Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1841-06-10 / 46. szám

355 356 csalatkozni, ha ezen időszakot a’ múlt század második felénél nem rug­­tatom feljebb, vagyis, mióta a’ rationalismus a’ kinyilatkoztatott positiv kereszt, tanokat szédítő szappanbuboréka okoskodásai által behálózni törekedett, álokoskodásai által kiokoskodta, a’ szabadság és felvilágo­sodás álürügye, ’s kürtölgetései által lyukas leple alá minden észko­holmányt befogada! Mert hogy a’ prot. az „egy hit-idvezíthetőségről” azt tárták ’s tartaniok kellett — ha csak az ész elveit követni követel­vén, ész elleniek nem akartak lenni — mit a’kath.egyház kezdet­től mostanig; hogy azon különböző vallások türelme már magában jellemző bélyege a’ hamisságnak, *­ ’s hogy minden rationalismus köpenyege alatt lappangó indifferentistáknak, katholikusoknak, sőt társ— felekezetüeknek is, olly ellenei ’s kárhoztatói voltak, mint miilyennek a’ k. egyházat lenni szüntelen ócsárolják, a’hajdankor buzgó’s nem kétes hitű prot. irók munkáiból tudhatja a’ gr., ’s többeket nem említve, kö­vetkező czímű könyvből is: Dr. Gottlieb Wernsdorffs Gen. superint. zu Wittemberg, Gründlicher Bericht vom Indifferentismo Religionum ’stb. Wittemb. 1734. dissert. L. 194. lap Cik­. köv. eléggé kivilág­lik. — Ehhez adjon bármelly kath. dogmaticus könyvet, ismerkedjék meg a’ kath. egyház ezen hitágozatával, ’s pedig alaposan, hiszem, megszünend a’ gróf ’s vele mások a’ k. egyháznak szemére lobbant­­gatni szünetlen, hogy az a’ máskép hivektől „minden földi, ’s menyei boldogságot megtagad.­ Mennyire terjedett a’reformatio feltüntekor’s azután is ama vallási türelem, ha nem említjük is, hogy az egyik re­formátor a’ másikat, ’s ez ismét a’ harmadikat, követőivel együtt kár­hoztatta ’s üldözte annyira, hogy nemcsak azon egy városban, hanem még országban sem férhettek meg! ha nem említjük is Kálvinnak Servet iránt bizonyított hő szeretetét! nem azon a’ k. egyház ’s min­den, a’ mi ehhez tartozott, ellen végbevitt valóban vandali romboláso­kat, tudja kiki, ki ezen siralmas súrlódásos századok történeteiben csak kissé is jártas. Lássuk még a’ gr. czikkje végefelé felállított, a’ sz. írásból me­ntett, ’s 7 jeles mondatban pontosított kiendők (symbolum), cseleke­­dendők (codex), szertartandók (rituale) lajstromát. A’ grófnak juta tehát azon dicsőség a’ sz. irás tartalmát, ’s igy a’ kereszt, vallást, annyira egyszerithetni, mi sok bölcsnek, magának Rousseaunak sem sükerült. De ha már egyszerítni akarunk, nézetem szerint azon két­ vallási­ váz is egyszeríthetőbb még, és pedig azon egyszerű parancs­ban : „szeressed uradat Istenedet.. .“ pontositható; ezen mondat nem csak egyszerűbb, ’s könnyebb, nem csak a’ gr. hitvallását teljesen foglalja magában, hanem, egész jelentőségben felfogva, a’ sz. irást sem csonkítja meg csak egy syllabával sem! A’ grófnak e’ 7 mondatban pontosított hitvallása ellen nem hinném, hogy magának a’ töröknek vagy Congji népének lenne kifogása, mert az ott kijelentett eszmékben ’s tanokban azok is megegyeznek. Legfeljebb egyes ese­tekre illesztésben, egymástól elütő módok ’s eszközök alkalmazásában távolitnak, ’s abban, hogy nem egy kútfőből meritvék. De ez semmi; mert csak külhéja a’ dolognak; az alatta lappangó eszme ugyanaz marad. Én azonban abban, mit a’ gr­­ama’ „legfőbb lény akaratjának hírnökei­, az ész- ’s lélekismeretről“ állít, kezet nem foghatok vele ; mert ha az állna, akkor ugyan bölcs Üdvezitőnk nem járt el kellőleg küldetésében! ugyanis „ésszel és lélekismerettel“ ruházván fel min­denkit, miért választá amaz együgyü halászait, azokat egyik világ szélétől a’ másikig futni parancsolván, hogy sz. akaratját hirdessék? őket számtalan veszélynek, az emberiséget pedig alkalmatlankodá­soknak ’s tolakodásoknak tevén ki harsogó prédikálásaik miatt? ezen kívül elfelejtvén kötelességükké tenni, hogy akaratját írásba foglalván, azt az embereknek kezeibe adják, mellyből azután kiki „esze ’s lé­­lekismerete’ szerint kovácsolhatott volna magának hitvallást! Nem tanácsos­ lett­e volna ezen egy­szerű halászok helyett egy gyorsíró vagy — a’ mi czélszerűbb leendek­—gyors-sajtó intézetet állítani, hogy a’ sz. irás minél több példányban kinyomattatván, annál gyakrabban ’s több egyedeknél forgott volna kéznél? Azt fogja mondani a’ gróf: „nem, mert nagyobb része az emberi nemnek nem t­udott ’s nem tud olvasni !“ — Úgy van; ’s hogy ezen sokaságot hitbeli ingadozástól megóvjuk, hi­tét e’ tömegnek szilárd alapokra állítsuk ’s kétkedéseiben neki biztos menedéket nyújthassunk — akarjuk, nem akarjuk — a’ k. egyház kebelébe kell őt vezetnünk, különben vagy vallástalanságban kellene őt hagynunk, a’ mit szeretettel teli keblünk nem tehet, vagy őt egyes, lelkipásztorai ész- ’s lelkiismeret-sugalásbra utasítnunk, mi, olly vál­tozékony lévén, nem egyéb lenne, mint a’ sokaság hitét naponkint tovaszáguldó’s fekhelyét változtató homokra építeni, mi ismét lele­kn­dvességöket vég elboritással fenyegeti! Végzetre amaz „e’ világhoni haladásunkhoz ’s törekvésünkhez aránylagos jutalomról átvándorlásunk után,“ ha ezen „haladás“ ama’ „legfőbb erényi jón kisebb nagyobb megközelítésében helyeztetik, ak­kor igenis jutalmunk aránylagos leend ; de jaj nektek szegény — kü­lönben jámbor, istenfélő, roszat kerülő, a’ jót teljes erőből ölelő — nem tova haladott együgyüek, ha e’ világhoni haladás és tökéletesbü­­lés, a’ mostani korszellem értelmében, leend azon fokozat, melly szerint fog jövendő jutalmatok méretni! Bizonyára üresen menende­­tek el, midőn mások nem birandják elvinni a’ magokét! Záradékul a’ sz. írásból egy két idézést, mellyet a’ gr. észre nem venni látszatik, de a’ mellyeknek a’ tökéletesbülésre ’s haladásra nagy befolyásuk lehet; sz. Máté. Ev. XXVIII. 20.; sz. Pál Rom L. XVI., 17.; Gal. L. I, 8.; Tit. III 10. Ephes. IV. 5.; sz. Ján. II. Lev. 10. 's mindezek azután sz. Máté Ev. XXII 37, 39. Dr. Molnár. Bécsből. *) ,.En vain notre philosophe oppose la tolérance de toutes les autres religions, sóit anciennes, sóit modernes, les unes 4 l’égard des autres. La religion révélée est la seule veritable; 1’ erreur peut compatir avec 1’ erreur , mais la vérité est necessairement une, et inalliable avec le mensonge.“ D. Francois: Observat sur la phil. de l’histoire. Tom. II. n. LXAJ. Jegyzések. Lichard Dan. ur „Kis haragújára. Tetszett e’ lapok 44. számában bizonyos Lichard Dan. profes­sor urnak „kis harag“nak czimzett elmefuttatásában engem is nem ugyan közvetlenül nevezni, de az Athenaeum szerkesztősége ellen irányzott csapásai alkalmával, nehány barátságos oldaldöfésekkel érin­teni. Legyen szabad e’ kitűnő kegyességéért bőszava czikkelyének azon helyeire, mellyek engem érdekelnek, a’ t. professor úr engedé­mével egy két jegyzést tennem, nem ugyan olly fenhangon, mint azt ő tévé , mert ez hozzám, mint nem professorhoz nem is illenék; de lehet, hogy mondhatok valami — ismét nem mondom jeleset vagy kitűnőt, mit csak prof. úrtól várhatni, hanem legalább — meglehető­set, ollyat, mi a’ középszerűséget elérte. Nehogy pedig avatatlan ke­zekkel a’ kis haragban olly logicailag felállított rendet zavarjam, azon soron teendem azt, mint azt ő maga mintegy­ 195 sornyi czikkelyében szerkeszteni méltóztatott. „Az Athenaeum 36. (hanem csalatkozom 33iki) számában egy hamis adat fordul elő.“ Ugyan ugye? Miért nem vett magának a’ tisztelt prof. ur annyi fáradságot, hogy azon hamis adatot közölte volna, hogy bebizonyította volna (de nem ismét hamis adatokkal) annak hamisságát legalább most, midőn ezt nyilván­os lapokban már másod ízben kérődzeni kegyeskedik ? mert engemet — ’s alkalmasint minden józan gondolkozót — ki nem elégít az, ha csak amúgy pusz­tán alto supercilio mondják ki némelly urak e­ szavakat: „ez hamis, nem igaz, hazudsz“ ’stb.; annál inkább illett volna ez a’ mathesis pro­­fessorához, kinek minden állítmányt (prof. ur latin kézikönyvében

Next