Szabolcsi Húsipar, 1992 (9. évfolyam, 1-4. szám)

1992-01-01 / 1. szám

Ellenőrzik a hús minőségét A felgyorsult magyar gazdasá­gi és politikai helyzetben nagy várakozás előzte meg a Magyar Szakszervezetek Országos Szö­vetsége II., rendkívüli kongres­­­szusát. Mint ahogy több felszólalás­ban elhangzott, a magyar szak­­szervezeti mozgalom, és különö­sen az MSZOSZ-ba tömörült szakszervezetek fordulóponthoz érkeztek. A hosszú ideje folyta­tott befeketítő, lejárató, a hite­lességet kétségbe vonó politikai hadjárat ellenére a dolgozók tö­megesen szavaztak bizalmat a szó pozitív értelmében régi, ha­gyományosnak nevezett szak­­szervezeteknek. Ez a bizalom egyben óriási fe­lelősséget jelent, mert a közvé­lemény egy jelentős része a szakszervezetektől várja, hogy a szociális piacgazdaságnak neve­zett Magyarországon az új tár­sadalmi-gazdasági rendbe a szo­ciális elemek — ha kell kemény­­harcok árán is — beépüljenek. A hatalmon lévő politikai erők, a kormány ne csak a vál­lalkozói érdekeket vegye figye­lembe, mert hiszen mindenki nem lehet vállalkozó, hanem a bérből és fizetésből élők szem­pontjait is számítsa be politiká­jába. Legyen esélye a bérből és fizetésből élő magyar állampol­gárnak is arra, hogy jól érezze magát ebben az ú­j demokra­tikus társadalomban. Miben döntött a kongresszus? A kongresszus új programot fo­gadott el, amely szerint: erős, működőképes szakszervezeteket kell építeni, ahol a szakértelem, felkészültség, a pénzügyi, anya­gi alapok és a kollektív fellépés ereje összpontosul, erőt kell mutatni a kormányzattal szem­ben, mert más nyelven nem ért. A kongresszuson megfogalma­zódott, hogy nincs más, ésszerű alternatíva, mint a határozott fellépés, mert nincs hová hát­rálni Határozott szakszervezeti fellépés hiányában a kiszolgál­tatottság tovább erősödik, amelynek következményeit éve­ken keresztül sem lehet helyre­hozni. Megfogalmazódott továbbá, hogy ha nem győzzük le saját félelmeinket, még gátlástala­nabbul háttérbe szorítják a munkavállalók érdekeit. Ha a szakszervezetek nem tudnak törvényes keretet adni, elsősor­ban a tárgyalóasztaloknál a jo­gos követeléseknek, akkor egy­részt felmorzsolódnak, másrészt spontánul kirobbanó folyamatos sztrájkok indulhatnak el, ame­lyek még súlyosabb helyzetet teremthetnek. A kongresszus egységet és erőt mutatott abban a kérdés­ben is, hogy amennyiben a kor­mány, mint a legnagyobb mun­káltató, nem tanúsít megfelelő kompromisszumkészséget a szakszervezetek által kezdemé­nyezett érdekegyeztető tárgyalá­sokon, a sztrájkhoz, mint a munkaharc eszközéhez nyúl, akár egy általános sztrájkot kezdeményez Milyen fő követeléseket tar­talmaz a kongresszus által elfo­gadott új program? A legfőbb cél, hogy minél többen jussanak munkához. Nem fogadhatjuk el a munkanélküliséget tartós élet­helyzetnek. A kormány kezelje elsődleges feladatként a munka­­nélküliség problémáinak megol­dását. Ennek érdekében a pri­vatizációs bevételek egy részé­nek visszaforgatását munka­helyteremtésre törvény garan­tálja. Az adórendszer keretében a munkahelyteremtő beruházások részesüljenek adókedvezmény­ben, s a munka nélkül mara­dók szociális ellátottsága érde­kében mielőbbi intézkedéseket követelünk. Ne kerüljön sor a foglalkoztatási törvény olyan módosítására, amely semmissé teszi a korábban kiharcolt, na­gyon szerény kötelező végkielé­gítést. A kongresszus követelései kö­zött szerepel, hogy csökkenjen az adóteher, ennek érdekében az adómentes sáv határa legalább 120 000,— Ft-ig terjedjen, a mindenkori minimális bér adó­­mentességet élvezzen és mértéke 1992-től érje el a 9700,— Ft-ot. A piacgazdaság szellemében szűnjön meg 1992-től a bérsza­bályozás minden formája, he­lyette a béralku bevezetése sza­bályozza a béreket minden szin­ten. Fontos követelései között sze­repelt a kongresszusnak, hogy ne kerüljön sor semmilyen ok­ból a nyugdíjkorhatár emelésé­re, mert ma ez nem időszerű kérdés. A vállalatok magánkézbe adá­­sa törvény által szabályozott módon társadalmi-munkaválla­lói részvétellel, és ellenőrzéssel történjék. A teljesség igénye nélkül felsorolt követelések mel­lett a kongresszus egységet, erőt demonstrálva, határozottan fog­lalt állást. A Húsipari Dolgozók Szak­­szervezete az általános szak­­szervezeti követelések, célkitű­zések mellett minden lehetséges befolyásolási eszközzel — bele­értve a politikai befolyásolás le­hetőségét is — fellép megélhe­tési forrásunk, az élelmiszergaz­daság érdekében. Követeli az agrárágazat kedvezményezett kezelését az adórendszerben, a támogatási rendszerben, mert a magyar termelő tudása, munka­szeretete, meg a komparatív előnyök nem tudják felvenni a versenyt a közös piaci terme­lőknek juttatott támogatásokkal. Szükség lenne, ha a magyar parlament rendelkezne mező­­gazdasági bizottsággal, agrár­­lobbyval és nem utolsósorban a parlamentben megtárgyalt, perspektívát nyújtó agrárpoliti­kai koncepcióval. KAPUVÁRI JÓZSEF HDSZ-titkár Elhunyt Sikli Pál Váratlanul távozott közü­lünk Sikli Pál nyugdíjas ga­­rázsmester. 1954-től dolgozott a vállalat egyik jogelődjénél, az Ál­latforgalmi Vállalatnál. Dolgozott gépkocsivezetőként és garázsmesterként, de tevé­­kenykedett a szakma minden területén, ha kellett. 1984-ben ment nyugdíjba, de a kollek­tívát nem kívánta elhagyni, és mint garázsmester megszakí­tás nélkül dolgozott, szinte az utolsó percig négyórásként. Feladatait kötelességtudóan látta el. Munkatársai szerették és tisztelték. A vállalat és a jogutód kft. Sikli Pál mun­káját mindig elismerte, mely­re rá is szolgált. Szaktudása, emberismerete, egyénisége mindnyá­junknak hiányozni fog. Ezúton búcsúzunk tőled, Pali bácsi. A szállítási kft. dolgozói r É­va Tárnát két emlékeze­tes eseményre minden bizonnyal visszagondol majd öregkorában is. Az egyik: 1991. december 4-e. Gergátz Elemér miniszter ekkor avatta fel Mátészalkán az Armenia marhavágóhidat, s vehette át az elismerést Pekár Lajos igazgató­tól. A másik: 1991. július 10. Ekkor szállt ki az a bizottság, amely minősítette a beruházást: megfelel-e a Közös Piac köve­telményeinek. Ha ez nem sike­rül, elmarad, akkor a másik sem jöhetett volna létre. Sok álmatlan éjszaka, gond, töprengés, megoldás húzódik meg e két dátum mögött, ame­lyet hol könnyebben, hol ne­hezebben élt meg Éva Tamás, a vállalat beruházási osztályveze­tője. Benne volt a pakliban a siker is, a „bukás" is, no meg a visszaminősítés is. Becsület, hozzáértés, szakmai hiúság, el­kötelezettség forgott kockán. Bizonyítani kellett, s ő és a csa­pat Kovács Árpád leányvállala­ti igazgatóval az élen­ akartak. — Július 10-én volt a közös piaci állatorvosi higiéniai szem­le. Itt volt az FM állatorvosa, az állategészségügyi szolgálat szaktekintélyei, görög, ír állat­orvosok. Mindent megnéztek, árgus szemekkel megvizsgál­tak. Bizonyos körök előre tájé­koztattak: első nekifutásra úgy­sem engedik át a „szűrőn”. Mit mondjak? Számoltunk ezzel is. A legkellemesebb meglepetést az okozta, amikor a vizsgálat végén a bizottság lakonikus rö­vidséggel közölte: javasolni fog­juk a Közös Piacra — emléke­zik az akkor történtekre Éva Tamás. Képzelem, mit érzett ott, abban a pillanatban. Elnézést kér, kimegy az iro­dából, s pillanatok múlva érke­zik vissza egy fénymásolt irat­tal. — Tessék, itt van, most ér­kezett meg az irat, a bizonyít­vány — nyújtja át örömmel. Kezemben tartom a vállalat talán egyik legjelentősebb sike­réről szóló alig 3 oldalas, laikus­nak semmit, a szakembereknek annál többet mondó jegyző­könyvét. Minősítés, bizonyítvány, iga­zolás. Egy vállalat sikere. Ter­mészetesen elsősorban a kigon­­dolóké, a megvalósítóké, a meg­alkotóké, akik végigcsinálták. Akikben volt kurázsi. Mert ehhez kellett! Nem is kevés. S ez Éva Tamásból sem hiányzott. Az alig 41 éves gé­pész üzemmérnök csaknem 15 esztendővel ezelőtt került a Sza­bolcs Húsiparhoz. A műszaki élet területén végigjárta a sza­márlétrát. Előkészítő volt a tmk-ban, majd a vezetője lett, kinevezték az anyaggazdálkodá­si osztály élére, innen a beruhá­zási osztályra műszaki ellenőr­nek, majd osztályvezetői poszt­ra került. — Ez volt a vállalat fejlődé­sének talán a legdinamikusabb időszaka — említi. — Jelzi a felsősimai hizlalda építése, majd megkezdődött Nyíregyházán a korszerű húsüzem 1-es üteme. Ezt követte a szárazáruüzem, majd megépítettük a Csipke ut­cai szolgálati lakásokat — so­rolja. És osztályvezetőként „vezé­nyelte” a szálkás Armenia mar­­havágóhíd beruházását. Beruhá­zói pályájának legszebb munká­ja ez. Rövid idő alatt, jó műsza­ki és higiéniai színvonalon va­lósult meg. Ingázott Szalka és Nyíregyháza között. Együtt élt a beruházással, megélte a gon­dokat, az apró örömöket és a bosszúságokat. Hogy mi adta fel a leckét? Elgondolkodik, ci­garettára gyújt, s ezt mondja: — Magyarországon ilyen szín­vonalú marhavágóhidat nem építettek még. Ilyen nem üze­mel. Ez az első. Tehát nem nézhettük meg sehol, nem ve­hettünk mintát, no ilyennek kell lennie. A holland Stork marhavágóvonal világszínvona­lú. Nem volt tehát gyakorlati tapasztalatunk. A nehézségek­kel a valóságban nyersen kel­lett szembe nézni, s ha valami gubanc volt azonnal korrigálni. Csak így jutottunk előre. Persze, hogy voltak tervezési és kivite­lezési gondok is. Butaság lenne elhallgatni. De megoldottuk. Például átterveztük a szenny­víz- és csapadékvízrendszere­ket. Olyan új technológiák ke­rültek beszerelésre, amelyeknek a minősítő okmánya még meg sem érkezett! Mindezt csak egy rugalmas kivitelezővel lehetett okosan, időben, jó minőségben megoldani. Ez volt a KEMÉV. Rugalmassága? Egy dolgot em­lítek csupán. Közismert, hogy először magyar technológiává­ indultunk a beruházással. Le­álltunk róla, mert részben drá­gább volt mint a nyugati , s ami a fő: műszaki-higiéniai színvo­nala nem ütötte meg a Közös Piac által előírt igényeket! — említi a nehézségeket. Végül is, mint a közmondás tartja: minden jó, ha jó a vége. Siker koronázta a vállalkozást. Ezt igazolják a nyugati szállítá­sok, az izraeliek véleménye is. Éva Tamásnak ez volt élete eddigi legjelentősebb munkája. Büszke rá, s ő is, kollégái is, no meg természetesen a család, a két gyereke is örült az elisme­résnek. Terv, elképzelés, jövő? Gond­terhelt az arca. Maga elé néz, nagyot szippant a nem tudom hányadik cigarettából, s ezeket mondja: — Ilyen válságos helyzetben, a nehéz pénzügyi körülménye­ket ismerve, nem vagyok opti­mista. Pedig megérett régen Nyíregyházán a sertésvágóhíd rekonstrukciója. Belátható időn belül alig kerülhet rá sor. A hollandok most végzik a válla­lat átvilágítását. Én és az osz­tály az általuk megállapított feladatok műszaki megoldásával foglalkozunk. — Mit vársz tőle? — Csak reménykedem. Re­ménykedem abban, hogy javas­lataikat meg tudjuk valósítani, s ki tudunk kerülni a mostani kátyúból. Reménykedjünk Éva Tamás­sal. Farkas Kálmán Éva Tamás

Next