Századok – 1960
Tanulmányok - Széchenyi István. (Halálának 100. évfordulójára) 257
17* SZÉCHENYI ISTVÁN 259 dal, a robotrendszerrel járó alacsony termelési színvonal és a rossz minőség, valamint az utak elhanyagoltsága és az osztrák érdekeknek kedvező vámrendszer. A termelés gazdaságossá tételéhez szükséges beruházásokat erősen nehezítette — a pénzforgalmat akadályozó osztrák gazdaságpolitikán túl — az ősiség feudális intézménye, amely miatt a birtokos legfeljebb csak uzsorakamatra tudott hitelt szerezni. Az ipart nemcsak a céhrendszer bilincsei szorongatták: a belső fogyasztás, a társadalmi munkamegosztás fejletlensége és az általános szegénységgel járó pénzhiány következtében alacsony volt, a tőkés beruházásokat rendkívül megnehezítette a hiteltörvények és az egységes, mindenkire egyformán kiterjedő jogrendszer hiánya. De mindennél fenyegetőbben mutatta a feudális társadalmi rend régóta kibontakozó válságának gyors elmélyülését a parasztság helyzete, a konjunktúra időszaka a parasztság soraiban csak a jobbmódúaknak jelentett némi hasznot, ezzel szemben az egész parasztságot egyetemlegesen sújtották azok a földrablások, amelyeket a földesurak gabona- és gyapjútermésük növelése céljából hajtottak végre. Tovább folytatódott a jobbágyföldek természetes elaprózódása is, rohamosan emelkedett a zsellérek száma, nőttek az állami terhek, fokozódott a földesúri kizsákmányolás, és mindezek eredményeként állandósultak a parasztság mozgalmai. A feudális társadalmi berendezkedés keretében ezeken a bajokon már nem lehetett segíteni, a válság eljutott a végső szakaszába. A feudális viszonyokból való gyors és teljes kibontakozás történelmi szükségletként jelentkezett, s e szükségszerűség kényszerítő parancsának engedtek azok, akik 1830 táján Magyarország polgári átalakításának úttörőivé váltak. S ez úttörők legnagyobbika Széchenyi István volt. Nem váratlanul felvilágló tűzoszlop tehát Széchenyi a magyar feudalizmus éjszakájában, s útmutatása nem a lángész hirtelen és véletlen fellobbanása. A kor szükségleteinek meg nem felelő társadalmi-gazdasági viszonyok szorítását, az elmélyülő válság kínjait százezrek érzik az országban, a kivezető utat is sokan keresik, s a helyes utat is sejtik már számosan, ha nem is tudnak sejtéseikről világos, rendszerbe foglalt képet alkotni. Széchenyi hatásának titka éppen abban rejlik, hogy akkor lépett fel, amikor a történelem már napirendre tűzte a magyar feudalizmus megdöntését, s hogy programjában — annak számos fogyatékossága ellenére is — százezrek húsába vágó problémákra a helyes úton kereste a választ. Mert a feudalizmus válságából való kibontakozásban, s a polgári termelési viszonyok megteremtésében érdekelt volt a magyar társadalom túlnyomó többsége, ha nem is egyenlő mértékben. A legtöbbet természetesen az elnyomott, kizsákmányolt parasztságnak jelentett volna a feudalizmus felszámolása, elvben polgári jogegyenlőséget, személyének szabadságát, földjének szabad birtoklását, jogot és lehetőséget földtulajdon szerzésére, jobb termelési és értékesítési lehetőségeket, még akkor is, ha a polgári társadalom gyakorlatában ezek az előnyök csak korlátozottan és egyenlőtlenül érvényesülhettek. Persze a parasztság nem látta ilyen világosan a fejlődés szükségszerűségét és saját lehetőségeit a majdan létrejövő polgári társadalomban, közvetlen célja a földesúri és állami terhektől, s a személyes függőségből való szabadulás volt, állandó elégedetlenségével és osztályharcos megmozdulásaival azonban a fejlődés legfontosabb lendítő erejévé vált, s harcos szövetségesként számíthatott rá minden olyan mozgalom, amely küzdelemre indult a feudalizmus ellen. A fejletlen és jobbára nem magyar polgárság már nem állt ilyen egyértelműen a haladás oldalán. Egyes rétegeik a városok irányítását kézben tartó gazdag patríciusok