Szabadság, 1903. február (30. évfolyam, 26-48. szám)
1903-02-01 / 26. szám
2 SZABADSÁG 1903. február 1 Országgyűlés. A képviselőház ülése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, január 81. A katonai vitának ma Beöthy Ákos felszólalása adott bizonyos érdekességet. Beöthy mindig érdekes szónok volt, de mert inkább szélesebb mederben fejtegetett mindig, az ellenzéket is csak ritkán tudta lekötni. De minthogy az ellenzék vezérének tekintik, jobban érdeklődnek iránta. Ma is az egész ellenzék bevonult és Beöthy pikáns leleplezéseit Ausztria hagyományos politikájáról nagy tetszéssel hallgatta, de a szabadelvű pártba nagyobb hatást nem tett és nem is tehetett, mert meggyőző argumentumai az ellen, hogy a hadseregnek és az országnak valóban szüksége van az ujjoncemelésre, nem voltak. A szünet után Kelemen Béla beszélt. Ezalatt megteltek a folyosók Beöthy kritikusokkal. A karzat ma is telve volt kiváncsi nőfejekkel, amelyek egy-egy mozgalmasabb incidensre vagy közbeszólásra élénken kandikáltak le a terembe. Hogy mily rosszak a karzatok, az is bizonyítja, hogy mindenütt a második sorokban már állva hallgatja a közönség a szónokokat. * Részletes tudósításunk itt következik: Elnök: Apponyi Albert gróf. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán miniszterelnök, báró Fejérváry Géza, Wlassics Gyula és Cseh Ervin. Elnök fél 11-kor nyitja meg az ülést és Stréter Alfréd bíráló bizottsági elnök jelentésére Harkányi János bárót igazolt képviselőnek mondja ki. Dedovics jegyző jelenti, hogy Benedek János az egyetemi boncoló intézetben lőforduló visszaélések tárgyában és Nessi Pál az állami alkalmazottak fizetésjavítása tárgyában interpellálni fognak. Az ujonclétszám: Illyés Bálint az önálló magyar hadsereg felállítását követeli, annak a nemzet mindent megadna. Deák Ferenc törvényében benne van az önálló hadsereg felállításának jogosultsága. De ezzel nem törődnek a kormányok. A két ellenfél közül mindig Ausztria az úr és Magyarország a szolga. Tiltakozik az ellen, hogy a nagyhatalmi állással okolják meg a nép terheinek emelését. Nincs szükségünk a nagyhatalmi állásra, amelyet csak a katonai szupremácia etet és táplál. Határozati javaslatot nyújt be, a mely szerint az 1848. XXI. t.-c. értelmében a nemzet szivének és jelvényeinek érvényt szerezzen a katonai téren is. A katonai javaslatokat nem fogadja el. (Helyeslés.) Beöthy Ákos: A legvakmerőbb merényletnek tartja azt a követelést, amelyet a hadügyi kormány a magyar kormány asszisztenciájával követel. E követeléssel szemben jogosultnak tartja a legélesebb megtorlást, a legerősebb parlamenti fegyverkezést, az obstrukciót sem zárva ki. Erőszakos kormánnyal szemben nemcsak jogosult, de kötelesség is obstruálni, de jog van reá, amikor ilyen javaslatokkal állanak elő, mint a jelenlegi is. A hadügyi kormányzat a szentháromság nevében követeli az újoncemelést: A fiú a honvédelmi miniszter, az atya a miniszterelnök és a szentlélek a pénzügyminiszter (Derültség.) Ezek a megujhodó katonai követelések a militarizmus túltengését jelentik és az egész csak katonásdi játék. Ez a követelés nem tiszta munka. Ismeri ezt a múltból. Elsorolja, hogy 1886-ban a népfelkelői törvény tárgyalásánál, majd később a póttartalékosok behívásáról szóló törvénynél megmondta, hogy a létszámemelés olyan diszkrecionális hatalmat biztosít a hadügyi kormányzatnak, amelynek erejénél fogva soha sem lehet tudni, mennyi a békelétszám, mennyi a hadilétszám és általában, hogy mekkora a hadsereg! Sokszor tett fe ez iránt kérdést a delegációban, de sohasem kapott rá határozott választ. (Zaj a szélbalon.) Thaly : Minek ment a delegációba? Beöthy: Épen az a hiba, hogy önök be nem mennek a delegációba. Mert ezzel csak a hadügyi kormány malmára hajtják a vizet. Az ellenőrzés miatt kell bemenniök! Felkiáltások a szélbaion : Elegen vannak benn! Rakovszky István: Kevesen vagyunk, ez a baj! Beöthy: Az a meggyőződése, hogy a létszámemelését sem a nemzetközi okok, sem a hadügyikormány felelőssége nem követeli. (Helyeslés balról.) Mindig a nagyhatalmi állással jönnek elő. Ezt a nagyhatalmi állást még soha senki sem definiálta. Három szempont jöhet tekintetbe. A monarchia imponálása elsőbb. De nem a hadseregek imponálnak, hanem valamely állam jóléte, gazdasági ereje, mint ezt Északamerika bizonyítja, amelynek hadserege alig van. A második volna a hódítás. Ezt hivatalosan megcáfolták. Maradna még a defenzív politika, de azért az újoncemelésre szükség nincs. Deák Ferenc is tiltakozott az ellen, hogy a nagyhatalmi állás miatt szaporítsák a hadsereget és költségeit. Semmi egyébb szükség tehát nincs, mint az uralkodóház családi politikáját táplálni. (Tetszés az ellenzéken.) Hosszabban fejtegeti miként esett el Ausztria olasz és német tartományaitól és ez csak Ausztriára volt szerencse. A hármas szövetség sem kívánja a szaporítást, mert a kötött szerződést mindenki ismeri és ott sehol sem áll az, hogy a katonaságot szaporítani kell. Rakovszky : Bülow is ezt mondta, hogy kevesebb katona kell. Beöthy: Négy kaptulációt szolgált már ki: 4 hadügyminisztert. Ismer tehát egyet-mást a benső ügyekből. A hadügyi kormány mindig az orosz mumussal fenyegetőzik, így emelték fel mindig a hadügyi költségeket ijesztgetésekkel és amikor a hadügyi kormány besöpört mindent, akkor jön a külügyminiszter rózsával szalonkabátja gomblyukában és kijelenti, sehol sincs baj, békében vagyunk. (Élénk derültség.) Így emelték fel a krakkói várat, igy csinálták meg a krakkói sátortábort és igy szavaztak meg kétfelé Manlicher fegyvert, mert a delegáció mindig elkábult és fizetett. Ami pedig a keleti kérdést illeti, az van is, nincs, ahogyan a diplomaták akarják, de ha a balkán államok miatt nézeteltérés van köztünk, akkor nem kellett volna megengedni az orosz török háborút, Bosznia okkupációját, és békén kellett Iven hagyni Törökországot, amelynek épségét a párisi szerződés biztosította. Több példát hoz fel arra, hogy a hadügyi kormány mindig presszióval szorította ki a költségeket. De ha nagy is a hadügyi kormány felelőssége, még nagyobb a törvényhozásé, amelynek a polgárok vagyoni jólétéről kell első sorban gondoskodni. (Élénk tetszés). Támadó háborútól nem fél, azt kizártnak tartja, mert ma már dinasztikus háború nincs, csak a népek összekülönbözése csinálhat háborút. Ha ez az eset áll fenn, mondják meg nyíltan és őszintén. Ha nem mondják meg, nem hisz a mumusban. A hivatalos mesékkel le kell végre számolni. A nemzetet egyre kiszivattyúzni nem lehet és nem szabad, mert a miatt nem tudunk államisággá fejlődni. A javaslatot nem fogadja el. (Éljenzés balról.) Szünet után Kelemen Béla függetlenségi beszél a javaslat ellen. Azt kívánja, hogy a magyar ezrdtek tisztjei a magyar állampolgári esküt is tegyék le. Benedek Jánosnak az Ajtay Károly-féle ügyben Wlassics Gyula kultuszminiszter intézett interpellációjára Wlassics Gyula ma felelt és Ajtay Károly védelmére kelt. Kijelentette, hogy új hullaházat építtet, mely rendőri felügyelet alatt lesz. A ház Wlassics Gyula válaszát tudomásul vette. Nessi Pál interpellációra csak szerdán kerül a sor, nekünk néha valami csekélység. Haj, egy-egy ilyen közgyűlésen de fel lehetne állani, de nagyot lehetne ütni, ha nem zsibbadt volna bennünk közönyösséggé a nagy proletárvilággal való testvérérzés. Akik ülnek a vagyonokban és a hatalmakban, úgy kellene, ha tudnának hálát érezni bármi iránt is, hogy szobrot emelnének a közönynek, a zsibbadt fásultságnak, ennek az egyetemes nagy, szürke zsongásnak. Nem a törvények, nem a szuronyok és nem is a szenvedések fojtják meg az evolúció gyors lüktetését. Egyedül a szent közönyösség, a kényelmes vánszorgás szeretete. Az evolúció benne él minden intelligens lélekben. Intelligens lelkek pedig immár sokan vannak, csak épen mind lomhán és szürkén ballagván, kezet, fejet emelni restek. Azért mégegyszer mondom, e dicső nemtörődömségnek, mely legbiztosabb támasza a konzervatív terpeszkedésnek, minden vasszekrények, templomok és más hasonló rekvizitumok urai fényes emléket emeljenek. Ezen kívül pedig vigyázzanak arra, hogy a nép ne egyék bifszteket és meg ne szeresse a mosakodást. A hideg víz és a sült, ez hozza mozgásba a nemzedékek vérét, ez átkos táplálék. A mi népünk szalonnán él és — Eötvös Károly, a vajda mondja — el van a Balaton partján is fürdés nélkül. E kívánatos életmód mellett sikerült is vagy két-három évtizeddel állandó Restanciában tartani magunkat. Az evolúció állomásain át ilyen késéssel baktatunk Nyugat után. Mindenütt számoltak már a nacionalizmussal, sőt leszámoltak vele. Mindenütt túl vannak már a szeparáló eszméken és nálunk most éled fel Bánffy Dezső az egyedül üdvözítő nemzeti eszme jegyében, amely egyébiránt veszedelmesen hasonlít a kuruc-brigád nemzeti ideáljához. Nem tudjuk, a haladásban van-e ugrás, de ha van, akkor jó volna átugorni ezt a stációt, amely tetszetős, amelynek az alapja a jóhiszeműség és a szeretet, következményeiben ellenben roppant könnyen félreérthető, következőleg ép ily könnyen hasznosból veszedelmessé válik. Ig- Gyerekhistória. Irta: Szöllösi Zsigmond. Okos embereknek rendesen az a szórakozásuk, hogy haszontalan vitákat folytatnak. Az urak azon veszekedtek, ki volt hát a legnagyobb hős a világon. Sorra vették a hódítókat, a fejedelmeket, a vezéreket és nem volt köztük kettő, akinek egy lett volna az ideálja. Lénárt egy jó órahosszat hallgatta a vitát, míg végre megszólalt. — Én azt hiszem, kár volna ezen összeveszni, kár még vitatkozni is. Ki tartotta számon mind a hősöket, a vértanúkat, az elesetteket ? Pedig szenvedni vagy meghalni egyforma nagy dolog mindnyájunknak, akár miért tesszük is és akár tud róla a világ, akár nem. Senki se adhat többet, mint amije van, Julius Caesar sebe nem fájhatott jobban, lezuhanó teste se rázta meg jobban a földet, mint a légionáriusé, akit ezer névtelen társával együtt dobtak a gödörbe. — Ez furcsa beszéd, — mondta egy kapitány.. — Lehet, hogy furcsa, — folytatta Lénárt, — de mondok én mindjárt még furcsábbat is és előre bocsánatot kérek érte. De nem tehetek róla, úgy van, hogy ahányszor egy szép, tüzes verset olvasok vagy valami muzsikát hallok, ami mozgásba hozza a véremet, valami lelkes, hevítő indulót a meleg és fényes párázatban, amely körülvesz, egy szöszke kis gyerkőc alakját látom, egy kis tót fiúét, a mint összetörten fekszik a kövön . . . — Halljuk , mi nagyot művelt az a kis tót gyerek ? — Semmi nagyot. De hogy az elején kezdjem a históriát, ez a gyerek örökségnek maradt ott nálunk az udvarban. Az apja drótostót volt, özvegyember, úgy látszik, nem igen ,mit, akire a fiacskáját otthon hagyhatta volna, lehozta hát magával a gyereket. Ő maga se jutott többé haza szegény fatornyos hazájába. Meghűlt. Két napig feküdt és mert ilyen szegény ágrólszakadt embernek ilyen luxus nem is dukál tovább, — harmadnap vagy fölkel, vagy meghal, — hát meghalt A Janó meg ott ragadt. Nagy-Nagy Istvánné, a parádés kocsis felesége, akit hat gyerekkel áldott meg az Isten úgy okoskodott, hogy ezért a nagy áldásért illendő hála, ha odavesz egy hetediket is, az már úgyse sokat számit. Mikor az a história történt, amit el akarok mondi, tán tiz esztendős voltam. Nyár volt. Szeptemberben voltam először elhagyandó a szülei házat és a szegény édesanyám úgy érezte, hogy tömérdek kárpótlással tartozik nekem azért, amiért idegenbe kell mennem. Szabad volt minden,