Szabadság, 1904. február (31. évfolyam, 27-49. szám)
1904-02-02 / 27. szám
XXXI évfolyam. Előfizetni feltételek: Szétküldéssel aeljrben : i yț<utre pextárkl: Koro!“ Koron. 15.*|T © d övre ! Negyed évre 7.— ??&> évre 10.— I Fél évre 14.— évre 24.— I Egész évre *18 — Kiadóhivatal: áonori Lajos-utcza, (Biharmegyei tik., ffikofiniUri épület), hová « hirdetések és u előfizetés-dijak kiűdendők. Mgy&a sss&m ara 10 fillér. Nagyvárad, kedd, 1904. február 2. POLITIKAI NAPILAP. A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜ PÁRT KÖZLÖNYE. 27-ik szám. Hirdetések dija: 6 hasábos petitsorért egyszer 18 fillér. Háromszor és többször — — 8 Síiét nyilttér 8 hasábos petitsorért 40 fill«». Apró hirdetésben minden szó 4 Bilit, vastag betűkkel — — 8 Aliél, Reklám soronként — — 8 kel szerkesztőség ș KttfihhÜi L&JcS üters SihdrE8g>és tskarékpénztári épület.) Kéziratok vissza sem küldetnek. Felelős szerkesztő: HEGYESI MÁRTON. Szerkesztő : BÍRÓ LAJOS. Laptuljdonos: LASZKY ÁRMIN. Mezőgazdasági érdekeink és a földmivelésügyi minisztérium. — február 1. (—o.) Bármennyire méltányosak azon rendkívüli fontos érdekeket, melyek mezőgazdasági termelésünk megvédelmezésével kapcsolatosak, mégsem hagyhatjuk említés nélkül azt a romboló hatású irányzatot, mely a közelmúltban teljes egyoldalúsággal hajlította a közvéleményt az u. n. agrárérdekek istápolása felé. Végre is a termelési és általán a gazdasági érdekkörök folytonos súrlódását természetesnek kell tartanunk, de teljesen más elbírálás alá esik a helyzeteknek olyatén kiélesítése, midőn az érvényesülés harcában egyik a másikat akarja legyűrni, sőt megsemmisíteni. Mindig kárhoztatok azt, ha az egyes gazdasági ágazatok egymás ellen törtek akkor, midőn pedig nagyon könnyen megtalálhatták volna — egy kis jóakarattal és főleg elfogulatlansággal — közös érdekeik kapcsolódási pontját A mezőgazdaság táplálja és nyersanyaggal látja el az ipart; az ipar a mezőgazdasággal szoros kapcsolatban intenzívebbé és így jövedelmezőbbé teszi a gazdálkodást ; a kereskedelem pedig arról gondoskodik, hogy úgy az ipar, mint a mezőgazdaság produktumai folytonosan elhelyezhetők legyenek. A kereskedelem alapjában véve szervezi a fogyasztást és szünet nélkül arra törekszik, hogy a kínálatnak minél kedvezőbb kereseti konjunktúrákat teremtsenek. Világos, hogy a kereskedőknek ez a törekvése közvetlenül a termelőkre hat vissza előnyösen, mert ha az áron van is a kereskedőnek nyeresége, az többé-kevésbbé mindig arányban áll a beszerzési árak alakulásával. Ennélfogva nagyon természetes, hogy a kereskedelem megbénítása egyenesen a termelők megkárosítását jelenti. A dolognak ezt a logikus következését, mondhatnék elemi igazságot, éppenséggel nem respektálták agráriusaink, s csak önmagukon ejtettek sebet, midőn az intenzív gazdálkodásban igyekeztek az erők érvényesülését, munkájuk gyümölcsét és anyagi eredményét feltalálni, hanem abban a hibás okoskodásban, hogy termelvényeik értékesítését arra hivatott kezekből kivonva, nemcsak termelők, hanem kereskedők is akartak lenni. De hát legyünk teljesen őszinték. Az agráriusokat ezen törekvésükben nagyrészt, sőt elsősorban a politikai érvényesülés vezette, márpedig a politikai hatalom megszerzése egyoldalú kedvezések kilátásba helyezése alapján, legalább is — erkölcstelen. Nem reklinálunk, értelme sem lenne, de azt ismételjük, hogy veszedelmes közelségében voltunk ezen irányzatnak. Hangsúlyozom, hogy voltunk. Minden jel arra vall, hogy a földmivelési kormány új csapáson készül haladni Arra az útra igyekszik mezőgazdaságunk fejlődését visszaterelni, mely a pillanatnyi előnyök figyelmen kívül hagyásával az állandó siker és komoly eredményekhez vezet Ennek a jelentős fordulatnak a megfigyelésére pedig egy látszólag nem is nagyszabású intézkedés ad nekünk alkalmat : a földmivelési minisztérium új ügybeosztása. Úgy látjuk, hogy Tallián Béla, az új földmivelésügyi miniszter nem a sok szó, hanem inkább a tett embere Becsületes, szilárd alapot rak, hogy dönthetlen épületet emeljen. Ami egy gép szerkezeti részeinek egymásba való kapcsolódása és így kifejlődő hatóereje, az valamely kormányzó testület, vagy intézmény különböző osztályainak egymáshoz való viszonya, kapcsolta és közösen való működése. Az új ügybeosztás egészséges, talán jobban mondva logikus állapotot teremt meg. A szerteszórt ügyosztályokat egyöntetű elvek szerint sorozza a megfelelő szakosztályok keretébe, ami az eredményes munkának természetszerű feltétele. Ezen kétségkívül figyelemreméltó intézkedés mellett azonban egy sokkal jelentőségteljesebb és hatásában rendkívül fontosságú irányelv ragadja meg figyelmünket. Azon törekvés ugyanis, hogy minden termelési ágazat mellett az értékesítés ügye megfelelő súllyal jusson érvényre. A földmivelési miniszter előtt kizárólag az a cél lebeghet, hogy mezőgazdaságunk helyzetét minden körülmények között biztosítsa, versenyképességét emelje, ellentálló erejét növelje és hogy így mezőgazdáinkat a rájuk nehezedő súlyos terhek viselésétől közvetve felszabadítsa. Az a széles látókör és céltudatos megfontolás, mely a jelzett intézkedésben érvényre jut, arra enged következtetni, hogy mezőgazdaságunk jövője szerencsés fordulatot kezd venni. Természetesen ma még minden a kezdés stádiumában van és határozott alakot nem öltöttek a miniszter tervei. A kezdés módja és iránya teljes bizalomra érdemes Megnyugvást menthetnek abból a mezőgazdasági érdekkörök, de másrészt a kereskedők is. Virrasztás. Írta : Dömötör István. A nagy sárga házban elült a csönd. Egy jel se volt, ami mutatná, hogy ez a ház az élet háza, a munkás, fáradságos életé. Akik itt laktak : dolgos, kérges kezű, ráncos homlokú munkás népség, hamar lesrófolják a lámpást. Hja a petróleum drága, spórolni kell. Meg aztán holnap már korán reggel neki indulni az utcának. A gyár . . . Alulról úgy látszott, mintha a tetőre sötétbe játszó, kék kárpit borulna, apró aranyszegekkel telehullajtva. Egy darab kék ég kandikált ide le, a szűk udvarra, melyet mintha fojtogatnának a fölfelé nyújtózkodó sárga falak. A hold is sütött. Halvány sugarai végig csókolták az udvar felét. S ebben a kihűlt fényben a nagy sárga ház olyan sápadt volt, mint azok a vértelen, lakó arcu emberek, kik most itt aludtak és talán álmodtak . . . Mit? . . . Olyik hosszú lélegzéssel aludt, nyugodtan. Olyik meg fölébred, megtörli izzadt homlokát s a sötét szobában köhögés hallatszik, bántó, elfojtott köhögés . . . A házmester nyitott ablakán kihallik az ébresztő óra, a mint at egy, kettő, három . . . tizenkettő. — Árnyak ideje van itt. Lassankint fekete fátyol húzódik a kék kárpitra s már nem villognak ki az aranyszögek. Sötét lesz az ég. A holdsugarak félénken menekülnek az egyre terjeszkedő árnyék elől. Felhők jönnek. Kövér, gomolygó nyári felhők. Összegyűlnek a háztető fölött, ijesztők és haragosak. És mintha minden pillanatban alázuhannának. Egy csepp kezdi meg a sort és hangos koppanással jelzi, hogy leért az udvar kövére. Kopp kopp . . . jön a többi, egymást kergetve, rohanva sok, sok . . . zuhog. Fönt a harmadik emeleten ajtó nyílik. Valaki kijön. Esik — mondja és visszamegy Itt ébren vannak. A szobában kis lámpa pislog. S ebben a gyenge, alig pislogó fényben két ember virraszt. A sarokban egy nő ül, hosszú, lebontott haját szeme elé húzva, hogy ne lásson semmit Az asztalra pedig szakállas férfi könyököl és meredt szemekkel nézi a falat, hol ijesztő árnyékok táncolnak. És mintha feléje integetnének, hívják, fenyegetik . . Még valaki van itt : az ágyban fekszik, mozdulatlanul, fehér lepellel letakarva. Az asszony lassan, lábujjhegyen oda megy és kissé fölemeli a leplet. Aztán a szakállas ember felé fordulva mondja halkan: — Holnap . . .viszik. — Viszik. Aztán megint elhallgattak, hogy gondolkodjanak. Szomorú, vigasztalan gondolatok ütöttek itt tanyát. Valami nagy bánata lehet a két virrasztónak. Nem könnyeznek, mert erősnek akarnak látszani egymás előtt. De érzik, hogy valami nyomás van a szívük körül, a torkuk száraz és szeretnének kiáltani hangosan, hogy meghallja mindenki és kiérezze belőle a fájdalmat, a nagy fájdalmat, mely most itt könyököl mellettük láthatlanul . . . A szekrény tetején egy hegedű van. Az ő hegedűje: a halotté. Vajjon most kinek a kezébe kerül az a régi, elkopott hegedű ? Ki fog rajta kicsalni melódiákat, olyan panaszosat és borúsat, minőt a halott is játszott tegnap, mikor élt és egy kis korcsmában húzta az éjjeli vigadóknak ... Mintha érezte volna, hogy utoljára játszik : olyan mélységes érzéssel húzta a vonót, hogy a szakállas férfi, a kisbőgős nagyon furcsának találta a dolgot és elbámult . . . Mikor a szürkület idején hazafelé mentek, a hegedűs panaszkodott, hogy rosszul van. És mikor fölért a harmadik emeletre, épen hogy levetette a kabátját s aztán végig esett a padlón . . . Mire a meleg nap sugarai betévedtek a szobába, a hosszúhajú, szőke hegedűs már mozdulatlanul feküdt, hidegen . . . Befektették az ágyba, letakarták fehér lepellel s csak az arcát hagyták ki. Az arcát, mely olyan volt, mintha aludna. Jöttek a szomszédok és sajnálkoztak és sopánkodtak, hogy Istenem, milyen hamar vége lehet egy embernek. — Most már vége a nyomorúságnak is — mondta a szakállas ember és azontúl nem hallották a hangját egész nap. És nem jött ki a szobából estig. Fájt valami a bensejében, valami, amit nem tudott néven nevezni, szavakkal kifejezni. Hiányt érzett. Hiányt, amit az elköltözött hagyott itt maga után a lelkében. Ki pótolja most ezt ? Sokat csalódott az emberekben, sokat másnak talált, mint a minek hitt s így reményeitől és hivésétől megfosztva magára maradtan a nagy embersokadalomban, szüksége volt valakire, aki helyreállítsa lelke megzavart egyensúlyát ... Az élet, a sors, vagy tán valami felsőbb dirigálás hozta útjába ezt az embert s íme, ö lassankint lecsillapult, megnyu-