Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)

1871-02-22 / 23. szám

mulattassanak: utasítsa a ház az alapítványok jogi természetének megvizsgálására kiküldött bizottságot, hogy mielőbb kimerítő jelentést tegyen a ház asztalára. Tisza indítványa elfogadtatik. Henszlmann Imre hat­ javaslatot ad be , mely szerint utasíttassék a minisztérium, hogy adjon be mielőbb egy tvjavaslatot a val­lás- és közoktatásügyi miniszteri tárca elvá­lasztásáról, a vallásügy addig is a belügyéri tárcához csatoltassék. Táncsics Mihály egy hosszú indít­ványt nyújt be, melyben a tan- és oktatásügy gyökeres reformját kívonja. A ház Györffy, Zsedényi és Csernátony felszólalása után nem kívánja az indítvány ki­­nyomatását. Simonyi Ernő imparlamentárisnak jelzi azon módot, mely szerint a cultusminiszteri állás betöltetett. Megvárta volna az új minisz­tertől, hogy jelen lett volna budgetje tárgya­lásánál, hogy hallatta volna nézeteit a vallás- és közoktatásügy iránt. A miniszter működése kezdetén mindjárt bebizonyította, hogy nem sokát ért a miniszteri dolgokhoz. S­z­i­l­á­d­y Áron osztja Simonyi nézeteit az új miniszter eljárására vonatkozólag. Horváth Sándor a népnevelési törvényt egyes hiányai mellett is a legjobbnak tartja azok között, melyek az utóbbi években ho­zattak , s ha az szigorúan végrehajtatik, hi­szi , hogy fel fogunk emelkedni azon színvo­nalra, mely minket megillet. Bor­le­a Zsigmond kikel a tanfelügyelők ellen, s az azokra előirányzott összeget cél­szerűbbnek tartaná szegény felekezeti iskolák segélyezésére fordítani. Tanárky Gedeon felel az egyes kép­viselők által felhozott ellenvetések és meg­jegyzésekre.­­ Schwartz Gy.-nak azon meg­jegyzésére, hogy a kormány tömegesen bo­csássa el a tanfelügyelőket, megjegyzi , hogy a 41 tanfelügyelő közül 22 szakférfi , 19 pe­dig táblabíró, mindkét részről vannak jók és roszak is. A népnevelési törvény megváltoz­tatásának és a két tárca elkülönítésének még nem jött el ideje. A minisztérium óhajtotta volna, hogy megközelíthesse a nemzetisége­ket, különösen a románokat azon célból, hogy a kultúra előmozdításában nekik segédkezet nyújthasson, de nem bírta őket megközelí­teni ; ők visszalökték a nekik nyújtott kezet. Ezt tette különösen Zaránd megye, mely az egyetlen hatóság még Magyarországon , mely az iskolatanácsot sem alakította meg, nem­zetiségi conservatív, vagy reactionárius te­kintetből.­tér a miniszterelnökhöz, van-e szán­déka a keleti kérdés tárgyában tett interpellációjára felelni. Ugyanily kérdést tesz Irányi Dániel a semleges hatalmakkal: együttes közreműkö­­dés folytán kieszközlendő tisztességes béke­kötés érdekében tett interpellációjára nézve. Tárgyaltatik és elfogadtatik a törvényi bizottság jelentése. Napirenden van a vallás és közoktatás­­ügyi budget tárgyalása. I. cím, központi igazgatás ; megszavaz­­tatik 259,800 forint ; fedezet 41,785 frt. Schwarz Gyula az alapokra nézve a gazdálkodási teendőket a belügyminisztéri­umba vénné átteendőknek. II. cím, tanulmányi ügyek; előirányzat 265,420 frt. 1. rovat, tankerületi felügyelőségek; elő­irányzat 28,200 frt. Szathmáry Károly a tanfelügyelők eltörlését indítványozza, annyival is inkább, mert ezen intézmény felekezeti színezettel bir. Tanárky Gedeon ideiglenesnek kí­vánja tekintetni ez intézményt, de míg a kath. autonómia létre nem jön és sok egyéb felekezeti viszony meg nem oldatik, addig megszüntetni nem lehet. Hoffmann Pál az intézményt fölösle­gesnek tartja, mert teendőjük csekély s neki a szellem sem tetszik, melyben működésüket folytatják. Schwarz Gyula az intézményt szük­ségesnek látja. Az összeg megszavaztatik. 2. rovat, népnevelési tanfelügyelőségek. Tisza Kálmán, Borb­a Zsigmond és Körmendy Sándor a tanfelügyelői intézmény hiányairól szólnak. Várady Gábor a tankönyvekről szól, melyekben, úgy látja , a Bach-maradványok bennfoglalják. Ezek kiküszöbölésére inti a kormányt. Tanárky Gedeon meg­jegyzi, hogy az érintett könyvek felekezeti iskolák kézi­köny­vei, a felekezetek dolgába pedig a kormány nem avatkozhatik, azért ellene nem hozha­tók föl érvül a Várady által mondottak. Szólnak még Vukovich Sebő, Zsedényi Ede és Gonda László, mire a rovatra meg­szavaztatik 226,940 frt. 3. rovat,­vizsgálati bizottmányok. Vécsey Tamás hat­ javaslatot ad be, mely szerint a kormány utasu­talnék a vizs­gálati bizottmányokat szabályozó javaslat be­terjesztésére. Szólnak: Hoffmann Pál, Ghyczy Kálmán, Horváth Döme és Vécsey Tamás, mire a ro­vat 8100 írttal megszavaztatik. Il­­dik cím , tanintézetek , előirányzat 2.091,850 frt. temtől leendő természetes elválása után, vég­­rendeletileg ezen aláirott okmány tulajdono­sának hagyományozom.“ Én néma csodálkozással fölváltva, hol az irományra, hol a szürke ismeretlenre bá­multam. Ezalatt ő egy ujonan vágott tollal egy csöpp friss vért fogott föl, mely kezemen tö­vis szúrása következtében gyöngyözött és elébem tartotta azt. — Kicsoda ön ? — kérdem végtére. — Mit tesz az — vetél vissza egykedvűen — és nem látszanék meg rajtam ?— folytatá. — Egy szegény ördög vagyok, egy olyan tudós és phyzikus­ forma, ki barátaitól nem megvetendő jeles bűvészeteiért rész elisme­rést arat, s kinek magának e földön egyéb mulatsága nincs, mint ilyen kis experimentu­mokkal — de ugyan írja hát alá — ide jobbra: Schlemihl Péter. Én fejemet tagadólag rázva mondám: — Bocsásson meg, uram, de én ezt nem fogom aláírni. — Nem? — kiálta csodálkozva — és miért nem? — Mivel az mégis csak nem fér lel­­kemre, hogy lelkemet egy árnyékért el­zálogosítsam. — Ugyan ugy­e! nem fér — ismétlő és harsány gúnykacajban tört ki. — És ha kér­denem szabad, miféle izé az az Ön lelke? látta ön valaha? és várjon mit szándékozik vele halála után kezdeni ? Örvendjen inkább azon, ha egy oly jó bolondra akad, ki önnek ezen ismeretlen X-ből e galvanikus és dele­jes erőből , vagy miféle bolondságból álló örökségét még életében valami megfogható valóval akarja becserélni, t. i. az ön valósá­gos árnyékával, mely által ön szeretője ke­zéhez és minden egyéb vágyának teljesülésé­hez juthat. — Vagy inkább maga akarja ön ama szegény ártatlan fiatal teremtést an­nak az alávaló semmirekellőnek, annak a a gyalázatos gaz­daskarnak karjaiba taszí­tani? — Nem, azt mégis saját szemeivel kell látnia. Jöjjön velem, ime kölcsön adom ön­nek eme varázsscsuklyát — ezzel kihúzta a nevezett tárgyat, és mi látatlanul zarándo­koltunk az erdészkert felé. Meg kell vallanom, hogy én mindenek­­fölött szégyenlettem ezen ember előtt nevet­ségessé lenni. Szívem mélyéből gyűlöltem őt, Patrubány Gergely határozatilag kéri utasíttatni a minisztert arra, hogy a sebészeti diploma osztogatásának megszüntetésére nézve az egyetemen , szerezzen informatiót Várady Gábor kérdi, eleget akar-e tenni a kormány a ház múlt évi azon hatá­rozatának, hogy az egyetemen egy homeopa­­thikus tanszék állíttassák föl ? Tanárky Gedeon előadja, hogy az elő­terjesztés késői fölérkezése miatt még az enge­délyezett tanszékek közül csak egy jöltetett be. Szólnak még Kemény Mihály és Schwarz Gyula. A képviselőház ülése febr. 18-án. Stratimi­rovits György kérdést in­ Schleinihl Péter csodatörténete. Chamisso beszélye. (11. folytatás.) Bendel szeretetteljes gondozása elől meg­szökve, tévedező léptekkel barangoltam be erdőt és rónaságot; halálveriték borította lá­zas homlokom; tompa nyögés töltötte be kindult keblemet, őrültség tombolt agyamban. Nem tudom, meddig tarthatott ez így, amidőn egyszerre egy nap világított a fenyéren öltönyöm ujjánál visszatartva éreztem ma­gamat. Megállapodtam és körültekintettem-----­egy ember állott mögöttem szürke kabátban, ki az utánam tett sebes szaladás folytán szinte lélegzetét látszék veszteni. Azonnal igy szólt hozzám: — Én a mai napra jelentettem maga­mat; ön nem várhatta be ezen időt. — De még minden jól áll, ha ön tanácsomat fogadja, s be fogja cserélni árnyékát, mely rendelke­zésére áll, ezzel azután visszatér az erdész­lakba, hol szívesen látott vendég leend , s ami eddig történt, csak tréfa volt. — Raskalt, ki önt elárulta, és ki menyasszonya keze után eseng, én vállalom magamra. Ez a gazsi már jól megérett — Én még mindig úgy állottam ott, mintha álmodnám. — A mai napra jelentkezett? — Átgon­doltam még egyszer az időt — neki igaza volt, én egy nappal elszámitottam magamat. Jobb kezemmel a keblembe rejtett erszény után nyúltam . — ő eltalálta gondolatomat és két lépést hátrált. — Nem így gróf úr, az jó kezekben van, tartsa meg ön továbbra is. Én merev szemekkel bámulva , kérdőleg néztem reá. ő folytatá: — Én csupán egy csekélységet kérek emlékül: Ön lesz oly szives és aláirandja e cédulácskát. A pergamenen, melyet elében tartott, e szavak állottak : ,Aláírásom erejénél fogva lelkemet, tes­és én azt hiszem, hogy inkább ez ellenszenv, mint más egyéb okok vagy előítélet tartóz­tattak vissza vele alkuba bocsátkoznom és árnyékomat, bármennyire szükségem volt is arra, a kívánt aláírással tőle visszaváltanom. Rám nézve már csak azon tudat is elvisel­­hetlen kezdett lenni, hogy azon útra, melyet ajánlott, az ő utált társaságában vállalkoz­tam. Ezt az undok csúszómászót, ezt a gú­nyosan vigyorgó koboldot tudjam én magam és imádott kedvesem közötti — vagy pedig lássam e gyűlölt ördögöt, két vérzőre szak­­gatott szív mögé csúfolódva lépni. E gondo­latok fölzaklatták legbensőbb érzelmeimet. Végzetként fogadtam a történteket, nyo­morúságomat kikerülhetlennek kezdem tekin­teni és hozzá fordulva mondom : — Uram, én eme magában igen előnyös zacskóért könnyelműen eladtam árnyékomat, mit eléggé megbántam. — Ha az alku visz­­szavehető — isten nevében ! — Ő fejét rázta és arra komorrá vált. — Én folytatom. Ak­kor nem akarok önnek többé jogaimból mit­­sem eladni, de igy sem, ha mindjárt ajánlata szerint árnyékom lenne is vételár, — se szerint nem is írok alá semmit. Ebből egy­szersmind azt is tudja meg, hogy az ellövegel­­tetésnek ezentúl reám nézve semmi értelme nincs, s hogy ez önnek hasonlíthatlanul mu­latságosabb lehet, mint nekem ; azért kérem, mentsen föl engem egyszer mindenkorra , és ha már egyszer így van, engedjen távoznom. — Nagyon sajnálom , kedves Schlemihl úr, hogy ön ezen igen előnyös üzletet, me­lyet én önnek barátságosan ajánlottam, ma­kacsul visszautasítja. — Azonban remény­em, hogy máskor talán szerencsésebb leszek. — A mielőbbi viszontlátásig ! — Apropos, en­gedje legalább bebizonyítanom, hogy én azon tárgyakat, miket én vásárlok, korántsem ha­gyom megpenészesedni, s hogy ellenkezőleg, igen nagy becsben tartom azokat s nálam a leggondosabban vannak elhelyezve. Ezzel zsebébe nyúlva, előhúzta onnan árnyékomat és egy ügyes lódítással olyformán dobta azt a gyepre, hogy az oldala mellett úgy terült el, miszerint ő maga az én árnyé­kom és az övé közé jutott, s úgy sétált ott egész kényelemmel a két szolgálatb­a álló árnyék között, mert az én árnyékomnak ép úgy, mint az övének, föltétlenül engedelmes Szeged, febr. 21-én. A legfontosabb tény, mit mint a köze­lebbi napok eseményét registrálhatunk, az, hogy Thiers neveztetett ki francia kormányel­­nökké. Spanyolország és Portugália azonnal elismerte a Thiers elnöksége alatt megalakult francia kormányt. Azonban a kineveztetés nem mindenütt részesült egyenlően kedvező fogad­tatásban. Az új minisztérium tagjai még nincsenek hivatalosan tudatva, de mint mondják, Jules Simon, Favre, Picard és Dufaure benn vannak a kormányban. Berlinben nagy elégületlenséget keltenek az Orleánsok kilátásai. A lapok hangsúlyoz­zák, hogy az Orleánsok elnöki székre jutása által a respublika megdőlne, a Német és Fran­ciaország közt kilátásba helyezett békés viszo­nyok megsemmisülnének, mert az Orleánsok esküdt ellenségei Franciaországnak. A párisi követek nagy része nincs megelé­gedve a nemzetgyűlés békés irányával, Quinet, Blanc, Hugo és többen­­ jelentették, hogy ők tiltakozásuk beadása mellett odahagyják a nemzetgyűlést, ha határozatai Franciaország becsülete­s jövője és a köztársaság ellen lesz­nek intézve. Franciaország új követei a napokban utaz­nak el Bécsbe, Konstantinápolyba és Péter­­várra. Guizot londoni követ lesz. Gambetta a nemzetgyűlés f. hó 17-iki ülé­sén volt először jelen és a szélső baloldalon foglalt helyet. A nemzetgyűlés febr. 16-iki ülésén lettek megválasztva a kamara elnökei. Elnök lett Grevy ; alelnökök : Marsel, Benoist, Dazy és Vitez. Garibaldi 13-án Marseillebe indult, hon­nan Caprerába szándékozik. Paris élelmiszerrel bőven el van látva, tüziszer azonban hiányzik. Vilmos császár ágy­ban fekvő beteg. Végleg el van határozva, hogy kedni kellett az ő akaratának s tetszése sze­rint követni őt minden léptén és mozdulatán. Amint én, oly hosszú idő után , az én szegény árnyékomat viszontláttam s azt ily silány szolgálatra lealacsonyítva találtam — és épen akkor, midőn én őmiatta ily ki­­mondhatlan nyomorba jutottam — megtörni éreztem szivemet és elkezdtem keservesen sírni. A gyűlölt démon még incselkedve ké­­nyeskedett a tőlem elorzott zsákmánynyal és szemtelenül emlékeztetett iménti ajánlatára: — Még visszaszerezhető — csak egy tollvonás s ön megmentette a boldogtalan Minát a gaz­daikal ragadozó körmei közül és a nagyrabecsült gróf ur karjaiba ve­zeti őt; — amint mondám — csak egy toll­vonás —. Könyeim újból megeredve, sokszorozott erővel törtek ki, de én elfordultam e szörny­től és határozottan távozást intettem neki. Bendel,­ki lépteimet aggályteljesen nyom­ban követte volt, ép e pillanatban érkezett oda. Amint a hű lélek engemet igy sírva lelt és árnyékomat — mert lehetetlen volt azt meg nem ismerni — a csodálatos szürke is­meretlen hatalmában látta , azonnal föltette magában, hogy ha mindjárt erőszakkal is, engem tulajdonjogom birtokába visszahelyez, s minthogy ő maga e gyöngéd tárgygyal bánni nem tudott, azonnal ráförmedt az em­berre és elkezdte őt szavakkal kényszeríteni, hogy engedje az én árnyékomat engem kö­vetni. Ez felelet helyett hátat fordított a jó­hiszemű fiúnak és elindult. — De Bendel sem volt rest, elővette tövis­koronája fütykö­sét, melyet magával hordott, s ezzel nyom­ban követve őt, kíméletlenül éreztető vele izmos karjainak erejét, miközben nem szűnt meg erélyes parancsát ismételni, hogy árnyé­komat menten adja vissza. A szürke ember, mintha az ily bánás­módhoz szokva lett volna, lehajtotta fejét, meggörbítette vállait és hallgatva, nyugodt léptekkel haladt a mezőn keresztül, magával hivén árnyékomat és hű szolgámat is. — Én még messziről is sokáig hallottam az ütlegek tompa suhogását, mígnem végre egészen el­haltak azok a távolságban. Egyedül maradtam, egyedül, magamra hagyatva szerencsétlenségemmel, martalékul engedve kétségbeejtő gyötrelmeimnek! (Folytatása következik.) Franciaország, Szeged, febr. 22-én. A Bordeauxban ülésező nemzetgyűlés Thierst választa meg az alakítandó új kor­mány elnökéül, aki e nagyfontosságú állást el is fogadta, s ő alakítja a kormányt, mely a békét lesz hivatva keresztülvinni, s amelyet a semleges hatalmak sietnek elismerni. A febr. 17-diki esti ülésen nevezetes ügy került szőnyegre: Elszász és Lotharingia ügye. Keller a Haut-Rhin-, Bas-Rhin-, Meurth- és Mosselle megyék által beküldött kérvényt azon kérelemmel nyújtja be , hogy a gyűlés vegye azt fontolóra. A kérvényben ekkér nyi­latkoznak : „A nemzeti gyűlés, Franciaország és Európa nem engedhetnek meg oly tényt, melynél fogva Elszász és Lotharingia Fran­ciaországtól elszakittatnék. — Mi jó és rosz napokban mindig franciák voltunk és azok maradunk, mi vérünkkel megerősítettük azon szerződést, mely minket Franciaországgal egye­sít, és rendíthetlen hűséggel ragaszkodunk közös hazánkhoz. Franciaország nem hagy­hatja azokat el, kik tőle nem akarnak meg­válni ; az általános szavazat által létesült nemzetgyűlés nem nyújthat kezet oly kívá­nalomra, mely által nemzetiségéből vetkőztet­­nék ki a megyék lakossága. Mit a nemzet­gyűlés nem tehet, nem teheti Európa sem ; nem vehet részt e merényletben , nem bán­hat egy néppel úgy , mint eladó csordával. A területátengedéssel kötött béke nem lehet tartós, csak pillanatnyi fegyverszünet az, me­lyet nyomban új háború követ. Mi minket elszásziakat és lothringenie­­ket illet, mi készek vagyunk a hábo­rút folytatni. Mi tehát már eleve is minden oly békeajánlatot, szavazatot, népsza­vazást, mely Elszász és Lothringia elválasz­tását célozza, semmisnek tartunk. Kijelentjük, hogy jogunk van Franciaországgal egyesítve maradni, kötelezve érezzük magunkat becsü­letünk és méltóságunk megvédésére.“ Ezen nyilatkozat felolvasása után Keller arra hívja föl társait, hogy határozatuk által a durva erőszaknak erkölcsi hatalmat szegez­zenek ellenébe és proklamálják Elszász és Lotharingia sérthetlen ragaszkodását. Kezet nyújtunk önöknek — mond végül; ne von­ják meg önök a magukét. (Tetszés minden felől.) A kamara erre megszavazza az indít­vány tárgyalásának sürgősségét. Erre az ülés fölfüggesztetvén, az osztá­lyok azonnal tanácskozás alá vették a kér­vényt, mely fölött az újra megnyílt ülésben a biz. jelentés értelmében határoztatok, hogy a békealkudozásra kiküldendő tagoknak át­­adatik. Ugyanez ülésben a végrehajtó hatalom Thiers-re ruháztatok.

Next