Székely Tanügy, 1909 (11. évfolyam, 1-18. szám)

1909-01-01 / 1. szám

2 oldal. Székely Tanügy Maros-Vásárhely, 1909. január 1. t. c. rendezi! (Nem igaz, a viszo­nyok általa nem javultak!) Félreértésre gondoltunk. És mi mint tanítók, alázatosan folyamod­tunk ismételten, jogaink érvénye­sítése érdekében. Ismét megjött a felelet; nincs köszönet benne: ,,a­miért állami tisztviselők vagytok, mégsem részesülhettek a lakbér felemelésben, mert akkor az iskola­­fenntartó meg kéne adja a maga­sabb lakpénzt az ő taintóinak is.“ Szegényebbek vagyunk egy re­ménnyel, gazdagabbak egy csaló­dással. És mégis tudtunk le­nni a jö­vőben. Harcra bátorított a legön­zetlenebb barát, a­ki hűséges osz­tályosa, önzetlen tanácsadója, s ha kellett, kíméletlen bírálója volt a tanítóságnak. Reményt öntött a csüggedők szívébe, mint annyi­szor a „Nemzeti Iskola“ élén Földes Géza. De a­­szeszélyes sorsz, a taní­tóság ellensége lett. Elbocsátotta lárcairól a rágalom pis'zkos ördö­geit és azok vonultak, vonultak a bizó tömeg vezére felé és beken­ték a legrutább gyanúval: eladta pénzért a meggőződését, mi ennél több, a becsületét! Megrémülve tekintettünk széjjel, Világosságot e sötétségben, mert ez a gondolat képes megőrjíteni. A tanítóság igaz vezéri harcosa s letért az egyenes útról ? ! Lehet­séges-e az, hogy a­kit a tanítók­­ mintaképének tartottunk, az köny­­nyen megalkuvó lelkiismeretlenség mintaképe legyen ? S a míg lelkünk tiltakozva lázadt fel e gondolat ellen, a lapok támadásai mind szörnyűbb formában állították elénk a botrányhőst. És úgy látszott, hogy a Sátán munkája tökélete­sen sikerült, Földes Géza meg­szűnt számottevő vezére lenni ra­jongásig szeretett kollegáinak. Már-már megsirattuk, már-már pálcát törtünk felette, mikor újra visszaállította hitünket irányában azzal a nyílt levéllel, melyet az újságírás atyamesteréhez, Rákosi Jenőhöz intézett. Oda kiáltja neki, hogy felemelt fővel várja az íté­letet, mert az igazság ereje előbb­­utóbb győz, és reméli, hogy ez a győzelem ismét visszaadja meg­hurcolt becsületét. — Ezt mi is hisszük rendületlenül. De milyen lesz ez az elégtétel? A becsület olyan becses, mit ha egyszer meg­ágalmaznak, többet nem olyan fehér, a­milyen volt. S az a személy, a­ki visszakapja meghurcolt becsületét, aligha kapja vissza lelke nyugodalmát, aligha szerezheti vissza mindenki becsülését. Az emberi természet a rágal­maknak hajlandó mindig engedni, még­ akkor is, ha tisztán látja, hogy a rágalom a szenzáció haj­­hászás. Viszont, ha az ilyen sze­mélyt tisztázták a vád alól, akkor a legtöbb emberben ismét helyre áll a bizalom az iránt, a­kit előbb istenített, de az érzelem sokaknál nem tiszta, ez gyanakodó bizalom, mi sokkal jobban fáj, mint a nyílt bizalmatlanság Az év folyamán sokat vesz­tettünk. A mérleg veszettül ked­vezőtlen. De az a sok veszteség értékes tanulságokkal szolgál mind­annyiunknak Ez esztendő utolsó nagy tanul­sága alapján beláthatja mindenki, hogy mennyire szükséges volna az eszméket fü­ggetleníteni a sze­mélyektől. Hiszen, ha a személy esetleg elbukik, akkor vele együtt a jelen viszonyok mellett megsem­misülhet az eszme is, melyet kép­viselt. És hogy ez ne következ­­hessék be, szét kell őket válasz­tani egymástól. Nem győzöm te­hát eléggé han­­goztatni ismételten, hogy szükség van egy országos jellegű folyó­iratra, menten minden személyi érdektől, mely értékes eszméket termelne, ilyeneket megvalósítana és függetlenítené az életrevaló esz­mét az egyénektől. Az érzelmi háborúságot tegyük félre. Cselekvő tevékenységre van szükség, hogy a már-már reményt­­elységgel s világosan beigazolódott, hogy olyan a mosdó is, mint a tö­rülköző. Miután pedig pár év óta a po­litikában nagy fordulat állott elő s a kormány tagjai közé több székely és székely barát került be, a székely bajok is felszínre kerültek s mint fentebb is jelzem, a kormány is segítségünkre jött, tekintélyes össze­get bocsátván a székely mentésre, de a székelység a régi idők tapasz­talatai nyomán újításaiban a közérdek emelését, növekedését sejtette s ez volt oka annak, hogy a bizalom he­lyett bizalmatlansággal viseltetetett a kirendeltséggel szemben, meseszerü hatással vannak rá. A fajszeretet már csak rokoni szere­tetté vedlett. Felfogása ma is élénk, elven­­kedve vidám, dalos, tréfás, de hozzátehetjük ezt is, hogy frivol A táncban duhajkodik és ha lehet verekedik. Hogy pedig a székely nép köny­­nyelmü, cifrálkodó s nagy része, mint a muszkák — pálinkaivá lett, első­sorban maga a nép az oka, de mulasztás terheli az őt környező társadalmat s az ő javára és ellen­­őrzésére hivatott tényezőket is, s hogy miért, az már tudva van! Tény az, hogy a székelység pusz­tul, gazdasági viszonyai gyengülnek s hogy ez nemcsak frázis, beigazoló­dott azáltal, hogy a magas kormány j­­ár sajnálattal, de tudomásul vette a székelység hanyatlását s ennek meg­­gátlása végett, illetve az u. n. szé­kely menési akció végrehajtására Marosvásárhelyen, a székelység fő­városában kirendeltséget szervezett s annak vezetését a székely népet és baját ismerő erős kezekre bizta. Voltak egyének, kik a kormányt kigunyolták; a kirendeltséget s annak kezdő lépéseit kinevették, minek az lett a következménye, hogy a szé­kely nép, kiért a kirendeltség léte­sült meggondolatlanul szidta, meg­vetette s felajánlott segítségét ridegen visszautasította mert a mindenható kormánnyal politikailag mindig élben állótt. Rendeleteiket megtűrte ugyan s ha éppen elkerülhetlen volt, elfo­gadta, de nem örvendett neki s ezért a kormányok sem törődtek a szé-! (Folyt, köv.)

Next