Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1842-09-15 / 73. szám
93. szám* Ötödik esztendei folyamat 1842. September 15. SZÁZADUNK Szellemi s anyagi haladás. Nemzetünk százados álmából ébredezvén, pirula régi lespedése felett, elmaradása érzete foglalá el, s lett a nyüzgölődés kora. Ámde ezen kor mit sem szülendő vala, mint forrongó erő, melly irányzat nélkül elenyész hasztalan, ha a nemzet szükségét, életerejét, szóval egész lényegét helyesen felfogott vezető nem áll elő. És az idő meghozta gyümölcsét és férfiat látsuik magunk előtt, kiűl— és beltapasztalattal mindnyájunknál gazdagabbat. Vezérlését örömmel követé a nemzet, és követése közben lála egyleteket, összetartásra édesgetőket keletkezni, megérté a szellemvilág napkelését s tudós társasággal dicsekheték. .Nemzetünk fiai előtt ünnepélyes díszben állott a példa, mellynek varázsereje felköltvén keblükben a nemes ösztönt, atyai útmutatása kijelölvén a pályatért, milly szép szerencse mosolygott hazánk jövője felé! Igen, ifjaink előtt a ragyogó példa, keblükben a nagyra, szépre, nemesre lobbantott ösztön, felderült a haladni indulás hajnala. Ez szülte az eszmék felébredését. És ime, midőn kevés évek előtt alig látunk a mérhetlen távolban egykét mécset pislogni, most ragyogni szemléljük hazánk egét édes örömmel. Ma az eszmecserék, a súrlódások, az elvusztulások pontján állunk. Napirenden a javítás, tervezés, vizsgálat fontos tárgya, mi hogy közre hathasson s alkalmazásba vétessék, meg kell előztetnie súrlódások és központosítás által. Ehhez hivatva minden jó polgár, ki nemzete dicsőségét keblében hordozza. Legfőbb szerepet viszen eme fontos ügyben ma a „Keletnépe“ és a Pesti Hírlap, mellyek vezérelve felett kölcsönös vitatkozás keletkezvén, hová dilend a többség isten szava, a közel jövőben rejlik. Szabadjon nekem is, ki édes hazám fejlődő korát eddig csekély magányomban kisérvén, csak keblem szent hálái lebbentek oda, honnan nemzetünk földjére üdítő sugárt lövellem tapasztaltam, e napirenden levő két vezérelveket rövid tárgyalásommal megkísértem. Legkevésbbé sem igényelvén magamnak országrászati avatottságot, mire nemzetek közül is ritkán születik egy Abbé Sieyes. Csupán természeti egyszerű okoskodással a magyar nemzetéleti viszonyhoz képest veszem fel a két fél eszmedús nézeteit, s nyílt őszinteséggel mondom ki igaz meggyőződésemet. Minden felől türelmet, mások véleménye iránti gyöngédséget hallok emlegettetni, mit én miveit jellemnek tartván, ahhoz támaszkodó bátorsággal vettem fel tollamat gyönge kezembe, a járatlant. A Kelet népében nemzetünk fejlesztésére, boldogitására nézve illy elvet találtam: „Szabad, biztos birtok, ezt megelőző jó törvény, ezt megelőző elmesurlódás, ezt megelőző egybepontositás, ezt megelőző kedvessé tétele a hazának s bizonyos helyeknek, melly egymásutáni arany elvekből szépen következik, hogy közvagyonosság utján menjen a nemzet szabadságra.“ A Pesti Hírlapban azt vettem észre, hogy szellemi fejlesztést javal előbb sem mint anyagit; szóval, a Pesti Hírlap elv sarka a nevelés, a szellemi mivelés. Ezt kívánja ő mindenek felett emelni. Vegyük fel már most ez elvnek kivihetőségét, mert tapasztalás tanúbizonyságom, hogy igen sok elv, még több derék eszme becsültetik, míg papiroson van, de ha alkalmazásra, tettlegesítésre kerül, rútul meghiúsul. Nagy tapasztalás, közélet, nemzeti sajátság s viszonyismerés kívántatik ahhoz, hogy valaki alkalmazásban is szépen elsülő elveket, eszméket teremtsen. Fordítsuk már körülményink jelen állásában nemzeti tehetségünket legelőször a nevelés felé, s tegyük fel, mikép bizonyos század alatt annyira vittük, hogy a sivatag Krajnyának tízig számlálni képtelen tótja, midőn túl a Tiszára aratni s kaszálni megy,mert anyagi állásunk igy maradása esetében kepére kell menni philosophiai katedrára képességünk mellett is) magyar rákóczi indulót sirdogáland, vagy Kőrös, Czegléd stb. tanyászai, kik kereszteltetésük óta isten házában nem voltak, kik nappal ember szemébe nézni egy pár csikóért sem mernének, mig éjjel tizet is ellopnának, nem tudom, mellyik akkoron legkapóbb hírlapot hordanák magyar kucsmájuk mögött, vagy a városok polgárai, mesteremberei stb. utolérnék az angol honbelieket: kérdem alázatosan, mi lenne kis hazánkból? Nemde elégületlenség nyüzgölődése izgatná a kebleket, mellyek most a rajok nézve boldogító együgyüségben jobb sorsot nem is nekik valónak tartanak? Valljon a mostani csendes békét nem bellázadalmak, vérengzések váltanák e fel? Higye el a Pesti Hírlap, hogy igen. — Azt tartom , úgy ismerem az emberi tulajdonokat, hogy amint rejlik a szellemi tehetség, a mint mivelődik a lélek, épen azon lépcsőzettel keletkeznek a főben gondolatok, vágyak a szívben anyagi jobblét, lisztesebb álláspont felé. Tapasztalhatta a Pesti Hírlap sokkal inkább mint én, hogy korunkban is mik nem történnek. Ha egy mesterember írni tud, már tanácsbeliségre, úti, magtári biztosságra vagy; hát még azok, kiket az oskolai évek, egy vagy más tekintélyek, vagy épen meglehetős ügyekezet közbejöttével, a falak közül kitoltak és a gondviselés folyó nyelvvel, mellé meg még függő pecsétes kiváltságlevéllel megáldotta, mit nem követnek ezek el a hat tál ételért ! Felkelnek üstök-borzogatás közt és nagy üggyel bajjal betanult idegen beszélyeket szónokolnak, hibákat, hiányokat feszegetnek mindig azon tömeg ínye szerint, melly maga is olly elégületlen mint ők; a hibát rendszerint a kormányra kenik , mert egy idő óta az úgynevezett, időtlen képzelgésekkel túlzók elvül tűzték ki, mikép esküdt sem lehet az ember, de még szerkesztőnek se álljon be, ha a kormányt ugyancsak nem sértegeti és a szemnlöki szakállas közvéleményt nem kürtöli. És miért mindezek? A mesterember nincs elégedve helyzetével, nincs, mert a kézművek nem virágzanak úgy mint Angolhonban. Az oskolákat végzettek előtt a kereskedés, gyártás hiánya miatt nincs egyéb út a hivatalra vezetőnél. Ezért van egy esküdtségre 30 csődülő egy megyében. Nincs életmód. Szép számú telkes úr sem élhet el hivatal nélkül, mert birtokainak nagy részét víz borítja, és ha terem is egy-két száz zsák életre, ha nevel marhát, tenyészt egyet mást, azt csak ben a hazában adhatván el, keveset kap érte. — Sem kereskedés, sem gyárak, sem mesterség, sem földmivelés nem lévén tehát tisztes táplálékot adó e honban, ugyan mire neveljük a népet? Ismét feltévén, hogy nevelt ember jobb létre számol, nem egyébre mint közhivatalra. Arra pedig úgy hiszem, már annyi van, pedig bizonyos nagyobb résznek kizárásával, hogy huszadolni lehetne. Azonban legyen helytelen nézetem, s igazoltassák az , miké-