Szatmár és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-03 / 1. szám

gospi hü UH-Xxh Huszonkettedik évfolyam. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.✓ IH • B ' • • ■ . ' / Az uj esztendő küszöbén. Irta: Gaál Mózes. Elkövetkezett a leszámolás ideje. Üssük fel a könyvet, melynek cimtáblájára sok szép reménnyel irtuk reá ezelőtt egy esztendővel: 1904. Lapozzuk végig s elmélkedjünk. Hasznos az ilyen foglalkozás, mert tanulunk belőle. Tarka könyv ez, minden lapja más szinü. Az egyikről örömet olvasunk le, a másikról szomorúságot; itt biztató remény, ott a bizonytalantól való csüggedés, ennek a láttára kiderül az arcunk, annak a láttára beborul. Immár túl vagyunk azon is, ami jó volt, azon is, ami rosz volt A jónak emléke felújul bennünk és örvendünk neki; a rosznak az emléke eszünkbe juttatja, hogy nem minden kívánságunk teljesedik, s megkönnyebbülten sóhajtunk fel- „Csakhogy elmúlt !“ És minden embernek van egyegy tarka könyve, örömmel és bánattal teljes könyv, ezek a könyvek, mind különböznek egymástól éppen úgy, mint az emberek. Ámde minden könyvben legékesebben szólók, a panaszos lapok, ezek mellett az örömnek és megelégedésnek a krónikája bátortalan, félénk, hallgatag. Kérdezd meg a szomszédtól: meg van-e elégedve? Azt fogja felelni: „Nyomorúság az egész élet.” Az elmúlt esztendőnek a krónikája szakasztott olyan, mint a többi esztendőké: nyomoruságról szólanak a beszédes panasznak a hangján. Ha pedig száz esztendővel ezelőtt íródott az a krónika, az is tele van panasszal, mert az emberek minden időben hajlottak az elégedetlenségre, jobban hajlottak, mint a megelégedésre. Ez baj volt akkor is, baj ma is. nünk Arról tesz tanúságot, hogy benemberekben több a kívánság, mint amennyi a megelégedéshez szükséges. A kívánság olyan, mint az árnyék, minél nagyobb a fény, annál nagyobb az árnyéka annak a fénynek. Ha körülnézel kis családodban s látod, hogy mindenki egészséges, hogy meg van a mindennapi kenyered, munkalátó kezed tétlenül nem hever, tisztes ruhát öltesz magadra, hogy az Úr színe elé járulj: ne panaszkodjál, ember, hanem fogd össze a két kezedet, s adj hálát a te jó Istenednek, aki gyümölcsözővé tette fáradozásodat. Ha pedig látnod kell, hogy családod valamelyik tagja nehéz kórral küzdve senyved, ajkadra panasz szót vájjon nem veszel-e hiába? Tanulj tűrni a szenvedővel, s fordulj ahhoz, akitől jön a csapás és áldás, a vigasztalás és megkönnyebbülés. Csak az nem talál a földön vigasztalást, aki a mások szenvedése iránt érzéketlen. A mások szerencséje ne tanítson téged arra, hogy sorsod ellen zúgolódjál: a mások szerencsétlensége ne tanítson téged arra, hogy magadat jobbnak tartsd másoknál. Mert valahány ember van ezen a világon, mind arra teremtetett, hogy kivegye részét a jóból is, a rosszból is. Az ember sorsát pedig egy hatalmas kéz intézi, melyet a káromló szó hiába ostromol. Vegyük észre az életnek aprócseprő örömeit, amire sokan ügyet sem vetnek. Lám, a koldus megköszön minden darab kenyeret, minden krajcárkát, s tovább járja az életnek útját, mert Isten irgalmassága odarendeli melléje az adakozót Az épkézláb ember miért nem köszöni meg Istennek azt, hogy van ereje a munkához ? A munkának gyümölcsét miért nem tekinti éppen olyan ajándéknak, mintha Istentől jött volna? Hiszen egy lehelettől függ az ő ereje, az ő munkássága; esendő féreg az ember, akár bársonnyal kibélelt hintóban jár, akár mezítláb. Úgy gondolom én, igy érezem, s ha egy-egy megelégedett embert látok, megtelik gondolom örömmel a szivem, s azt magamban, hogy a tarka könyvnek lapjai nem fognak mind zokszóval megtelni, örömről is szólanak. Emeljük fel szivünket az uj év küszöbén az Úrhoz; némitsuk el a panaszt, mely meddő és haszontalan; ültesse el az a hatalmas égi kéz szivünknek kertjében a reménységnek, a bizalomnak, a szeretetnek, a hitnek, legfőképpen pedig az alázatosságnak, a háladatosságnak a magvát. Ha ezek lesznek a mi szivünkben kikelendők, bizony mondom a panasszó nem fog megsokasodni! És kérjük az urat, hogy áldja meg a mi törekvéseinket, melyek becsületesek és tiszták; fordítsa el tőlünk a vigasztalan csapásokat, s hogyha mégis meglátogatnak, adjon nekünk erőt azoknak leküzdésére. Az uj könyvben pedig, melyre reá irtuk: 1905. Írjuk oda hittel, szeretettel és bizalommal jeligéül: „Isten nevében kezdem el.“ Színház. Karácsony első és másod napján két hét előadásban volt része a közönségnek. Vasárnap délután a „Czigánybáró“, este a „Vöröshaju“, hétfőn d. u. „Peleskei nótárius“, este az „Aranyvirág“ került színre. Ünnepi színt adott a színháznak mind a négyszer a szép közönség, mely nagy számmal nézte végig az elég jó előadásokat. Kedden az „Áldozati bárány“ vonzott publikumot. francia bohózat. Dicséret színészeinknek, akik a pikantéria vastagságából annyit lefaragtak, amennyit csak lehetett, így is volt belőle bőven. Hanem hogy mulatságos darab, azt igazolta a nézőtér állandó zajos derültsége, mely azonban mindenesetre a kitűnő előadásnak is köszönhető. Tisztás volt a jószivü, de tutyi-mutyi áldozat s pompásan játszott. — Kendi Boriska, Pataki Rita, Szentes, Garai, Szőke egészen jók voltak. Szerdán a „Pesti nők“ mulattatták a közönséget táncaikkal, fess uniformisukkal s mulattató környezetükkel, melyből határozottan Papir emelkedett ki. Szentest di TÁRCZA. Útközben. II. Oroszok. A bécsi Südbahnhof és a város közepéből kifutó déli vasúti pályatest 4—6 méter magasra van az utcák fölé emelve. — Az indóház labyrim hussa a teméntelen fel- meg lehaladó garádicsnak, — a pályatest pedig vagy 5 km. hosszú viadukt, melynek árkádjai alatt zörögve, zakatolva hullámzik az élet — hajnaltól hajnalig. Bécsben soha sincs pihenés és csend. Éjjel nappal jön megy, futkos, kapkod, hadonáz egy sereg ember. — A fáradt és ledolgozott tömeget uj és fáradhatatlan tömeg követi s a folytonosság kétségbeejtő. — A világvárosok egyebütt ütemes majdnem zenei dübörgése — itt lomha, elterülő és örökös morgás. A pályaházban nyüzsgő szolga személyzet fogadja az embert akár egy régen várt kedves vendéget, a kinek nyitva a ház és a szív; — kézről-kézre adogattak s hogy szépen kimosolyogták a zsebemből a jegyemet, azt az egyik szépen ápolt szakállu, olyan passal lukgatta át, — mintha legalább is az életemet mentette van meg — avval a kéz mozdulattal. Hogy észrevette, mikép csakugyan lekötelezettjének érzem magam a jegy jukasztásáért: egy még szebb szakállnak bízott a gondjaira. súttal Ezeket a pósokat a mig a délirautaztam, minden szolga, kalauz végig csinálta nekem, az idegennek. — Kérdeztek, sürmöltek, helyet csináltak, egymás gondjaira bíztak s hogy elgondoltam, mikép otthon is, itt is, mindenütt, borravalóért existálhat az ember, itt legalább értettem, miért adom a baksist. De megértettem azt is, mi legyen a titka a nagy idegenforgalomnak, dacára hogy semminémű vásári hivogatás nem rikoltozott elém képben vagy írásban. Bent a termekben nemzetközi társaság váltakozott, rengeteg sebes beszédű mosolyogós német tarkítva sok, még hadaróbb, franciával meg olsszal, itt-ott egy két angol körül is tágult a tömeg, s hogy mindenki igyekezett, — a maga igazát beszélte, — és hadonászott is: a zaj kábító, a kép rendkívül élénk volt. A beszálláskor három asszonyt láttam meg, akik lassú kényelemmel jöttek, nagy, terjengős taglejtéssel kísérték a beszédjüket, és szép lassan ejtették a szót beszéd közben. Mig a nyelvet füleltem a melyen egymásközt értekeztek, a pakkjuk tetején egy szamovárt láttam meg oda kötözve, s ugyan jól esett egyszerre, hogy a beszédjüket is ismerősnek találtam. — Oroszok voltak. A sok sebesbszédü hadonázó nyugati közt ők is én is keletiek voltunk, valahogyan kényuras tempós szokásokkal, igényekkel és beszéd móddal s bár sok sok ember közzé vegyültünk, — az hogy nem szeleskedtünk, megkülömböztető tanúsága volt a fajtánknak. Olaszországba igyekeztek, — egy kocsi szakaszba kerültünk. — Itt már németül beszéltek — folyékonyan, tisztán, látszott hogy gonddal tanulták. Ahogy elhelyezkedtek mindjárt otthon is voltak. A coupé mozgó asztalkájára az egyik fehér abroszt húzott s a mig reggelizték csak arról győztek meg, hogy sokat étkeztek mások előtt s hogy az idegent nem nézik a priori ellenségüknek. Aznap harminchatodik napja ültek már megszakítás nélkül vasúti kocsiban s mikor Vladivosztokból , az orosz-japán háború egyik adtusának helyéről elindultak , ott már javában állott 20 órás sötét éjszakájával a kegyetlen nagy tél. Egyszerre megértettem, hogy miért van most Mandzsu országban fegyverszünet. Szibérián keresztül egy zónával jöttek Moszkváig s onnan pihenés nélkül tovább. Az egyik leány mellbajos volt, annak az egészsége után siettek. A coupét kitünően tudták kényelmi szempontból kihasználni s annak minden fogantyúját, zárját, csapját, láncát, szijját, forgóját nagyszerűen értették. Hogy állandóan a kocsi folyosóján tartózkodtunk, ők a coupéban bent — felváltva — az egész napon át vagy háromszor is átöltözködtek, mosakodtak, emellett minden iránt érdeklődtek. — Mindezt a sok öltözködést mosakodást a jó ízlés szempontjából nagyon természetesnek találtam s abban semmi conventiót sem láttam. Ez mind jól is esett a szememnek a melyikkel mindig innen hazulról, néztem, figyeltem őket ... a hol leányaink világért sem a jó ízlés vagy a tisztasági érzék szempontjából öltözködnek naponta . . . hatszor. A hogy rendje és módja szerint kiviláglott, hogy magyar vagyok — mintha tudták van — mi szorong a lelkemben: siettek megnyugtatni hogy ők tudják azt mikép a magyar az nem osztrák. — Ám Magyarországot is a cultur államok sorába helyezték s mikor a végtelen lakatlan pusztákról beszéltek, — melyek hazájuk kétharmad részét foglalják el, ezekkel szemben a magyar földmivelést példázgatták unos-untig, — melyet élő szemmel láttak volt előző nap, hogy nálunk át utaztak. Bár tudták magukról, hogy a nyugat nem nagyon kitűnő véleménnyel van az orosz államrendszer, cultura s egyebekről s kacagva emlegették a nyugati szokást : mikép a mi durva és rész arra rámondják, hogy orosz, — annyi elbizakodottsággal és lenézéssel tudtak rólunk nyugatiakról beszélni, hogy a sovinizmusok határozottan imponált és tiszteletre méltó volt. Az orosz-japán háborúról nem kérdezősködtem. Egyszer kisült, hogy a német nyelven kívül tudnak ők még vagy három nyelven is, angolt, franciát folyékonyan s ha muszáj olaszul is gagyognak valamit. — Mert mondtam, hogy én a magyaron kívül csak németül beszélek ezen is csodálkoztak, mert náluk a férfi ember az anyanyelvén kivül egyébb nyelvet nem AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZŰ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER. • • • Kérjünk határozottan .. Ferencz József keserüvizet 11!