Szamos, 1899. január (31. évfolyam, 1-9. szám)
1899-01-01 / 1. szám
XXXI. évfolyam Előfizetési ár: Egész évre 4 írt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre 1 frt. Az „Otthon‘-nal egy negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes példány ára 10 kr.SZERKEÍSZTÖSÉrt : Rákoty-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákócsy-utcza 9. sz. Modennemü dijak Szatmáron, a lap kredóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltelek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizeten idő. Nyiltfér sora 10 kr. Szatmár, 1899. vasánap, január hó 1. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Dj év. Az idő egy végtelen folyam, melynek vészes áradata, zajlása vagy hullámzása mindent összerombol, millió népeket, nemzeteket elseper, vagy csendes lefolyása általános jólétet, áldást áraszt a hazára, egyházra, családi és társadalmi életre. Isten kegyelméből egy évvel ismét idősebbek vagyunk. Némelyek közülünk anyagi, szellemi, erkölcsi erőben, ismeretben, hírnév- dicsőségben és gazdagabbak, mások minden tekntetben szegényebbek; némelyek saját érdemen kívül a véletlen szerencse következtében az Ígéret földére, a boldog kikötőbe eljutottak ; mások az élet vészes tengerén hajótörést szenvedtek vagy az Ínség hullámai közt sírba szálltak. „Az Úr alaz és magasztal, — öl és elevenít.“ „Szerencse föl,szerencse se“ szemlélhető a népek életében és történetében. Valóban, szerencsés halandó, kit a../ ínség keze, a sors ádáz szeszélye, hatalma még össze nem tört egészen a múltban, vagy a halál angyala élete fáklyáját ki nem oltotta végképpen ! Szerencsétlen, kinek az uj év reménye többé semmi örömet, kilátást vagy kárpótlást nem nyújt! Szerencsétlen, ki el van csüggedve és kétségbeesve rohan az erkölcsi sülyedés, vagyoni bukás s öngyilkosság karjai közé ! Szerencsétlen, szánandó, s ki nem tud uralkodni önmagán, nem tud eléggé okulni saját kárán, erkölcsi, vagyoni romlásán, a múltak gyászos történetén, mások tévedésein, szerencsétlenségén és veszteségén ! De vessünk fátyolt a múltra: a múlt idő tévedéseire, sérelmeire, az önmagunk és mások okozta sebekre, a vészes jelenetekre, melyek föl- és lezajlanak fejünk felett Fordítsuk figyelmünket az új év kezdetén a kétes jövő felé, mely aggodalmas, lehangolt kedélyünket örömmel, reménynyel és minden jó, szép és nemes érzelemmel töltse be. Oh de boldog uj év! ki tekinthet belé sötét kebledbe, az idő titkos méhébe, azon mély örvénybe, mely zúgó viharként benned rejlik! Ki tudhatja előre, mi szül számunkra az újév, áldást-e vagy halált, békét vagy viszálkot, életet vagy ?!. De hozzon bármit az újév, híven rel i hűtlenül álljunk meg a haza, szeretettben és egyház, é iád, társadalom vedel.. . .»•« !~fe!áld..yzásban és küzdelemben, mert mit ér a honpolgárnak, ha az egész világ szabad, boldog és hatalmas, de tulajdon édes hazája rab, koldus és boldogtalan ? Mit használ bárkinek az élete, kincse, gazdagsága, hogyha nincsen Istene, szeretete és jócselekedete ?! Szeresd azért hazádat a beállott uj évben oh magyar! mert e kívül „nincsen számodra hely.“ — Szeresd az Istent, az erkölcsi hitélet fő eszménytárgyát, mivel Isten ‘kegyelme nélkül, nem lehet élni, halni, boldogulni és üdvözülni. Szeresd önmaad, embertársad családi, társadalmi életét, tiszteld örömét és fájdalmát; légy hű, igaz, józan, munkás, takarékos, áldozatkész, szerény, türelmes és önzés nélküli, igy minden bizonynyal szép jövő derülend reád s a szenvedő emberiségre ! Bodnár János:*) újévi gondolatok, 0. sokan vannak e világon Kiket bú üldöz s mégsem öl meg, Kik vértanúi megadással Szenvednek évről évre többet. Arczukra nincs a gyász leírva, Szivük mélyében vesztegel; Csak olykor-olykor száll fel onnan, Ha nehezül a létteher. Örök fogságra ítélt rabként Vergődik lelkük szárnyszegetten, Hiába vár jobb sorsot, érzi, A leigázó, mély keservben. Szomjazták elveit e földnek, Szanszára csábját ismerék, De elvetették undorodva Méregtől pezsgő serlegét. Az esztendő utolsó percze Ha sasként elröppent felettük, Kényet nem ejtene a múltért S hö vágytól nem szorong a lelkük. Romokba dőlt ábránd világuk, Nincs más, csak az emlékezet, Megoldott rejtélyként kitárva Látják az egész életet. Emlékbeszéd néhai Junk Károlyné sz. Nadányi Róza asszony felett 1898. decz. havában tartotta Rácz István ref. lelkész. Szép szokása azt. p hogy elhalt kedveseink nyugvó porai felé emlékoszlopokat állitani hogy az mintegy külsőképen jelképezze érzelminket, melyeket az elhunyt iránt bensőnkben sz vünkben érezünk. Ha a sors elragad közülük egy-egy kedvesünket, nem akarjuk, nem tudja egyszerre átengedni őt a feledésnek; emlékes lopot állítunk hát sírjukra, rávéssük arra névét, hogy ez folyvást emlékeztessen bennünk reájuk s az emlékezetben pedig éljenek kön$Ä^tünk továbbra is. Emez oszlopokat a szeretet emlékeinek is nevezhetjük s mivel nem élt még a földön ember, kinek szivében szeretet nem lakozott volna, a szeretet emléke minden halott sirja fölé egyformán oda illik. *) Majdnem 30 évvel ezelőtt szegődött fenti czikkbe a „Szamos“ munkatársai közé. Szives kegyelettel adtunk helyet sorainak, melyekről szerénykedve mondta, hogy már csak félszemmel írhatta. „Ha félszemmel is, de nem fél szivvel" válaszoltuk az agg lelkipásztornak s közreadását megígértük. Belátták rég, mig keblük mélyén Sóvárgr érzelmek fakadnak, Nincs fegyver a nagy kényszer ellen És Írja nincs a fájdalomnak. Beláttál: év ha évre fordul, Nem in, sehol vigasztalás Az ujunk átka csak a régi, Csupán az évnek számé, írás. Mint a dharverdeste hullámf Az élet utján igy haladnak Mig tenderben czólt érfolyamként Lelik fel az örök ágaimat. m Szabados Ede, letűnt az ó-év. Letűnt az 5-év, fölvirradt az uj, S tied ház m első gondolatom ! De hajh! sivem bubánatba borul Ha állapodj végig gondolom. Egy ezred*-et vész és vihar közt Átküzdöttél, ellen el nem tiport S most fiainak egybeütközött Dühe tépde, rólad a bibort. Oh szörnyű itka Árpád vérének, Hogy összeforrni nem bir, nem akar ; Pedig nemzetem, ki óv, ki véd meg, Ha falja, tépi magyart, a magyar ? ! Körülted prédaleső keselyük Rád törni készen, ha már vonaglasz, Vesztedet sóvárgja mindegyik S óh magyarom, csak te nem látnád azt Felednéd, hogy minő szálka voltál, Honfoglaló ősinktől kezdve, a Török, tatár, orosz, német, oláh frigy szemében szánva poklokra ? Felednéd, hogy miólta elhagyád álmos bölcsőjét messze keleten Sehol-sehol egy hű rokon s barát . . . Körülgyürüz a tenger idegen. Maroknyi te, és egykor mégis nagy, Fejdelmeket büszkén hódoltató, S a hódolt népek benned megbíznak, Mert oltalom vagy s nem czudar bakó. Dicsőséged lángsugárral Írod A nemzetek történet könyvébe S mikor Mohácsnál készül a sirod, Nem más, magad magadat veréd le. A kívülről reád szegzett gyilok, Pajzsot talált melleden mindenha; De önvéred becsülni nem birod, S pártos viszálytól szenved a haza. Reng alkotmányunk ősi falzata, Mit vérrel foglalt egybe Pusztaszer, Mért nem törhet ki Botond haragja Hogy bánna el a szentségtörökkel ?! * ,