Szabadság, 1903. május (30. évfolyam, 100-123. szám)

1903-05-03 / 100. szám

, ahonnan szónokolnak, le a képviselői immuni­tással. Diákcsákót a fejbe — és csak azután hajrá ! De nem akad senki, aki így kiáltana. A maszlag hódit, az agysejtekre nyomás ne­hezedik. Ki is merne kiáltani ilyesmit, mi­kor a nagyságos ifjú honatyák a pártkör er­kélyéről vagy a Bartha Miklós úr erkélyéről azt szónokolják : — Nemzetem ifjúsága, Magyarország szeme rajtad. A hazát mentsétek meg. Talpra fiatal hősök, deli szép legények. Talpra! A frázisok szakadnak, mint terhes fel­legek, az Alma Mater üres ... valahol mes­­­sze sok szegény ember véres verejtékkel rakja össze a filléreket a fiának. A gyerme­kének, aki tanul, aki majd gondoskodik róla öreg napjaiban . . . De mit törődnek ilyesmivel a Lengyel Zol­tánok. Mi közük nekik a tanuláshoz, a ko­moly munkához, mikor ők nem tanulnak, ko­moly munkát nem végeznek. Mi közük az okozott katasztrófához, mikor őket nem érheti katasztrófa. Mi közük ezernyi ember jövőjéhez, mikor nekik nincs jövőjük. Mi kö­zük a szülőkhöz. Mi közük ? . . . Nagyságos, ifjú honatyák, ha valaki azt találná kiáltani: »Jöjjenek le az urak!«, hát menjenek le és hallgassák meg azt a vala­kit. Azután, ha meghallgatták, próbáljanak egyszer gondolkozni. Mert önök nem tudják, mit cselekszenek. egyfelől az 1899. VI. t.-c. 14. §-ának módosítása iránt benyújtott törvényjavaslat ellen, másfelől és különösen az indemnitási törvényjavaslat tárgyalá­sánál tanúsít, a­mely nemcsak a törvényhozás üdvös munkálkodásának menetét akasztja meg, de következményeiben egyenesen alkotmányunk alapjainak a megrenditésével fenyeget. Ugyanezért Zombor szab. kir. város törvényhatósága ama törhetetlen ragaszkodásánál fogva, melylyel hazánk alkotmányos intézményei iránt minden időben vi­seltetett és viseltetik, midőn a jog, törvény és igazság jeligéje alatt higgadt bölcsességgel irányí­tott kormányzat vezetése Széll Kálmán államférfiul kezébe van letéve, kinek az alkotmány iránti hű­sége meg nem ingott soha és fennen lobogtatott zászlajára eltörölhetetlenül odaigtatott fenti jelige csorbát nem szenvedett, kijelenti Zombor szab. kir. város közönsége, miszerint bizalommal visel­tetik Széll Kálmán miniszterelnöknek az ország alkotmányos kormányzatában kifejtett hazafias tö­rekvései iránt és biztosan hiszi, hogy államférfiúl bölcsességének sikerülni fog az országot ezen válságos helyzetéből kivezetni. Miről a magyar országgyűlés képviselőháza és Széll Kálmán mi­niszterelnök feliratilag értesittetik. Jöjjenek le az urak ! b. j. Az obstrukció ellen Zombor szab. kir. város törvényhatósági bizottsága mint tudósítónk írja, tegnap Latinovits Pál főispán elnöklete alatt közgyűlést tartott, a­melyen egyebek közt napi­rendre volt tűzve Kozma László volt képviselő és dr Konovits Dávid önálló indítványa az obstrukció elitélése és a kormánynak bizalom szavazása tár­gyában. Ez az indítvány már napok előtt meleg érdeklődést keltett és ezen érdeklődésnek tudható be, hogy a város száz bizottsági tagja közül 70-nél több jelent meg a közgyűlésen. Az indítványt 78 szavazattal 3 ellenében elfogadták s ennek alapján a következő határozatot hozta: Zombor szab. kir. város törvényhatósági bi­zottsága határozatilag kimondja, miszerint hazafias aggodalommal kiséri és elitéli azon erőszakos ma­gatartást, a melyet az ellenzék a képviselőházban SZABADSÁG 1903. május 3­. A helyzet tanulságai. — május 2. (K. sz.) Politikai közéletünk legjobbjai­nak hónapokon át való buzgólkodása siker­telennek bizonyult. A költségvetés nélkül való kormányzás veszedelmeit elkerülni nem sike­rült. Három nap óta immár a Széll-kabinetre az a súlyos kötelesség nehezedik, hogy al­kotmányosan megállapított költségvetés nélkül intézze az ország ügyeit. A mai politikai szituációt szemlélve, első­sorban is egy jellemző tény ömlik szemünkbe. Konstatálni kívánjuk, hogy a szabadelvű párt egységét a nehéz szituáció meg nem bon­totta. Sejtjük, hogy az ellenzék a maga küzdelmének erősítése reményében ugyancsak számított rá, hogy a többség pártjának ke­belében a nehézségek meghasonlást és vissza­vonást fognak kiváltani. Örvendetes tény, hogy ez a reménység hiúnak bizonyult. Sőt, mivel a nagy küzdelmek közös veszedelmeiben és közös csatáiban hatalmas összeforrasztó erő rejlik, a volt nemzetiségi párt egyesülésével kibővült liberális tábor valósággal megizmo­sodva fog kikerülni a most folyó tusából. Ki beszél ma már azokról a politikai kilépések­ről vagy éppen szecesszióról, melyről, nem is olyan régen még, oly szívesen beszéltek ? A liberális párt ma olyan tömör és olyan egy­séges, a­minőnek az egyházpolitika napja óta e pártot alig láttuk. Ez a szituáció egyik jelentős karakterisz­tikánja. Másodsorban pedig rá akarunk mutatni arra a hatalmas erkölcsi súlyra, a­melyet a szabadelvű pártnak az államkormányzat tovább­vitele mellett való egységes állásfoglalása képvisel- Széll Kálmán kötelessége a maga felelősségére az országgyűlés jóváhagyása re­ményében az állam ügyeit tovább intézni. Nem sérti vele az alkotmányt, sőt éppen ellenkezőleg, nehéz viszonyok közt önfeláldo­zással szolgálja hazáját. Ezt vallják olyan férfiak, mint Apponyi Albert gróf, a parlament illusztris elnöke, Csáky Albin gróf, az országgyűlés másik házának elnöke, ezt vallják a magyar politi­kai közéletnek díszei és ékességei. Tisza István gróf, Hódossy Imre, Hieronymi Ká­roly, Berzeviczy Albert, Szentivány Árpád és a többiek valamennyien, tartoztak légyet annak előtte a volt nemzeti pártnak avagy a többség támogatóinak sorába. Lehetetlennek tartjuk, hogy egy Appo­­nyinak, egy Csáky Albinnak ilyen állásfogla­lása ne gyakoroljon mélységes hatást az egész országban. Hiszen e férfiaktól egy ne­gyedszázad óta megszokta az ország a tekintetek nélküli meggyőződés szabad nyilvá­­nulását; ismeri jellemüket, ma tiszta és ra­gyogó, mint a kristály. Valóban elmondhatjuk, hogy a többség táborában ezúttal együtt látjuk legjobbjainkat, az ország hivatott ve­zéreit, élükön Széll Kálmánnal, a becsületes politika államférfiával, a­ki bizonyára meg­érdemli és rászolgált, hogy legjobbjaink kö­réje és kormányzata köré csoportosuljanak. És kérdezzük, hogy ezzel a szilárd és ön­tudatos állás­foglalással szemben, va­jon minő eredménye lehet a másik ellenzéki párt által is magára hagyott függetlenségi párt további küzdelmének? A szélsőbaloldalnak az indem­nity obstrukciójával fel kell hagynia! Hibás és helytelen taktika volt e párttól, hogy az or­szágot a budget nélküli kormányzásba be­lekergette, de ha már megtette, haladéktala­nul vissza kell térnie a törvényes alapra. El­engedem ! — mondotta újra, de most már csat­tanó szóval, a­mely után megdöbentő némaság keletkezett a csalitok között. Az asszony szeme erős, férfias dactól sugárzott, így védekezett saját maga, boldogító, kárhozattal fenyegető érzelmei ellen, a­melyek mindannyiszor megrohanták, a­hányszor csak találkozott Balog Imrével, a gyer­mekkori ideállal. — Komolyan kívánja, hogy ne beszéljek az uráról ilyen hangon? Észrevette-e, hogy e tilalom a paradicsomból kitiltó szózat nekem? — kér­dezte Balogh Imre s átlépve az erecskét, szembe­állt Kenesseynével. — Mari! Mari! — csendesült fel egy ke­serű, zsörtölődő hang a szép asszony szivében : az ura nem régen hallott hangja. A vén Kenes­­seyt is látta : ott hánykolódott az ágyon, szárazra aszott karját türelmetlenül dobta jobbra-balra s beesett színtelen arcában csikorogtak a fogai. Ő maga éppen akkor ment be, hogy orvosságot ad­jon. — Hol maradsz olyan sokáig? — támadt reá. — Az ember meghalhat tőled, arra sem érsz rá, hogy enyhítsd egy kissé a fájdalmát. Persze, a huszártisztek! . . . Ezek defiliráztak végig az ablak előtt, ugy­e ? Hallottam, hogy csörgött a kardjuk . . . Gonosz szivü vagy, Mari! — A konyhában szorgoskodtam. A cselédünk eltávozott, tudod. Nincs senki, a­kire rábízhatnám az ebédkészítést! — válaszolt szelíden, úgy tett, épület- és diszmóbádogos és vízvezetékberendező, Nagyvárad, Szent-János­ utcza elején, mintha meg se hallotta volna a tisztekre tett pél­­dálózgatást, hogy ne ingerelje. — Tudom. Elkergetted, hogy ne legyen látója, hallója a megtévedt lelkednek. Azt ígérték, ugy­e, hogy feleségül vesznek, ha mihamrabb elpusztítasz a föld színéről ? Hát a méreg kész­e, hogy bele­keverd az italomba ? Add ide, kiiszom, hogy tel­jesüljön a kívánságod. Úgyis meglakolsz érette eléggé, mert a fényes tiszturak megcsalnak! Ez a keserű, epés hang cseng mindenütt a világon, a bokrok között, a madárszóban, a szi­vében. Ajaka erőszakosan rándult össze, hogy el­mondja még egyszer a megbántott lelke védeke­zését : „Oh uram, édes uram, ne kisértsd az Is­tent !” Keserűség, vád, fájdalom zsibong a szívé­ben most is ; megsemmisült életének átka kínzó rémekkel veszi körül; látja áldozatának mérhetet­len nagyságát, hogy az egész világot, ifjúságának ezer örömét, fényes illúzióit eldobta magától, a­mikor a hála sugallatának engedve, oltár elé lépett a jóltevőjével; de azért azt mondja Balogh Imrének: — Kívánom! Követelem! Még most sem lépte át az útjában álló erecs­két, mely csendes ringással tükrözi vissza sugár alakját. Talán nem is e kis víztől fél, vagy hogy hosszú öltönyét felfogva, parányi formás lábát meg kell mutatnia. Balogh Imrétől rettent vissza, attól az úttól, mely az erecskén túl a park széléig vezet, a­mely édes, óhajtott, félt, rettegett pilla­natokat kínál, pillanatait az édes együttlétnek, az elveszett boldogságnak. A kísértést, a nehéz, fáj­dalmas ellenállást, a kétségbeesett védekezést va­rázsolja kettőjük közé. Balog Imre átnyújtotta a kezét, hogy segítsen. Az asszony észre sem vette. Könnyedén átugrott a vizen s bizony nem fogta fel az öltönyét; nem bánta, ha vizes lett is egy kissé. — Ez az én ítéletem, ugy­e ? — mondotta az ifjú erős vádolással. — A­ki a vén bűnös Kenesseyt védi, az engem, a reménykedő, küzdő szerelmest aláz a porba . . . Meggondolta ezt Mari ? Alig-alig szakadt fel a nehéz szó az asszony szivéből, de föl kellett szakadnia mégis, (oldotta, röpítette a nemes asszonyi büszkeség), hogy gyönge, törékeny léleknek ne tűnjék fel az előtt, a­kit fiatal, romlatlan szivének egész rajongásával szeret. — Az uramat védni: bibliai parancsolat! Aztán lázasan, sebesen tette utána: — Ki adta önnek a jogot, hogy a saját ítéletét lássa e cse­lekedetemben ? — A mult! — állott meg Balogh Imre, hogy merész, forró, sóvár tekintetét beégesse a lelkéig. — Az a pár hideg, konvencionált szó az oltás előtt nem semmisíthette meg ezt a szent időt! — Ne feledje, hogy az asszonyoknak csak­ készít megrendelésre minden e szakmába vágó munkákat, u. m.: épület- és horgany díszítéseket, csatornázásokat, tető- és torony­fedéseket, valamint vízvezeték- és fürdőberendezéseket. T­avítások gyorsan, pontosan és jutányosan eszk­özaitetnek­« W^T Vidéki megrendelések a legrövidebb idő alatt elkészíttetnek,

Next