Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)
1871-02-22 / 23. szám
Megjelent ezenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden- dők: iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással és vidékre ,postán: Egész évre ... 8 frt. | Félévre .... 4 frt. Évnegyedre ... 2 frt. Előfizetési föltételek: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre . . . 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; PestenNeumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca 6 szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Raube & Co. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Laffite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. 23-ik szám. Szerdán, február 22-én. 1871. Tizenharmadik évfolyam. POLITIKA ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“-ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. Európai reactio. III. A nyílt és rejtett absolutismus két hatalmas oszlopa Orosz- és Poroszország, melyeknek talapzatát a militarismus, fejezetét a felsőbbrangu reactionárius elemek képezik, az egykori „szent szövetség“ még mindig fönnálló emlékei; a szövetség harmadik oszlopa Ausztria volt, mely hosszú állandóság után, részint külső események, részint belső forradalmak által kényszerítve, a közös útról letért és a korszellemnek engedve, az időszerű reformok pályájára lépett. A „korlátolt alattvalói ész“ csúfos jelszavának megszüntetése, az alkotmányos kormányforma elvi elfogadása és gyakorlati érvényesítése az orosz és porosz célokra és törekvésekre nézve veszélyesnek látszott és a két jóbarát ezeknek érdekében nemcsak közös védelemre állt össze, hanem a „renegát“ osztrák birodalom szétdarabolását és fölosztását is komolyan tervezte. Az 1866-iki háború minden velejáró nemzeti izgalmakkal, Oláhország trónjának elfoglalása egy hohenzollerni herceg által, a moszkvai nagy szláv gyűlés, mely a tudomány palástja alatt politikai terveket forralt, az emsi találkozás és megegyezés, a francia-porosz háború folyamában Oroszország felügyelete és ellenőrzése alatt tehetetlenségre ítélt diplomatiánk, a feketetenger kérdésének vakmerő megpendítése, a párisi és prágai békepontok megszegése, a sajtó megvásárlása, az orosz és porosz folytonos bujtogatások egész bűnlajstroma föntebbi nézetünk mellett bizonyítanak. Az orosz-porosz egyetértés Ausztriával együtt Olasz- és Angolországot is megbénította, és így jött létre az a sem hús-, sem halizti semleges liga. E liga csakugyan a porosz-orosz fondorkodások szüleménye, melyek az európai közvetítést mesterileg meggátolták; e fondorkodások egyes kisebb ágai a belgiai kapcáskodásokban, a Svájc elleni fenyegetésekben, a luxembourgi epizódban és a pápával való kacérkodásban is jelentkeztek. Napóleon lesújtása a dics- és hatalomvágyat kielégíthette volna, de a köztársaság kikiáltása a porosz-orosz tervekkel nem volt összeegyeztethető, és így a köztársaság nemcsak hogy el nem ismertetett, hanem a napóleoni uralom restaurációja is előtérbe lépett, mivel a reactio csakugyan senkitől sem várhatna oly erős támogatást és kész szolgálatot, mint az újra hatalomra jutott excsászártól. A köztársaság megbuktatása, ámbár az jelenleg a mindinkább fölocsúdó semleges hatalmak által már el van ismerve, még mindig egyik főpontja a porosz programmnak, és minden kétségen fölül áll, hogy az izgatások, bujtogatások és megvesztegetések mesterei a választásoknál és a nemzetgyűlés székhelyén is nagy szerepet játszanak. A rettentő csapások, melyek Franciaországot érték, a pártok, melyek kebelében dúlnak, a fegyverszünet lázas órái, a békeehajtás és azon félelem, hogy az iszonyú háború újra szétbocsátja fúriáit, a reactiónak igen alkalmas fogantyúkat nyújtanak, és ámbár a bourbonisták, napóleonisták és orléanisták közt, kik a köztársasági elemek fölött túlysúlyban vannak, az orléanisták a legnépszerűbbek, kik a szabadabb elvű monarchismusnak hódolnak, mégis bizonyos, hogy a trón visszaállítása — s az orléanistaérzelmű Thiers jelenlegi régenssége etekintetben oramiosus jel — a hanyatlást jelenti és hogy a Sedán óta a köztársaság nevében ontott vér a reactióért folyt. Ha az eddig mondottakat összefoglaljuk és egybevetjük, Európa jövője szomorú sziliben tűnik föl. A népek roppant erőmegfeszítése eddig csak puszta reményeket keltett; a valósulás gyümölcsei csupán a lelkesedés tündérálmaiban kecsegtették a viaskodókat. A tettre kész karok ellankadnak, a hév lecsillapul, a buzgalom kifárad, a fölcsigázást a lehangoltság, az apathia követi, és akkor a fejedelmi önkényé a tér. A visszaesés lökései mindenütt érezhetők és félő, hogy eljutnak hozzánk is; nézzük tehát, miként állunk a reactio ügyében Ausztria- Magyarországon. K. L. Garibaldi: Aki a tizenkilencedik század szabadságharcait egykoron le fogja írni és a tárgyilagosság madártávlatából azon eszményi középpontot szemlélendi, amelyből ezen harc egyes sugarai kiindultak, könnyen föl fogja ismerni, hogy földünk minden részében egy és ugyanazon eszme teljesíté a hős kebleket, egy és ugyanazon eszme acélozá a bátor karokat. Az emberiség természeti jogának fölismerése és érvényesítése képezik azon hatalmas és magasztos rugót, mely egyes és oly nemes, mint elszánt férfiakat a küzdtérre szólít, kiknek törekvéseit és tetteit csak úgy méltányoljuk előítélet nélkül, ha a vezérfonalat soha sem tévesztjük szem elöl. Századunk szabadságharcaiban senki sem játszott eddig oly kiváló szerepet, mint Garibaldi és senkire sem mondottak ki annyi különféle ítéletet, mint az ő fejére. A legnagyobb magasztalásoknak s a legaljasabb rágalmazásoknak volt már tárgya ; inspirált hérosz és hiú ábrándozónak, vitéz lovagnak és közönséges kalandornak nevezték , majd nagyszerű jellemét bámulták, majd elvtelenséggel vádolták. E tarka nézeteknek igen egyszerű oka az itélők, pártállása vagy rövidlátásában rejlik; a pártállásból származóerdőségek magyarázása és bebizonyítása fölösleges volna ; ahol szenvedélyek uralkodnak, ott előítéletek könnyen befészkelik magukat. Azonban az eredményre nézve nem sokkal jobban vagyunk a rövidlátással, csak okai mások és legalább nem gyökereznek részakaratban. Garibaldi harcolt Afrikában, Amerikában és Európában; ez epopaa lényegének egységét nem mindenki ismeri föl, és a zavar még fokozódik, ha meggondoljuk, hogy kardját fölajánlotta a pápának, aki ellen utóbb kérlelhetlenül küzdött; hogy 66-ban a poroszokat tettlegesen támogatta és most hősiesen és elkeseredetten megtámadta ; hogy a pápai birtokon elszállásolva volt franciákat és bennük egész Franciaországot gyűlölte és síkra kelt az „idegen tolakodók” ellen, míg a jelenlegi halomban lángoló kebellel vívott ügyük diadaláért más idegen tolakodók ellen. És mégis mily könnyen lehet ez ellenmondásokat és ellentéteket kiegyenlíteni, mily egyszerűen szétbontani ezen csak látszólag bonyolult fonalakat , ha nem az országokat, amelyekben, nem a nemzeteket, amelyek mellett, hanem az eszmét tekintjük, amelyért mindenütt és mindenkor harcolt, amelynek szolgálatában állott minden körülmény közt; — ez eszme az egész emberiségre szól, mert az az örök jog és szabadság és egy nemes értelemben vett köztársaság eszméje. Garibaldi az ifjúság reményeivel és az öregség csalódásaival, erőteljes és tört testtel, dicsőítések és gyalázások közepette mindig ott van , ahol az emberiség magasztos ügyei forognak fönn, ott van az idealista egész naivitása, önfeláldozása és törhetlen bizalmával; ő nemcsak lángoló hazafi, aki Olaszország egysége és szabadságáért számtalanszor vérzett és panasz nélkül szenvedett, ő egyszersmind ember, akiben a legritkább és legnemesb világpolgárság képviselője és előharcosa van személyesítve. Nincs férfiú, aki annyit tett volna hazájáért, mint Garibaldi, és kinek oly rutul fizettek volna halhatatlan érdemeiért , mint neki; megsebesítették , elzárták, internálták. Nincs férfiú, aki annyi veszélyen, fáradságon és nehézségeken ment volna keresztül csüggedés, lankadás és önzés nélkül a népek joga és szabadságáért, mint ő, anélkül, hogy más jutalmat nyert volna, mint azt, mit saját önérzetében talált föl, hogy más jutalomra vágyott volna , mint arra, amit saját öntudata adott neki, hogy más babért kivánt volna, mint azt, melyet a kötelességteljesítés érzete nyujt. Azért tisztelet és becsület az agg vitéznek , kinek szive az emberiségért dobog, kinek karja az emberiségért fáradozik; tisztelet és becsület a derék férfiúnak, kit nem a személyes dicsvágy, hanem egy világeszme lelkesít ; tisztelet és becsület a nagy hazafi és tiszta jellemü világpolgárnak, kinek egész életén és ez élet minden egyes fázisán és mozzanatán keresztül egy vörös fonál húzódik: a jog és szabadság fonala. K. L. Országgyűlés. A képviselőház ülése febr. 16-án. Henszmann Imre interpellációt intéz a vallás- és közoktatásügyminiszterhez az egyetemnek a pesti Ferenc-rendi szerzetesek ellen folytatott pere tárgyában. Ki fog adatni. Napirendre áttérvén a ház, tárgyalás alá kerül az állandó pénzügyi bizottság jelentése „az állami számvevőszék költségei” tárgyában. Kéretik rendes szükségletre 199,875 forint, az első berendezés szükségeire 10,000 forint. A bizottság átalánykép 150,000 forint megajánlását ajánlja, mert habár elismeri, hogy a költségek még specificálhatók nem voltak, de a kívánt öszszeget túlságosnak véli. Várady Gábor az államszámvevőszék költségeit annál inkább is túlságosaknak látja, mert a szervezés iránt nem lehet az előirányzatból fölvilágosítást szerezni , miért ennek mibenléte iránt kérdést intéz a kormányhoz, s egyúttal határozati javaslatot terjeszt be, mely szerint a miniszterelnök utasítandó, hogy az államadósság ellenőrzése tárgyában ideiglenes javaslatot terjeszszen elő. Kerkapoly pénzügyminiszter szintén óhajtja a takarékosságot, s azért a pénzügyi bizottság véleményét elfogadásra ajánlja azon kijelentéssel , hogy a fennmaradt 8.000 forint is rendelkezésére maradjon a számvevőszéknek. Huszár Imre egy főszámtanácsos hiányát jelzi. Justh József fölöslegesnek tartja a hat javaslatot, mi szavazás útján elejtetik, a p. v. bizottság jelentése pedig elfogadtatik. Kerkapoly írásban benyújtott indítványa, Tisza K. véleményéhez képest a p. v. bizottságnak adatik ki. A napirend második tárgya: a vallásos közoktatásügyi minisztérium 1871-ki költségvetése. Rendes szükséglet: 2.888.540 forint, a múlt évben megszavazott összegnél 239,908 forinttal több. Fedezeti előirányzat: 297,560 forint, több a tavalyinál 4279 forinttal. Nyugdíj 27,780 frt. Rendkívüli szükségletre előirányozva van : 383,430 frt. Kautz Gyula előadó ajánlja a budget megszavazását a pénzügyi bizottság módosításaival. Schwarz Gyula az egyetemi tanárok fizetésének javítását kívánja, melynek minimuma egyszersmind az egyetem reformjáról szóló törvényjavaslatban megállapíttassék. Fölszólítja az új közoktatásügyminisztert az iránt, hogy a szigorlati és vizsgálati pénzek dolgában a tanuló ifjúság érdekében működjék. Csodálkozását fejezi ki afölött, hogy a műegyetem még mindeddig nem tétetett át Pestre. Hogy mennyire van még az elemi oktatás hátra, kiemeli azon körülményt, hogy még legalább is 10,000 néptanítóra és 14,000 tanteremre van szükség. Sajnálatraméltó körülménynek tartja, hogy a községek a népnevelés dolgában nagyobbrészt éretlenséget tanúsítanak. Nézete szerint e bajon úgy lehetne segíteni, ha az állam az oktatásügyet maga venné kezébe — állítana községi iskolákat, azokat mielőbb fölépítené, s kellő számú néptanítókkal ellátná. Egy 15 milliónyi kölcsön fölvételével, mely a népnevelésre lenne fordítandó, nézete szerint a népnevelés érdeke gyökeresen előmozdíttatnék. A Szóló végül a boldogult Eötvös miniszter önzéstelen hazafiasságáról megemlékezve kijelenti , hogy a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Hoffmann Pál óhajt mielőbb megismerkedni az új közoktatásügyi miniszter nézeteivel a követendő eljárásra nézve, óhajtja különösen a középtanodákra nézve a miniszter nézeteit, melyeket szóló az állam kezelése alatt szeret látni, oly módon, hogy a tanítással foglalkozó szerzetek a kormány rendeletei szerint tanítsanak. Óhajtja továbbá hallani a kormány nyilatkozatát a beterjesztett vallás- és iskolatörvényeket illetőleg. A költségvetést elfogadja. Ivánka Imre a közoktatás- és vallásügyi költségvetést oly alkalomnak tartja, melynél a szabadelvűeknek karöltve kell haladniok ; azon reményt fejezi ki, hogy kultuszminisztérium jövőre nem lesz többé, hanem csupán közoktatási minisztérium, mert úgy hiszi, hogy az előbbire nem lesz többé szükség. Pulszky Ágost a budgetet már csak azért is elfogadja föltétlenül, mert az az iskolaügyünk reformját megalkotó volt közoktatási miniszter , báró Eötvös József hagyománya. Körmendy Sándor a népnevelés hátramadásáról szólva, a községi iskolák célszerűbb rendezését hangsúlyozza. A képviselőház ülése febr. 17-én. Megszavaztatik a ház február havi költségére 73,541 frt. Napirenden van a vallás- és közoktatásügyi minisztérium budgetje. Körmendy Sándor folytatva tegnap függőben hagyott beszédét, rászólja, hogy a népoktatásra oly kevés gond fordíttatik s különösen óvodák nem állíttatnak föl. Nem helyesli, hogy az uj cultusminiszter nem jelenik meg budgetje tárgyalásán, mert a lapokból nem nyerhet helyes értesülést a vita folyamáról. P. Szathmáry Károly a költségvetést részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Tisza Kálmán a vallás- és közoktatási minisztérium által kezelt alapítványok tárgyában indítványozza, hogy miután az alkotmányosság fogalmával meg nem egyeztethető, hogy felelős miniszter több mint 30 millióra menő alapítványokat kezeljen úgy, hogy azok bevételei és kiadásai az évi költségvetésben ki ne