Századunk, 1838. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)

1838-01-19 / 6. szám

43 44 Országunk* lakosinak van e pénzük? ez már más kérdés. De úgy hiszem, Sina György b., Wodianer, és társ. Magyarhon­ban birtokosok, vagy lakosok; *s ha nekik ezen vállalatra ön­tudatuk szerint elégséges erejük van, megcsonkul e azon erő a* nemzeti tömegével együttvéve, őket, az ajánlkozókat, is a’ nemzethez számítva. Inkább izmosodnak, ha többekkel egyesülve munkálkodnak! Tehát pénzünk is van ; következésképen csak tiszta szándékban ne fogyatkozzunk; lesz hitelünk is, kivált ha kereskedési ’s váltótörvényeink majd a’ magok’ helyén ’s utján kiigazittatnak. Mégis ezen a’ maga nemében egyetlenegy ’s jelenkorun­kat is örökítő mívnek, a’ Buda ’s Pest közli dunahidnak léte­sítését nyerekedők’ kezeibe adjuk ’s önkényükre bízzuk ! Igaz, nem egészen önkényükre, mivel a’ törvény is hozzá szól; de csak annyira, a’ mennyiben az ajánlkozók hasznukat önmagok számitgatták ki. Nyerni szeret mindenki a’ világon, ’s ez hatalmas rugó az emberi tehetség’ kifejtésében, ’s ha embert képzelek magamnak, alig kárhoztathatom e’ zavaros forrást is. Ámbár a’ szépnek, a’ jónak, a’ hazát, e’ köz anyát, érdeklőnek kivitelében mindenkor a’ legtisztább szándékot, okot ’s eszközöket használtatni óhajtom. Nyerjen tehát a’ haza ne csak szellemileg, hanem anyagilag is ezen nagy terv’ kivitelével , ’s a’ végett szólítsa fel tehetősb fiait, ’s adakozzanak azok olly biztosítás mellett, min­t a’ két ajánlkozó magának kikötni hajlandó, minden más kedvezés nél­kül, ’s bizonyára létesülni fog az, a’ buda­pestieknek legnagyobb kényelmére, századunk’ dicsőségére, ’s az ország’ valódi nye­reségére , mi annál inkább óhajtható, minél több hasznos helyre fordíthatnék jövedelmeit a’ kereskedési tekintetben talán legin­kább hátramaradt honnak. Mi a’ terv’ kivihetőségét illeti, az engem legkevésbbé sem aggaszt, miután Anglese alól a’ walesi tengerszorulaton ke­resztül 600 lábnyi hoszú ’s a’ tenger’ színe felett 100 lábnyi magas, ’s a’ legnagyobb gyor’saság, vágtatás (a’ mi itt épen nem tilalmas) ’s teher alatt is mozdulatlan lánczhid, Telfordnak csoda építménye, mint egy tündéri szövény áll előttünk a’ leve­gőben ; ’s miután a’ mi Dunánknál nem kevésbbé zajló Newa szigeteit is összelánczolta a’ mesterség! Ha csak az egyik párt­nak alacsonysága (mint a’ pesti részé) nehézséget nem gördít. Azonban, azt elhárítani, a’ vállalkozó mérnökök’ gondja. Csak a’ kivitel’ eszközei, nemkülönben az országra átadandó ha­szon tévé figyelmetessé a’ felszólamlót. Hajón-kereskedésünkre, leginkább gőzösinkre nézve az álló­ hidak épen úgy kedvezők, mint a’ sebes folyókra épített malmok áradás’ idején a’ parti lakosokra. A’ hajókázás’ tekinte­téből inkább kívánni kellene, hogy Címtől a’ fekete tengerig egy Ind se létezzen a’ Dunán, ’s igy ezen 200 ’s néhány mér­­földnyi vonalban inkább tömlők, csolnakok vagy levegői golyók által tartassák fen a’ közösülés. De már most más időket élünk, ’s a’ rakonczátlan elemen kényelemmel akarunk sétálni. Lesz tehát kényelem, lesz haszon a’ nemzet’ egy részére. Ha a’ nem­zet a’ költséget másokkal téteti, az anyagi hasznot kezéből ki­szalasztotta. Az igértetik ugyan, hogy ha a’ vállalkozók’ költ­ségei meghatározott időben kiteremtetnek (mit véleményem sze­rint meghatározni teljes lehetetlenség), a’ Ind a’ nemzetnek in­gyen visszaadatik ’s felszabadittatik. Már ha a’ törvény bele szól, s a visszaadást elhatározza, az csakugyan visszajöhet a’ nemzet birtokába, miután azt tízszeres áron eddigi haszná­lóitól megvásárlotta; de hogy felszabadittassék, midőn az nye­rekedők’ kezei között kiváltságunk’ valódi sérelmivel vám alatt hagyatott, igazságosnak nem látom. Ha volt elegendő ok a’ kiváltság’ felfüggesztésére magányos nyerekedők’ kedvéért (az­az , hogy kölcsönözött pénzük százszoros kamattal téríttessék vissza), elegendő ok a’ nemzetnek nagyobb szükségei, mint egy állandó híd, Buda ’s Pest között a’ vámszedésnek folytonos meghagyására, mellynek jövedelmeiből azok lassan kint elenyész­hetnének, ’s csak akkor tűnnék fel e’ szép hazában az ig­en gyakran mutatkozó borúra a’ kívánatos derű. — De úgy vé­lem, azon régi közmondásban is nyomos igazság fekszik: qui sentit com­modum ’stb. Fizessen a’ hídon unokám is, csak az édes haza nyerjen. Türedelmesebben is fizethet­ő ott, hol soha mentes nem volt, mint én, ki e’ kiváltságot gyakran ízleltem. P. Anglia’ gyapot-gyármüvei. *) Mig Baines és más jeles irók, Anglia’ gyapot-gyármüve­­iről szóitokban, szántszándékkal ’s mintha csak összeszólalkoz­tak volna, hallgatják el azon veszedelmet, mellyel Angliának ezen fontos mítszorgalmi ágát a’ külföld’ concurrentiája fenye­geti, dr. Urc az itt alól megnevezett munkájában megmondja földijeinek az egész igazságot, mire őt kiváltképen egy másik munkájának (Philosophy of Manufactures) az Edinburgh­ Re­viewban megjelent bírálata ösztönző. Angliának egész tétele — úgymond dr. Ure— gyapot-gyárművei’ készítésének elsőbbsé­gétől függ, mivel leginkább ezekből kell a’ roppant adóknak kikerülni. Ha Nagybritanniának csak annyi költség- és adós­­ságterh­ei volnának mint az éjszakamerikai egyesült státusoknak, vagy az európai szárazföldnek, akkor, igenis, kár nélkül enged­hetné át ezeknek gyapotárukészitésének egy részét. Az 1814- diki béke után Éjszakamerikának ’s az európai szárazföldnek illy­­nem­ü fonóházai és szövőszékei még olly csekély számúak ’s ki­­terjedésűek voltak, hogy a’ világkereskedésben Anglia’ gyáraival ’s termesztésével a’ legtávolabbról sem mérkőzhettek; de most már, együttvéve, 3­4 részét dolgozzák fel azon nyers gyapotnak, mellyet Anglia nemesít, t. i. évenkint 750,000 bált.— Franczia­­országba 1822ben 215,199 bál nyers gyapotot vittek be; 1832- ben már 272,463 bált. 1817ben ezen országban még igen ke­vés olly nagy fonóház volt, mellyek viz- vagy gőzerő által dol­goztattak volna, de azóta ezek’ száma rendkívül megszaporodott, kivált Mühlhausen’, Rouen’, St. Quentin’, Cambray’, Lyon’ és Nismes’ tájékán, noha az erőművi szövőszékek’ száma Fran­­cziaországban még most sem haladja meg az 5000-et, mit egy részről az erőművek’ és a’ tüzelőszer’ drágaságának, más rész­ről a’ csekély munkabérnek kell tulajdonítani. — Helvetiában szinte évenkint szaporodnak a’ fonóházak ’s más gyapotgyárak, kivált Zürich, St. Gallen, Appenzell, Basel és Genf cantonok­­ban. 1832 ben a’ schweiziak 56,000 bál gyapotot dolgoztak fel; 9000 személynél több foglalkozott a’ fonással, ellenben 20,000- nél is több a’ szövéssel, festéssel és nyomással. A’ szövési mun­kabér olly csekély, hogy az erőmű­ves szövőszékek ki nem áll­hatják a’ kéztakácsok’ concurrentiáját. A’ finomabb schweizi gya­potszövetek és nyomtatott árúk most nem csak a’ közép tenge­ren, hanem Dél-Amerikában is megállanak az angolok mellett. Több németországi statusban szinte tetemesen szaporodnak az illynemü fonóházak, különösen pedig Csehországban, Ausztriá­ban és­­Szászországban, melly utóbbiban maga a’ zittaui ke­rület, mellynek népessége pedig nem több 220,000 léleknél, most *) L. The Cotton - Manufacture of Great - Britain . by Andrew Ure.

Next