Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)
1877-05-04 / 53. szám
Tizenkilencedik évfolyam. 1877. Péntek, május 4-én 53-ik szám. Megjelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordástól és vidékre postán. Egész évre 10 frt. Félévre . 5 frt. Évnegyedre 3 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre 9 frt. Félévre 4 frt 50 kr. 3 frt 35 kr.Szegedi Híradó: POLITIKAI És VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál-tér 209. sz. a. az udvarban balra Z Egeres számára. Süsz. Hirdetések díjai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal : Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irónzerkereskedése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Budapest, május 4. Mióta a keleti kérdés nagy problémáját Oroszország átkos keze újra felszinre hozta, a nagyhatalmak végzetes tévedése az volt, hogy szakadatlanul nyomták a portát s folyvást engedmények tettek a törökországi szláv keresztények természetes védnökéül föllépett Oroszországnak. Ezzel hitték a békét fönntarthatni és épen az ellenkezőt érték el: a béke helyett csináltak háborút. És milyen háborút ? Olyant, amelyről keletkeztekor kimondottuk, hogy magában hordja az európai konflagráció vészes elemeit, amik már is mind jobban kiütik Medúza-fejeiket a ködös homályból, noha még az európa csatatéren egy ágyú sem dördült el. A graeca tides nulla tides világszerte ismert mondásnak igazsága egész undorító nagyságában kezd mutatkozni. A szent cár, miután békeálarcát eldobta, még hírhedt manifesztumában is azt hirdette, hogy Oroszország távol áll minden hódítási szándéktól s célja nem egyéb, mint a Balkán-félsziget keresztény népeinek fölszabadítása a kegyetlen török iga alól s számukra kivívása azon reformoknak, miket vele együtt Európa követelt, de amiket a porta megadni vonakodott. Hazug indok s jogosulatlan törekvés, azt tudjuk. De hát jól van. Hanem még alig hogy megközelíték az orosz hadoszlopok a Dunát, mely őket a cár önzetlen céljainak terétől elválasztja, már is látjuk érvényre emelkedni ama másik közmondás igazságát: evés közben jön az étvágy. És a muszkának rengeteg étvágya van. Sándor cár már is kezd vastagabb húrokat pöngetni. Ugyanő, aki állítólag fejedelmünket sajátkezűig írt levelében is biztosította, hogy nem célja a hódítás, Nikica szövetségesének, a nagyra termett montenegrói vladikának, már az őseitől örökölt nagy miszsziójáról beszél, amelyet ő most realizálni szilárdan el van tökélve. No már hogy ez a miszszió nem terjedne tovább a cégérül kibigyesztett keresztény humanitási céloknál, a törökországi szláv népek fölszabadításánál, azt ugyan nem hiszi senki, aki csak e század történelméből ismeri is az orosz keleti politikát, mely most a harmadik támadó háborúban lép föl, s aki csak hallott harangozni Nagy Péter cár valódi vagy gyártott politikai végrendeletéről. De aki nem akar hinni a történelemnek, kénytelen hinni a szemei előtt föltáruló tényeknek. Avagy miként egyeztethető össze az orosz cár bevallott céljával az, hogy Ázsiában és Európában egyszerre zúdítja százezreit Törökországra ; hogy 200 ezer főnyi hadsereget készül fölállítani az osztrák-magyar birodalom északi határainál, hogy állandó hadtesttel megszállatja és katonai kormányzata alá veszi Oláhországot, s hogy eddigi hadseregein túl óriás birodalmának egész fegyverfogható népét hadilábra állítja, hogy rövid időn egy millió szár százezer fegyveressel álljon szemben mindazokkal, akik bizonyos határpontnál útjába állni akarnának ? S akinek még mindez sem elég, az nézzen Oláhországra és Szerbiára, amelyek hitszegés és cudar álnokság dolgában egészen méltók a nagy testhez, amelyhez szövetségesekül tapadnak. Oláhország fejedelme és kormánya nem elégedett meg azzal, hogy ajtótkaput nyitott az orosznak, hanem valóságos szövetségre lépett vele s ezt hitvány kamarája és szenátusa megerősítette ; sőt tovább megy, s a legújabb hirek szerint kikiáltja függetlenségét s hadat izén törvényes souzerainje, a porta ellen. Hogy mennyiben összhangzik az árulás az oláh nép érzületével, amely ezrével menekül a szövetséges muszka elől osztrák-magyar, sőt még török területre is, s hogy mily jövőt készített az oláh kormány e galád tette által az országnak,azt most ne kutassuk, a Nemezis majd megfelel erre a kérdésre; elég a gyalázatos tényt, a graeca fides folyományát konstatálnunk. És Szerbia ? No, ez még túltesz piszkos társán is. Csak az imént köt előnyös békét a portával, mely őt a csatatéren leverte, s ma már kész azt galádul megszegni s szövetségesül állni a muszkához, amelynek cárja nemrég oly nagy erkölcsi arculcsapást mért reá. Ott már Ignatieff, ez a hírhedt pánszláv orosz tábornok az úr, s most várják a másikat, a kiporolt Csernajeffet. Ezek készítik elő Szerbiát, hogy újra akcióba léphessen. És az omladina-kormány szájas lapja fönnen hirdeti is már a szent harcban való részvételt, amely 12 millió szlávot fog fölszabadítani, és üdvözli Sándor cárt, a hős szabadítót, mint az összes szlávok császárját. Íme a pánszláv mozgalom előtérbetolakodása ! Vájjon nézheti-e ezt Európa közönyösen ? Nem. De ha minden hatalom nézhetné, Ausztria-Magyarország nem nézheti, mert a meginduló pánszláv lavina életérdekeit, lételét fenyegeti. Nincs messze az idő, midőn monarchiánknak fegyveres föllépésével kell megmutatnia, hogy él és élni akar. A helyzet fenyegető voltát érzi minden hatalom , mind hirdetik a semlegességet a hadviselő felek irányában és mind fegyverkeznek. Ez a nemzetközi helyzet képe ma. Hogy holnap vagy holnapután milyen lesz, azt a csatatér harci eredményei fogják eldönteni. Ily sötét kilátással szemben csak fájlalnunk lehet, ha most, egy szakszerű s alárendelt fontosságú ügy, a gyámügyi t.-javaslat alkalmából Horváth Boldizsár, a régi deákpárti gárda egyik kiváló tagja, oly módon támadja meg e javaslatot, amely fölér egy bizalmatlansági szavazattal a kormány ellen, s a provokált Tisza Kálmán oly módon két javaslata védelmére, amely rejtett szemrehányás a régi Deákpárt ellen annak hibás alkotásai miatt. A régi Deákpárt lapja — s mondjuk ki, erényei s bűneinek elsőrendű osztályrészese a „P. N.“, máris jelzi, hogy e parlamenti incidens nagy válságok szülőanyja lehet. De hát kell most nekünk válság ? Reméljük, képviselőházunknak lesz annyi bölcsesége, hogy a kis szikrából magnum incendium ne váljék. Hazai ügyek, Országgyűlés. A képviselőház ápril 30-iki ülésében fölvétetett a képviselőválasztókerületek új beosztásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. Földváry János Beszterce-Naszód megye számára kettő helyett három képviselőt indítványoz. Az indítványt Kál-ay Béni, Steinacker és Horváth Gyula támogatják, míg Tisza miniatárelnök, Pulay előadó és Kemény Gábor az eka.. szöveg fentartása mellett emelnek szót. Meghagyatik az eredeti szöveg. A Szilágymegyére vonatkozó pontnál Dániel E. indítványozza, hogy Szilágymegyének kerületei egygyel apasztatvan, a Vízott Tontálmegyének nem tíz, hanem tizenegy választókerület adassék. — Pogonyi a módosítás ellen nyilatkozik. — Tisza miniszter elismeri a benyújtott módositványnak jogosultságát, s nem ellenzi annak elfogadását. — A ház elfogadja a módositványt. Alsó-Fehérmegyénél Zsedényi indítványozza, hogy Abrudbánya és Verespatak külön választókerületnek hagyassák meg, s helyette Kolos veszítse el az önálló képviselőküldési jogot. — Fabricius ellenzi az indítvány elfogadását. — Tisza miniszter a házra bizza annak elhatározását, hogy a két város közül melyiknek hagyassák meg a képviselő. — Hegedűs csatlakozik Zsedényi indítványához. Tisza L. szintén elfogadja az indítványt. A ház elfogadja Zsedényi indítványát. A törvényjavaslat többi része vita nélkül elfogadtatott, a végszakaszban Tisza miniszter indítványára kimondatván, hogy a jelen törvény azonnal életbe lép. Azon bizottsági indítvány, hogy a miniszter a fővárosi képviselők számának kettővel leendő szaporítása iránt még ez ülésszak alatt javaslatot terjeszszen elő, szintén elfogadtatott. Ülés végén Szalay Imre interpellálja a belügyminisztert az iránt, hogy igaz-e, miszerint Temesvárt a katonai hatóság rendeletére akadályoztatott meg a közönségnek a török küldöttség elfogadására a pályaudvarra való bebocsáttatása, s ha igaz, mit tesz ezen önkénykedés megtorlására ? Perczel miniszter ezután Remete interpellációjára kijelenti, hogy Muraközben célszerű volna ugyan még egy járásbíróság fölállítása, de ez iránt csak akkor tehet a kormány előterjesztést, midőn az összes járásbíróságok újra be fognak osztatni, s ez esetben a második járásbíróság Perlakon fog fölállíttatni. — Remete kéri a második járásbiróság mielőbbi fölállítását. Fölszólalása folytán kikel Horvátország hazafiatlan érzelmei ellen. (Az elnök e kifejezésért rendreutasítja szólót.) — Perces miniszter megjegyzi, hogy a 1. képviselő jogával visszaél akkor, midőn egy társországról ily kifejezéseket használ. — A ház tudomásul vévén a választ, az ülés véget ért. A főrendiház ápril 30-iki ülésében letárgyalta és elfogadta a kvóta megállapítása ügyében kiküldendő regnikoláris bizottságról szóló határozati javaslatot, s zárt értekezletté alakulván, azonnal megbeszélte a kiküldendő bizottsági tagok kijelölését is. A képviselőháznak május 1-én érdekes és fontos ülése volt. A Földváry Mihály által tett indítvány, mely a Korvinákért köszönetet szavaz a török császárnak, pártkülönbség nélkül, egyhangúlag, lelkes éljenzéssel elfogadtatott. A határozat egyhangúságának súlyát nem zavarták meg a horvát képviselők sem. Az aktus ünnepélyességét még emelte a török vendégek jelenléte, kik a vendégek karzatán foglaltak helyet, s az indítvány elfogadásánál fölállással és szokott köszöntésekkel fejeztek ki üdvözletöket. Földváry Mihály következő beszédet mondott: T. képviselőház Magyarország drága műkincseit, régi dicsőségünk nagybecsű emlékeit, a corvinákat, Abdul Hamid török szultán ő felségének nagylelkűsége s gyöngéd figyelme ismét birtokunkba jutatta. Ezen nemes, fejedelmi tényre vonatkozik a határozati javaslat, melyet elvbarátim nevében is beterjeszteni nekem jutott a kiváló szerencse. Nem szükséges azt hosszasan indokolnom, mert bizton hiszem, hogy a t. házban nem fog az ellenzésre találni, s nem lehet, nem szabad föltennem, hogy t. képviselőtársaim csak egy percre is habozzanak hozzájárulni oly határozat hozatalához, mely méltó legyen a küldőhöz s híven visszatükrözze a magyar nemzet közérzületét. (Élénk helyeslés). Más viszonyok közt a nemzet talán egy országos küldöttség által tolmácsolná hálaérzelmeit, vagy törvénybe igtatná a nemes tényt, mint tette a rendi törvényhozás nem egyszer, s még akkor is, midőn egyes honpolgárok adakoztak hazai közcélokra. Én és elvbarátaim ez alkalommal csak azt kérjük, méltóztassék a t. ház elhatározni, hogy II. Abdul Hamid török szultán ő felségének nagylelkű tette fölött a nemzet képviselői hálaérzetüket jegyzőkönyvileg megörökítik s a kormány utasittatik, hogy ezt a nemes uralkodónak tudomására juttassa. (Élénk helyeslés és tetszés.) Ezt tennünk parancsolja az őszinte hálaérzet, mely lehetetlen, hogy mindnyájunk kebelét át ne hassa. . ^£—'ri a t. házat, méltóztassék határozati javaslatomat tárgyalásra elfogadni. (Hosszas élénk tetszésnyilvánítások. Fölkiáltások: Elfogadjuk! Elfogadjuk !) (Fölolvastatik a már általunk ismertetett határozati javaslat.) Ezután Tisza miniszterelnök szólalt föl . Azt gondolnám, hogy miután törvényhozásunkban ilyforma precedens már van s minthogy a képviselő úr indítványában a köszönet kifejezését azon úton akarja eszközöltetni, amelyen idegen államokkal érintkezni lehet, azaz: a kormány útján és az indítvány a kormánytól is csak olyasmit kíván, mit az különben is magától megtett volna (általános élénk helyeslés) a legegyszerűbb volna most mindjárt fölállással elfogadni a határozati javaslatot. (Átalános élénk helyeslés, tetszés és éljenzés.) Elnök: Méltóztassanak azok, kik a határozati javaslatot elfogadják, fölállani. (Az egész ház föláll.) Ennélfogva a határozati javaslat elfogadtatott. (Éljenzés.) És ennek értelmében a magyar képviselőház a török szultán ő fölségének nagylelkű tette fölött hálaérzetét fejezi ki, ezt jegyzőkönyvileg megörökíti s megbízza a kormányt, hogy a képviselőház ezen határozatát a török szultán ő felségének tudomására juttassa. (Éljenzés.) A vendégek karzatán a török vendégek is fölállnak és üdvözlik a házat. Ezután következett a gyámügyi törvényjavaslat tárgyalása, melynek kiemelkedő mozzanatát két hatásos beszéd képezé, egyik Horváth Boldizsáré, ki erősen kel ki a javaslat ellen, másik Tisza Kálmáné, ki a javaslat védelmére emelt szót. Tisza beszédét a szélsőbal is zajosan éljenezte. Előadó Gullner Gyula. A kérdésben levő ügy rendezését sürgősnek ismerte el az egész ország, sürgette azt a magyar törvényhozás is; a törvényhozási intézkedést sürgeti az anomália is, melynél fogva az ország egyik részében egy, másik részében más helyhatósági rendszabály van életben; az is előfordult, hogy itt a magyar, amott az osztrák örökjég szerint jártak el ugyanazon ügyben. Ezek oly állapotok, melyeket tovább tűrni nem lehet. Az lehet tehát csak a kérdés, miként rendeztessék a gyámügy. Lehetne a bíróságra, lehet közigazgatási gyámhatóságokra bízni. Ez utóbbi itt nálunk a magyar jog történelmi fejlődésének inkább megfelel. Elismeri, hogy a javaslat foglal magában oly intézkedéseket is, melyeknek a polgári códexben lenne helyük, de arra nem lehet kilátás, hogy a polgári törvénykönyv egyhamar elkészül. De azt hiszi, a javaslat a jövőre nézve sem köti meg a törvényhozás kezét. Kéri a házat, hogy a javaslatot elfogadja. Utána szól Balogh Károly, ki indítványozza, hogy a javaslat a napirendről levétessék. A javaslat mellett Szüllő Géza szólt, ki után ismét Mandel Pál támadta azt meg az ellenzék részéről. Határozati javaslata az, hogy a törvényjavaslat újabb tárgyalás végett egy 9 tagú bizottsághoz utasíttassék. Karuch József is ellene nyilatkozott a javaslatnak, s azt a közigazgatási bizottsághoz viszszautasíttatni kérte. Kiszely Árpád védte a javaslatot. Azután Horváth Boldizsár szólt. Megtámadja a javaslatot, mely hézagos, hibás szerkezetű. A javaslat alaki részét a bennfoglalt alapelveknél fogva határozottan elvetendőnek tartja, s ez állítását példákkal indokolja. A gyámügyben az eljárás oly közegekre bizatik itt, akiknek aligha lehet kellő szakismeretük, telekkönyvi s egyéb jártasságuk. Nevezetesnek tartja azt, hogy dilettáns jobban eljár az ügyben, mint az ahhoz értő szakférfiú. A hagyatéki eljárásnak az úgyis túlterhelt szolgabírákra ruházása elhibázott dolog. A ház levette a napirendről a bagatell-ügyeket, pedig e javaslat annál veszélyesebb. Szokás nálunk a theóriát ellentétbe állítani a praxissal, s amannak üldözése aztán sok nagy botlásra vezet. Remélni lehetett, hogy e javaslatnál a munkafölosztásnak közelebbi időben fölkapott elve fog alkalmaztatni, de nem úgy lett. De politikai szempontból is roszólnia kell a javaslatot. Az állami kormányzat egy részének a helyi kormányzatra való átruházása nálunk életkérdés. A javaslat e tekintetben az alig megállapodott új rendszer bolygatása, amit még rendezettebb viszonyú államokban sem lehetne tanácsolni. Miután a javaslat határozottan visszaesést jelent, nem szavazza azt meg s annak akár egy vegyes szak, akár a közigazgatási bizottsághoz leendő visszautasítását pártolja. , Tisza miniszterelnök: A javaslatellenzéknek egy része is beismerte, hogy a polg. törvénykönyv bevárható nem lévén, az árva ügyek rendezéséről gondoskodni kell. Mert a polg. törvénykönyv oly hosszú időt igényel, hogy az árvaügyek rendezésének addig elhalasztása semmi irányban, még a törvényhozói lelkiismeretesség szempontjából sem igazolható. Azt, hogy a javaslat most egy bizottsághoz utasíttassék, nem fogadja el, mert az elvek megállapítása előtt ennek gyakorlati haszna nem lehet. Semmi oly intézkedéshez, mely által az árvaügyek