Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1842-05-16 / 38. szám
39. szám* Ötödik esztendei folyamat 1842. május 16. SZAKADUNK. Az előmenetelnek egyik főakadálya Magyarországban* (régé.) Wildner Ignácz tanár urnak lényeges kivonatban közlött röpiratát átolvasván, nem kételkedendik senki, hogy a szerző magának alkotmányunk legfontosabb pontjait választotta értekezése tárgyául, s három nyomatott ivén csodálatosan el is döntötte mindazt, min az utolsó félszázad lefolytában két országos küldöttség izzadozott, mi annyi országgyűlési vitatkozások tárgya volt és időszaki sajtónk segítségével hazánk főbb észtehetségei által minden oldalról meghányatott. — Eldöntötte szerencsésen W. ur az adó és honvédelem kérdését, melly körül mai napig annyira különböznek a politikai felekezetek nézetei. De bármikép ágazzanak is el jogtudósaink és státusgazdáink véleményei, egyben tudom mindnyájan megegyezendnek, abban t. i., hogy mindazokról, mikről honi törvényeink , alkotmányunk szelleme, az országgyűlési tárgyaltatások és a időszaki sajtó az országos adóról s vele szoros összeköttetésben lévő honvédelemről, kereskedésről, vámrendszerről, mezei gazdaságról stb. rendelkeznek, intézkednek, javasolnak, panaszkodnak, tervezgetnek — Wildner tanár úr nem sokkal többet tud, mint a ma született gyermek. Ez axióma. Mert olly kaján ellensége talán csak nem lesz a tanár úrnak, ki azt tenné fel róla, hogy mindezeket tudván mégis úgy írhatott volna a mint irt. E különös és némileg a csodákkal határos tünemény talán abban lelhetné némi magyarázatát, hogy a magyar alkotmányos élet honi nyelvünk és politikai állásunk által mintegy elszigetelve és önmagára szorítkozva áll. Anglia, Francziaország s egyéb alkotmányos nemzetek igazgatása s egész nyilván élete legott azon országok hírlapjaiból a németekbe s onnan a mieinkbe átszivárog, úgy hogy minden miveit olvasó, ha mindjárt nem is angol vagy franczia törvénytudó , mégis amaz alkotmányoknak lényegét parlamentáris vitatkozásaikból ismeri. Nem ugyannálunk, kiknek alkotmányát és státuséletét a külföldi épen nem, de még mások is, kik honunkban laknak és alkotmányunk jótéteményeiben részesülnek, csak tökéletlenül ismerik, így megeshetik aztán, hogy némelly jámbor óhajtó, talán egy kis irói viszketegtől csinklandoztatva, néha a legtisztább szándékkal íróasztalához ül, üres óráinak ábrándjait papírra önti s ujdonujakat és csodabölcseket gondol mondani, mig ez utóbbit senki fel nem találhatja, az első pedig a verebekkel versenyez. De W. tanár úrnak, ki hires német jogtudós és író, tudnia kellene, hogy valamelly országnak olly lényeges életkérdéseiben, miilyen az adó, honvédelem, vámrendszer stb. — kivált ha ezen ország alkotmánnyal bír — csak a constitutionális álláspontból lehet kiindulni, mi természetesen az alkotmány teljes ismeretét feltételezi, hogy tehát minden egyéb, bármelly jó indulatból kifolyt tanácsok, oktatások, feddések csak felületes, pia desideria forma elmefuttatások, mellyek a tárgyhoz értő közönségre nem sokkal mélyebben hatnak, mint Napoleon halotti pompájának leírása. Ugyan mit mondana a tudós tanár úr, ha valamelly magyar jogász az ausztriai törvénykezésről írván s azt sarkaiból kiforgatni akarván, az oppositio, repulsio, prohibita cum onere, via novi cum gratia, revocatio procurators stb. jogsegedelmeket boldogító eszközökként javasolná s eldicsérgetné, mellette pedig az sülne ki, hogy a bölcs tanácsadó az ausztriai polgári s fenyitő törvénykönyvet még híréről is alig ismeri. — Ne nehezteljen tehát a tudós tanár úr, ha vele az érintett tárgyak felett mindaddig komolyan nem vitatkozunk, mig őt azon állásponton nem látjuk, egyedül mellyből indulhat ki magyar publicista, t. i. az alkotmány, jogtudás, nemzet- és honismeret pontjából. Mivel pedig alig hihető, hogy a tanár úr, kiterjedt praxisa s már egy kissé előhaladt kora mellett a magyar jogtudományok és igazgatási gyakorlat rendszeres tanulásához fogand, tőle, mint magyar publicistától, aligha örökre búcsút nem kell vennünk. — Nem kívánván azonban olly komolyan venni röpiratát mint a Pesti Hírlap szerkesztője, sem olly sajtótag mint N. K. Swiftünk, sem végre olly gavallérosan mint a Jelenkor, hanem teljesen méltányolván drága földünk tiszta szándékát és új honának használni buzgóságát, mielőtt elbúcsúzunk tőle, néhány általános nézetekkel kedveskedni kívánunk neki, mellyeknek talán a magyar publicistika körüli fáradalmai mellett némi hasznát veheti. Magyarország rendei, átlátván honvédelmek s az abból folyó adózási rendszer hiányait, koronás királyuk kegyes hozzájárulásával a kor kivonatának megfelelő változásokat teendnek, de mindig csak a fenálló törvények és polgári alkotmányuk szelleméből kiindulva. Azért is minden az e tárgyú törvények és törvényes szokások megváltoztatását célzó alapos és a szükséges jogtudományon épült javaslatokat valamint eddig is méltányolták úgy jövendőre is figyelembe venni fogják; de holmi ábrándos, törvényes állásunkat teljesen ignoráló jámbor óhajtásokat cum caeteris paribus futólagos áttekintés után méltó feledékenységnek átadandnak. — Hogy továbbá adóváltoztatási s honvédelmi eljárásuknál a rendek más nemzetek állapotját is vizsgaszemmel tartandják , a már eddig tett másnemű változtatásokból is világos, de soha más nemzetek utánzása minket alkotmányunk lelkétől el nem vonand. Egész nemzeteknek, valamint egyes személyeknek, megvannak természetes hajlamai és lényegökkel a legszorosabban összeforrt szokásai; mi az egyik nép főboldogságát teszi, a másiknál talán ellenkezőjét szülné, mint például municipális rendszerünk, melly minden hiányai mellet polgári megelégedésünk főbb oszlopául szolgál, és melly nélkül magyar boldoglét nem is gondolható, egyik másik szomszédainktól nemcsak nem óhajtatik, hanem hihetőleg nagy terhére is lenne. Azért, ha udvariságból el is akarnék hinni W. tanár úrnak, hogy az általa felsorozott nemzetek azért boldogok, mivel sokat adóznak, s annál boldogabbak, minél többet fizetnek, ezzel — merek kezeskedni — Magyarországban javaslati adónemeinek hosszú sorát aligha valaha megkedveltetendő,s ha ezekből jövendő boldogságunk horoscopját felállítandja, ő ugyan beszélhet, s az adót négyszeg mérföldek vagy lélekszám szerint kicalculálhatja mig kedve tartja, de bizonyos lehet, hogy mi nem fogunk neki hinni. Az adózást, mint ollyant, a magyar soha másnak nem tekintendő mint szükséges résznak,mellynek lehető legnagyobb enyhítése a státusbölcsesség főfeladata ; ugyszinte honvédelmünket a tanár úr által felhozott alapokra állítani soha sem fogjuk. Ne felejtse W.át a magyar törvényhozói intelligentiát; magasb fokon áll az, mint némelyek gon-