Szabadság, 1902. október (29. évfolyam, 229-255. szám)

1902-10-01 / 229. szám

XXIX. évi folyam. Előfizetési feltételek : Szikimé«»» fitly*» i Xarona Kigyod évre §.— Félévra 1ä. —­­Egész évre 34.— Tildékre postării * Xorona Hffigy © dóvre 7.— Félévre 14.— Egész évre 18.— XU­dó­hivatal: Kossuth Lajos utcza, í&Iharisiegyei takarékpénztári épület s, hova a hirdeté­sek és az előfizetés dijak küldesdők« Nagyvárad, szerda, 1902 eltöbe? I. Egyes szám­ára 16 allérSZABADSÁG POLITIK AB MA PB LAP. A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVŰ PÁRT KÖZLÖNYE. 229-ik szám Hirdetések dija: 6 hasábos pontsorért egyszer 12Allér Háromszor és többször — — 8Allér. Nyilttér 3 hasábos petitsorért 40 fillér Apró hirdetésben minden szó 4 fillér, vastagbelükkel — — — 8 fillér. Beelam soronként — —­­2 kor. Szerkesztési iroda: Kossuth Lajos­ utcza (BHi.v»egy* takarékpénztári épütlet.) Kéziratok vissza nem küldetnek. Főszerkesztő : SZÚNYOSI SZABOLCS. Felelős szerkesztő: HEGYESI MÁRTON. Laptulajdonos : LASZKY ÁRMIN. ügyvédi kérdések. A budapesti ügyvédi kamara, jóllehet elő­kelő helyzete kétségtelen, sem az igazság­ügyi, sem a szorosan vett ügyvédi érdekek területén nem képviseli az egész ország ügy­védi karát. Maga az ország ügyvédi kara nem tartja a maga természetű képviselőjének. Ez világosan kitűnik abban, hogy az egyes ügyvédi kamarák a budapesti ügyvédi kamara álláspontját sok kérdésben nem mind tették magukévá Azonfelül pedig országos ügyvéd­­gyűlések utján iparkodtak az ügyvédek a maguk közvéleményének más, a budapesti ügyvédi kamarától különálló fórumot te­remteni. Ennek az oka bőven ismeretes. A túlné­pesedés nagy és végzetes csapása tulajdon­képpen csakis a budapesti kamarát nyomja. Leszámítva egy-két hasonló nyomás alatt szenvedő vidéki várost, az ügyvédség túlsza­­porodása sehol annyira nem érezhető , kisebb helyeken pedig egyáltalán nincs túlszaporo­­dás. A jogi forgalom legtöbb helyen kellő arányban van az ügyvédek számával és sem a keresethiány nem érezhető, sem pedig azok a szakadatlan súrlódások, a­melyek a buda­pesti kamarába a folytonos elégedetlenséget bevitték. A­miből az következik, hogy a vi­déki kamarákat jobbára hidegen hagyják a budapesti panaszok. Az ügyvédi kar túlnyomó nagy része éppenséggel nem is nézi az igaz­ságügyi kérdéseket annyira az ügyvédi érde­kek szempontjából, mint a­hogyan azt Buda­pesten teszik. Az ügyvédi kar s kivált a budapesti ügy­védségnek válságos helyzetét egyébiránt ez­zel nem akarjuk kisebbíteni. Az 1874. évi reform, a­mely az ügyvédek létszámát a ma­gasabb kvalifikáció és hosszabb gyakorlati idő beállításával akarta korlátozni, csakugyan hatását veszítette. Noha örvendetes az, hogy az ügyvédi kar értelmi színvonala azóta emel­kedett, mégis megdöbbentő eredményei vol­tak társadalmunk amaz előítéletének, mely ezt a pályát még folytonosan és minden mérték nélkül túltömi. És kivált szomorú ha­tása volt annak Budapesten, a­hol — bíz­vást elmondhatni — legalább is mégegyszer annyi ügyvéd van, mint a­mennyit a főváros­nak amúgy sem igen eleven jogi forgalma elbír. Tagadhatatlan az is, hogy ez az immár eltűrhetetlen túltömöttség a dolgok termé­szeténél fogva s a­nélkül, hogy az ügyvédi kar ellen akár a kormány, akár bárki más animozitást tanúsítana, egyre nyomasztóbbá válik még akkor is, ha az ügyvédek mos­tani létszáma nem emelkedik. A jogbiztosság erősödése és az igazságszolgáltatási viszo­nyok javulása mellett a pörök és vitás jog­ügyek száma egyre kevesebb lesz. Ennélfogva mindig kisebb is az ezekből származó ügy­védi jövedelem. Ezt pedig megakasztani semmiféle hiva­tásbeli érdekből nem lehet; ilyet maguk az ügyvédi kamarák sem kívántak volna, sőt éppen a budapesti ügyvédi kamara múltjából lehet dicsérettel fölemlíteni, hogy a közvet­­lenségnek és szóbeliségnek meleg pártfogója volt a reformoknál, holott maguk az ügyvé­dek tudták legjobban, hogy a perrendtartások európai lábra állítása az ügyvédség jövedel­meit okvetetlenül csökkenteni fogja. Mindazáltal most ennek a nemes tradí­ciónak a folytatását kevésbé látjuk. A logika rendje azt hozta volna magával, hogy ezen előrelátott és ki sem kerülhető hátrányokkal szemben magában az ügyvédi kar közszelle­mében forrjon ki egy olyan reform gondolata, mely a kar exorbitáns számát és szervezetét a jogszolgáltatás egyre javuló közviszonyai­val arányba hozza. E helyett azonban úgy az ügyvédgyűlések, mint a budapesti ügyvédi kamara sorra elvetette a számkorlátozások legenyhébb módjait is, valamint az ügyvédi kar kettéosztásának gondolatát is. Néhány vidéki kamarának ily irányban emelt határo­zata egyszerűen félretetetett s ma már az ügyvédi karban általánosan az úgynevezett szabad, korlátozatlan számú ügyvédség, va­gyis a mostani rendszer megtartása a jelszó. Szerintünk ez a kar közvéleményében határozottan logikai hiba. És ennek a hibá­nak a következése most az, hogy ügyvédjeink a szervezeti gyökeres reform kifejtése helyett az egyes igazságügyi érdekű törvényjavasla­tokban iparkodnak az ügyvédség kérdéseit a meglevő alapon és szerintünk nagyon elhi­bázott módon, úgy a­hogy, megoldani. Pedig az az első pillanatra is világos, hogy az egyes igazságügyi törvények keretében ez tökéletesen lehete­len. A kormány és tör­vényhozás legjobb indulata mellett is csak arra vihetne ez, hogy maga a törvény vé­gák gyanánt szolgálnak a nagy úri passzióknak. A nagy cselekedetre és nagy lemondásokra egyaránt kész Wesselényi azonnal készen volt. No jó, tehát mostantól kezdve vége van a va­dászatnak mindenkorra. H­aba magyarázta nekik a hidegebb fejű Széchenyi, hogy hiszen a hajtók mestersége éppenséggel nem kellemetlen. Télen, amikor semmi dolguk sincs, maguk is örömest járnak a vad után. Ez tiszta mulatság nekik, szívesen jönnek, akár ingyen is. Mellette azonban inni és enni is kapnak, sőt egy-egy kis napszám is jár a mulatságért. Wesselényi már benne volt a fel­szabadításban és kimondták a nagy népszabadí­­tást. Többet nem vadászunk ! Másnap azonban Wesselényi késett egy ki­csit a reggelitől. Lemennek és éktelen haragban találják. Elmeséli, hogy a vadásza tegnap a városban felejtette a ruhát, a­miért odaküldte. Fölpofozta érte és mese elszökött a gazember. Széchenyi pedig erre azt mondta, hogy na ak­kor bátran vadászhatunk tovább. És ezentúl nem is volt szó többet a hajtok felszabadítá­sáról. Valósággal a hajtók még most sincsenek fölszabadítva. És ha jól ítélem, a demokratikus eszmék ezen a téren sohasem is fognak hódítani. És nem fog ijesztőleg hatni az a sok megsorévezés sem, & minek a szentiványi eset A hajtók. Irta: Kenedi Géza. Olvasom, hogy a szentiványi fogolyvadá­­szaton nyolc hajtó és egy vadőr is terítékre ke­rült. Ötöt közülök a szeretetreméltó orosz her­cegi vendég sörétezett meg, négyet a grófi há­zigazda. Amint igy is illik. Hadd lássa a ven­dég, hogy mindenbe övé az elsőbbség. Hát ez szép rekord. És ami fó, még ennél is szebb jövedelem a faluban. Mert ilyenkor nem­ holmi amerikai sparadrappal ragasztják be­­ a sebet, hanem amolyan belföldi fiaszommal, amelyikre az van nyomtatva, hogy az Osztrák- Magyar Bank a bemutatónak ilyen és ilyen szi­­vessegeket kész cselekedni. És nagy különbség volt az mindig még. Szentiványon ia, hogy va­lamiféle koca­vadász söröztati-e meg az „embert“ .dióverőnek való Lefaueheuxvel, avagy pedig •igazi nagy urak cselekszik, messzehordó ameri­kai hamuseriess puskával, ami igaz, hogy mé­­lyebbre megy egy kicsit, de azután van is lát­szatja. "s Szent Hubertus gyalogjáró tisztelői közé tartozván, csöppet sem vagyok fölháborodva ezen, egyébiránt csakugyan ritka eredményen. úFuimus troies. Nekem is volt alkalmam a csis­­m­aszáramból némely, nem is 10 es, hanem 8-as és hatos söréteket kiszedegetni és alig van olyan vadászpajtásom, akinek a „köztakaróján“ ne­m lennének holmi forradások, egy-egy vig ebéd után való hajtás maradandó emlékei. Arról pedig diszkrétül hallgatok, hogy jó­­,­ffiegsm is hoztam-e, nem hoztam-e és hány­­ hajtót terítékre, akgatékra, vagy nem tudom én , mire. Katonadolog, amire minden vadász el van készülve, de legfőképpen minden hajtó. Mert hajh, számító lény az ember és Kaszás Pista, a szegény zsellérem­ber egyszer így szólott az ő­­ siránkozó életpárjához, amikor fölkötött balkéz­zel jött haza a hajtásból : — Ne asszony, ne pityeregj. Erre a télre már el vagyunk látva szépen. A méltóságos gróf úr lőtt meg. Éljen! Hogy azután miféle praktikákkal lehet a nyolc napon innen gyógyuló sebből nyolc na­pon túl gyógyuló sebet csinálni, az már megint különváló dolog és nem közönséges ága a pa­rasztjogtudománynak. A vadászat és a szentimentalizmus, íme, nem született egy napon, Kemény Zsigmond beszéli el Wesselényiről, — akinek emlék­ezete csak éppen most eleve­nedett fel megint — hogy egyszer nála Zsibón vadásztak. Széchenyi István is ott volt. A tár­saság este a kandallónál sütkérezett és a nagy európai szabadság-eszmékről beszélgettek. Valaki feltette, hogy a narannizmust példákban kellene megmutatni, a szószátyárság nem ér semmit. A hajtókra fordult a beszéd, hogy íme azok rabszol- Legjobb, legtartósabb és legszebb az „EMKE“ padlófénymáz,­­5% az Emke javára. Gyártás és főeladás: BERKES BERTALAN kereskedésen, Zöldfa­ utoft, 2NTs,gr3rva,ra­d., Fő-ufópa. Elárusítók: Lévy József [‘s Fia Nagy Szalonta, Kiss Márton Székelyért], Lévy d­Avid Ti­nke, Lévay Vincie Érmih Aljf­ tlvs, Tóth Andor Belényes, Rothbárt Mór B.-Újfalu, Mezey Dávidné, Elend, Bleyer Ferencs és Fia Komódi, Schäffer Herman Sarkad. 3: 11 0

Next