Szabadság, 1903. május (30. évfolyam, 100-123. szám)
1903-05-03 / 100. szám
, ahonnan szónokolnak, le a képviselői immunitással. Diákcsákót a fejbe — és csak azután hajrá ! De nem akad senki, aki így kiáltana. A maszlag hódit, az agysejtekre nyomás nehezedik. Ki is merne kiáltani ilyesmit, mikor a nagyságos ifjú honatyák a pártkör erkélyéről vagy a Bartha Miklós úr erkélyéről azt szónokolják : — Nemzetem ifjúsága, Magyarország szeme rajtad. A hazát mentsétek meg. Talpra fiatal hősök, deli szép legények. Talpra! A frázisok szakadnak, mint terhes fellegek, az Alma Mater üres ... valahol messze sok szegény ember véres verejtékkel rakja össze a filléreket a fiának. A gyermekének, aki tanul, aki majd gondoskodik róla öreg napjaiban . . . De mit törődnek ilyesmivel a Lengyel Zoltánok. Mi közük nekik a tanuláshoz, a komoly munkához, mikor ők nem tanulnak, komoly munkát nem végeznek. Mi közük az okozott katasztrófához, mikor őket nem érheti katasztrófa. Mi közük ezernyi ember jövőjéhez, mikor nekik nincs jövőjük. Mi közük a szülőkhöz. Mi közük ? . . . Nagyságos, ifjú honatyák, ha valaki azt találná kiáltani: »Jöjjenek le az urak!«, hát menjenek le és hallgassák meg azt a valakit. Azután, ha meghallgatták, próbáljanak egyszer gondolkozni. Mert önök nem tudják, mit cselekszenek. egyfelől az 1899. VI. t.-c. 14. §-ának módosítása iránt benyújtott törvényjavaslat ellen, másfelől és különösen az indemnitási törvényjavaslat tárgyalásánál tanúsít, amely nemcsak a törvényhozás üdvös munkálkodásának menetét akasztja meg, de következményeiben egyenesen alkotmányunk alapjainak a megrenditésével fenyeget. Ugyanezért Zombor szab. kir. város törvényhatósága ama törhetetlen ragaszkodásánál fogva, melylyel hazánk alkotmányos intézményei iránt minden időben viseltetett és viseltetik, midőn a jog, törvény és igazság jeligéje alatt higgadt bölcsességgel irányított kormányzat vezetése Széll Kálmán államférfiul kezébe van letéve, kinek az alkotmány iránti hűsége meg nem ingott soha és fennen lobogtatott zászlajára eltörölhetetlenül odaigtatott fenti jelige csorbát nem szenvedett, kijelenti Zombor szab. kir. város közönsége, miszerint bizalommal viseltetik Széll Kálmán miniszterelnöknek az ország alkotmányos kormányzatában kifejtett hazafias törekvései iránt és biztosan hiszi, hogy államférfiúl bölcsességének sikerülni fog az országot ezen válságos helyzetéből kivezetni. Miről a magyar országgyűlés képviselőháza és Széll Kálmán miniszterelnök feliratilag értesittetik. Jöjjenek le az urak ! b. j. Az obstrukció ellen Zombor szab. kir. város törvényhatósági bizottsága mint tudósítónk írja, tegnap Latinovits Pál főispán elnöklete alatt közgyűlést tartott, amelyen egyebek közt napirendre volt tűzve Kozma László volt képviselő és dr Konovits Dávid önálló indítványa az obstrukció elitélése és a kormánynak bizalom szavazása tárgyában. Ez az indítvány már napok előtt meleg érdeklődést keltett és ezen érdeklődésnek tudható be, hogy a város száz bizottsági tagja közül 70-nél több jelent meg a közgyűlésen. Az indítványt 78 szavazattal 3 ellenében elfogadták s ennek alapján a következő határozatot hozta: Zombor szab. kir. város törvényhatósági bizottsága határozatilag kimondja, miszerint hazafias aggodalommal kiséri és elitéli azon erőszakos magatartást, a melyet az ellenzék a képviselőházban SZABADSÁG 1903. május 3. A helyzet tanulságai. — május 2. (K. sz.) Politikai közéletünk legjobbjainak hónapokon át való buzgólkodása sikertelennek bizonyult. A költségvetés nélkül való kormányzás veszedelmeit elkerülni nem sikerült. Három nap óta immár a Széll-kabinetre az a súlyos kötelesség nehezedik, hogy alkotmányosan megállapított költségvetés nélkül intézze az ország ügyeit. A mai politikai szituációt szemlélve, elsősorban is egy jellemző tény ömlik szemünkbe. Konstatálni kívánjuk, hogy a szabadelvű párt egységét a nehéz szituáció meg nem bontotta. Sejtjük, hogy az ellenzék a maga küzdelmének erősítése reményében ugyancsak számított rá, hogy a többség pártjának kebelében a nehézségek meghasonlást és visszavonást fognak kiváltani. Örvendetes tény, hogy ez a reménység hiúnak bizonyult. Sőt, mivel a nagy küzdelmek közös veszedelmeiben és közös csatáiban hatalmas összeforrasztó erő rejlik, a volt nemzetiségi párt egyesülésével kibővült liberális tábor valósággal megizmosodva fog kikerülni a most folyó tusából. Ki beszél ma már azokról a politikai kilépésekről vagy éppen szecesszióról, melyről, nem is olyan régen még, oly szívesen beszéltek ? A liberális párt ma olyan tömör és olyan egységes, aminőnek az egyházpolitika napja óta e pártot alig láttuk. Ez a szituáció egyik jelentős karakterisztikánja. Másodsorban pedig rá akarunk mutatni arra a hatalmas erkölcsi súlyra, amelyet a szabadelvű pártnak az államkormányzat továbbvitele mellett való egységes állásfoglalása képvisel- Széll Kálmán kötelessége a maga felelősségére az országgyűlés jóváhagyása reményében az állam ügyeit tovább intézni. Nem sérti vele az alkotmányt, sőt éppen ellenkezőleg, nehéz viszonyok közt önfeláldozással szolgálja hazáját. Ezt vallják olyan férfiak, mint Apponyi Albert gróf, a parlament illusztris elnöke, Csáky Albin gróf, az országgyűlés másik házának elnöke, ezt vallják a magyar politikai közéletnek díszei és ékességei. Tisza István gróf, Hódossy Imre, Hieronymi Károly, Berzeviczy Albert, Szentivány Árpád és a többiek valamennyien, tartoztak légyet annak előtte a volt nemzeti pártnak avagy a többség támogatóinak sorába. Lehetetlennek tartjuk, hogy egy Apponyinak, egy Csáky Albinnak ilyen állásfoglalása ne gyakoroljon mélységes hatást az egész országban. Hiszen e férfiaktól egy negyedszázad óta megszokta az ország a tekintetek nélküli meggyőződés szabad nyilvánulását; ismeri jellemüket, ma tiszta és ragyogó, mint a kristály. Valóban elmondhatjuk, hogy a többség táborában ezúttal együtt látjuk legjobbjainkat, az ország hivatott vezéreit, élükön Széll Kálmánnal, a becsületes politika államférfiával, aki bizonyára megérdemli és rászolgált, hogy legjobbjaink köréje és kormányzata köré csoportosuljanak. És kérdezzük, hogy ezzel a szilárd és öntudatos állásfoglalással szemben, vajon minő eredménye lehet a másik ellenzéki párt által is magára hagyott függetlenségi párt további küzdelmének? A szélsőbaloldalnak az indemnity obstrukciójával fel kell hagynia! Hibás és helytelen taktika volt e párttól, hogy az országot a budget nélküli kormányzásba belekergette, de ha már megtette, haladéktalanul vissza kell térnie a törvényes alapra. Elengedem ! — mondotta újra, de most már csattanó szóval, amely után megdöbentő némaság keletkezett a csalitok között. Az asszony szeme erős, férfias dactól sugárzott, így védekezett saját maga, boldogító, kárhozattal fenyegető érzelmei ellen, amelyek mindannyiszor megrohanták, ahányszor csak találkozott Balog Imrével, a gyermekkori ideállal. — Komolyan kívánja, hogy ne beszéljek az uráról ilyen hangon? Észrevette-e, hogy e tilalom a paradicsomból kitiltó szózat nekem? — kérdezte Balogh Imre s átlépve az erecskét, szembeállt Kenesseynével. — Mari! Mari! — csendesült fel egy keserű, zsörtölődő hang a szép asszony szivében : az ura nem régen hallott hangja. A vén Kenesseyt is látta : ott hánykolódott az ágyon, szárazra aszott karját türelmetlenül dobta jobbra-balra s beesett színtelen arcában csikorogtak a fogai. Ő maga éppen akkor ment be, hogy orvosságot adjon. — Hol maradsz olyan sokáig? — támadt reá. — Az ember meghalhat tőled, arra sem érsz rá, hogy enyhítsd egy kissé a fájdalmát. Persze, a huszártisztek! . . . Ezek defiliráztak végig az ablak előtt, ugye ? Hallottam, hogy csörgött a kardjuk . . . Gonosz szivü vagy, Mari! — A konyhában szorgoskodtam. A cselédünk eltávozott, tudod. Nincs senki, akire rábízhatnám az ebédkészítést! — válaszolt szelíden, úgy tett, épület- és diszmóbádogos és vízvezetékberendező, Nagyvárad, Szent-János utcza elején, mintha meg se hallotta volna a tisztekre tett példálózgatást, hogy ne ingerelje. — Tudom. Elkergetted, hogy ne legyen látója, hallója a megtévedt lelkednek. Azt ígérték, ugye, hogy feleségül vesznek, ha mihamrabb elpusztítasz a föld színéről ? Hát a méreg késze, hogy belekeverd az italomba ? Add ide, kiiszom, hogy teljesüljön a kívánságod. Úgyis meglakolsz érette eléggé, mert a fényes tiszturak megcsalnak! Ez a keserű, epés hang cseng mindenütt a világon, a bokrok között, a madárszóban, a szivében. Ajaka erőszakosan rándult össze, hogy elmondja még egyszer a megbántott lelke védekezését : „Oh uram, édes uram, ne kisértsd az Istent !” Keserűség, vád, fájdalom zsibong a szívében most is ; megsemmisült életének átka kínzó rémekkel veszi körül; látja áldozatának mérhetetlen nagyságát, hogy az egész világot, ifjúságának ezer örömét, fényes illúzióit eldobta magától, amikor a hála sugallatának engedve, oltár elé lépett a jóltevőjével; de azért azt mondja Balogh Imrének: — Kívánom! Követelem! Még most sem lépte át az útjában álló erecskét, mely csendes ringással tükrözi vissza sugár alakját. Talán nem is e kis víztől fél, vagy hogy hosszú öltönyét felfogva, parányi formás lábát meg kell mutatnia. Balogh Imrétől rettent vissza, attól az úttól, mely az erecskén túl a park széléig vezet, amely édes, óhajtott, félt, rettegett pillanatokat kínál, pillanatait az édes együttlétnek, az elveszett boldogságnak. A kísértést, a nehéz, fájdalmas ellenállást, a kétségbeesett védekezést varázsolja kettőjük közé. Balog Imre átnyújtotta a kezét, hogy segítsen. Az asszony észre sem vette. Könnyedén átugrott a vizen s bizony nem fogta fel az öltönyét; nem bánta, ha vizes lett is egy kissé. — Ez az én ítéletem, ugye ? — mondotta az ifjú erős vádolással. — Aki a vén bűnös Kenesseyt védi, az engem, a reménykedő, küzdő szerelmest aláz a porba . . . Meggondolta ezt Mari ? Alig-alig szakadt fel a nehéz szó az asszony szivéből, de föl kellett szakadnia mégis, (oldotta, röpítette a nemes asszonyi büszkeség), hogy gyönge, törékeny léleknek ne tűnjék fel az előtt, akit fiatal, romlatlan szivének egész rajongásával szeret. — Az uramat védni: bibliai parancsolat! Aztán lázasan, sebesen tette utána: — Ki adta önnek a jogot, hogy a saját ítéletét lássa e cselekedetemben ? — A mult! — állott meg Balogh Imre, hogy merész, forró, sóvár tekintetét beégesse a lelkéig. — Az a pár hideg, konvencionált szó az oltás előtt nem semmisíthette meg ezt a szent időt! — Ne feledje, hogy az asszonyoknak csak készít megrendelésre minden e szakmába vágó munkákat, u. m.: épület- és horgany díszítéseket, csatornázásokat, tető- és toronyfedéseket, valamint vízvezeték- és fürdőberendezéseket. Tavítások gyorsan, pontosan és jutányosan eszközaitetnek« W^T Vidéki megrendelések a legrövidebb idő alatt elkészíttetnek,