Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)

1870-10-14 / 123. szám

1870. Ti/̇‘n­k(‘nevek évfolyam. \‚!)\A Megjelen: Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők : iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással, és vidékre postán . Egész évre ... 8 frt.. | Félévre .... 4 frt. Évnegyedre ... 2 frt. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre ... 1 frt 75 kr. 123 ik szám. Pontok, oktribor 14-én. ÖN Y. Hirdetések dija: A hath­asábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., ké­szednél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett ked­vezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyiltér“ ben a négyhasábos petitfor­ogtatási díj 15 krajcár. Előfizetési föltételek: Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kígyó-utca­­1 szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11) és tippelik A. (Wollzeile 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort és Parisban Havas, I­aftite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8) hirdetési irodájában.­ ­ „Szi­ge­li Híradóra 44 havonkénti előfizetés is elfogadtatik. — Helyből 60 kr., vidékről 70 krjával, hosszabb időtartamra a fent kitett árak mellett, s ajánljuk lapunkat a közönség további szives pártfogásába. Szeged, okt. l­ k Jókai Mór a világráró európai ese­mények közepette időt vett magának tegnapelőtt saját házi bajaink felületes szellőztetésére is Cikke elé , mely be­válik egy kis szelíd riadónak, odaállító címnek: „Belügyek“, és utána csapott három fölkiáltójelt, melyekkel azt akará előre is jelezni, hogy azon a téren, melyről most szólni akar, bizony cse­hül vagyunk. És Jókainak vajmi igaza van: belügyeink reformja a mi „cseh kérdés“-ünk, melynek megoldásában ép oly nehezen haladunk előre, mint Ausz­tria, a mi szövetségesünk, a maga igazi cseh kérdésében. Jókai azonban, sajnos, megelég­szik azzal, hogy odavetett vonásokban tárja föl belügyeink szomorú képét, s úgy látszik , csak azért, hogy aztán kérdhesse: On est Lambert? hol van a magyar minisztérium? s fölkiálthasson: „Uraim, magyar kormányférfiak! önök­nek nem szükség a luftballonokat lesni (mint nekünk), önök azért vannak az ország élén, hogy végezzék idebenn a magunk ügyeit, akármi esik odakünni, — és utána tehesse, hogy, a kultusz­­minisztert és a honvéd­­osztály hivatal­nokait kivéve, senki sem lendít valamit, amiről tudhatnánk, hogy van még ma­gyar minisztérium is a világon. Jókai, mint ellenzéki lapszerkesztő és az ellenzék egyik kitűnő tagja, csak szoros kötelességét teljesíti, midőn a kormányt tevékenységre nógatja; más kérdés azonban, hogy súlyos vádja, mely majdnem az összes kormány tét­lenségét foglalja magában , igazolható-e az Európa színpadán megindult nagy­szerű dráma idegrázó jeleneteivel szem­ben, melyek amint a nagy közönség figy­elmét majdnem kizárólag magukhoz ragadják, és úgy igénybe veszik, sőt kell, hogy igénybe vegyék, a kormány figyelmét is. (Avagy pl. Andrássy, kor­mányunk feje és lelke, talán sinecurát élvezni ment s a dolce far mente édes karjaiban hevert harmadfél hónapig Bécsben ?) Hogy a kormány ilyen idő­ben, midőn a közönség szeme, Jókai szerint is, ellenállhatlan vonzerőnek en­gedve, folytonosan a párisi léggömbö­ket lesi, nem adhatja tevékenységének oly szemmel látható jeleit, mint normá­lis viszonyok közt, azt minden elfogu­latlan ember természetesnek fogja ta­lálni ; a tétlenség vádjával csak akkor fujtathatnék méltán, ha bebizonyulna, hogy ez időben szeme, lelke neki is annyira a luftballonokra volt függesztve, hogy csakugyan teljesen elfeledé az or­szág dolgait s nem dolgozott semmit; ha a nem sokára összeülendő ország­gyűlés úgy találná, hogy­­ nincs mit dolgoznia, mert a kormány nem készí­tett anyagot. Ha így lenne a dolog, az ugyan nagyon­­ szomorú lenne édes mindnyájunkra nézve , s Jókai bizonyos lehet hogy ez eset­ben nemcsak ő és az ellenzék, hanem­­ vele együtt a független jobboldal is föl-­­ emelné szavát a kormány ellen, azon­­­ban meg vagyunk győződve, hogy Jó­kai csalódik, hogy lesz földolgozni való , tárgy elég, csak képviselőinkben legyen meg a kellő buzgalom , de nem az a buzgalom, mely végnélküli orátiók töm­­­­kelegébe téveszti a belügyek reformját s vele hazánk összes életérdekeit, h­a­nem­ az, mely keveset beszél, de­­ sokat végez. Ilyen buzgalmat vár végre vala­­h­ára a nemzet képviselőitől , ilyent kü­lönösen az ellenzéki uraktól, kik eddigelé minden fontosabb kérdés meg­oldását hetekkel nyújtók tovább azon pontnál, midőn az a vita folyamában­­ már teljesen megérlelve volt. Lehetetlen, hogy a mostani vész­terhes idők annyira föl ne nyitották lé­gyen szemeinket , miszerint belássuk végre, hogy ha van ország az európai continensen, melynek nincs ideje bel­­ü­gyei rendezésében sokat töprenkedni és szónokolni, úgy hazánk az, melyre annyi éhes karvaly leselkedik. Ha még ma sem értünk meg en­nek belátására , ha ezután is pártmanő­­verként látandjuk szerepelni a beszé­dek özönében rejlő kiéheztetést, a hú­zás-halasztás szerencsétlen taktikáját, akkor Jókai esztendő ilyenkorra megint írhat egy cikket : „Belügyeink“ cím alatt, hanem utána nem lesz szükséges sem három fölkiáltójel, de még csak szöveg sem , hanem elég lesz ezek he­lyett egynéhány idézet a Jeremiás si­ralmaiból. A li ti h o r u. A véres harctól, mely már harmadfél hónap óta dúl, nemcsak az európai continens népei undorodtak meg, hanem — mint a harc színhelyéről érkezett tudósítások eléggé ért­­hetőleg gyaníttatják — megunta azt már a győztes porosz-német hadsereg is. Pedig a harc csak most kezd még igazán megindulni. Sedanig csak­­Franciaország rendes hadserege küzdött és vérzett s a szép országnak csak keleti része érzé a háború iszonyait; most, miként az égő látvatenger, kezd szétfolyni mindenfelé, s a harc — midőn a hadsereg kidőlte után a nemzet kett talpra a végve­széllyel fenyegetett haza, a családi tűzhely és házi istenek védelmére, s porbagázolt fran­cia gloire megboszulására — a harc most újult erővel foly­tott, Paris s a közbeeső vá­rak körül, délen és északon egyiránt, szára­zon, vizen, még a levegőben is. Az ötödik porosz­­hadsereg Vogel von Falkenstein fővezérlete alatt Franciaország déli részei ellen operál s a fősereg Werder tórnok alatt már jó előrenyomult. Célja e had­műveletnek : megakadályozni a Lyonban és a Loire körül alakuló hadsereg szervezését. Ennek leginkább Belfort vár áll aljában, mely egyszersmind erődített tábor s 50 ezer embert képes befogadni. E célra közreműkö­dik a Páris körül öszpontosított sereg egy része is, mely f. hó 11-én — megjegyzendő azonban, hogy porosz forrás szerint — Or­­b­án­nál Tanú­tlnok alatt a Loire-hadsereg egy részét megverte s ezer foglyot is ejtett. Ila a francia hadseregek létszámát tar­talmazó alábbi kimutatáshoz veszszük azon tudósításokat, melyek az északi departe­mens­ek erélyes készülődéséről, az itteni vá­rak kitűnő fölszereltségéről, az ágyuk gyártá­sáról és St.-Quenti város fényes példájáról szólanak, mely utóbbi nyílt város létére nem­csak ellentállt a benyomuló ellenségnek , ha­nem­ torlaszai mögül fényesen vissza is verte azt, — s ha való az, amit Gambet­ta leg­újabb kiáltványában mond, hogy ember és fegyver van elég, csak egy hiányzik még, az átalános, erős elhatározottság — akkor e harc végét alig lehet belátni, mert lehetet­len, hogy oly népnél, mint a francia, ez az elhatározottság is meg ne jöjjön mielőbb, bár­mennyire demoralizálta is a napóleoni uralom. Hogy a poroszok maguk sem hisznek már a háború közel befejezésében, kitűnik sa­ját lapjaik újabb vallomásaiból. Azt kü­rtölték nagy fennen, hogy Parissal legföljebb két hét alatt, végeznek s ezzel végeztek Franciaország­gal is, mert Franciaország, Pária. Azonban már eltelt a két hét anélkül, hogy még csak a bombázásho­z juthattak volna , s ma már be­vallják, hogy nov. vége előtt alig számíthatni Páris bevételére. De nagy kérdés, hogy ad­dig kitart-e a németek eddigi példátlan sze­rencséje, melyet jórészt a francia könnyelmű­ségnek köszönhettek, mely azonban ma már a veszély nagyságához illő komolyságnak adott helyet. A háború végre is kockajáték, mely­ben a véletlennek sokszor döntő szerepe van. Hogy pedig a porosz fölfuvalkodottságnak nem igen tanácsos sokáig erőszakolni azt a véghatárt, melyet ez egyszer talán nagyon is m­es­s­z­e tek­i­n­t­ő politikára sugal , az eléggé kitűnik azon mélyreható nyomorból, melyet a háború eddigelé magában Porosz­­országban is szült s amelynek szomorú rajzát alább közljük: Francia haderők. Miután a véres küzdelem Franciaország­ban most már, amint látszik, csakugyan vég­letekig fog folyni, érdekes lesz ismerni azon legújabb haderő létszámát, melylyel a nem­zeti védelem kormánya, alig több mint egy hónapi működése után rendelkezik. Ezen had­erők létszáma egy összeállítás szerint követ­kező : Bazaine hadserege áll a megrit­kult öt hadtestből és a 2., 3., 4., 5., 6. gár­dákból ; minthogy azonban a lovak élelmi­szer gyanánt leölelnek, a lovasságnak értéke természetesen csökken és eszerint a met­zi hadsereg nem tesz többet, mint 70,000 harc­képes embert. Ha ehez számítjuk a 10,000 főnyi metzi mozgó őrséget, úgy szintén a Thionvillébe zárt 6000 franciát , a Mosel mellett 80,000 ember van , kik mindaddig, míg a harctéren szerepelnek, kitartásuk által 200,000 németet tartanak vissza a Francia­­ország elleni támadó működéstől. A párisi hadsereg mintegy 80,000 rendes és körülbelül 160,000 nem rendes, összesen 240,000 főnyi katonas­ágra megy.­­ Ezt a porosz-német 260,000—270,000 (?) főnyi cernirozó hadsereg tartja bekerítve. A Loire-hadsereg öt gyalogsági és négy rendes lovasezredet tesz , megfelelő tüzérséggel, melyek egy-egy osztályban három dandárral bírván, összesen 12,000 főt szám­lál. e ehez számítandó még 30,000 nem rendes csapat, s így ez összesen talán 40,000 emberből áll. A lyoni hadsereg ,mely Epinalt ,Besan­­cont, Langrest és Belfort-t megszállva tartja, 20.000 rendes és 50—60.000 nem rendes, összesen mintegy 80.000 főt számlál. Az első rangú várban , Lille-ben, 8000 rendes katona és még alakulófélben levő 80.000 főnyi nem rendes sereg van elhe­lyezve. Havreban 10—20,000 emberre menő ösz­­szevont csapat van.­­ Ez irányban terjesztik ki a német had­sereg is szárnyait , mert, mint egy roueni sürgöny 8-ról jelenti, a poroszok Gisorsnál a nemzetőrök által visszavetettek, de mind a­­ne­m mintegy 2000-en, a tüzérséggel együtt a gisorsi erdőben táboroznak , ami annyit je­lent, hogy a franciák győzelme nem lehetett nagyon elhatározó. A számos kisebb megerősített pontok őrsége átlag véve 1200—6000 embert, ösz­­szesen mintegy 50—60,000 főnyi hadsereget képvisel, miután azonban ezek az illető he­lyek speciális védelmére vannak hivatva és a háborút)­in előre láthatólag nem fognak síkra szállani, nyilt mezőn ezek tevékenysé­gére nem lehet számitni. Eszerint francia részről tettleg operáló hadseregek gyanánt a c­ilei, loirei és lyoni csapatok tekinthetők. A Loire-hadsereg ellen Werder altábor­nagy 18,000 badeni és két porosz nemzetőr osztálylyal, össesen 40,000 főnyi sereggel út­ban van. Lyon ellen Vogel v. Falckenstein fog harcolni egy tartalék-sereggel (a 4. és 5. porosz tartalék-osztály, egy bajor tartalék­hadtest, valamint állítólag az ő vezérsége alatt állott porosz hadsereg) összesen 80—100,000 emberrel. Megjegyezzük, hogy a francia hadsereg létszámának fentebbi számítása Parisra nézve korántsem egyez meg a köztársaság hadügy­miniszterének a párisi „Jour. Officie”-ben közzétett azon jelentésével, mely szerint Pá­rásban : 280,000 nemzetőr, 80,000 mozgóőr, 20,000 önkéntes vadász és 150,000 főnyi rendes hadsereg van jól fölfegyverezve. E szerint tehát az összes létszám : 530,000 lenne, ami több mint kétszerre nagyobb a fentebbi számnál. A Hantiak Tyrillosza. Hugo Victor, az ősz republikánus költő szereplése, melyet hosszú száműzetésé­ből Parisba lett visszatérte után tanúsít, ön­kéntelenül a görög Tyrthoszt juttatja eszünk­be, ki a második messeniai háborúban hősi dalaival buzdítá és lelkesítő a spártaiakat kitartásra. Úgy tesz ő most a szorongatott párisiakkal; kiáltványokat, cikkeket ir, me­lyek prózában ugyanannyi hősköltemények. Az okt 3­diki párisi lapok ismét hoznak tőle egy cikket, „A párisiakhoz“ fölirattal. „Íme — úgymond — a poroszok elren­delték, hogy Franciaország Németország, Né­metország pedig Poroszország legyen. Hogy én egy lorrain, német vagyok, hogy a Nílus a Tiberis és a Szajna a Spree mellékfolyói­■ hogy a város, mely négy évszázadon át su­­gározta be a világot, fölösleges, Berlin ez­után minden igénynek meg fog felelni ; hogy Montaigne, Ribelais, Pascal , Moliére, Dide­rot, Rousseau, Danton és a francia revolutio sohasem létezett; hogy lévén Bismarknak nincsen szükségünk Voltairéra; hogy a világ­­egyetem nagy Napoleon legyőzőihez és kis Napoleon eltogójához tartozik; hogy ezután gondolat, lelkiismeret, költészet, művészet, haladás Potsdamnál kezdődik és Spandaunál végződik; hogy mi Sodom­a és Gomora va­gyunk, ők pedig, a poroszok, az égnek tüze; hogy ideje véget vetni a dolgok e rendjének, s hogy ezután az emberi faj másodrendű hatalom legyen. Ezt rendelték el a poroszok s most meg is kezdették végrehajtani. Ha elnyomják Parist, meg fogják csonkítani a világot; támadásuk az egész világnak szól. Lehetséges-e ilyen jövő? — Feleletünk erre csak mosoly lehet.“ Ezu­án a jelen háború természetét festi. „Hasonlít ez — úgymond — az ar­kangyal és a sárkány harcához , s vége a régi predestinált vég leend: a sárkány le fog győzetni. „ A háború eddig szűk határok között mozgott, ezután nagy mérvet fog ölteni.“ Hugo sajnálja a poroszokat, de amint ágyukat vetették, úgy feküdjenek rajta. Fel­hívja őket, jöjjenek előre, mint emberek. „Ne burkolózzatok sürű ködbe, erdőkbe, tekervényes taktikákba, ne bujkáljatok a sö­tétben. A macska stratégiája mit sem ér az oroszlánnal szemben. Hiában álltok meg csön­desen, a halál meg fogja neszeteket hallani.

Next