Székely Lapok, 1900. október (40. évfolyam, 150-167. szám)

1900-10-06 / 153. szám

XXX. évfolyam. 153. szám. Marosvásárhely, 1900. október hó 6. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Megjelenik: hétfő, kedd, csütörtök -4- és szombaton. -1*— Szerkesztőség: Erégibaromvásár-utca 1. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. —Telephon GB. szám. t£~ Felelős szerkesztő : FENYVESI SOMA Segédszerkesztő: MÁTHÉ JÓZSEF Előfizetés : egy évre 16 kor., félévre 8 kor. negyedévre 4 korona. Előfizetést és hirdetéseket felvesz a , Székely Lapok­ kiadója: Adi Árpád. —H Telephon 10I. szám. IS­ Kronstadt. A fehér nem szín, csak a zöld — állítja Thom­as professzor. A való, a létező, a jog, a tulaj­don és a törvény fogalma humbug — feleli rá Lengel oláh prókátor úr. A Czenk nem a magyar kárpátok tövében fekszik, tetején a szobor nem az Árpádé — kontráz reá Rö­mer szász professzor. Le a zsarnoksággal, pusztuljon az ezeréves alkotmány, minek táplált saját véréből - ordítja Lassel úr, a­ki szabad idejében szász diákokat tanít a magyar állam iránti hűségre. Gyönyörű egy banda! A szász és az oláh kezet fog­y ott, hol a magyar állam és magyar nemzet ellen agyarkodni kell. Kimu­tatja a foga fehérét s mint a masz­­lagozott hal fejével megy neki a törekvései és céljai útjában álló akadálynak. Oh mert nagy akadály is ezeknek az uraknak az, hogy Brassó véletlenül Magyarország hat­­vanhárom­ vármegyéjének egyikét al­kotja, hogy székhelyének a neve mégis nem Kronstadt fog lenni, ha­nem Brassó. A szász és oláh kezet fog és fék­­­­telenül dühöng, ha a magyar állam­­i eszme érdekéről van szó s toporzé- t kol a magyar szó hallatára, pedig­­ érdekeik nagyon szétválnak. Be­tegségeik oka is különböző, habár­­ a delik­ális állapot bizonyos fokban egyezik. Az egyik nyugatból szedi ma­, aha a maszlagot s úgy üt ki rajta a mániákus láz s ez állapo­tában azt szeretné, ha Brassó, Szeben gyarmata lehetne a kis Saxoniának; a másik betegség oka a keleti ide­gességből származó feltűnési visz­­keteg, mely néha hóborttá fejlő­dik s hypnotikus álom alakjában lép fel leginkább. Az ilyen álomban szenvedő egyént folyton egy kép gyötri: az oláh Eldoradó, melynek határa a Fekete tengertől egész a Tiszáig nyúlna el, s a melynek tech­nikus terminusa Dákorománia E két betegség járványszerüleg dühöngött Brassó vármegye közgyűlésében a múlt héten. Nyíltan ki merte ebben a fészek­ben mondani mindkét fajtából egy pár őrjöngő beteg, hogy nekik nem kell a magyar név se testük­nek se lelküknek. Nyíltan ki merték mondani, ezek a legények, hogy Brassó város neve legyen bármilyen nyelvű, csak ma­gyar ne legyen. Mit lehet ebből következtetni ? Azt hogy ők nem tartják magukat magyar állampolgároknak, azt hogy az ök hazájuk nem Magyarország, azt hogy az ök városuk nem ma­gyar föld. És mindez a história megesik Ma­gyarországon, annak egyik törvény­­hatóságának közgyűlésén, minden megtorlás nélkül, mert szabad állam­ban élünk, hol a szólásszabadság meg van adva, még a közveszélyes őrültnek is. A­kinek hiányzik elméjéből a jó­zan ész kereke azzal vitába nem bocsátkozunk, mert annak hiába be­szélünk állami suprematiáról — hiába beszélünk az állam­polgári köteles- A két „Sophia“ Angolból fordította Kovács László. (Folytatás.) V. A könyvtárban sötét volt, csak a tűz világa vetett olykor-olykor egy kis világot­­­ könyves polcokra, székekre és táblákra. — A szegletbe egy olasz fal volt állítva, a mely mögött egy ajtó rejtőzködött. — A­mint ötöt ütött az óra, pontosan meg­jelent a hölgy, követve leánya, Robin és Mr. Leatherdale által. A médium látható aggodalommal nézett körül. — Kegyed asszonyom foglaljon helyet itt a tűz mellett — monda Robin. — Maga Magda álljon meg az olasz fal mellett — így.­­ A leány úgy állott, hogy a villa­mos lámpa gombját adott jelre megnyom­hassa. — Ön mr. Leatherdale pedig üljön ide — egy székre mutatva. — És most midőn a szellemjelenés következik senki­­se mozduljon , senki se beszéljen. — A szellem általam fog beszélni. — Hangja egész ünnepélyesen hangzott el a tágas szobába. — Csak mr. Leatherdale nem volt meghatva, szemei valami ösztön­­szerű aggodalommal akadtak meg egy szemközti karosszéken, mely külön állott­­ s a­melyen valószínűleg a megjelent szel­lem foglal helyet. — Megértette tehát Mr. Leatherdale, hogy a szellem Robin által beszól önhöz ? kérdé a hölgy hirtelen. A kérdezett oda fordult. — Igen, meg­értettem — nyögé alig érthető hangon. S újra visszafordult. — De majdnem felkiáltott ijedtében. — A karosszékben egy tetőtől-talpig fehérbe öltözött alak ült. Arca sem volt látható. — S bár tudta, hogy az olasz fal mögül kellett, hogy elő­­teremjen, a hirtelenség s az alak ismeretlen volta gyermekes félelemmel töltötték el szivét. — A szellem megjelent — mondá Robin. Sophia ül ön előtt — nyugodtan. — Én beszélek helyette most — sokáig nem tartóztathatjuk — ünnepélyesen kérdem önt Mr. Leatherdale a szellem jelenlétében, óhajtja-e, hogy a tervezett házasság meg-­­ történjék. — Vigyázzon. Ne siessen a fe­­j­lelettel — Gondolkozzék. — Ekkor az alak felemelkedett. Magda meg­nyomta a villamos fény gombját. — A szellem szétvetette arcáról a fát volt s íme előttünk egy arc, — egy valóságos női arc — az ember alig tudja elhinni. Egy élő arc , villogó tekintettel­, fenyege­­tőleg, merően nézve a kétségbeesett Leat­herdalra, a­ki ijedtében a karosszék mögé húzódott. — A­mire összeszedte magát az alak már eltűnt. — Tehát megtörténjék a tervezett há­zasság ? — kérdé ismét Robin. Mr. Leatherdale nem felelt, hanem vadul nézett körül a szobában — Megtörténjék a tervezett házasság? — hangzott ismét a kérdés, ezúttal már fenyegető hangon. — Felelj ember, akarod ? — — Nem — volt a válasz. Ekkor Robin meg­fogta karjánál s ki­vezette. — Ott künn az előszobában meg­találja őt, de lélek nem sok öröme lesz benne. — Oh! nagyszerű volt! raonda a hölgy, megszabadulva a legnagyobb aggo­dalomtól a­mit valaha érzett. — Kedves asszonyom — monda Robin — kegyed látta Sophia első és utolsó megjelenését a földön. Többet ne féljen nem jön vissza. S ne feledje el, hogy a túlvilág megismerésének egyetlen módja az, ha oda megyünk. — * * * — Kicsoda volt az Robin ? — Kérdé Magda a­mint magukra maradtak. — A felesége, lelkem. — Vége.

Next