Szegedi Napló, 1921. szeptember (44. évfolyam, 393-441. szám)
1921-09-15 / 415. szám
Meglepetésekkel is fog szolgálni. A súlyosabb dolgok történetét is elmondja s ezzel a most szellőztetett ügy felelősségét áthárítja másokra. Abban még nem döntött, hogy teljes névsorral szolgál-e, de neveket minden esetre fog említeni. Híveinek az az álláspontja, hogy föltétlenül meg kell büntetni azokat, akik bűntényt követtek el és föltétlenül le kell mondatni azokat a képviselőket, akik az összeférhetetlenségi törvénybe ütköztek még akkor is, ha ezek a miniszter legszűkebb környezetéhez tartoztak. A vagonlakók ügye. Már foglalkoztunk a vagonlakók kitelepítésének mindinkább aktuálissá váló ügyével és megírtuk azt is, hogy a kereskedelmi miniszter „igényelte” a vagonokat. Szőregen és Deszken a kiürítés izgalmában és a magyaroktól való félelmükben egynéhány szerb család elmenekült a kivonulókkal, az üresen maradt lakásokat pedig a menekültügyi hivatal igényelte a vagonlakók számára. Ez az ügy most kerül kivitelre és miután az elhelyezettek nagyrésze — 75 százaléka — vasutas, Kiss Gyula dr fogalmazót kerestük föl, aki a vasutasok lakásügyi osztályát kezeli és aki az ügyről a következő fölvilágosításokat adta: — Ezt a lakásügyi akciót a menekültügyi hivatallal együttesen intéztük el. Körülbelül 150 vagonlakó család, háromnegyed részben vasutas lakik még vagonokban. Tegnapelőtt helyszíni tárgyalásunk volt Szőregen, ahol 35 lakást találtunk, mert a többit katonai hivatalok részére foglalták le. A menekültügyi hivatallal aztán úgy állapodtunk meg, hogy 30 lakást a vasutasoknak, ötöt más köztisztviselőknek utalunk ki. A vagonokat már „kiállítottuk” Szőregre és így a beköltözés folyamatban van. A 35 család körülbelül 45 vagont űzit ki. A lakások között van 11 kétszobás lakás, a többi egyszobás a szükséges mellékhelyiségekkel. A házak cseréptetősek, a padlózat földes ugyan, de a kemence „búbos“. Jó meleg az télen. Minden ház mellett van átlag egyegy félholdas kert is. — Deszken is igényeltünk a menekültügyi hivatallal együtt 17 lakást, de ezeknek kiutalása függőben van, minthogy a főszolgabiróság igényli azokat közigazgatási célokra. — A lakásrekvirálás jogi oldala úgy áll, hogy a lakásügyek miniszteri biztosa engedélyt adott a főszolgabírónak a lakások kiutalására, aki pénteken hozta meg kiutaló határozatát, amely ellen három nap alatt lehetett fellebbezni. A határos idő letelt és a határozat a kiutalásról jogérvényessé vált. Tehát a vagonlakókat új hajlékukban senki sem fogja zavarhatni. ! Hihetetlenül népszerű jó háziasszonyok körében BRAZAY Menyecskeszappana. Pipereszappannak kitűnő, s mosószappannak gazdaságos, a ruhát ki- méli, tisztítja. 1517 . Sasílt készítésű cipők, elörendű anyagból mérték után azonnal készülnek már a legolcsóbb árban. Színes cipőkben nagy raktár. Cipők javítása leggyorsabb p^p ^0]^ cipészmester,ban készül.. Feketesas-u. 8. aranyékszereket, ezüst-U111110119 és aranypénzeket legmagasabb árban vesz Mülhoffer ékszerész Kárász utca 2. szám. SZEGEDI NAPLÓ Csütörtök, 1921 szeptember 15 Botbüntetéssel sújtják a közélelmezés lisztjével való visszaéléseket. — Rendelet jelent meg a malmok ellenőrzéséről. — Sorozatos cikkekben tette szóvá a Szegedi Napló a közellátást élvező tisztviselők lisztadagjainak minőségét, az elosztás rendszerében, valamint a raktári kezeléseknek szabálytalanságait. A régóta ismétlődő panaszokra, amelyek különben országszerte fölmerültek, végre elintézés jött: megjelent a földmivelésügyi minisztérium rendelete a „Hatósági lisztként kiszolgáltatott őrlemények minősége körül elkövetett visszaélések meggátlásáról.“ A rendkívül jelentős rendeletet szerdánkapták meg a közigazgatás első tisztviselői és valamennyi fok. kirendeltség. A rendelet a következő megállapításokat tartalmazza. Mindinkább szaporodnak a panaszok az ellátatlanok, tehát a drágaság által amúgy is leginkább sújtott társadalmi osztályok támogatására kiutalt hatósági liszt minősége ellen. A panaszok indokolt volta számos esetben beigazolódott, a minisztérium arra következtet tehát, hogy egyes malmok és az elosztással megbízott szervek nem az állam által oda beutalt, kifogástalan gabonából készített őrneménél bocsátják az ellátatlanok rendelkezésére, hanem a múlt évről visszamaradt, részben romlott és kukacos liszttel illetéktelen haszon elérése céljából meghamisítják A visszaélések a büntetőtörvénykönyvbe ütköznek és csalás bűntettének tényálladékát foglalják magukban, sőt mert a visszaélések mértéktelen nyerészkedési vágyra mutatnak, a legnyomasztóbb anyagi helyzetben levő rétegek létfenntartásához fűződő érdekek iránti lelketlen érzéktelenségéről is tanúskodtak, így a büntetés mértéke a botbüntetés alapjául is szolgálhat, a megfelelő törvényszakaszok alapján. A földmivelésügyi miniszter a visszaélések megoúlása végett a következőket rendelte el: A hatósági lisztnek a malomból való kiszolgáltatásánál az illetékes Gok kirendeltség kiküldöttje minden esetben köteles jelen lenni. A rossz lisztet vissza kell utasítani, szükség esetén vegyvizsgálat alá venni és csalás esetén a feljelentést azonnal be kell terjeszteni. Ezek a határozmányok a felelősség szempontjából terhelik az átvevő és szétosztó (kereskedők, szövetkezetek, hatósági árusítók) szerveket is. A visszaélő malom azonnal lezá................................... randó, a minisztériumhoz jelentős teendő. Az azonnal meginduló hatósági vizsgálat tartama alatt a malom üzeme felfüggesztve marad és ha a visszaélések súlyosabb természetűek, a malomnak az egész gazdasági évre szóló bezárása is elrendelhető. A rendelethez képest azok kerületi kirendeltségei azonnal megkezdték az ellenőrzést. A szegedi vegyvizsgáló állomáshoz Gyuláról. Részletesen foglalkoztunk az elemi iskolák elhelyezkedésével, tereptanával, mondhatni topográfiájával, most talán a néprajz, az etnográfia jöhetne sorra. Akik az iskolát lakják, azok a gyerekek. Egyelőre ugyanazokról beszélünk, akik nem lakják, csak kerülik, akik már az év elején elkerülték, amennyiben nem iratkoztak be. Erre a fontos kérdésre vonatkozólag Kiss Gyula igazgató-tanító, aki, mióta 1917-ben a népiskolai felügyelő meghalt, annak a munkakörnek, a tanköteleseket illető részét nagy lelkesedéssel, buzgalommal és sok találékonysággal látja el, munkatársunknak a következőket mondotta.— Az 1906-ik év óta rendeletileg szabályozott és szigorúan betartott összeírási rendszer a háborúban káros módosulást szenvedett. Amit azelőtt tanerők végeztek, azt a háború elején ezek hiányában a bírósági végrehajtókra bízták, akiktől az ügyhöz szükséges lelkesedést és odaadást nem is várhattunk. Maradtak ők végrehajtóknak, még az 50 korona napidíjjal is. Ez nem csupán felületességükön, hanem azon is múlt, hogy az adatokat szeptember 20-a helyett még februárig sem szolgáltatták be teljesen. Az összeírás ezen módját aztán el is ejtettük végleg és csak azt ellenőriztük, hogy az előző évi tanulókat beiratják-e ismét ? Persze sem az, sem ez a rendszer nem felelt meg a célnak. Hiába is felelt volna, mig úgysem volt helyünk az iskolák számára. Elképzelhető, milyen állapotok uralkodtak az elmúlt öt év folyamán a belső és a külső területen, amikor a tanyai igazgatók hozzávetőleges bemondása szerint már körülbelül kétszer annyi iratSzentesről és Vásárhelyről beérkeztek már a minták is. A helyi tisztviselő csoport szintén beterjesztette a raktárának mintáit. Nehézségeket okoz azonban, hogy a kiőrlési százalék a maximálisra van emelve, vagyis a tápérték a minimálisra van leszállítva. Emiatt ha a liszt csak egy kevéssel is silányabb, már súlyos kifogás emelhető ellene, mert élvezhetetlen. Föltétlenül szükséges tehát a kenyérliszt kiőrlési százalékának kedvezőbbé tétele. A szegedi malmok ellen a vegyvizsgáló állomásnak még nem vett kifogása, a Gok azonban többet tudhat, mert oda a szomszéd helységek malmaiból jönnek a készletek, hozott be a tanyai iskolákba, mint tavaly. Oka ennek valószínűleg az, hogy a szülők értesültek már a legújabb törvény azon szigorú intézkedéseiről, amelytől mi is a legszebb eredményeket várjuk. Az 1921. évi 31-ik törvénycikk büntető része az iskolamulasztások iránt a következőképen intézkedik : Az iskolamulasztás büntetése most az első héten 4 korona naponként (hat napra, teljes heti mulasztás esetén tehát 24 korona). A második héten napi 8 korona. A harmadik héten már 600 korona és egy hónapi elzárás, kihágásnak minősítve. Azonfelül a rendőrség a kihágási ügyet 5 nap alatt köteles elintézni. A röszkei tanítók híradása szerint a szerbek meglehetős durva eszközöket alkalmaztak az iskolakerülés ellen. Huszonöt botot és 200 korona pénzbüntetést ígértek az iskolakerülő gyermek szülőjének vagy gyámjának. Ez ugyan durva megfélemlítés volt, de használt, mert egyetlen gyermek sem maradt ki az iskolából. A mi szigorú, de emberséges törvényünk remélhetőleg nem lesz eredménytelen. Különben ez a szigorú törvény egyúttal méltányos is. Jogában áll az iskolaszéknek (Gaál Endre) a tíz éven fölüli tanulót az őszi és tavaszi idényben különös körülmények között, méltányos esetekben, két-két hónapra fölmenteni. Egyébként maga a be nem iratkozás is 600 korona büntetéssel jár. Az első heti mulasztás miatt 6X4,24 koronát, a második hétért 6X8,48 koronát, a harmadik héten pedig már lezárásra átváltoztatható 600 koronát fizet és egyhónapi elzárással büntettetik. Ha két éven belül újra előfordul mulisztás, akkor a négykoronás és nyolckoronás progressziv-lépcső elmarad és egyenesen a harmadik fokozat, a 600 koronás és ethónapi elzárásos büntetés alá esik. Iskolakerülésért ilyenformán összegyűlhet még esztendő is egy-egy iskolakerülő szülője nyakába, — mondja Kiss Gyula. Közben egy tekintélyes csomag fölépítésével foglalkozik. Kérdem, mi az? — Ez bizony a belterületen be nem iratkozott 1663 gyereknek az összeirási lapja. Most küldöm el a kihágási bírósághoz. Mellékelve megyen a törvény szigorú rendelkezése, hogy öt nap alatt el kell intézni. Nagyot fognak nézni a rendőrségen, de ezt ne írja ki ! És aztán folytatja közlését a számszerű adatok bemondásával, amely szerint be nem iratkozik kerületek szerint. Statisztika a szegedi iskolakerülőkről CJBOTt ÁRAT rZETtíI^R E^y karátos§inál nagyobb brilliánisért aranypot, ezüistért, rés?l ékszerekért valasziint arany- és ezüstpénzekért. 1547 Fischer Testvérek ékszerészek Szifegeden, Kárász utca 10. szám alatt.