Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)

1845-06-10 / 46. szám

nos büntetés, s a bíró erre különösen ítélte azon nagyobb bűnö­söket, kik az 1786-ki törvényváltoztatás nélkül halállal fogtak volna lakolni. Azonban a Walnut-streettömlöcz szerint sok státusol épí­tenek , New-York is, de a reménylett süker mindenütt kimaradt. Innét azon gondolatra jöttek, hogy a kamrák számát szaporitni s a foglyokat egymástól lehetőleg elkülönözni kellene, és ez volt a most annyira hires auburni f New-forkban) tömlöcznek eredete, mellyben 1816. után párosával laktak a rabok, s mellynek, 1819-ben, több kamrákkal szaporítását parancsolá a törvény­hozás. Pennsylvania az alatt 1817-ben a Pitsburg, 1821-ben a Cherry­hill nevezetű tömlöcz építésére szavazott költséget, és a rabok elosztályozását foganatlannak tapasztalván, minden fogoly külön elzárását határozá, úgyhogy kamráját se éjjel se nappal el ne hagyhassa, se ne szabadjon dolgoznia. De ezen elvnek alkalmazása előtt az auburni új kamrák elké­szülvén, itt 1721-ben nyolczvan fogoly külön záraték. Hanem a próba, mitől olly sokat s nagyot vártak, eredményében rettenetes­nek mutatkozék, mert a teljes elkülönzés munka nélkül tár­sas természetű embernek erején fölül van, s igy azon szerencsét­len foglyok szemlátomást fogytak, értök veszélyben forgott s né­­mellyik közel volt a megháborodáshoz. E szerint az igazgatás kény­­telenségben érzé magát azon módosítás tételére, miszerint most a foglyok éjszaka külön kamrákban tartatnak, nappal pedig közmű­helyekben de néma hallgatással dolgoznak, és e rendszert az 1834-ki törvényhozás is javalla, s azóta auburninak nevezte­tik. Egyszersmind a közönség figyelmét, az egyesület valamennyi státusaiban, az enthusiasmus legmagasb pontjáig fölgerjeszté, any­­nyira, hogy ezt a javító rendszer történetében időszaknak mondhat­ni, melly óla a tömlöczügy a társasági feladatok legfontosabbaihoz szám­láltatik, s a fogházak kormányára a legelőkelőbb polgárok vágyakoznak. S vetélkedve javítják tömlöczeiket s épitnek újakat azóta a külön statusok, mellyek egész 1835-ig példányul csak auburnit választák, s maga New-York is még egy másodiknak épí­tését rendelé, minek fölépítése érdekes­ módon történt semhogy elhallgathassam. T. J. Lyndis, az auburni tömlöcz igazgatója (egy­kor kapitány) száz rabot magához vesz s elviteti a Hudson partjá­­jára, hol az új tömlöcznek kelle épülnie, s a nélkül hogy éjjel kő­fal közé zárattak volna, féken birá őket tartani szilárd akarata által. Több évig dolgoztak így saját börtönükön, számuk időnkint növekedvén s az egy ezer kamráju Singsing fogház igy épitteték föl magok azok által, kik utóbb belezárattak. Azonküzben Philadelphiában is elkészült a Pittsburg, 182 ben s a rabbok éjjel és nappal külön zárattak s dolgozniok se vala szabad, és itt mindez történt veszedelmes következmény nélkül, t. i. mert a kamrák szerkezete olly hibás volt, hogy a közlekedést épen nem gátta meg. Részint tehát, mivel a rendszer javítónak nem mutatkozik, részint mivel az auburni szomorú esetek a kö­zönségre eleven benyomást tenek, részint mivel az auburni új rendszernek magasztalva hirdetgetett szerencsés foganata a köz­véleményt egészen meghóditá; a pennsylvaniai törvényhozás, két­kedvén, valljon a jó utat választá-e, a két rendszer megvizsgálásá­ra biztosságot nevezett, melly bár az auburnit is itélé jobbnak, a határozat, kivált Vaux Róbert s a nagyhírű Livingston hatalmas szavakra az lett, hogy az örökös elkülönzést megtar­­tó, de összekötő vele a munkát,­­ és ezen fenyíték uralkodik a 8*4 kamrájú Cherry­hillben, s ez neveztetik phila­delphiai rendszernek. Én azonban úgy látván, hogy az auburni rendszernél az erkölcsi erő a hallgatásban, a philadel­phiaiban pedig a magányban fekszik, azt hallgatórendszer­nek, ezt magány rendszernek kívánnám neveztetni. S mi jegy uralkodik a hallgatórendszer mellett? Megérkezvén a rab, egészségét az orvos megvizsgálja, aztán megtörösztik, haját megnyitják s tömlöczruhába öltöztetik. Ekkor egy kamrába zárják be, honnét csak nehány nap múlva eresztik a közmühelybe dolgozni. A naprend ez. napkeltekor haranggal ada­tik fel a fölkelésre, s a porkolábok az ajtót megnyitják. A rabok rendsorra kiállanak, mindeniknél lévén tál, korsó és éjedény, s ezeket menetközben kellő helyekre tévén mennek a műhelybe, hol teljes hallgatásban s lesütött szemekkel dolgoznak. E körül van egy sötét titkos folyosó, honnét a rabokat láthatni tőlök meg nem láthatva. A jeladásra ismét rendsorba állanak, s útközben a kony­haszoba nyílásából régi tálkáját kiki elveszi, és a sor haladásá­val kamarája elébe jutva, abba betér s ételét elkölti. Húsz percz múlva azon rendben visszatérnek s tálaikat beadják; az ebéd is olly módon történik. Este előbb megmosdván, azonképen takarod­nak kamráikba, magokkal vivén a vacsorát és éj edényt, s a ma­gokra hajtott ajtót utánok a porkoláb becsukja. Bizonyos idő múlva a káplán mindenik folyosón imádságot mond, miután a fekvésre fel­adatik. Éjjel az őrök posztósaruban hangtalanul járnak föl alá a folyosókon, miknek pislogó mécse kriptás csöndben ég. És mi fegy a magányrendszernél? Megvizsgáltatván, megtisztiltatván s fölöltöztetvén a rab, szeme beköttetik s igy vezettetik kamrájába, hol talál: nappal fal­hoz felköthető függő ágyat, egy czintált, egy czinkancsót, s a statustól egy bibliát és más épületes könyveket. Ide vezettetése közben rövid időre az őrponton megállítják, hol a kormányzó a szabályok föltételetlen megtartására inti. Kamrájába érvén, szemfödelét leveszik s egyedül hagyják, hol talán évekig, ta­lálón örökre fog maradni, a nélkül hogy emberi teremtést látna az őrökön kívül. Több napokig még csak bibliát sem adnak neki, annyival kevésbé dolgot, s ez alatt a kormányzó különös figyel­mének tárgya. A rab mihamar munkáért esdeklik, de míg a ma­gány által teljesen meg nem töretett, addig megtagadtatik, s aztán is el kell magát határoznia vagy folyton dolgozni, vagy épen nem, — de ez utóbbi alkalmasint soha nem történik, olly rettenetes kin a magány kivált bűnös embernek. Olvasásban itt a rab gyönyört talál, s ki olvasni nem tud, azt vagy magától vagy segítve megta­nulja, s e végből nagytekintetű polgárok is meglátogatják a kamrá­kat. Kamrájában eszik, alszik, dolgozik, s abból soha ki nem megy, ritka esetet kivéve, de ekkor is csak teljes magányban le­het sétálnia, hogy ne hallja élő hangját, ne lásson élő teremtést. Az őrök, a kormányzó, az orvos gyakran meglátogatják a kamrákat; de főkép kívánatos a káplán, ki itt a lelket a vallás vigasztalásá­nak többnyire nyitva s érette epedve találja. Mindkét rendszer megegyezik abban, hogy a rabok munkája vállalkozóknak adatik bérbe; hogy ebből a rab semmit nem kap; hogy ki mesterséget nem tud, arra tani­tatik; hogy az élelem egészséges, bő, nem finom, de tápláló; hogy a rabok közt minden tekintetben, még tökéletesb egyenlőség van, mint van a társaság­ban, s a gazdag, kinek gazdagsága bűnét csak terheli, nem dorbé­­zolhat a szegény mellett, kinek szegénysége egy mentsége bűné­nek. — De különbözik abban, hogy a magányrendszer a ma­­kacskodót csak sötét kamrába zárás és étele kevesítése által en­gedi megbüntetni, mi két nap alatt rendszerint foganatos, ellenben a hallgatórendszernél a közműhelyekben a rendtartás szükséges!) és nehéze lévén, ha valamellyik máshoz szól vagy szemét munká­járól csak fölemeli, a porkoláb azt azonnal megkorbácsolhatja. És ez egyik fő oka, hogy Livingston s több nagyhírű férfiak nagy erő-

Next