelvére. A harsányi határ alatt Szomorú, az élet, Hogy a leány ilyen hamar Szeretőt cserélhet A nyár után a vén csacsi Magánosan ballag, Puli kutya búslakodik. A furulya hallgat. Bölöny József, Komédiások. Irta: Horváth Emil dr. — Ez a világ tulajdonképen egy szinpad. Nem emlékszem, de lehet, hogy olvastam már valahol ezt a hasonlatot. Ám az mindegy: az igazság akárhány köntösbe öltöztessük is, mégis egy és igaz marad. Csakhogy a­míg az igazi színpadon, a­ki játszik, tudja, hogy csak ját­szik s ha egyszer kikerült a lenge vászonfalak festetlen oldalára s az ügyelő becsapja utána a keskeny ajtót, talán maga is nevet a felett, a­miket előbb eljátszott, addig mi csak nagyon ritkán s rendesen a leggyengébb szerepekben vesszük észre, hogy voltaképen komédiázunk s önmagunk felett nevetni — ha még olyan ne­vetségesek voltunk is — vajmi ritkán jut eszünkbe. Körülbelül ez volt a bevezetése annak a históriának, a melyet én leírandó vagyok. Vol­tak­épen csak a toll s a kéz az enyém, mely mindezt leírja, de a többi mástól ered. A histó­riát magát megcsinálta az élet, a véletlen az okozatosság törvénye, vagy nevezzük bárminek, a formáján pedig mit sem változtattam, úgy maradt, a­hogy elmondta nekem az öreg, mo­gorva embergyülölő egy szomorú eszi délután nem sokkal azelőtt, hogy végkép elköltözött in­nen oda, hol talán nem lesz kit gyűlölnie. I. — Sándor Mihály, de Sándorfalva, körül­­belől 26 éves lehetett, mikor elvette valami tá­voli atyjafiának, Fejérdy Pálnak a leányát, Jo­lánt. — Ne­hogy azt higyje öcsém, hogy én a magam históriáját mondogatom el, annál csak több eszem volt mindég. Mikor megtörtént az esküvő s a fiatal pár felszállt a szekérre, mely uj otthonába, Sán­­dorfalvára volt szállitandó, valaki a hátra­maradó násznép közül elkiáltotta magát nagy duvajkodó jókedvvel, hogy: — Jó mulatást. A mire a körül álló fiuk tettek is nehány csí­pős megjegyzést, d­e aztán bementek a szobába s mintha mi sem történt volna, elkezdték a murit. Legtöbbet ivott s a legjobban duhajko­dott Simon Elek. Már jó nyakban voltak a fiuk, mikor egyik­nek ez a fura gondolata támadt, hogy most beszélni illenék. Fel is állott s nagy emfázissal a boros ember szokása szerint nekizengett: Tisz­telt­­ emberek! Hárman egyszerre húzták le, hogy a kemény diófaszék megrecsegett alatta a mint rázökkent. Simon Eleknek megcsillant a szeme. A bor dolgozott-e benne erősebben vagy valami buta, gondatlan ösztön, — ki tudná.

Next