Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)
1871-03-03 / 27. szám
A képviselőház ülése febr. 28-án. Széll Kálmán jelentést tesz a p. n. biz. részéről az Eszterházy-képtár megvételét tárgyazó törvényjavaslat felől, mit elfogadásra ajánl. Ki fog nyomatni. Gr. Andrássy min. elnök bejelenti ö felsége szentesítését a f. év március havi indemnity-törvényre nézve , mely felolvasás által kihirdettetik. A napirendben folytattatok a honvéd lovasság szaporítását tárgyazó törvjavaslat fölötti vita. Szólnak Örményi Miksa a kp. biz. jelentése, Csernátony Lajos a kisebbségi javaslat mellett. Hollán Ernő azt tapasztalja , hogy mindkét párt a honvédség tökélyesítését hangsúlyozza , de a mód megválasztásában van eltérés. Elsorolja az okokat , melyek a kisebbségi vélemény keresztülvitelét gátolják, ezek között fő a honvédelmi törvény azon rendelménye, mely a szolgálati időt megszabja; ezen idő határozottak elégtelen technikai vagy tüzérségi kiképeztetésre, az időtartamot pedig a rendszer gyökeres megváltoztatása nélkül részlegesen meghosszabbítani nem lehet. Ide sorolandók még a kiképzési a egyéb financiális akadályok, amelyek koránsem vehetők oly kicsinynek, mint veszik némelyek , s a kellő szellemi tőke hiánya miatt a legnagyobb költekezések sem biztosíthatnak kívánt sikert. Rövid polemikus megjegyzések után azon corollanum lehozására jut, miszerint a kormány amint köteles a honvédség harcképességét növelni, úgy köteles a gyakorlati kivitel nehézségeit is figyelembe venni, nehogy éretlen kísérletek sikertelen megtétele által az ország pénzerejét gyöngítse , és azért a kormány a tárgyalás alatti különvéleményt el nem fogadhatja. A véderő öregbítésére azon szellem terjesztését látja szükségesnek, mely meggyőzze hadfiainkat, hogy a közös hadseregben is hazai érdekek munkálásán működnek, s hogy a Lajthán túli részszel fönnlevő érdekazonosságunknál fogva nem fog bekövetkezni azon idő, midőn e hadsereg alkotó elemei külön válva, külön érdekekért kénytelenitessenek harcolni. Szóltak ezután Tisza László , Várady Gábor, P. Tóth Vilmos, Dobsa Lajos. Gr. Andrássy miniszterelnök az elmondottak folytán csak a hozzá intézett kérdésekre kíván röviden válaszolni. Először is Jókainak azon kérdésére, mit szándékozik a honvédség harcképes állapotba tételére nézve tenni, kijelenti , hogy kívánja először is a létszámnak 300.000-re való emelését, ennek lehetőleges jó fölszerelését, kívánja a honvéd lovasság szaporítását, és emellett szükségesnek látja elmondani azt, amit nem kíván ; nem kívánja, hogy a kivihetőség nehézségei mellett papiroson alkossunk katonákat, nem kivánja, hogy oly tüzérség legyen, mely az idő rövidsége mellett kiképezhető nem lévén, feladatának ne felelhessen meg, nem kivánja, hogy az intézmény népszerűtlenítése által a honvédség a közös seregtől elidegeníttessék, hanem óhajtja, hogy az együttműködés szükségét mindjárt kezdetben fölfogják. Azon másik kérdésre , mit kíván tenni arra nézve, hogy a tüzérségben a magyar hadfiak helyesen alkalmaztassanak, válaszolja, hogy kedvesen fognak fogadtatni a kellő előismeretekkel bíró vállalkozók a tüzérségnél , de egyszerű kocsist tűzmesterré csak nem tehetik, óhajtja, hogy ez irányban ifjaink kellő oktatást nyerjenek. A harmadik kérdésre, mely fegyvergyárak és arsenálok létesítését tárgyazza, feleli, hogy a gyárakat illetőleg már van Pesten egy ilyen föllállítva, noha fölállítása a viszonyoknál fogva nem volt könnyű, szintén gondoskodott a kormány töltény- és posztógyárról. Ami a tartalék-fegyvertárakat illeti, ezek külön létesítése még mindig a legnagyobb nehézségekbe ütközik, s létesítésük csak azon időre remélhető, ha a közös védelem szüksége átalánosan elfogadva lesz, ha mindenki átlátni fogja, hogy e közös védelmet már természeti helyzetünk is szükségessé teszi. Aki azt mondja, hogy a magyar önálló hadsereget óhajtja ma, óhajtja holnap, és óhajtani fogja mindvégig , aligha vetett komolyan számot magával, mielőtt ezt kimondta ; szóló elhiszi, hogy az illető óhajtja ma és holnap, de nem fogná óhajtani , ha saját felelősségére ezáltal egy törvényt kellene fölbontania, melynek felbontása állami létkérdéssé alakulhatna. Aki a kormány politikáját megítélni akarja, várja be azon időpontot, mikor annak sikere is látható lesz, és látni fogja egyúttal, hogy ez az ellenkező politikánál, mely a kellő elővigyázatot nélkülözte, jobb volt. Végül ismételve kéri, hogy az előadottakhoz képest ne keressen itt senki közjogi indokot, hanem csak a körülmények okszerű számbavételét, majd ha a hadsereg tüzérsége elégtelennek mutatkozik, gondoskodni fog a kormány, hogy a törvényhozásnak módjában álljon a hiányt pótolni, addig kéri a javaslatot úgy, amint van, elfogadni. A vita befejezve lévén, a zárbeszédek következtek. Győrffy Gyula előadó egyes szónokok beszédeire polemikus megjegyzéseket levon, ajánlja a kisebbségi vélemény elfogadását, mit a család köszönetének kifejezésével fogadott. Továbbá bejelenti a min. elnök többrendbeli átiratát a kabineti változásokra vonatkozólag és azon átiratot, mely szerint a bíródó tanács delegációjának öfölsége Bécsben zárul is tartását megengedte. A belügyminisztérium a főrendiházat a külügyminisztérium felszólítása folytán értesíti a poroszországi urak házának és képviselőházának azon óhajtásáról, hogy az országgyűlési iratok tárgyában a főrendiházzal csereviszonyba lépjen. A ház a csereviszonyt elfogadja. Bujanovich képviselőházi jegyző áthozza az 1871-dik évi március hóban viselendő közterhekre és fedözendő kiadásokra vonatkozó tervjavaslatot. Kiadatik a p. tt. bizottságnak. Szünet után gr. Károlyi György bemutatja a p. n. biz. jelentését a jelen év márc. havában viselendő közterhekről és fedözendő kiadásokról szóló törvjavaslat felöl, mely gr. Cziráky János felszólalása után elfogadtatik. Gr. Széchenyi Pál interpellációt intéz a kereskedelemügyi miniszterhez : Szándékozik-e egy a halászat iránt hozandó törvényjavaslatot beterjeszteni és pedig a képen, hogy ez a vadászati törvjavaslattal, melylyel homogén természetű, együtt tárgyaltassék ? Ki fog adatni. Schleinicl Péter csudatörténete. Chamisso beszélye. (13. folytatás.) Égtem a vágytól, mielőbb az erdészkertbe juthatni és saját szemeimmel meggyőződni annak valóságáról, mit nekem ama gyűlölt rebesgetett ; de nem tudtam, hogy hol vagyok, azért is magamat tájékozandó, a legközelebbi hegyre másztam, melynek csúcsáról széttekintve a vidéken, lábaim alatt láttam elterülni a kisded városkát az erdészkerttel együtt. Szivem hangosan földobogott, könyek tolultak szemeimbe, melyek nem voltak hasonlók az előbbiekhez. Ismét látni fogom az repedő vagy siettető lépteimet az ösvényen lefelé. Látatlanul néhány paraszt haladt el mellettem, kik a városból jöttek, s az erdészről, Raskalról és felőlem beszélgettek , mit sem akartam hallani, elsiettem tőlük. A legiszonyúbb kétség minden félelmével léptem az erdészkertbe — mintha kacajt hallottam volna mögöttem; összeborzadtam, körülnéztem, de senkit sem láttam. Beljebb lépdeltem, s úgy tetszett nekem, mintha mellettem emberi léptek zaját hallanám , de mi sem volt látható. Hallásom csal , gondolom. Még korán reggel volt az idő, bekalandoztam az ismert utakat, egész a lakházig hatoltam. Ugyanazon zaj kivehetőbben követett. Aggályteljes szívvel ereszkedtem le egy gyeppadra, mely ép a házejtő átellenében állott. Úgy tetszett nekem , mintha az a látatlan kobold, mely előbb lépteimet követte, gúnyosan röhögve mellém ült volna. A kulcs az ajtózárban megfordult , mire az ajtó fölnyilt s rajta az erdőmester, iratcsomaggal kezében, a kertbe lépett. Mintha köd ereszkedett volna fejem fölé --------körülnéztem, és ah iszonyul mellettem ült a szürkekabaElnök bejelenti, hogy a főrendiház megbízása folytán az elhunyt K. Eötvös gyászoló családjának tolmácsolá a ház részvétét, tos ember s ördögileg vigyorogva nézett szemem közé. Ő volt s az ő varázscsuklyáját az én fejemre is ráhúzta volt. Lábainál békés egyetértésben két árnyék hevert egymás mellett, az enyém és az övé. — kezében az ismert pergament tartotta, melylyel hanyagul játszadozott. Mialatt az erdész, irataival elfoglalva , az árnyas lugasban löl és alájárkált, az idegen bizalmasan fülemhez hajolva , következő szavakat suttogta : — Ön mégis csak elfogadta meghívásomat, nemde ? s most végtére itt ülünk — két fő egy csuklya alatt. No ezt már szeretem ! így már jól van ! De most adja vissza madár fészkemet. önnek már nincs arra szüksége és sokkal becsületesebb ember, hogysem azt tőlem eltulajdonítani akarná ! — Nono, semmi köszönet,en biztosítom, hogy igen szívesen kölcsönöztem azt önnek. Ezzel ellentállás nélkül vette azt ki kezemből, zsebébe dugta, miközben ismételve kinevetett engem , és pedig oly hangosan, hogy még az erdőmester is körültekintgetett reá. Én mintegy kőszobor ültem mellette. — Mégis csak meg kell önnek vallania — folytatást— hogy egy ilyen csuklya sokkal kényelmesebb , mert nemcsak az alakot, hanem annak árnyékát is tökéletesen elfödi, sőt még sok egyebet is, mit épen az embernek magával vinni kedve van. Lássa ön, ma megint kettőjüket vezetem. — Ismét kacagott. — Jegyezze meg magának Schiemihl, hogy amit az ember jószántából nem akar, azt végtére erőszakkal is meg kell tennie. — Én még most is azt gondolnám, hogy váltaná ön ki tőlem zálogát, Venné vissza mennyasszonyát, mert még most van idő — és hagynánk Rankait méltó helyén, az akasztófán himbálózni, ami nekünk mindaddig igen könnyű lesz, míg a kötélverés magas művészete virágozni fog. — Hallja tehát, én még ráadásul önnek adom csuklyámat. Az anya kijött és a beszélgetés megkezdődött. — Mit csinál Mina ? — Sir az ártatlan teremtés. A főrendiház ülése febr. 25-én. A főrendiház ülése febr. 28-án. Bujanovics képviselőházi jegyző áthozza a f. év március havában viselendő közterhek és fedözendő kiadásokról szóló szentesített törvényt, mely kihirdettetik. B. Nyáry Gyula interpellációt intéz a kormányhoz , minő rendszabályokat alkalmaz arra nézve, hogy a Duna mentén fekvő községek az árvíztől megvédessenek ? Ki fog adatni a belügyminiszternek. Levelezés. Ó-Kanizsa, 11971. februárban, felé Ó-Kanizsán történt váratlan megjelenése fejti meg. A tisztelt ügyvéd úr (itt legalább annak adta ki magát) minden látogatottabb korcsmákat személyes jelenlétével tisztelte meg, s politikai hitvallását vagy egyszerű társaskörben, vagy ha számosabban voltak jelen, ünnepélyes szónoklatban mondotta el. Árpád urunk ünnepélyesen kinyilatkoztatta , hogy ő a mostani országgyűlésen levő pártok egyikéhez sem tartozik; nézeteiket nem osztja , sőt eljárásaikat kárhoztatja, s mint olyanok fölött, melyekben nincs életrevalóság, a halálos ítéletet ki is hirdette, mondván Catoval: le velők ! De hát miért le velők ? Nem kell félteni Árpád urat; amit ő egyszer kimondott, azt motívumokkal is fogja támogatni. A jobbpárt eltörlendő, mert hanyagság, kislelkűség s vétkes könnyelműséggel föladta az ország jogait, azok visszaszerzésére nem tesz semmit, sőt odatörekszik, hogy kényelmes helyzetében továbbra is megmaradhessen. A balpárt megsemmisítendő, mert célnélküli politikát űz; többségre azért nem mer vergődni, nehogy kormányképtelenségét elárulja. Opponál ész nélkül, tétováz, majd ide, majd oda kapkod, anélkül , hogy pozitív elvei lennének. A szélsőbal elkergetendő, mert 48-as pártnak vallja ugyan magát, de lelkében 49-es; félénk, mert nem meri kimondani, hogy köztársaságot akar; mindent ellenez, de azért ő semmit sem tesz, csak ijesztget, fenyeget; minden áron szeretné a hatalmat kezébe ragadni, stb. A minisztérium elűzendő , mert annyira lanyha és közönyös a megalkotott törvények végrehajtásában, hogy, ha még saját pártja sürgeti is a tevékenységre, lemondással fenyegetőzik (lásd a nyomtatott programmot) ; tehát: a jobbpárt eltörlendő, a balpárt megsemmisítendő, a szélsőbal elkergetendő, a minisztérium elűzendő. Ezután a kétségbeesett polgárság jogosan intézheti Árpád úrhoz azon kérdést: Mi tehát a teendő ? Árpád úr erre is megfelel. Egy egészen új partot kell alakítani, mely Magyarországot újra fogja megteremteni. És most uraim, le a kalappal ! (a zsidók fönntarthatják, mert ez náluk tiszteletet fejez ki) Árpád úr azt mondja: ő érzi magában, hogy ezen új párt alakítására csakis ő van hivatva. A honalapító Árpád országot szerzett, a honmentő (Ozorai) Árpád visszaszerzi annak elárult jogait. Szegény Magyarország, ezer évig kellett várnod a megváltó új Árpádra. Árpád urnak e lelkesítő szónoklata bármennyire dagasztotta is a hallgató polgárság honszerető keblét, követőkre , sajnos, még csupán a te boldogságodat óhajtja; nagyon föl tudom fogni, édes szívem, hogy mélyen meg lehetsz hatva ; te csudálatosan menekültél meg szerencsétlenségedtől! — Te nagyon szeretted azon érdemetlent ; lásd Mma , én tudom ezt, és mégsem teszek neked ezért szemrehányást, sőt meg kell vallanom, hogy én magam is kedveltem, amít nagyúrnak tartottam ; de most, miután nyomára jöttünk az alávaló csalásnak, minden megváltozott; azért, édes leányom, verd ki őt fejecskédből, mert magadnak is be kell látnod, hogy minden epekedésed hasztalan. — Mit, hiszen minden pudli kutyának megvan a maga árnyéka,— és az én egyetlen gyermekem — — nem te, nem is gondolhatsz többé reá. És most hallod Mina , egy ember kéri kezedet, ki nem irtózik a naptól, egy tiszteletreméltó úr, ki igaz, hogy nem herceg, de aki tíz millió értéknél, tehát tízszerte többel bír, mint te, egy ember, ki az én kedves gyermekemet boldoggá fogja tenni.— Ne válaszolj nekem semmit, és ne is vonakodjál, légy az én szófogadó jó leányom. Engedd szerető öreg atyádat jövendő jólétedről gondoskodni és könyedet fölszárítani. — Ígérd meg nekem, hogy minden ellenmondás nélkül fogod kezedet Raskai úrnak nyújtani. — Mondd, akarod ezt nekem megígérni ? A szegény zaklatott leány elhaló hangon felelé : — Nekem nincs akaratom, nincs kívánságom többé e földön. Történjék velem, amit édes atyám akar. Ekkor Raskal uraságot jelentették, ki hetykén lépett körükbe. Mina ájultan rogyott össze. Az én gyűlölt szomszédom mérgesen nézett reám és gyorsan susogva monda: — És ön ezt képes eltűrni ? ! Mi folyik önnek vér helyett ereiben ?! — S ezzel egy hirtelen mozdulattal könnyű sebet karcolt balkezemen, melyből azonnal vér jött, ő folytasd . Csakugyan valóságos piros vér ! — írja alá hamar! S egyszerre azon vettem észre, hogy a toll és pergamen kezemben volt. (Folytatása következik.) Valamint az eltávozott vándormadarak, természeti ösztönüket követve, megérzik az időváltozást, s visszajövetelük által sejtetik a tavasz közeledését, mely nekik tápot nyújt, úgy a finom szaglással bíró szárnyatlan vándorlómadarak is messze mértföldekről megszagolják a jövőt s kificamodott eszméiknek tápot keresve , váratlan megjelenésük által figyelmesekké teszik a békés polgárokat, egy biztosan bekövetkezendő eseményre. Hogy az ó-kanizsai követválasztó-kerületben, Kossuth Lajos vagy hazánkfiának lemondása folytán választás lesz (vajh , mikor?), azt Ozorai Árpád recitus Nincsics Tobias pesti ügyvéd (???) urnak január vége — Balga gyermek! ha már egyszer nem lehet a dolgon változtatni ! — Igaz, hogy nem , de mégis, ily korán egy másikhoz erőltetni őt-------oh ember, te igen kegyetlen vagy saját gyermeked iránt. — Nem, anyjuk, ezt nagyon roszul mondod. Meglásd, ha majd jól kisírja gyermekes könyeit és magát egy gazdag ember feleségének látandja, vigasztalódni fog , s mostani fájdalma úgy tűnik majd föl előtte, mint egy álom, melyből fölocsúdva köszönetet fog rebegni nekünk és a jó istennek ! — Adja a mindenható ! — Való, hogy leányunknak most igen jelentékeny vagyona van, de a botrány, az átalános feltűnés, melyet ama kalandorrak szerencsétlen esete okozott — — azt hiszed, akadna számára hamarjában egy más , egy Raskalhoz hasonló jó partié ? Tudod, mennyi vagyonnal bir Raskal ur ? — Neki hat millió értékű fekvő birtoka van az országban, menten minden adósságtól, készpénzzel kifizetve. Én szemeimmel láttam az okmányokat. — Ő volt az, ki engem vásárlásomban mindenütt megelőzött. Azonfelül tárcájában, Thomas John ur nevére, körülbelül negyedfél millióra menő értékpapírok is vannak. — No ugyan sokat kellett lopnia. — Asszony ! már miféle beszéd ez megint, veszélyesen gazdálkodott ott, hol mások esztelenül pazaroltak. — Egy olyan uraság , ki ezelőtt livrcet viselt. — Eh, ostoba okoskodás! Nincs-e kifogástalan árnyéka ? — Hiszen neked igazad van , de-------. A szürkekabátos ember oldalba taszított és vigyorogva intett nekem. Mina egy szobaleány karjára támaszkodva jelent meg. — Csöndes , önmegadó könyekkel közeledett a hárs felé, hol egy részére odakészített támlanyra ereszkedett. — Az atya mellette egy szénén foglalt helyet s gyöngéden megfogva az erősebben sírni kezdő bájos leány kezét, szelíd szavakkal szólt hozzá: — Te az én kedves , szeretetreméltó jó gyermekem vagy, te okos is leszesz, és nem fogod megszomorítani szegény ősz atyádat, ki