Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)

1871-03-03 / 27. szám

A képviselőház ülése febr. 28-án. Széll Kálmán jelentést tesz a p. n. biz. részéről az Eszterházy-képtár megvételét tár­gyazó törvényjavaslat felől, mit elfogadásra ajánl. Ki fog nyomatni. Gr. Andrássy min. elnök bejelenti ö felsége szentesítését a f. év március havi indemnity-törvényre nézve , mely felolvasás által kihirdettetik. A napirendben folytattatok a honvéd lo­vasság szaporítását tárgyazó törvjavaslat fö­lötti vita. Szólnak Örményi Miksa a kp. biz. jelen­tése, Csernátony Lajos a kisebbségi javaslat mellett. Hollán Ernő azt tapasztalja , hogy mindkét párt a honvédség tökélyesítését hang­súlyozza , de a mód megválasztásában van eltérés. Elsorolja az okokat , melyek a ki­sebbségi vélemény keresztülvitelét gátolják, ezek között fő a honvédelmi törvény azon rendelménye, mely a szolgálati időt megszabja; ezen idő határozottak­ elégtelen technikai vagy tüzérségi kiképeztetésre, az időtarta­mot pedig a rendszer gyökeres megváltoz­tatása nélkül részlegesen meghosszabbítani nem lehet. Ide sorolandók még a kiképzési a egyéb financiális akadályok, a­melyek koránsem vehetők oly kicsinynek, mint veszik némelyek , s a kellő szellemi tőke hiánya miatt a legnagyobb költekezések sem bizto­síthatnak kívánt sikert. Rövid polemikus meg­jegyzések után azon corollanum lehozására jut, miszerint a kormány amint köteles a honvédség harcképességét növelni, úgy köte­les a gyakorlati kivitel nehézségeit is figye­lembe venni, nehogy éretlen kísérletek siker­telen megtétele által az ország pénzerejét gyöngítse , és azért a kormány a tárgyalás alatti külön­véleményt el nem fogadhatja. A véderő öregbítésére azon szellem terjesztését látja szükségesnek, mely meggyőzze hadfiain­­kat, hogy a közös hadseregben is hazai ér­dekek munkálásán működnek, s hogy a Laj­­thán túli részszel fönnlevő érdekazonosságunk­nál fogva nem fog bekövetkezni azon idő, midőn e hadsereg alkotó elemei külön válva, külön érdekekért kénytelenitessenek harcolni. Szóltak ezután Tisza László , Várady Gábor, P. Tóth Vilmos, Dobsa Lajos. Gr. Andrássy miniszterelnök az el­mondottak folytán csak a hozzá intézett kér­désekre kíván röviden válaszolni. Először is Jókainak azon kérdésére, mit szándékozik a honvédség harcképes állapotba tételére nézve tenni, kijelenti , hogy kívánja először is a létszámnak 300.000-re való emelését, ennek lehetőleges jó fölszerelését, kívánja a honvéd lovasság szaporítását, és emellett szükséges­nek látja elmondani azt, amit nem kíván ; nem kívánja, hogy a kivihetőség nehézségei mellett papiroson alkossunk katonákat, nem kivánja, hogy oly tüzérség legyen, mely az idő rövidsége mellett kiképezhető nem lévén, feladatának ne felelhessen meg, nem kivánja, hogy az intézmény népszerűtlenítése által a honvédség a közös seregtől elidegeníttes­­sék, hanem óhajtja, hogy az együttműködés szükségét mindjárt kezdetben fölfogják.­­ Azon másik kérdésre , mit kíván tenni arra nézve, hogy a tüzérségben a magyar hadfiak helyesen alkalmaztassanak, válaszolja, hogy kedvesen fognak fogadtatni a kellő előisme­retekkel bíró vállalkozók a tüzérségnél , de egyszerű kocsist tűzmesterré csak nem tehe­tik, óhajtja, hogy ez irányban ifjaink kellő oktatást nyerjenek. A harmadik kérdésre, mely fegyvergyárak és arsenálok létesítését tárgyazza, feleli, hogy a gyárakat illetőleg már van Pesten egy ilyen föllállítva, noha fölállítása a viszonyoknál fogva nem volt könnyű, szintén gondoskodott a kormány töl­tény- és posztógyárról. Ami a tartalék-fegy­vertárakat illeti, ezek külön létesítése még mindig a legnagyobb nehézségekbe ütkö­zik, s létesítésük csak azon időre remélhető, ha a közös védelem szüksége átalánosan el­fogadva lesz, ha mindenki átlátni fogja, hogy e közös védelmet már természeti helyzetünk is szükségessé teszi. Aki azt mondja, hogy a magyar önálló hadsereget óhajtja ma, óhajtja holnap, és óhajtani fogja mindvégig , aligha vetett ko­molyan számot magával, mielőtt ezt kimondta ; szóló elhiszi, hogy az illető óhajtja ma és holnap, de nem fogná óhajtani , ha saját fe­lelősségére ezáltal egy törvényt kellene föl­bontania, melynek felbontása állami létkér­déssé alakulhatna. Aki a kormány politikáját megítélni akarja, várja be azon időpontot, mikor an­nak sikere is látható lesz, és látni fogja egyúttal, hogy ez az ellenkező politikánál, mely a kellő elővigyázatot nélkülözte, jobb volt. Végül ismételve kéri, hogy az előadot­takhoz képest ne keressen itt senki közjogi indokot, hanem csak a körülmények okszerű számbavételét,­­ majd ha a hadsereg tüzér­sége elégtelennek mutatkozik, gondoskodni fog a kormány, hogy a törvényhozásnak módjában álljon a hiányt pótolni, addig kéri a javasla­tot úgy, amint van, elfogadni. A vita befejezve lévén, a zárbeszédek következtek. G­y­ő­rf­f­y Gyula előadó egyes szónokok beszédeire polemikus megjegyzéseket levon, ajánlja a kisebbségi vélemény elfogadását, mit a család köszönetének kifejezésével fo­gadott. Továbbá bejelenti a min. elnök többrend­beli átiratát a kabineti változásokra vonat­kozólag és azon átiratot, mely szerint a bíródó tanács delegációjának ö­fölsége Bécsben zár­ul is tartását megengedte. A belügyminisztérium a főrendiházat a külügyminisztérium felszólítása folytán érte­síti a poroszországi urak házának és képvise­lőházának azon óhajtásáról, hogy az ország­gyűlési iratok tárgyában a főrendiházzal cse­re­viszony­ba lépjen. A ház a csereviszonyt elfogadja. Bujanovich képviselőházi jegyző át­hozza az 1871-dik évi március hóban vise­lendő közterhekre és fedözendő kiadásokra vonatkozó tervjavaslatot. Kiadatik a p. tt. bizottságnak. Szünet után gr. Károlyi György bemu­tatja a p. n. biz. jelentését a jelen év márc. havában viselendő közterhekről és fedözendő kiadásokról szóló törvjavaslat felöl, mely gr. Cziráky János felszólalása után elfogadtatik. Gr. Széchenyi Pál interpellációt in­téz a kereskedelemügyi miniszterhez : Szán­dékozik-e egy a halászat iránt hozandó tör­vényjavaslatot beterjeszteni és pedig a képen, hogy ez a vadászati törvjavaslattal, melylyel homogén természetű, együtt tárgyaltassék ? Ki fog adatni. Schleinicl Péter csudatörténete. Chamisso beszélye. (13. folytatás.) Égtem a vágytól, mielőbb az erdész­kertbe juthatni és saját szemeimmel meg­győződni annak valóságáról, mit nekem ama gyűlölt rebesgetett ; de nem tudtam, hogy hol vagyok, azért is magamat tájékozandó, a legközelebbi hegyre másztam, melynek csú­csáról széttekintve a vidéken, lábaim alatt láttam elterülni a kisded városkát az erdész­­kerttel együtt. Szivem hangosan földobogott, könyek tolultak szemeimbe, melyek nem vol­tak hasonlók az előbbiekhez. Ismét látni fo­gom az r­epedő vagy siettető lépteimet az ösvé­nyen lefelé. Látatlanul néhány paraszt haladt el mellettem, kik a városból jöttek, s az er­dészről, Raskalról és felőlem beszélgettek , mit sem akartam hallani, elsiettem tőlük. A legiszonyúbb kétség minden félelmé­vel léptem az erdészkertbe — mintha kacajt hallottam volna mögöttem; összeborzadtam,­­ körülnéztem, de senkit sem láttam. Bel­jebb lépdeltem, s úgy tetszett nekem, mintha mellettem emberi léptek zaját hallanám , de mi sem volt látható. Hallásom csal , gondo­lom. Még korán reggel volt az idő, bekalan­doztam az ismert utakat, egész a lakházig hatoltam. Ugyanazon zaj kivehetőbben kö­vetett. Aggályteljes szívvel ereszkedtem le egy gyeppadra, mely ép a házejtő átellenében állott. Úgy tetszett nekem , mintha az a lát­­­atlan kobold, mely előbb lépteimet követte, gúnyosan röhögve mellém ült volna. A kulcs az ajtózárban megfordult , mire az ajtó föl­­nyilt s rajta az erdőmester, iratcsomaggal kezében, a kertbe lépett. Mintha köd eresz­kedett volna fejem fölé --------körülnéztem, és ah iszonyul mellettem ült a szürkekaba­Elnök bejelenti, hogy a főrendiház megbízása folytán az elhunyt K. Eötvös gyá­szoló családjának tolmácsolá a ház részvétét, tos ember s ördögileg vigyorogva nézett sze­mem közé. Ő volt s az ő varázscsuklyáját az én fejemre is ráhúzta volt. Lábainál békés egyetértésben két árnyék hevert egymás mellett, az enyém és az övé. — kezében az ismert pergament tartotta, melylyel hanyagul játszadozott. Mialatt az erdész, irataival elfoglalva , az árnyas lugas­ban löl és alájárkált, az idegen bizalmasan fülemhez hajolva , következő szavakat sut­togta : — Ön mégis csak elfogadta meghíváso­mat, nemde ? s most végtére itt ülünk — két fő egy csuklya alatt. No ezt már szere­tem ! így már jól van ! De most adja vissza madár fészkemet.­­ önnek már nincs arra szük­sége és sokkal becsületesebb ember, hogysem azt tőlem eltulajdonítani akarná ! — Nono, semmi köszönet,­en biztosítom, hogy igen szívesen kölcsönöztem azt önnek. Ezzel ellentállás nélkül vette azt ki ke­zemből, zsebébe dugta, miközben ismételve kinevetett engem , és pedig oly hangosan, hogy még az erdőmester is körültekintgetett reá. Én mintegy kőszobor ültem mellette. — Mégis csak meg kell önnek vallania — folytatást— hogy egy ilyen csuklya sokkal kényelmesebb , mert nemcsak az alakot, ha­nem annak árnyékát is tökéletesen elfödi, sőt még sok egyebet is, mit épen az ember­nek magával vinni kedve van. Lássa ön, ma megint kettőjüket vezetem. — Ismét kaca­gott. — Jegyezze meg magának Schiemihl, hogy amit az ember jószántából nem akar, azt végtére erőszakkal is meg kell tennie. — Én még most is azt gondolnám, hogy váltaná ön ki tőlem zálogát, Venné vissza menny­­asszonyát, mert még most van idő — és hagynánk Rankait méltó helyén, az akasztó­­fán himbálózni, ami nekünk mindaddig igen könnyű lesz, m­íg a kötélverés magas művé­szete virágozni fog. — Hallja tehát, én még ráadásul önnek adom csuklyámat. Az anya kijött és a beszélgetés megkez­dődött. — Mit csinál Mina ? — Sir az ártatlan teremtés. A főrendiház ülése febr. 25-én. A főrendiház ülése febr. 28-án. Bujanovics képviselőházi jegyző át­hozza a f. év március havában viselendő közterhek és fedözendő kiadásokról szóló szentesített törvényt, mely kihirdettetik. B. Nyáry Gyula interpellációt intéz a kormányhoz , minő rendszabályokat alkalmaz arra nézve, hogy a Duna mentén fekvő köz­ségek az árvíztől megvédessenek ? Ki fog adatni a belügyminiszternek. Levelezés. Ó-Kanizsa, 11971. februárban, felé Ó-Kanizsán történt váratlan megjelenése fejti meg. A tisztelt ügyvéd úr (itt legalább annak adta ki magát) minden látogatottabb korcs­mákat személyes jelenlétével tisztelte meg, s politikai hitvallását vagy egyszerű társas­körben, vagy ha számosabban voltak jelen, ünnepélyes szónoklatban mondotta el. Árpád urunk ünnepélyesen kinyilatkoz­tatta , hogy ő a mostani országgyűlésen levő pártok egyikéhez sem tartozik; nézeteiket nem osztja , sőt eljárásaikat kárhoztatja, s mint olyanok fölött, melyekben nincs életreva­lóság, a halálos ítéletet ki is hirdette, mond­ván Catoval: le velők ! De hát miért le velők ? Nem­ kell félteni Árpád urat; amit ő egyszer kimondott, azt motívumokkal is fogja támogatni. A jobbpárt eltörlendő, mert hanyagság, kislelkűség s vétkes könnyelműséggel föladta az ország jogait, azok visszaszerzésére nem tesz semmit, sőt odatörekszik, hogy kényel­mes helyzetében továbbra is megmarad­hessen. A balpárt megsemmisítendő, mert cél­­nélküli politikát űz; többségre azért nem mer vergődni, nehogy kormányképtelenségét elárulja. Opponál ész nélkül, tétováz, majd ide, majd oda kapkod, anélkül , hogy pozitív elvei lennének. A szélsőbal elkergetendő, mert 48-as pártnak vallja ugyan magát, de lelkében 49-es; félénk, mert nem meri kimondani, hogy köztársaságot akar; mindent ellenez, de azért ő semmit sem tesz, csak ijesztget, fenyeget; minden áron szeretné a hatalmat kezébe ragadni, stb. A minisztérium elűzendő , mert annyira lanyha és közönyös a megalkotott törvények végrehajtásában, hogy, ha még saját pártja sürgeti is a tevékenységre, lemondással fe­nyegetőzik (lásd a nyomtatott programmot) ; tehát: a jobbpárt eltörlendő, a balpárt megsemmisítendő, a szélsőbal elkergetendő, a minisztérium elűzendő. Ezután a kétségbeesett polgárság jogo­san intézheti Árpád úrhoz azon kérdést: Mi tehát a teendő ? Árpád úr erre is megfelel. Egy egészen új partot kell alakítani, mely Magyarországot újra fogja megteremteni. És most uraim, le a kalappal ! (a zsidók fönntarthatják, mert ez náluk tiszteletet fejez ki) Árpád úr azt mondja: ő érzi magában, hogy ezen új párt alakítására csakis ő van hivatva. A honalapító Árpád országot szerzett, a honmentő (Ozorai) Árpád visszaszerzi an­nak elárult jogait. Szegény Magyarország, ezer évig kellett várnod a megváltó új Ár­pádra.­ Árpád urnak e lelkesítő szónoklata bár­mennyire dagasztotta is a hallgató polgárság honszerető keblét, követőkre , sajnos, még csupán a te boldogságodat óhajtja; nagyon föl tudom fogni, éd­es szívem, hogy mélyen meg lehetsz hatva ; te csudálatosan menekül­tél meg szerencsétlenségedtől! — Te nagyon szeretted azon érdemetlent ; lásd Mma , én tudom ezt, és még­sem teszek neked ezért szemrehányást, sőt meg kell vallanom, hogy én magam is kedveltem, amít nagyúrnak tar­tottam ; de most, miután nyomára jöttünk az alávaló csalásnak, minden megváltozott; azért, édes leányom, verd ki őt fejecskédből, mert magadnak is be kell látnod, hogy minden epekedésed hasztalan. — Mit, hiszen minden pudli kutyának megvan a maga árnyéka,— és az én egyetlen gyermekem — — nem te, nem is gondolhatsz többé reá. És most hallod Mina , egy ember kéri kezedet, ki nem irtózik a naptól, egy tiszteletreméltó úr, ki igaz, hogy nem herceg, de aki tíz millió értéknél, tehát tízszerte többel bír, mint te, egy ember, ki az én kedves gyermekemet boldoggá fogja tenni.— Ne válaszolj nekem semmit, és ne is vona­kodjál, légy az én szófogadó jó leányom. Engedd szerető öreg atyádat jövendő jóléted­ről gondoskodni és könyedet fölszárí­tani. — Ígérd meg nekem, hogy minden ellenmondás nélkül fogod kezedet Raskai úrnak nyújtani. — Mondd, akarod ezt nekem megígérni ? A szegény zaklatott leány elhaló hangon felelé : — Nekem nincs akaratom, nincs kíván­ságom többé e földön. Történjék velem, amit édes atyám akar. Ekkor Raskal uraságot jelentették, ki hetykén lépett körükbe. Mina­ ájultan rogyott össze. Az én gyűlölt szomszédom mérgesen né­­zett reám és gyorsan susogva monda: — És ön ezt képes eltűrni ? ! Mi folyik önnek vér helyett ereiben ?! — S ezzel egy hirtelen mozdulattal könnyű sebet karcolt balkezemen, melyből azonnal vér jött, ő foly­tasd . Csakugyan valóságos piros vér ! — írja alá hamar! S egyszerre azon vettem észre, hogy a toll és pergamen kezemben volt. (Folytatása következik.) Valamint az eltávozott vándormadarak, természeti ösztönüket követve, megérzik az időváltozást, s visszajövetelük által sejtetik a tavasz közeledését, mely nekik tápot nyújt, úgy a finom szaglással bíró szárnyatlan ván­dor­lómadarak is messze mértföldekről meg­szagolják a jövőt s kificamodott eszméiknek tápot keresve , váratlan megjelenésük által figyelmesekké teszik a békés polgárokat, egy biztosan bekövetkezendő eseményre. Hogy az ó-kanizsai követválasztó-kerü­­­letben, Kossuth Lajos vagy hazánkfiának le­mondása folytán választás lesz (vajh , mi­kor?), azt Ozorai Árpád recitus Nincsics Tobias pesti ügyvéd (???) urnak január vége — Balga gyermek! ha már egyszer nem lehet a dolgon változtatni ! — Igaz, hogy nem , de mégis, ily korán egy másikhoz erőltetni őt-------oh ember, te igen kegyetlen vagy saját gyermeked iránt. — Nem, anyjuk, ezt nagyon roszul mon­dod. Meglásd, ha majd jól kisírja gyermekes könyeit és magát egy gazdag ember felesé­gének látandja, vigasztalódni fog , s mostani fájdalma úgy tűnik majd föl előtte, mint egy álom, melyből fölocsúdva köszönetet fog re­­begni nekünk és a jó istennek ! — Adja a mindenható ! — Való, hogy leányunknak most igen jelentékeny vagyona van, de a botrány, az átalános feltűnés, melyet ama kalandorrak­ szerencsétlen esete okozott — — azt hiszed, akadna számára hamarjában egy más , egy Raskalhoz hasonló jó partié ? Tudod, mennyi vagyonnal bir Raskal ur ? — Neki hat millió értékű fekvő birtoka van az országban, men­ten minden adósságtól, készpénzzel kifizetve. Én szemeimmel láttam az okmányokat. — Ő volt az, ki engem vásárlásomban mindenütt megelőzött. Azonfelül tárcájában, Thomas John ur nevére, körülbelül negyedfél millióra menő értékpapírok is vannak. — No ugyan sokat kellett lopnia. — Asszony ! már miféle beszéd ez megint, v­eszélyesen gazdálkodott ott, hol mások esztelenül pazaroltak. — Egy olyan uraság , ki ezelőtt livrcet viselt. — Eh, ostoba okoskodás! Nincs-e ki­fogástalan árnyéka ? — Hiszen neked igazad van , de-------. A szürkekabátos ember oldalba taszított és vigyorogva intett nekem. Mina egy szo­baleány karjára támaszkodva jelent meg. — Csöndes , önmegadó könyekkel közeledett a hárs felé, hol egy részére odakészített tám­­lanyra ereszkedett. — Az atya mellette egy szénén foglalt helyet s gyöngéden megfogva az erősebben sírni kezdő bájos leány kezét, szelíd szavakkal szólt hozzá: — Te az én kedves , szeretetreméltó jó gyermekem vagy, te okos is leszesz, és nem fogod megszomorítani szegény ősz atyádat, ki

Next