Szamos, 1899. február (31. évfolyam, 10-17. szám)

1899-02-02 / 10. szám

XXXI. évfolyam Előfizetési ár: Egész évre 4 frt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre 1 trt. Az , Otthon “-nal egy negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes példány ára 10 kr. SZERK­­EZTŐSÉG : Rákóczy utcza y sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. M­édennemü dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek. Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 80 kr. Szatmár, 1899. csütörtök, február hó 2. SZ­A­MOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 10-ik szám. Meghívó. Az 1898 ik évi pénztári számadások meg­vizsgálására kiküldött bizottságot felkérem, hogy f. hó 4-én d. u. 2 órakor a­ szatmári termény és hitelbank helyiségében a revidiálás megejtése végett megjelenni szíveskedjék. Domahidy Sándor, biz. elnöke. A talaj­ojtásról. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület ál­tal rendezett téli felolvasások múlt vasárnapi szatmári programmját e kérdés fejtegetésével dr. Schober Emil gymn. tanár tartotta. Az elő­adás mély tanulmány és fáradságos készületről tett bizonyságot. Hallgatósága közepes számú volt, mintegy 80, köztük nagy­ számban előkelő hölg­yek, kik mindvégig figyelemmel kísérték a fejtegetést s végül elismeréssel jutalmazták az előadót. Az értekezés tárgya a felsőbb akadémikus gazdaságtanba vág, s e sokak előtt egészen új theoriát a könnyed előadás annyira érthetővé, egyszerűvé tette, hogy a hallgatóság azzal a be­nyomással távozott, hogy a talaj­ojtás obeoreti­­cus nagyszerűsége mellett gyakorlatilag is jövő­vel bír. Nem lesz érdektelen, ha röviden ismer­tetjük a kérdést, mely egyébként a téli előadá­sok gyűjteményes kiadásában egész terjedelmé­ben meg fog jelenni. Régi gyakorlati tapasztalat, hogy a hüve­lyes növények nagymértékben talaj­javító tu­lajdonsággal bírnak, mit azok a légköri nitro­gén nagyobbmérvű leszűrő képességével ma­gyarázunk meg.­­ E növények eszerint nagyobb mértékben adják vissza bentmaradó dús légeny tartalmú gyökereik utján a talajnak azt az al­kotó részt, mi a talaj termékenységét oly mér­tékben befolyásolja, hogy trágya alakjában va­gyunk kénytelenek egyéb ily alkatrészekkel együtt pótolni. A termő talaj annyira szükségeli a nitro­gént, hogy bizonyos növények termelésénél ép­pen ez alkatrész szervéből indokolt egyoldalú műtrágyák — mint pl. chilisalétrom — alkal­mazása. gén Ifjabb időben kimutatták, hogy e nitro­gyűjtő növények e képessége bizonyos gyökereiken élősködő baktériumnak tulajdonít­ható, az u. n. baktérium, radificalanak mely nitrogén táplálékát a növényből véve fel, a nö­vény az elvont legeny tartalmat uj legeny fo­kozott felvétele által kénytelen pótolni. A növényből egy elvont nitrogén, a bak­tériumokban halmozódik össze, melyek ha elhalna a talaj nitrogén tartalmát növelik. Miután kísérletek útján ki van mutatva, hogy e radificala baktérium nem minden talaj­ban egyforma mennyiségben van jelen, gondos­kodni lehet, hogy a baktérium fogékony talajok­ban oltás útján lehessen azt pótolni. E baktériumok oltását előbb dús talajok áthordásával s a sivár talaj beterítésével igye­keztek eszközölni, ez azonban ann­yra költséges, hogy ma mesterséges tenyésztés útján előállított baktériumok, úgy nevezett nitragin oltása által érik el a czélt, a nitragin alig kerül ka­­tastrális holdanként 5 írtnál többe. Ily módon tehát lehetővé volna téve, hogy a talaj nitrogén szükséglete ne drága tárgya út­ján, hanem a levegőből legyen pótolható. Természetesen a theorin gyakorlatban al­kalmazást még nem nyerhet, egyrészt azért, mert eléggé kipróbálva még nincs, másrészt mert szükség rá csakis teljesen baktérium men­tes talajban volna. Mindazonáltal gyakorlati jelentősége idő­vel lehet, ha kísérletek által teljesen ki lesz is­merve. Nálunk ez idő szerint a Magyar Óvári gazdasági akadémia foglalkozik a kísérletekkel. Poszvék Nándor: Tanügyi nyomorúság. E czim alatt irt t. Szilva István számos­­bécsi ev. ref. lelkész ur egy hírlapi czikket a „Szamos“ „8-ik számában, intézvén azt mint nyílt levelet hozzám s a kir. tanfelügyelő úrhoz. Nem szívesen teszem, de a t. olvasó kö­zönség iránti köteles figyelemből megadom a rö­vid nyílt választ a rövid nyílt levélre, főkép azért is, nehogy a t. olvasó közönség e hírlapi czikkből következtetést vonjon a szatmári ev. ref. egyházmeg­ye tanüg­­i állapotára. A nyílt levél írójára czikk elején azt ál­lítja: „Mikor múlt év junius havában a nt. egy­házlátogatás iskolánkban volt, még csak kritika alá sem vette a tanítás eredményét, mivel nem volt gyermek, a­kit vizsgáztatni lehetett volna!“ Ez állítással szemben közlöm az egyház­látogatási Jegyzőkönyvet Szamosbecsre vonat­kozólag, mely így hangzik: „Az iskola vegyes, IV osztályú. Tankötelesek száma 5>í, kik közül vizsgán megjelent 28. A tanítás s a gyermekek előmenetele fogyatékos. Magyar nyelvtant épen nem, a többi tantárgyakat is kevés ered­mény­nyel tanította a tanító. Egyháztanács is elége­detlenségének adott kifejezést s a tanító vál­toztatását kérelmezte. Esperes ígéretet tett, hogy ügyökön segíteni fog. Általános eredmény: alig elegendő.* A tiszteletes lelkész úr állítása tehát va­lótlan, mert a tanítás eredménye igenis kritika alá vétetett, nem csak, de a tanító onnan el is lett helyezve, a vizsgán pedig 56 tanköteles gyermek közül 28 állott elő. Midőn a tanító onnan elhelyeztetek, én az állomást be akartam tölteni egy okleveles óvónő­vel ideiglenesen, tiszteletes lelkész úr pedig ön­magát biza­tta meg a tanítással, hogy majd az iskoláját rendbehozza. Mint iskolaszéki elnök s mint tanító egy szemétben működik tehát Sza­mos-Becsen az iskola föllendítésén. Hogy a tan­évben öt hónap alatt nekem soha jelentést nem tett a rendetlen iskoláztatásról, ebből azt követ­keztetem, hogy csakugyan rendbe jön az isko­laügy Sz -Becsen, és íme hírlapi nyílt leveléből kell megtudnom, hogy a sz.-bécsi iskola­ügy nem fölfelé, de lefelé lendült. E napokban lesz a téli félévi iskolalátogatás. A hivatalos jelen­tés majd beszámol minden iskoláról. Abból meg­láthatja tiszteletes Szilva ur, hogy a szatmári ev. ref. egyházmegyében az iskolaügyet általá­ban ez a kettő jellemzi : túltömött tantermek és­ kitűnő tanítók! A­hol a tanterem üres, s a tanítás eredménye gyönge, ott nem a hatósá­gokban szoktuk keresni és megtalálni a hibát. A nyílt levél végső passzusára, hogy t. i. „az iskoláztatásra nézve semmiféle felelősséget nem vállalok senkivel szemben . . .“ csak an­­­nyit mondok, hogy mint iskolaszaki elnök és mint tanító igenis felelősséggel tartozik ható­sága előtt. Ugyan ám megjárnánk, ha egy hír­lapi czikkel kivethetnénk a hivatali felelősséget nyakunkból. Egyébiránt ez a dolog nem tartozik a hir­­lapolvasó közönség elé. Ezzel tiszteletes Szilva ur sem önmagának, sem iskolájának, sem sen­kinek semmit sem használt. Nekem — úgy ér­zem — e rövid nyílt választ meg kellett adnom a szatmári ev. ref. egyházmegye iskoláinak re­­putatiója érdekében, nehogy a „Tanügyi nyo­morúság“ más iskolánkra is alkalmaztassák. Biki Károly, a szatmári ev. ref. egyházmegye esperese. A Vértetü. (Sehizoneura lanigera Hausm.) A vértetü az almafának a legnagyobb ellen­sége, a mennyiben az ettől a rovartól ellepett fa, ha emberi kéz segítségére nem jó, nemcsak hogy nem igen, vagy ritkán és kevesebbet terem, hanem teljesen el is pusztulhat. Hogyan lehet a vértetű­t fölismerni? A vértetű az almafának csak fás részein, tehát a törzsön, az ágakon és gallyakon fordul elő (rit­kábban föld alatt, a körtefácskák csemeték gyö­kerein), és pedig mindig csak olyan sebes-forra­­dásos helyeken, a­melyek a széltől és esőtől leg­inkább vannak védve, vagyis a törzsnek nem a szélnek kitett oldalán s az ágaknak és gályák­nak alsó (földfelé néző) részén vannak. A törzs és az ágak sima kórgü részein, vagy a levele­ken állandóan soha sincs vértetű. A vértetű nem egyenként fordul elő, ha­nem egy helyen eleinte kisebb később szerfelett tömeges számban. A­hol a fa sebében vagy for­­radásos helyén a vértetű letelepedett, ott a ro­var tömegét az annak testéből fejlődő, finom hófehér, mintegy gyapot­szerű bevonat takarja. E gyapotszerű bevonat tavas­szal május-június havában igen bőven fejlődik, annyira, hogy az illető sebet nemcsak betakarja, hanem arról le is csüng ; a száraz július és augusztus havi idő­szakban a gyapjas váladék már kisebb mennyi­ségű, ellenben nedves, meleg ős­szel, egészen ok­tóber, november hó végéig ismét buján fejlődik. Télen át a sebhelyen alig van kis váladék s a seb ilyenkor lilás színü. Ha a vértetü-foltról a gyapjas váladékot könnyedén leemeljük, alatta az egész seb fene­két kitöltve nagy mennyiségben találjuk a lete­lepedett rovart. A vértetű felnőtt korában 1 fél millió. nagy szárnyatlan, felülete fehéres-hamvas teste hátsó részét (potrohát) felül aránylag bőven fej­lődő fehér váladék borítja; ha ezt a fehér vá­ladékot a rovarról eltávolítjuk, láthatóvá válik színe, a­mely sötét barnás. Igen fiatal korában a vértetü azonban borostyánkő szinü. Ha a vér­tetü telepet, melyről a viaszkos váladékot eltá­volítjuk, újunkkal szétnyomjuk és az abból ki­­ömlő nedvet fehér papirosra mázoljuk, a kelet­kező folt piros szinü lesz, a­mely némileg a szét­mázolt aludt vér színére emlékezett: innen szár­mazik e rovar neve, hogy „vértetü.“ Hogyan él és hol fejlődik a vértetü? A vértetü első (t­avaszi) fejlődését a régi (előző évi) vértetü sebekben folytatja : az ugyancsak ezeken a helyeken •á­ttelelt anya­rovarok nem petét, hanem párzás nélkül (tehát u. n. szüzén szapo­rítás útján) azonnal eleven rovart számszerűnt mintegy 30 -40—50-t. Ez az ivadék rövid két

Next