Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1841-06-10 / 46. szám
46. szám. Negyedik esztendei folyamat 1841. .Június 16. SZÁZADUNK. Czáfolati nézetek ms. gr. Zay Kár. ur „Általányos nézeteire.“ A’ Hírnök-Századunk 28-dik sz. foglalt „Vegyes házasságok ügyében“ czimü czikkre gr. Zay ez évi Századunk 35. sz. „Általányos nézetek ’stb.“ elmélkedési czáfolatot nyilványita ’s „nézeteit“ olly szilárd alapon nyugvóknak hiszi, hogy azok megdönthetlenségében bízván, ellenét legnyugodtabb bizakodással nézetei megczáfolására felszólítani nem kétkedik, bizton reménylvén, hogy a’ kivívandó játszialma — de a’ mellyel a’ gr. néhány czifra mondatokba burkolt, az igazságtól messzerugó állítmányi által ellenérül már kivivottnak tart — övé marad. Szavamat emelem tehát én is, nem mint ama’ czíkk prókátora, hanem egyedül azon szent kötelességnek, melly mindenkit egyiránt kötelez’s felirí, teljesitendőségétől ihletve, hogy az igazság mellett, legyen az bárkitől is megsértve, szerényen de egyszersmind bátran megvívjunk, ’s az azon ejtett csorbákat czáfolás vagy helyreigazítás által kiegyenlítsük. E’ szerint nem fogja senki is állíthatni, hogy, midőn a’ grófnak kath. egyház elleni ferde nézeteit ki- ’s vissza igazitandó ’s azokra pótlékul néhány észrevétel teendő felszólalok, hívatlanul léptem fel. Értekezésének kezdetén meglepetésről szól a’ gr. azon „a’ 14ik századból átkongó kísérteti szózatnak“ hallására. Eme kísérteti szózat miben álljon? következő 7 soraiban bővebben fejtegeti. Bátor vagyok minden „igazság-kedvelőt“ azon czikk figyelmes átolvasására felszólítani ’s ha abból a’ magyarázattan józan szabályai segélyével a’gr. által kijelölt eszméket, nem szoros következtetéssel, de csak megközelítőleg, fogja kiszemelhetni, magam leszek első, ki bókolván a’ gr. nézetinek, követ emelve, azt a’ századunki czikk írójára dobom. Ugyanazért bizton állítom, hogy azon idétlen eszmék, mellyeket a’ gr. a’ századunki czikkből kiszemelteknek mond, ’s a’ k. egyháznak, Isten tudja milly hajlamból? —dicséretesből bizonyosan nem — szinte olly idétlenül alájátsza, nem azon czikkben foglalvák, hanem egyedül a’ gr. képzelgő tehetségéből kevélt eredetűket. Ha pedig az abban kijelölt kath. hitelvtanokat ’s azok magyarázatit keresztelő a’ gr. ,14i. századbéli kísérteti szózatnak“ akkor engedjen meg, ha őt a’ k. egyház hitelve ’s annak ágazati vastag ismeretlenségéről Imiket pedig hogy ismerjen, midőn azok ellen nyilván mint egyházi főfelügyelő szólal fel, jogszerüleg tőle kívánhatjuk) vádolom, különben azok eredetét nem a’ 14-ik században, hanem épen ennyivel feljebb keresendi ’s találandja fel. Hogy pedig ezen „kísérteti szózatok“ 18 század óta változatlan konganak’s kongandanak ezentúl is, ez egyik legfőbb bélyegző jelleme a’ kát. egyháznak, mellynek hitágazati nem emberi koholmány lévén, hanem magától a’ legfőbb lénytől eredvén, tárgyilag nem tökéletesbithetők, ’s napraforgókat a’ változékony korszellem átéltető sugári után nem forognak! *) — Azon „máglyák, mellyek a’ szeretett Atyának dicséretére rakattak“ nem a’ k. egyház kebléből vették első lobbanásukat, valamint utóbbi tápanyagukat sem, ’s csak akkor kezdettek lobogni, midőn a’ világi hatalom is, mellynek nem különben mint az egyháznak amaz áldozatok dühödt ellenei lévén, beavatkozott; ’s ha az egyház azokat elnézni, sőt némikép belefolyni kénytetett, ez az akkori idő szelleméből eléggé menthető ; bár az is igaz, hogy irányukat tévesztvén, az egyház volt első, melly ellenök kikelt vagy legalább azokat szeliditni igyekezett. — De ha nem is menthetnők azokat voltaképen, fordítsuk távcsövünket a’ közelebbi századok felé, vessük mérlegbe azon áldozatokat, mellyek a’ reformatio első századában ennek igényéből, sőt csak a’ „paraszt háborúban“ elestek, mind azokkal, mellyek a’ k. egyház keblében ennek akaratja ’s jóváhagyása nélkül hillanjai ferde magyarázatából történtek, az egyházi történetekben jártas előre látja, mellyik részen leend a’ túlnyomósság? — Igen, a’ kath. kit erjesztői téritői buzgalmukban halált öleltek, de nem osztottak, sem pedig véres harczot lehelő táborral nem hóditák zászlójok alá a’ népeket . . . tábor közepeit vevén téritői jutalmukat! . . Ezt nem visszatorlásul, csupán azért kívántam megérinteni, hogy, minden testnek két oldala lévén, midőn a’ reformatio tetszetős fénylapja egyedül emeltetik ki szüntelen , ellenben a’ k. egyház sokszor egyesek által elkövetett vétségért szigorúan rovatik meg — legyünk méltányosak. Azt irja továbbá a’gróf: „a’ protestánsok nem szorulnak a’ kath. áldásba ’s csak a’ mindenhatóé után sóhajtoznak“; tehát miért sürgetik mégis annyira a’ megállást? miért kellett az egész Corpus Jurist leporozni, hogy egy 1647. art. a’ kérdéses tárgyra feszes alkalmazása által a’ hitszolgák eltántoríthatása reményében czél éressék? Csakugyan e’ „kathol áldás“ nem nihilum negatívum, különben olly lárma nem történt volna miatta, ’s hogy a’ „nihilum positivum“-nál is több, mutatja az, hogy több ne vmegyék minden árverés nélkül „annyiszor a’ menynyiszer“ árát 600 sra határozók! Azonban illy komoly tárgyban szeszélynek, gúnynak vagy sarcasmusnak helye nem lévén, ’s bármelyiknek is kellessék azok közül a’ gr. azon „kath. és prot. áldás“ közötti megkülönböztetését tulajdonítani, helyben nem hagyható. — Ha a’ gr. nem tudja , hogy a’ kath. egyház nem ön éléskamarájából szórja az összekeltekre az áldást, vegyen kezébe kath. rituálét, ’s meglátja, hogy annak árasztásáért minden imáiban a’ Mindenhatóhoz esedezik, maga a’ megáldás formulája a’ sz. Háromság nevében történvén meg. Egy tehát a’ „kath. és prot. áldás“ kútfője, csak a’ csatorna ’s az eszközök különböznek, mellyek által annak részesei leszünk. Továbbá kiemeli a’gr. a’ szeretetet, „mellynek gyöngéd kötelékit a’ k. egyház összetépni nem irtózik, ellenben a’ prot. általok mindazokat összefűzi, kik bár vallási tekintetben némellyekben (?!!) külön gondolkozásnak is“. — Ha a’ k. egyháznak e’ tárgybani tanját ismernők, lehetetlen volna azt szigorúságról vádolnunk ; mert nem csak az egész emberi nemet — pogányt vagy hitetlent sem zárván ki — hő keblében hordván, hanem e’ zajos óczeánon immár a’ jövendőnek nyugodt partjára átvezetekkel is az úgynevezett „Communio Sanctorum“ hitágazat által a’ legszorosb kapcsolatban állván, szeretetének köre nemcsak tágasabb, hanem gyöngédségben sem múlja azt fel a’ protestáns. Ugyanis mikor szeretünk valakit gyöngédebben, mint mikor annak valódi, nem csalékony, menyei boldogságán részt veszünk, azt előmozdítani, minden önzést félretéve, teljes erőnkből törekszünk, valamint veszélyeztetésére rettegünk? vagy talán akkor, mikor valakit a csalfa szabadság vészes mámorával elszédítünk, mitsem törődvén azzal, ha ezen ingó állapotban orrára bukik, vagy nyakát szegi is ? De ha a’ k. egyház szeretetének lánczszemei csakugyan szorosban összefűzve lennének is mint a’ protestánsoké, kérdem a’ grófot, mióta tágultak azok meg a’ protest. egyházban annyira? Nem fogok *) Vincén. Lerinensis Commonit. Cap. III. „quod ubique, quod semper, quod ab omnibus creditum est, hoc est vere proprieque Catholicum.“