Szatmár és Vidéke, 1914 (31. évfolyam, 1-50. szám)

1914-01-06 / 1. szám

MEGJELEN MINDEN KEDDEN. Egész évre Fél > TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Az előfizetés ára. . . 6 kor. I Negyedévre 1 kor. 60 fill. . . 8 » I Egyes szám ára 16 » SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések küldendők: Morvai János könyvnyomdája, Eötv5i*ntos 6. sz. e * Telefon­szám : 73. —v HIRDETÉSEK -v— e lap kiadóhivatalában — jutányos árak ellenében vétetnek fel. t A hirdetések díjjal «ifire fizetendők. Nyilttér garmand sora 20 fillér. Egyik legnagyobb ellenségünkről. Nem kalandozom’a találgatások mezejére, nem fokozom az olvasó kíváncsiságát, hanem mindjárt e sorok elején elmondom, hogy e cikkben az alkoholról lesz szó mint egyik leg­nagyobb ellenségünkről. Szinte hallom egyesek „hangos“ mosolygásait: „Már megint az alkohol?“ Ugyan, hagyjanak már békét annak az alkoholnak!“ „Már megint egy anti­alkoholista prédikál.“ Nem mondom, hogy a téma, amiről írni akarok, uj, sajnos, nagyon is közismert, még­pedig a lehető leg­rosszabb oldaláról. De bármennyit is írjanak az emberiség egyik legnagyobb ellenségéről, az alkoholról, minden író gondolataiban, ha keresünk, talá­lunk valami újat, valami érdekest, megszívlelni valót, melyet szem előtt tartva meggyőződhetünk annak igaz­ságáról. Az alkohol rabló módjára támadja meg az­ embert és kifosztja nem egyszer a legutolsó fillérig. Alattomos módon simul az áldozathoz, reáborítja kábító fátyolét, ott vergődik aztán a szeren­­csétlen áldozat fojtó, észvesztő mámo­rában, m­íg fel nem ébred. Akkor tapasztalja aztán az ember, hogy ki van fosztva mindenéből úgy magát, mint családját kitéve a nélkülözésnek és számtalan esetben a nyomornak. Mi történik azután? Szaladunk, roha­nunk talán a rendőrségre, hogy felje­lentsük a fosztogatót? Vagy bűnvádi feljelentést teszünk a büntető bíróság­nál? Nem. Ilyenkor az ember bölcsen hallgat. Hallgat, de a szesz által összeroncsolt idegei nem hagyják nyugodni, keres valakit, akin bosszút álljon amiért oly gyenge volt, hogy az alkohol diadalmaskodott fölötte, kiforgatván mindenéből. És ki áll hozzá legközelebb ? Ugy­e­bár a hites feleség? Ugy­e­bár a gyermekek, a családtagok Ezeknek kell keservesen megszenvedniük azt, hogy a férj uram, az apa az éjjel ismét „züllött“. És ez a legnagyobb ellenségünk mindannyi­szor közeledjék hozzánk, igyekszik hoz­zánk férkőzni, ahányszor pénzt érez a zsebünkben, vagy tudja, hogy van még hitel. De nem csak anyagi romlásunkat sietteti elő az alkohol, hanem rátör erkölcsi tőkénkre és megfoszt legdrá­gább kincsünktől becsü­le­tünk­től,­egyé­­ni és erkölcsi értékünktől. Ha egy jó­­zanéletű emberrel beszélünk, vala­melyes ügyben vele tárgyalunk egyéni értéke szerint becsüljük meg és az iránta érzett tiszteletünk egyéni érzéke szerint fokozódik. Ha ugyan ezen em­berrel van dolgunk akkor, mikor ré­ Aztán haptákba vágta magát s mintha a fiatal katona eskü szavát ejtené igy beszélt: — Szavamat adom, Tabita testvér, hogy okos leszek ám. Dongás apó szava pedig aranyat ér. A kis apáca mosolygott. És szemeiben a kétség és reménység sugarai játszadoztak. Dongás apó, először ment ki most. Kiegyenesítette meggörnyedi hátát. Vörös, viharverte arca néha büszkén hajlott le mellére, amelyen a csatákban szerzett ér­­demrendje csillogott. szeg a szesz hatása alatt áll érzéke előttünk nem nyom annyit a korban, mint az előtt. És minél többet veszít értékéből, mig végre semmi tekintélye nincs előttünk. Az olyan emberek pe­dig, kincs ember társai előtt semmi értéke nincs, nem érdemes élni. És hogy az igy van, bizonyítja a naponta előforduló, az élettel meghasonlott, a lelki egyensúlyát elvesztett emberek öngyilkossága. Ha a börtönök zárkáiba bepillan­tunk, ott látjuk ezen egyik legnagyobb ellenségünk áldozatait: a rabláncra fűzött, erkölcsi halottakat, a sötét töm­löc nyirkos földjére hullva átkozzák azt­ a percet, melyben először nyúltak a szeszes italhoz, átkozzák nagy bo­torul azt az embert, ki a szeszes ita­lokat feltalálta. Nézzünk szét ezen szerencsétlenek otthonában, otthon ha­gyott családtagjai között. Mennyi só­haj, mennyi könny bánat, sirás fakad ez ellenségünk munkája nyomán, ott, hol eddig vigság, öröm, megelégedett­ség honolt. A­z «­kul­ul kirabolja zsebünkből az utolsó fillért, azután megfoszt be­csületünktől. Azt gondolnék, hogy ta­lán elég is már az áldozatból. Nem. Még az egészségünket is kívánja a dé­mon. Miután anyagilag és erkölcsileg teljesen tönkre tesz, mig egészségün­ket is kívánja, mellyel — talán ha teli, hogy az esküvőjén ott legyen. Az egyetlen bácsija, már mint Dongás úr ... btt legyen. Dongás apó hát kimenőt kért. És meg is nyerte. A népséget már együtt találta. Ki a fehér asztaloknál. Ki hol. Mikor Dongás apó belépett . . . riadalom támadt. Régi pajtások, felcseperedett ifjú legények ra­jongták körül... Az öreg szinte szédült. Verejték­­cseppek hullottak barázdás homlokáról. És lelkében nagy hullámzás támadt. Nem jól érezte magát. És amúgy sejtelmesen azt súgta magában: — Talán el se kellett volna jönni. Kibuktam én ebből a világból. És lelke csakugyan vissza­szállott a menházba. A jó, szelíd, csöndes békesség fészkébe. Hanem ... az ebéd közepén, már visszajött a lelke a menházból. Amint egy-két pohár borocskát lehajtott... fel­szabadultak agyában a legközelebbi kép­zetek, emlékek. Eszébe sem jutott a men­ház. Ivott és ivott. Talán őszintébben, mint a többiek. Sőt csudák­ csudája ... az ebéd végén már dalolni is kezdett. Hej, haj ... az a dal! Azok a régi dalok! Azok az öreg szivet is felzaklató tüzes dalok. Eszenden lett. A vacsoránál az agyába villant valami. Egyszerre mintha végig sza­ladt volna lelkén egy áram. És ez az áram, ez a villanás olyan kellemetlen volt. De milyen kötekedően — kellemetlen. — A záróra! súgta neki valami szellem. — A záróra!... itt a záróra ... — Höss!.. höss! mormolta, már semi­k, sem maradt, mégis meg­tudnák keresni a mindennapi kenye­rünket. És az az ember, kit a szesz tett nyomorékká, beteggé, munkakép­­telenné, még szerencsétlenebb a bör­­tönben sínylődőnél, mert a társada­lom még a megszállást, a segítséget is megvonja tőle. Az eddigi írottak után valaki azt mondhatja, hogy itt egy antialko­holista próféta prédikál. Hát nem mondom, antialkoholista vagyok szó ideális értelmében. Nem tartom a — ugyanis — az egyedüli üdvözítő életmódnak a teljes abstinenciát és nem tartom az emberiség utolsóinak azokat kik mértékletesen az egészség fentartása végett rendesen élvezik a szeszes italokat. Tekintsünk végig az orvosi karon! Az orvosok legnagyobb része élvezi a szeszes italt, de nem él azzal. Az orvosi kar legnagyobb része rendel a betegeknek szeszes italt, de csak addig és annyit, ameddig és amennyit az egészség helyreállítására vagy föntartására szükséges. A teljes abszinencia nagyon szép és helyes dolog, aki teljesen abstinens, csak dicséretet érdemel, azonban nem ke­­vésbbé dicséretre méltó az sem, aki a szeszes italokat élvezvén azok élve­zésében elmegy addig a határig, mely­nek végpontján az áll: „elég". Igaz, hogy nem könnyű dolog felismerni És egyszerre felugrott, mintha újra az élet kezdődnék. Dalt intonált. Gúnyos mosollyal, intonált. És felszakadt utána a vágy. Nevetés és közös dal. Aztán először maga­ magának kezdett beszélni. — Hát sárga csőrű vagyok én . Aki a csatáktól nem félt, most retiráljak a bün­tetéstől . — Ugy­e öcsém, fogta meg majd ezt, majd azt, akkor megy haza Dongás apó, mikor neki tetszik. Unokaöccse szeretettel, de aggódással nézi, nézi az öreget. Aki fel-felállott. És megnyugtatta: — Engedély öcsém. Az egész éjsza­kára. Akár minden éjszakára. És ott maradt. És ivott. Csudálatos ... mindig bírt inni. Az utolsókkal együtt végre ő is útra kél. Egyenesen, délcegen. Büszkén, hogy megbirkózott — a tüzes nektárral.* A baj azonban ott kezdődött, hogy az első kanyarulatnál azt vette észre, hogy neki szomjan kell elpusztulnia. Mikor az­tán magára maradt... egy kocsmába. . Onnan a másikba. Hajnalhasadáskor a rendőrök szedték fel szegény Dongás apót az utcán. Egy pad alól. Hóltrészegen. Közel a menház­­hoz. Hát bevitték oda. A csendes, a nyu­godt fészekbe. Mikor felébredt felismerte a szoká­sos környezetét. És különösen Tabita nő­vér apáca ruháját. Csak avval nem volt tisztába, miért fekszik ő itt fényes nappal. És miért ha­ TARCA. Kimenő. Az öreg Dongás mozdulatlanul, előre­­nyújtott nyakkal tűrte, hogy Tabita test­vér, a menházi apáca végig vizsgálja az öltözékét. Mert az öreg Dongás kimenőre enge­délyt kapott. A fiatal, alig leányságába szökő apáca meg nem állhatta mosoly nélkül, mikor az öreg úr engedékenységét látta. — Rendben van, Dongás apó. Mulas­son jól a lakodalmon. De főleg .. . Az öreg összerezzent. — De főleg­? — De főleg — mondotta a testvér nagy komolyan, de szerető gyermek han­gon .. .' Legyen okos.­­ Dongás apó túl volt a hetvenen. Az apáca, mondom alig szökött leánysá­gába. És mégis, ez a kis nő anyáskodott és úgy bánt az öreggel, mint anya — a fiával. Szinte uralkodott rajta.­­Az öreg pedig nagy türelemmel tűrte. Sőt büszke volt reá, mert társai is mondották, hogy legfigyelmesebb szeretetben részesül köz­tük a menházban. Azért most is, erre­ az egyetlen, de különös szóra, hogy „főleg okos legyen“ . Dongás apó köhécselt egyet-kettőt, aztán hasonló gyöngédséggel mondotta: — Főleg okos legyek. Értem.______ * Oh, milyen története van ennek, hogy ő, már mint Dongás apó a menházban lépdeli életének utolsó garádicsait. Akarjá­tok tudni 7 ... Egy esztendeje múlt. Ujfent nagy vargabetűt csinált az öreg. Ott a menház közelében félholtan szedték fel a jó apácák. Kiéhezve. Ütötten, kopottan. Mióta ugyanis az ő jó öreg felesége meghalt, züllött Don­gás apó. Nem volt otthon, ahol mindene megvolt. Szaladt hazulról és szórta a fele­sége megtakarított kis tőkéjét. Ott tartott, hogy már bútorait is elárverezték. Egyszer csak arra ébredt fel, hogy­­ a menházban van. Need volt ez az éb­redés szomorú, megrázó. Szeretet vette körül. Oly jól, otthoniasan érezte magát, hogy sose gondolt arra, no­talán egyszer­egyszer kimenő is elférne. * Hanem most unokaöccse lakodalma következett. És ez a fiú nem tágít. Köve­nagy választéki­ cipőraktárat ajánlják at vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. __ Közvetlen a „Pannónia“ szálloda mellett!! ^ A valódi amerikai King Quality cipők kizárólagos raktára.___ MEGÉRKEZTEK!!! az őszi és téli idényre megrendelt­ összes úri-, női és gyermek valódi ebevro és box bőrből készült cipők a legjobb és legdivatosabb kivitelben-

Next