Szegedi Híradó, 1870. január-június (12. évfolyam, 1-77. szám)
1870-04-22 / 48. szám
Második ok, amiért nem akarja átvenni, azon föltétel, hogy Szeged város a kincstárnak a végrehajtási költségek födezésére előlegezett 2800 ftot visszafizesse, ő tehát indítványozza, hogy az adóvégrehajtást ne vegye át a város. Ha pedig ez indítványa el nem fogadtatnék, ő az elnök nézetéhez járul, hogy a bárok nem szedethetnek minden adóhátralékostól, mert ez törvényben nem gyökerezik, s csakis az a törvényes, amit végrehajtási költségek fejében a valósággal végrehajtást szenvedettektől behajtanak. Itt aztán végtelenséggel fenyegetőző szóáradattal beleereszkedik ő is a törvény labyrinthusába, kiterjeszkedik a végrehajtás fokozatai, a zálogolás, becslés, árverés minutjáira, s prókátori raffineriájának összes készletét igénybe veszi, hogy a gyöngébbeket meggyőzze, miszerint épen az lenne az égbekiáltó igazságtalanság, ha valaki más végrehajtási költségeit fizetné ! Csak oly mértékben róható meg — úgymond — bárki is költséggel, amily mértékben ilyent okozott, s az, aki pl. a megintés után fizetett, nem terheltethetik zálogolást, s aki a zálogolás után fizetett, nem terheltethetik árverési költséggel, melyet mások okoztak, sat. Újra kezdi azon, hogy ez nem is törvényes, és a városnak csak oly adókat szabad beszedni, melyeket az ország törvényhozása elrendelt (közbeszólás: hát a városi pótadó?!) mert mást szedni a corpus juris szerint hűtlenség, mely büntetés alá esik. — Kiszámítja azután, hogy a végre költség egy napra nem lehet több 8 ftnál, s aztán kérdi, hova tették azt a 2800 ftot ily rövid idő alatt, amennyinek még hónapokig elégnek kellett volna lenni a jövőre. (Ez aztán furcsa argumentum arra, hogy a város ne vegye át a végrehajtást !) — Végül nagy tűzzel és rémite sok szóval harcol az ellen, amit senki sem állított, hogy az adóvégrehajtás költségei a közpénztárból szedethessenek. S mindezek után azon ellenindítványt terjeszti elő: mondja ki a közgyűlés, hogy az adóvégrehajtás tekintetében csak azokat teljesíti, miket a törvény elébe szabott, tehát a végrehajtást a financiánál meghagyja ; mondja ki továbbá, hogy a károk különbség nélküli szedését törvénytelennek tartja , s hívja föl a minisztériumot, hogy ez ügyben kibocsátott rendeletét vonja vissza, ellenkező esetben másképen lévén cselekedendő. Punktum, pausa, portót reá ! (Vége következik.) Őrtüzek a népnevelés mezején. (Folytatás.) S ne higyje senki, hogy ez agitatió zsibbasztólag nem hat az Ügyre, ha figyelembe veszjük azt, hogy — miután népképviseletre alapított iskolatörvényünk leglényegesebb pontjai fölött, mi különben igen helyes — a többség határozata dönt, a papságnak az iskolaszék tagjai közöl a tanítókon*) *) Hála Isten! kivétel is van, mert a tanítók sorában is lehet már oly férfiakra találni , kik nem ifjUSA. Az i is. re is.. Gothe Lajos beszélje. Fordította Bendtner József. (Folytatás.) — Nem, nem, csalódol, csalódnod kell, Emma! — kiálts föl végre őrült fájdalomban; — hol maradna különben az isten igazsága? — És ha úgy volna is, mint te mondod, úgy istennek csudát kell tennie, igen , kell, ha ő gyermekek gúnyjává s a gondviselés dajkamesévé nem akar válni! . . . Neked élned kell, Emma! Én követellek tőle, s ezt szabad tennem, mert ki adott neki jogot, hogy engem örökre nyomorulttá tegyen? . . . — Az istenért, ne vétkezzél! — szólt Emma — gondold meg, Albert, hogy nem maradunk örökre elválva egymástól, hogy ott fÖDD . . . — Ah, ott fönn ! — kiálta Albert folyton kitörő fájdalommal — ki biztosit e túlvilágról?! . . . Emma könyörgő tekintetet küldött az égre kedveséért, ki fúlömlő fájdalmában vétkezett. Lassankint azonban az ádáz fájdalom jótékony könyekbe olvadt föl. Letérdelt Emma előtt, és csöndesen sírva rejté fejét annak ölébe, ki fejét szintén szelíden hajtá le hozzá.. Janka szintén térdére ereszkedett s arcát kötényével eltakará. Ferenc az ablakhoz támasztó homlokát, kezeit hátán összetéve. Bűnt hitt elkövetni barátja fájdalmán, ha őt most vigasztalni igyekezett volna. Égő tekintettel nézett Emil a két szeretőre ; sajátságos rángás vonult halvány arcán végig. Senki sem figyelt reá. Végre kívülről postakürt hallatszott, kocsi gördült a kastély udvarára. Csakhamar két férfi léptei hallatszanak az előszobában s nemsokára az ajtó hevesen fölnyittatott. Az öreg báró s a kereskedő léptek be; mindkettő, elbámulva az előttük föltáruló jeleneten, megállt az ajtó mellett. Ferenc a jövevények felé fordult , s Janka fölkiáltására: „A báró urla Emma is föltekinte. — Nagybátyám ! — Atyám ! — hangzik a szeretők ajkairól. — Itt van leányom gyilkosa! — kiálta ugyanazon időben a kereskedő, a beteg fekhelyéhez közeledve. — Melyik az, uram?! — kérdé a báró, követvén őt. — Ez az! — viszonzá a kereskedő, kezével a remegő Emilre mutatva. — Emil 11 — kiálta az öreg őrnagy a legmélyebb fájdalom hangján. — Tehát Emil ! — téve hozzá rövid szünet múlva tompa hangon , s ijesztő mosoly vonult ajkán végig. Emil tekintete tévetegen vonult egyiktől a másikhoz; de midőn atyját és a kereskedőt fölismerő, a rémület hangos kiáltásával esett párnájára vissza. — Uram! átadom őt az ön boszujának! — szólt az öreg báró a kereskedőhöz. — Ő már el van ítélve ! — viszonza ez; — az ég boszuja elérte őt. — Atyám ! — szólt Albert, a busongóhoz lépve. — Vissza ne érints! — kiálta ez. — — A magyar miniszterváltozáshoz. A „P. Napló“ a minisztertanácsból azon értesítést vette, hogy a húsvéti ünnepeken terjesztetett fel ő felségéhez gr. Mikó Imre közlekedésügyi miniszternek saját kérelmére történt felmentése, és egy másik reprasentatió, mely Gorove közgazdasági minisztert kéri ideiglenesen a közlekedésügyi minisztérium vezetésével is megbizatni. Az erre vonatkozó kir. kéziratok még a képviselőház összeülése előtt szándékoltatnak közzététetni; uj miniszter azonban csak később fogna ki-kezed szennyes testvéred vérétől . . . Hab ! engem a sors megátkozott gyermekeimben! — Ne essék kétségbe, báró úr! — szólt most Ferenc, hozzátépve. — Egyik fiát csakugyan el kell veszítenie, mivel annak titokban véghezvitt bűnei most napfényre kerülnek ; de helyette a másik ezután gazdag kárpótlást fog önnek nyújthatni, és annál inkább reá fordithatandja szeretetét, mivel ő annak eddig úgysem igen örvedhetett. — Annál jobb reám és reá nézve, ha úgy van, mint ön mondja, — viszonzá a báró. — De szóljon, uram ! mikép értsem mindezt? — Rövid magyarázattal fogok szolgálni, uram! — szólt Ferenc ismét. — Mióta Albert az ön házából távozott, azóta folytonos rágalmakat szórtak ellene ; mindazon gonosztettek közül, melyekkel vádat látott, ő egyetlenegyet sem követett el; sőt büszke lehetett volna ön fiára , mint amily büszke én vagyok, hogy őt barátomnak nevezhetem ... Ez állításomat bebizonyítanom nem lesz nehéz . . . Ami a reá rótt utolsó s legsúlyosabb gonosztettet , az általa állítólag saját fivérén elkövetett orgyilkosságot illeti: ezen látszólag legmélyebb homályba burkolt esemény is földerült. — Hallgasson meg ! — Azon csapszékben, melybe ama rémes éjszakán a sebültet vittük és hol később elfogattatánk, a rendőrhivatalnokok egyike valami gyanúsat vett észre, miért is azt a következő napokon titkon megfigyelte. Gyanúja nem csalta őt, mert sikerült e korcsmában a gonosztevők tanyáját fölfedeznie. A korcsmáros, ki nejével együtt azonnal elfogatott, többet vallott, mint előre gondolni lehete többi közt azt is, hogy Emil báró nem fivére , hanem egy vén gonosztevő által, kit nekünk bővebben leírt, kapta halálos sebét. Sikerült ez utóbbit is felfogni, midőn épen egy a csapláros által elárult erőszakos rablást akart véghezvinni. Tagadta ugyan a gonosztettet, melylyel vádoltatok, de az orgazda vallomásai sokkal inkább öszhangzottak minden földerült körülménynyel, hogysem a törvényszék még tovább is vonakodhatott volna Albertet s engem szabadon bocsátani. Barátom szive idevonzotta őt, és én jónak láttam követni. . . Míg Ferenc beszélt, többször ismétlődött a szobában az a nesz , mely Erzsébetet is fölriasztá szenderéből, még mielőtt Emma belépett. De senki sem figyelt reá. Az öreg báró most Alberthez lépett. — Fiatul — mondá lágy hangon, — megbocsáthatsz-e nekem valaha? — Atyám ! kiálta Albert és csókjaival árasztá el annak kezét; — miért kelle e pillanatnak oly sokáig késnie ! Ah, mennyi fájdalomtól lett volna megmentve ! .. . — És te, Emma, — fordult a báró ehez ; — mennyit kelle neked durvaságom által szenvedned! Emma csak kezét csókolá meg a bárónak, aztán szelíd mosolylyal nézett ismét kedvesére, ki e percben feledni látszék, hogy nemsokára újabb, keserű fájdalom áll előtte. — Uram , — fordult most a báró ismét a kereskedőhöz, —sok hálával tartozom önnek azon készségéért, melylyel idáig követett, az igazságnak napfényre derítése végett .... De most bizonyára nyugalomra lesz szüksége, s ha úgy tetszik, magam vezetem önt szobájába .... A kereskedő visszautasító mozdulatot Jőn s Emilre mutatott, ki ágyában hirtelen fölemelkedett ; aztán halk, de mindnyájától megérthető hangon beszélni kezdett. (Folytatása következik.) Kivül is ne volnának párthíveik, sőt igenis, a függetlenebb polgárok közel is vannak, mint tudom, azoknak uszályhordozóik, akik fájdalom! az iskolaszékben gyakran a többséget képezik, mely pártot a felekezetiség pártjának is lehetne nevezni. Ily „többséggel“ szemben aztán ne csodálkozzék senki, ha az ügy csak pang , ha egy lépéssel sem vagyunk előbb, mint a múltban, ha azon hatóságok, melyek azért alkotják, hogy az eddig zsibbadásban pangó népnevelést új s virágzó életre támaszszák, Petőfi Pató Páljaként összedugott kézzel nézik, mint hordja el a szél az iskolák tetejét, s mint szívja 160—180 gyermek az alacsony, sötét, szűk és dohos, penészes iskolában magába a mérges és gyilkoló levegőt, mondom, ezen ne csudálkozzék senki, de nem is lehet, hol a vezérnek ez a jelszava: „Csak új szokást ne kezdjünk.“ S a pap meg ámenként rá mondja: „csak a falnak ne menjünk.“ Ti fontolva haladó bölcs vezérek , kik egy szent ügynek állatok élén, ti nem akartok újítást a népnevelésben? Hát még most is a „semmittevés“ párnájára dobjátok magatokat, midőn már annyira elkéstünk, hogy századok hanyagságát kell kipótolnunk, ha azt nem akarjuk, hogy a haladás kerekei eltiporjanak bennünket? Gondoljátok meg, hogy a népnevelés, e szent ügy vezetése nem azért bizatott kezeitekre, hogy évtizedek, vagy talán egy fél század múlva tegyen az egy lépést előbbre a haladás felé ! Az iskolaszékek , mint az iskolának legközvetlenebb hatóságai, nem csupán azért alakíttattak, hogy csak a tanítók irányában gyakorolják felügyeleti és őrködési hatalmukat, hanem hogy a törvény őrei legyenek s annak végrehajtását eszközöljék. Ámde mit tapasztalunk e részben ? Azt, mit e cikk elején mondtam , hogy a törvénynek épen leglényegesebb pontjai részesülnek a legcsekélyebb figyelemben, minélfogva épen nem alaptalan azok aggodalma, kik mindebből azt következtetik, hogy iskolatörvényünk évtizedek eltelte után leend csak végrehajtva. Adatokkal be lehet bizonyítani, hogy bizonyos iskolaszék is csak egyszerű parasztembert „fogadott“ föl tanítónak, bár ideiglenesen ugyan, de akinek tudománya mindössze egy kis olvasás-, írás- és számolásban öszpontosul, no meg a kóruson tud segíteni is. S midőn az ellenzék, a törvény pártolói rászalák ez eljárást , válaszul azt nyerték, hogy a fölállítandó iskola csak kisdedóvó lesz és nem fognak ott mást, mint imádságot, katekizmust s „ABC“-et tanulni.*) És most mondja valaki, hogy a népnevelés halad ! És mondja valaki, hogy a tanítói pályához kell egy kis tudomány és képzettség is? Dehogy kell ! Hisz megfelelhet annak egy az ekeszarvánál növekedett ember is. Valóban, a fölhozott példából erről kellene meggyőződnünk, ha észlelésünk folytán nyert fogalmunk a tanítás és nevelésről tovább nem terjedne az egyszeri falusi bíróénál, kinek nem kellett az úgynevezett „cifra okleveles tanító“ , mert — úgymond — annak annyi fizetés kellene, mint a szolgabírónak; pedig nem valami nagy mesterség az a tanítás, hisz emlékszem, hogy mi csak a „keresztvetést“ tanultuk az iskolában, erre pedig a gyermekeket megtaníthatja olcsóbb tanító is, mint aki itt folyamodik. S a mély paedagogiai tudománynyal megáldott férfiú tanácsa és ajánlata folytán megválasztaték a falu kondása tanítónak , ki nyáron majd a sertéseket fogja őrizni, télen meg a gyermekeket oktatni és nevelni. No de ez régen történhetett, talán még a nagy cholera vagy a pesti árvíz előtt s azóta sokat qualifikálódott a világ, mert ime az egykori bölcs bíró is belátja végre, hogy ma már más tanulmány is kívántatik a keresztvetés, egy kis kathekizmus és az „ABC“ tudásán kívül, s hogy arra a „más“-ra csak okleveles tanító taníthatja meg a gyermekeket. Lám, lám, emberünknek hogy megváltozott véleménye a tanításról ! Bizonyára nem az „uj“, hanem a „régi“ szokás vitte a falnak s igy okult. Nem tudjuk, ama bizonyos iskolaszék is, mely a törvény ellenére csak parasztembert „fogadott“ föl tanítónak, nem fog-e a falnak menni. Mert erősen meg vagyunk győződve, hogy a tanfelügyelő úr, ki őre a megyei tanügynek s egyszersmind felelős is érezte, bizonyára mindenben, de épen a tanítói állás betöltésénél szigorúan ügyelend a törvény megtartására, s nem türend a tanszékben oly tanítót, ki paedagogiai és didaktikai képzettségét a rabok körében szerezte, mint börtönőr, s önképzését folytatta mint csősz, és számadási tehetségét különösen kifejtette a temetkezési társulatnál, mint halálmadár, és hiszszük, hogy mihelyt e tanító-„fogadásról“ értesítve leend, intézkedni fog, hogy a törvénynek elégtétessék. Én pedig addig is gyűjtöm az anyagot a Il ik „őrtűz“ meggyújtásához , s meg vagyok győződve, hogy az átmenet e korszakában csak a tanügynek teszünk szolgálatot, ,ha fölötte száz szemmel őrködünk. Árgus, neveztetni, s az ideiglenes rendezkedés csakis addig tart, míg az országgyűlés a miniszteriális resportok helyes felosztása, illetőleg a földművelési minisztérium alakítása tárgyában nem határoz, melyre a kormány javaslatot szándékozik előterjeszteni.* Gr. Mikó felmentése alkalmával a legfelsőbb elismerés kijelentése mellett kitüntetésben fog részesülni, mi hallomás szerint a Lipót-rend nagy keresztjének adományoztatásából álland. — Mint a „Reform“ értesül, Lónyay Menyhért pénzügyminiszter, május hó 2-án fogja átvenni a közös pénzügyminszteri tárcát. : — A főrendiház ápril 25-én d. e. 11 órakor ülést tart, rettenve vissza a papi kegy elvesztésétől, bátran és nyíltan ki merik mondani véleményöket. De fájdalom ! igen sok van még, aki nem más, mint autómat. Árgus. *) E nyilatkozatból tehát az következik, hogy az alapneveléshez (kisdedóváshoz) parasztember is érthet. Mit szólnak ehez. alapnevelési urak?! Argus. Hazai ügyek. A Lajtán túl. ^ A legközelebbi számunkban ismertetett bécsi kormányprogrammol illetőleg következőket írják a „P. N.“-nak: „A kormány nyilatkozata a „Wiener Abendpost“ban képezi a ma érkezett bécsi lapok vezércikkeinek tárgyát. Nincs lap, mely e nyilatkozatot megelégedéssel fogadná. Az oly lapok , melyek eddig az új kormány irányában barátságos álláspontot foglaltak el, rászólólag szólnak e nyilatkozat szintelenségéről, a bizonytalan hangról, mely abban elvonul , s melylyel a kormány létezéséért mintegy bocsánatot kér, s constatálják, hogy ebből ugyan hasztalan keresne valaki támpontot az uj kormány által követendő irány megítélésére. A „Neue Freie Presse“ és társai természetesen annál nagyobb vehementiával esnek neki e nyilatkozatnak, és szóval minden hang a „nagypénteki programoi“ fiaskóját konstatálja.“ Ezekkel szemben az ápril 16-ai „Wiener Abp.“ ismételve kiemeli, hogy a minisztetérium — cselekvése előtt — nem kíván bármely bizalmat is igénybe venni, és ebben rejlik annak oka , hogy miért nem lépett föl a minisztérium a maga eljárásának programmjával. Ez nem vehető megvetésnek, hanem inkább a kormánynak a legközelebbi lépésekre vonatkozó fölfogásával szorosan öszszefüggő elvileges elhatározása gyanánt tekitendő. A cseh feudális nemesség, mint egy távirat mondja, részben módosított indokolással elfogadta s illetőleg programmjába fölvette a declaratio főbb pontjait, kikötvén a Magyarországgal való kiegyezést. A delegatió tagjainak választása közvetlenül az országgyűlések által történnék, és a delegátióban vitattatnának meg e cislajtán országok közös ügyei is, melyek az októberi diplomában megszabott mértékre lennének redukálandók. A decemberi alkotmány, valamint a képviselőház és az urak háza megszűnnek, s helyöket országos küldöttek háza foglalná el. Ezenkívül elhatároztatott, hogy nagyszerű conservativ ellenzéki párt alakíttassák , mely a feudalisclerikális és conservativ elemekből alakíttatnék.