Szabolcs-Szatmári Gépjavító, 1969 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1969-04-01 / 1. szám
A MEZŐGAZDASÁGI GEPJAVITO VÁLLALAT LAPJA 1. ÉVFOLYAM 1. SZÁM. ARA: 1 FORINT. / ( 1969. ÁPRILIS. •7/ •• •• - rr Minden születés ünnep. Ünnep a szűk és a nagyobb családnak, amelyben az esemény történik. De ez a mostani ünnep több egyszerű születésnél. Határkő is, hogy már idáig értünk, utunk e jelentős állomására: megjelent a Szabolcs-Szatmári Gépjavító. Újságunk van, amelyben a nyomtatott betű segítségével, szó, a mondat eszközeivel is élhetünk saját üzemünkön belül. Lea írhatjuk eredményeinket és gondjainkat, egymás segítségére siethetünk, tapasztalatokat, tanácsokat adhatunk és szerezhetünk, kérhetünk munkatársainktól. Azt mondtuk fentebb, hogy minden születés ünnep. Lapunk születése is az, s kettős értelemben is. Egyrészt mert ehhez nagy utat kellett megtenni, sok munkát elvégezni. Másrészt, mert szimbólum, hogy immár saját újságunkban idézhetünk egy történelmi születésnapot. Legalábbis a mi megyénkben és a mi dolgozóinknak történelmi ez a dátum: 1948 szeptember 26. A Kelet-Magyarország akkori elődje, a Magyar Nép írta ekkori számában: „...Ma adják át ünnepélyes keretek között a nagykállói állami gépállomást. A napokban meg is érkezett Szabolcsba az első állami mezőgazdasági gépállomás. Az állomással tíz traktor, ekék, cséplőgépek, szelektorok és vetőgépek érkeztek... A gépállomást bemutatják az októberi nyíregyházi kiállításon is, a traktorok már megkezdték a szántást a nagykállói határban. A gépállomást ünnepélyesen adja át szeptember 26-án Palicz Mihály elvtárs, a vármegye alispánja...” És egy beszámoló a nagy ünnepről a helyszínről: „Tíz traktor dübörög Nagykálló főterén, emberek várták virágokkal, hangosan éljenezve őket... Az első traktor vezetője Király József...” Még néhány hét és az elsőt, a nagykállóit követte sorban a többi. A tiszavasvári, az encsencsi, a nagyhalászi, a mátészalkai, fehérgyarmati és a tyukodi. Azután a többi. A megye kommunistái azonnal meglátták a gépállomásokban rejlő erőt, s már akkor, több mint két évtizeddel ezelőtt kiadták a jelszót, hogy legyen ez a megye a kertészet megyéje, ültessenek az emberek minél több gyümölcsfát, hogy eltűnjön a kilátástalanságot, nyomort és tudatlanságot hozott sivó homok. Most már felesleges is talán hangsúlyozni, milyen szerepet játszottak ebben a megyében a gépállomások. A gépállomások, amelyeket a munkásosztály hozott a szabolcsi-szatmári falvak lakosainak, amelyek a munkásosztály falura helyezett bázisai is voltak az első pillanattól kezdve és azok is maradtak. Nagy idők tanúja volt, aki végigkísérhette ezeknek az állomásoknak az útját születésük pillanatától egész mostanáig. Amikor megjöttek az első kombájnok és aratni, csépelni kezdték az életet. S bizony volt rá példa, hogy az egyszerű parasztember nem a barátot, hanem az ellenséget látta bennük, amely elveszi előle a munkát és a keresetet. Hol van már ez az idő! Ha most megkérdezzük a legeldugottabb tanya parasztemberét, azt válaszolja jó a gép, kell a gép — sajnos még mindig nincs annyi, amennyi kellene. S azt is: bár korábban jöttek volna ezek a gépek, akkor már hamarabb megszabadulhatott volna a terhes, izmot és erőt ölő nagy munkáktól. Csupán kétszáz emberrel kezdtek a megyében a gépállomások húsz esztendeje. Ma már a gépjavító állomások hálózatában négyezer dolgozó kap biztos kenyeret, jó megélhetést Szabolcs- Szatmárban. A falu vasiparát, szerelőiparát teremtette meg egyegy üzemünk. Közöttük olyan, mint a tiszavasvári, amely a kisvárdai öntöde után a második legnagyobb vasas üzeme a megyének. Vagy a tiszaszalkai, amely Beregben ad munkát ötszáz dolgozónak. A tizenegy gépjavító állomás ma már nem egyszerűen tartja a mezőgazdaság gépeit, nem csak így segít a nagyüzemi mezőgazdaságnak, de igazi gyárrá is kinőtte magát egyikük-másikuk. Első a mezőgazdasági gépjavítás, de ennél már jóval többre tartunk. Értékben jóval nagyobb az ipari termelés, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépek gyártása. Említsük meg az UNIFRUCT gyümölcsosztályozót, a kalapácsos darálót, a dömperputtonyt, a Diesel-adagolót — amit már ebben a megyében gyártanak állomásaink. S tegyük hozzá, hogy kooperációnk a Vörös Csillag Traktorgyárral, a Csepel Autógyárral, a Budapesti Gépgyárral és más gyárakkal már a holnap képét mutatják. De térjünk vissza: most jelent meg, dolgozóink kezében most van először saját lapjuk, a Gépjavító. És ez a születés, ez a tény újabb ünnepünk. Fejlődésünk újabb mutatója is, íme, így dolgozunk, ezt tesszük, ezt kell tennünk — jó, ha ezen az úton is látjuk eredményeinket, segítünk munkánk tökéletesítésében, népszerűsíthetjük élenjáró szocialista brigádjainkat, tarthatjuk a kapcsolatot tizenegy állomásunk dolgozóival. Szeretnénk, ha ezt a hivatást töltené be kéthavonként rendszeresen megjelenő lapunk. Szeretnénk, ha ezt az újságot a magáénak tekintené, forgatná minden dolgozónk. És nemcsak forgatná, de írná, szerkesztené is, hiszen ez a legfontosabb célunk. Kérjük dolgozóinkat, legyenek ebben velünk, a szerkesztő bizottsággal, írják meg észrevételeiket, javaslataikat és írjanak üzemük életéről — bármilyen apró eseményről is, ami ott történik. Kívánjuk, hogy ez a lap is jól szolgálja ügyünket, munkánkat. Járuljon hozzá ahhoz, hogy fennállásunk két évtizedéhez hasonló legyen vállalatunk további fejlődése útja. Ennek a jegyében köszöntjük valamennyi munkatársunkat, minden olvasónkat! (kj) Szocialista az éves terv versernyei teljesítéséért A közelmúltban tartott termelési tanácskozásokon vállalatunk dolgozói értékelték a hármas évfordulóra tett versenyfelajánlások teljesítését és az 1969. évi szocialista munkaverseny beindulását. Az elmúlt év tapasztalatai alapján a munkaversenyben rejlő lehetőségek jobb kihasználása, a versenyben kitűnt dolgozók jutalmazása érdekében tovább kell javítanunk a vállalati versenymozgalmakat — határozott a tanácskozás. E szerint a gyáregységek, üzemrészek, brigádok és egyének között folyó versenyben a vállalásokat és azok értékelését számszerűleg kimutatható gazdasági eredményekhez kell kötni. Ezek közül legfontosabbak a gyáregységi eredmény mutatóinak kedvező irányban történő változása. A vállalati szakszervezeti tanács és a gazdasági vezetés által kiadott irányelvek az árbevételi terv 1— 1,5 százalék, a gyáregységi eredményterven belül a fedezeti összeg 1—5 százalékos túlteljesítését irányozzák elő. Szocialista brigádok Az elmúlt évben 65 brigád 811 fővel versenyzett a „Szocialista brigád” cím elnyeréséért, illetve megtartáséért. Ebből 2 női brigád volt 44 fővel. A címet 25 brigád kapta meg 312 fővel. Vállalatunk munkabrigádjainak 15 százaléka a „Szocialista brigád”. A nagyvállalati élet első éveinek nehézségei tükröződnek ebben az alacsonynak nevezhető számban. Nem minden állomás vezetői foglalkoztak megfelelő módon a szocialista munkabrigádokkal. Dicséretesek a fehérgyarmati, nagykállói és a nyíregyházi eredmények. Ezeken a helyeken rendszeres volt a felajánlás és az értékelés. Örvendetes a nagykállói kezdeményezés, ahol a Komarov is a Gagarin műhelyek a szocialista üzemrész cím elnyeréséért indítottak versenyt és vállaásaikat eredményesen teljesítették. Az 1969. évben új lendületet tapasztalunk a versenyben. Csak Nyíregyházán 26 brigád nevezett be 269 fővel, ahol a szocialista Tiszavasváriban. brigádmozgalomnak legszebb hagyományai vannak ismét élénkül a verseny. A központban alakulóban van a vállalat első alkalmazottakból álló szocialista brigádja: a műszaki fejlesztési osztály ..Műszaki komplex brigádja” Veres Elemér vezetésével. A benevezések nincsenek lezárva. Állomásainkon további szervező munkát kell végezni a versenymozgalom fejlesztése érdekében. Egyéni versenyfeltételek A kiváló dolgozó cím elnyeréséért versenyezhet vállalatunk minden munkás és alkalmazott állományú dolgozója. Az elmúlt évben dolgozóink közel 5 százalékának ítélte oda a termelési tanácskozás a kiváló dolgozó címet és a velejáró kétheti fizetést jutalomként. Fizikai dolgozóknál a kiemelkedő termelési és gazdasági eredmény elérése, minőségi munka végzése, selejtmentes termelés, termelékeny munkavégzés, anyagtakarékosság, technológiai és munkafegyelem betartása, társadalmi munkában való részvétel és példamutató magatartás a cím elnyerésének előfeltétele. Alkalmazotti dolgozók kiemelkedő gazdasági eredmények elősegítése, korszerű módszerek meghonosítása, anyagtakarékosság technológiai és munkafegyelem betartása, társadalmi munka végzése és példamutató magatartás a kiváló dolgozói cím megszerzésének előfeltétele. Fokozott megbecsülésben részesítjük a törzsgárda tagjait. Az elmúlt évben 80 fő 20 éves dolgozónknak adtuk át a törzsgárda jelvényt fejenként 800 forintos pénzjutalommal. A szakma ifjú mestere cím elnyerésére indított verseny benevezéseit most várjuk állomásainkról. A versenyben részvétel feltétele a technológiai és munkafegyelem betartása, selejtmentes termelés, vizsga munkadarab készítése, elméleti és gyakorlati vizsga letétele vizsgabizottság előtt. A verseny szervezői a KISZ alapszervezetek vezetősége. A kiváló ifjú mérnök, technikus, közgazdász cím elnyeréséért folyó versenynek Nyíregyházán vannak hagyományai, a lehetőségek azonban minden állomásunkon adottak. A versenyben résztvevőknek elő kell segíteni a fiatalok képzését, a vállalatnál felmerülő műszaki és közgazdasági problémák jobb megoldását, a fiatal műszakiak politikai és műszaki képzését. Meghatározott témakörben tanulmányt kell készíteni tervezési, technológiai, üzemszervezési vagy más hasonló témából. Szervező itt is a KISZ. Korhatár szakmunkásoknál és technikusoknál 30 év, mérnököknél és közgazdászoknál 35 év. Jutalmazás A versenyben élenjáró dolgozók anyagi és erkölcsi zárt állomásaink a múlt jutalmaévben nem oldották meg célszerűen. Több helyen szükségtelen megtakarítások, másutt megnyugtatóan meg nem indokolt kifizetések történtek. Az erkölcsi megbecsülés módszereit sem szabad elhanyagolnunk. A verseny nyilvánosságát is javítja, ha jó eredményt elérőket termelési tanácskozáson, faliújságon, üzemi újságon keresztül népszerűsítjük. Az elmúlt év gazdasági tapasztalatai alapján megvannak a lehetőségeinkrra, hogy 1969-ben a tavalyinál jobban segítse a munkaverseny a vállalat célkitűzéseinek megvalósítását. J. B. — K. Z. A Baktalórántházi Gépjavító Állomás szerelői az ófehértói termelőszövetkezetben a Szovjetunióból érkezett kombájnt szerelik össze. A képen: Éles András, Sápi Miklós, Borók István, Hammel József felvétele