Székely Hirlap, 1871 (3. évfolyam, 1-103. szám)

1871-03-22 / 23. szám

Harmadik évfolyam. 23. sz. M­­.-Vásárhelytt, 1871. szerda, márcz. 22. SZÉKELY HÍRLAP. Politikai, tudományos tartalmú lap és a „Jogász-egylet“ közlönye. Szerkesztői szállás : Szentmiklós-utcza, Teleki-könyvtár-épület, hová a lap szel­lemi részét illető czikkek küldendők. Ír­­ad­ó-h­iv­atal : Wittich József könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek és reclamatiók küldendők. Hirdetési díj : Egy háromszor hasábozott garmond sor ára 6 kr ; bélyegilleték minden hirdetés után külön 30 kr. Hirdetéseket elfogad , helyben a kiadó-hivatal. Pesten: Meg­jelenik e lap minden szerdán és szombaton egy egész íven. ELŐFIZETÉSI ÁR : Félévre.....................................4 „ Negyedévre................................2 „­ 9 Zeisler M. (Király-utcza 60. sz.) Bécsben: Hausenstein és Vogler (Neu-Markt 11. sz.). Maros-Vásárhely, márcz. 20. „Jót remélve, roszat érve, telik a világ,­ most is és pedig mindenféle emberi viszonylatok­ban , ép úgy, mint telhetett akkor, midőn a nem egyszer szenvedett kínzó kiábrándulás után? legelébb szüntetett meg e melankholikus színe­zetű példaszó. Kezdjük legközelebb. Midőn az autonom­ikus mozgalmak hazánkban kezdetüket vették, azon, korunk soknemű tapasztalatai után, jogosnak vélt várakozást tápláltuk, hogy azoknak őszinte czélja: az autonómia megalkotása, teljesen, hátsó gondo­lat nélkül. S mi történik? Egy mesterségesen csinált többség arra törekszik, azon fáradozik, jobb sorsra érdemes kitartással, hogy a hyerar­­khia uralkodásának adja meg az autonomikus kül­színt. Akarnak ugyan kellő (?) befolyást adni a világi híveknek is, de csak „Cum gr­at­e sa­lis“, mert mint egyik szónokuk kifejezi magát: „az ügy természete oly határokat szab, melyeken túl lépni nem szabad.“ Azaz: az autonomikus szervezet által nem lehet, nem szabad csökken­teni azok befolyását, kik „alatta állanak a pápá­nak, ama legmagasabb bölcseség művei csal­­h­a­tl­an letéteményesének.“ A jelenben ülésező kongresszusra nézve, már a választó törvények sem sok biztatót ígértek. A valóság legcsekélyebbre szólított várakozásun­kon is alul maradott. Két operátum fekszik a kongresszus asztalán. A sajtó, a hegymögi kivé­telével, mindkettőt elítélte. Mindkettőről kimondja hogy: hibások, nemcsak kiindulási pontjuk, de alapjukra nézve is. Hogy is ne!? A hyerarkhia nagyra nőve az állam szárnyai alatt, melynek eddig, mert bizományosa­n pártfogolja is volt most útilapit akar kötni annak lábára, s mint a gonosz Gonerilla atyját Lear királyt, kitaszítani a csillagtalan, zivataros éjbe. „A hyerarkhia úgy akar, hogy a katholikus népség nyáj legyen ezu­tán is a szó szoros értelmében ; az alpapság a kuvasz szerepére fog kárhoztatni, s pásztoraink autonomitást fognak játszani be“... ha különösen a kormány és országgyűlés mást nem gondolnak s ideje korán elejét nem veszik a harcznak, melyet a kongresszusi többség inaugurál, az ország min­den ügyeinek veszedelmére.“ A másik baj, miért a fenti példaszót czik­­kü­nk elejére tettük : a Lajtán túl folytonosan dü­höngő vihar. „Ismered-e az országot, hol a czitromfák virágoznak“ szójárás, maholnap oda módosul , a hol a miniszterek buknak. Az öreg pap, ki nem is oly rég, nem is oly messze tőlünk a sors vál­­tozandóságáról beszélve, ily hasonlattal élt : „vál­toznak a világi dolgok, mint a regementek tu­lajdonosai,“ ha élne, nagy hihetőséggel így egé­szítené ki e hasonlatot, mint az osztrák minisz­tériumok. E tekintetben szomszédaink, ha nem is szárnyalják túl, de maholnap megközelítik Spa­nyolországot. Egyik fő, a másik megy, előre meg­állapított biztos irány nélkül „Diruit aedificat mu­tat quadrata rotundis.“ Azután megvan mindeniknek a maga örök­lött nyomorúsága, melyhez rendesen új bajok já­rulnak, s melynek mint a mese hétfejű­ sárkányá­nak minden levágott feje helyett két ily áll elő. A Hohenwart minisztérium küzködik elődei minden nyomorúságaival, s azokon kívül még egy más is támadott. Azok a szelid osztrák-német polgárok, kik csak a minap torkuk szakadtából követelték a Magyar-Osztrák birodalom semlegességét , kik nem rég kézzel lábbal rángatták a lárma harangot, midőn a csehek Moszkovába zarándokoltak , most fáklyásmeneteket, nyilvános ünnepélyeket akarnak rendezni egyik — a szerencsésebb - hadviselő fél mellett. Ez idétlen falschtaffiád, természetesen megengedhető nem lévén, betiltatott, a miért az­tán nagy a zaj és zavar, mintha a birodalom vég­órája kondult volna meg. Új adat, a régiek mel­lett, azon biztos alappal bírónak hitt föltevésre, hogy a Hohenwart minisztérium, valamint elődei, képtelen lesz előállítani azon politikai hő­­mérséket, melynek alkotó melegében, Ausztriá­nak központ futó zavart alkot elemei megeczesülhet­­nének. Menjünk odább egy lépéssel, lássuk hogyan, ássa jó (!) szomszédunk saját házunk tövében is a patkányt. Mert azok a határozatok, melyek a köszvényes konferenczia ámolygó ülésein létre­jöttek, ránk Magyarország-Ausztriára sem valami vigasztaló kinézésn­ek. Mintha nem is Muszkaor­szág , hanem saját kötelezettségeink általunk történt megszegése miatt gyűlt volna öszsze. — Határozatai értelmében , a Fekete tenger sem­legessége megszüntetve lévén, a muszkának sza­bad kezet engedtek azon, melyet nagy hihető­séggel nem azért erőszakolt ki, hogy a legelső alkalommal felhasználni ne siessen. Ezen engedményért az orosz sem volt há­látlan. Igyekezett szívességet mutatni, nem csak Törökország, hanem irányunkban is. Törökországnak megengedte hogy­­ a Dar­­danellákat­ idegen hadihajók számára is megnyit­hassa. Csodálatos nemes lelkű­ség ez, Vilmos csá­szár uralkodásának első esztendejében. Ha nem volna papírra írva, alig lenne hihető. Különben a mesének ez magyarázata: ha a Feketetengerre egy orosz hajósereg befészkeli magát, mi már csak idő kérdése, s aztán alkalom szerént, Tö­rökország ellen valami Vilmosozáson töri fejét, akkor a töröknek jogában fog állani, ezen enged­ményt érvényesítve, idegen hadihajókat hívni a Dardanellákba. Azok aztán nem fogják oda eresz­teni az oroszt, ha véletlenül el nem foglalta már. Minket azonban közvetlenebbül érdekel a Duna kérdése. A Duna deltája eddig elő­semlege­sítve volt, minden szükség nélkül, mert a Feke­­tetenger semlegessége mellett amúgy is nehezen lesz vala veszélyeztethető. S mi történt most e te­kintetben? A­helyett, hogy a Duna deltáját, leg­alább papíron, semlegessé teszik vala, megeléged­tek azzal az orosz részéről tett engedélylyel hogy a nemzetközi bizottság még 1893-ig, eddigi mű­ködési körében — —­0 — még létezhetik. Majd mire ez idő lejár megerősíti magát a Feketeten­geren s akkor ismét állani fog pro ratione voluntas. Még szomoruabbak kilátásaink a felső Dunát illetőleg. Ausztria régen, s most Magyarországgal együttesen is igyekezett a Duna szabályozását a Vaskapunál kezébe véve valahára eszközölni. A konferenczia, ajánlatainak elvetésével, elégnek tar­totta, megnyugodni abban, hogy a szabályozás kérdése maradjon továbbra is a parti államok bizottságának kezeiben, mely ép úgy mint eddig, úgy a jövőben sem tesz semmit. Ezek a konferenczia vivmányai. Az európai sajtó jajveszékel, az orosz megelégedetten dörzsöl­­geti kezeit. Az első ép oly jogos mint az utóbbi. A krími háború minden vivmánya oda van, akár újból lehetne kezdeni, ha volna ki folytassa. A muszka politika pedig, az európai diplomácziával szemben még soha ekkora győzelmet nem vívott ki. Mint a „Journal des Deb.“ mondja „e fontos kér­désnek az európai diplomáczia által történt­ meg­oldása, mélyen megalázta a nyugati hatalmak negy­ven esztendős politikáját.“ Váljon mi lesz vége mindezeknek ? Segít-e Európa elhagyatott­ságán a szerencsés véletlen ? „Jót remélve, roszat érve telik a világ.“ A. B. Mai számunkhoz van mellékelve a „Magyarország és a Nagy­világ“ — „Kákai Heti krónikája“ és a „Kis Lap“ előfizetési felhívása.­­ A katholikus kongressus folytatja tárgyalá­sait, az autonómia lényegét és szervezetét illető két bi­zottsági javaslat fölött. Eddig elő a többségi vélemény mellett sorompóba lépett szónokok között Haynald Lajos kalocsai érsek tűnt ki ékes szólása szokásos erejével vé­delmezve azt. A kisebbségi javaslat védői közül kitűn­tek : Bar­tál György annak előadója, H­atal­a Péter- Horváth­ Döme, Királyi Pál és Mikó Mihály, kik­nek rövid, de magvas beszédét jónak látjuk, képviseltje­kedvéért is egész terjedelmében közre adni. * * * Mikó Mihály erdély-egyházmegyei képviselő be­széde a kath. kongressus 15-iki ülésén : „Főméltóságu Herczeg-primás ! Mélyen tisztelt Congressus! Azon kérdés áll elhatározás alatt előttünk, váljon a 27-­-es bizottmánynak beadott két munkálatai közül, rész­letes tanácskozás alapjául a többség vagy a kisebbség munkálata fogadtassék el ? Nézetem szerint mindazon észrevételek, melyek a két munkálat közül akár az egyik, akár a másik egyes pontjára vonatkozhatnak, legyenek azok bármennyire fon­tosak, idő előttiek itt, s a jelen tanácskozás folytán ho­zandó határozat után az egyik vagy másik munkálatnak részletes tárgyalásához tartoznak. Ugyanazért egyes pontok feletti vélemény­nyilvání­tást kikerülve, rövid nyilatkozatommal egyedül azt kívá­nom indokolni : miért választom én a részletes tanácsko­zás alapjául a 27-es bizottmány kisebbségének munkála­tát? Én, mélyen tisztelt congressus, erdély-egyházmegye­­beli kath. választók képviselője vagyok, nékem mint ilyennek, felednem nem szabad azt, hogy míg a magyarországi katholikusoknak Királyhágón inneni része a magyar kath. egyház önkormányzatának megalapításán munkálkodik, ad­dig ránk erdélyi egyházmegyebeli képviselőkre nézve fennálló törvényeken alapult s azok értelmében kelt leg­felsőbb királyi leiratok által biztosított — tehát jogilag létező — önkormányzat fenntartásáról, biztosításáról s az összes magyar kath. egyházzai kiterjesztéséről van szó. Az erdélyi törvényeken alapult egyházi önkormány­zat a katholicizmus elveinek épségben tartása­ mellett a lehető széles alapra van fektetve.­­ Én nem érezhetem magamat lelkiismeretemben felhatalmazva arra, hogy az egész magyar kath. egyháznak szűkebb alapú önkormányzatot óhajtsak e helyen, mint a minővel az erdélyi egyházmegye törvény értelmében bir, — mert meg­dönthetetlennek mutatkozik előttem azon okoskodás, hogy a mely szervezet az eddigi egyházmegyében a katholicis­­mus elveivel ellenkezőnek nem tartatott, ugyanaz az egész magyar kath. egyházra nézve sem lehet sem veszélyes, sem a katholicismussal megférhetetlen. Én nem akarom, s meg vagyok győződve a kisebb­ség sem akarja a kath. egyház önkormányzatát nem ka­­tholikus alapokra fektetni, én nem akarok s a kisebbség sem akar a kath. hu­ ágazatai felett intézkedni, de igen

Next