Székelyföld, 1923 (25. évfolyam, 1-197. szám)
1923-06-10 / 86. szám
XXV. évfolyam, 86. szám fir* 2 teu Tg -Moras-m.-vásárhely. 1923. juWUS IQ , vasárnap Magyar politikai és közgazdasági lap. ♦ ♦ Előfizetési dijak: Felelős szerkesita: Szerkesztőség és kiadóhivatal figé.E évre 820 Lei. Fél évre 170 Lei. Negyed évre 80 Lei. Egy hóra 24 Lei- ♦ 2DK,. Hu-TDU1 IST"V.2T. ♦ TargU-MureS—Marosvásárhely, Hirdetéseket ! Kiadótulajdonos. • Piata Regele Ferdinand (Fő tér) 7. szám. Arataba szerint felvete a kiadóhivatal. Kéziratokat nem adunk vissza. • Bolyai Irodalmi Intézet és Könyvnyomda R. T. ♦ TELEFONSZÁM: 101. Borzalmas drámáról adtak hírt az elmúlt héten a budapesti tudósítások. A rémdrámák rendszerint nem ebbe a rovatba tartoznak, de az, amely most a magyar fővároshoz közel eső Rákosszentmihályon kipattant, a maga kriminológiájával annyira jellegzetes erre azegész korszakra, hogy kikivánkozik a bűnügyi rovatból. Maga a borzalmas eset a következő : Molnár-Tóth József, dési származású kereskedősegéd, egy jellegzetes Raszkolnyikov-típus megismerkedik Kövess Lőrincznével — a tőzsde környékén, ahol mindketten, a szerencse kétségbeesett apacsai, a könnyű vagyonra ólálkodnak. A kereskedősegéd megtudja, hogy Kövessnének szörnyű bűn nyomja a lelkét, hogy az Amerikából hozott dollárokhoz hozzájusson, agyonlőtte öreg édesapját, Lachmann Ferencet és ebben a szörnyű munkában segítő társa volt saját édesanyja, a meggyilkolt felesége , Lachmann Ferencné. Tóth József ettől kezdve állandóan zsarolta a két asszonyt és amikor egyszer tanúja volt annak, hogy a leány revolvert fog édesanyjára, ő elkapta a revolvert és agyonlövi vele Kövessnét, valamint a jelenet másik tanúját, Kövessné diák fiát. A két holttest eltakarításában a borzalmas gyilkosságok tanúja, Lachmann Ferencné segédkezik, aki a gyilkossal együtt ássa el a lakás mosókonyhájában leánya és unokája holttestét. Szólni nem mer, mert hiszen Molnár-Tóth Józsefnek egy szavába kerül, hogy kiderüljön : a gyilkosságok sorozatát ő kezdte meg férje megölésével. Az elvetemedett Tóth József végül hurkot vet az öregasszony nyakába is, megfojtja, hulláját befuvaroztatja Rákosszentmihályról Budapestre s ott egy idegen udvaron elássa. Az öregasszony meggyilkolásának tanúja volt egy Kanozsay Dezső nevű kereskedő, aki azonban pénzért bűntársul szegődik és hallgat. Borzalmas, hátborzongató a dráma, amely a tőzsde-kávéházban kezdődik, ahol az elvetemedett kereskedősegéd és a tőzsdéző asszony ismeretségére a bűn és halál dobja feketeárnyékát. A harminckétéves nő elszédül a pénz lázától, pénzt, tőzsdei szerencsét hajszol, spekulációt, dollárral, vagy papírral és a férfi meg akarja szerezni a nőt, hogy hogy holttetemén keresztül pénzéhez jusson. És megindul a tragédia kereke, ki a kávéházból, súlyos, sötét jeleneteken keresztül a villa kertjéig, ahol egyik sírt ássák a másik után. Négy holttest van már a földben, amikor kipattan a bűnöknek ez az irtózatos folytatásos regénye, amelynek szálait a poklok poklában szőtték. Irtózat olvasni és irtózat arra gondolni, hogy milyen világban élünk. Minden ilyen drámai korszaknak megvan a maga külön kriminológiája, de ez a korszak, amelyben ez a mostani boldogtalan nemzedék él, jókora részében csak kriminológia. Senkinek sem jut eszébe azt mondani, hogy ebben az ijesztő négyes gyilkosságban, akár csak tünetszerűen is, a háború utáni Európa lelkivilágának fekete függönyei lebbennének fel. De a bűn inspirációiban és háttereiben, kisérő jelenségeiben és szociális technikájában igenis visszatükröződik az egész korszak. Oh, teremt ez a korszak szenteket és jellemeket is, teremt sokkal nagyobb számban, mint talán sejteni lehet, asszonyokat és férfiakat, akik a balszerencse minden sorozatában csodálatos fényben őrzik meg a hitük, jellemük, moralitásuk és becsületük tisztaságát. De teremt bűnözést is, bűnözést, amelynek rémítő mocsárláza egész társadalmak levegőjét fertőzi meg. Megvillan a kés, vagy eldördül a pisztoly, vagy rátapad a kötél az áldozat nyakára, ez az utolsó felvonás, de amíg az bekövetkezik, tőzsdék, kávéházak szerelmek és szerencsejátékok forgatagában száguld végig a bűn, amelynek célja: a pénz, a millió, eszköze pedig: a gyilkosság, a halál. Rettenetes erkölcsi válságban haldoklik egész Európa és vaksággal megvert vezérlő politikusai a világnak, akik konfliktusokat élesztenek és simítanak, akik mondvacsinált kérdések körül megmozdítják a világot és világraszóló kérdéseket elintéznek egy kézlegyintéssel — ők nem látják, hogy a politika végső anyaga, célja, minden politikáé és minden diplomáciáé mégis csak az ember és az emberélet — és hogy az új Európát az új emberben, vagy legalább is a háború előtti ember reneszánszában kell keresni, az emberben, aki nem lehet áldozata emberi duvadoknak és az emberben, aki nem lehet duvad. Bestiák mindig voltak az emberi társadalmakban, de a társadalom mindig tudott védekezni ellenük jogszabályaik törvényei által. Védekezni tud és fog most is, de a jog és törvény mellett, azok pajzsául szükség van erkölcsi regenerációra is. Iszonyat olvasni a pokolnak ezt a fantiszkus regényét, ami a bűnügyi riportban most kibontakozik és iszonyat arra gondolni, hogy a regény szálai ott szövődtek a kerek kávéházi márványasztalnál, talán egy lépésnyire a becsületes emberektől, akik nyugodtan ültek és pihentek nehéz munkájuk után, míg közvetlen szomszédságukban négy gyilkosság árnya borult az asztalra. Nincs veszettség-járvány Erdélyben. A Pasteur-oltás nem vesztette el hatását. — Dr. Titu Ionescu egészségügyi vezérfelügyelő nyilatkozata. Párisban, mint azt egy múlt heti távirat jelentette, tíz napon át tartó ünnepségek keretében ünnepelték Pasteur Lajos, a kiváló kémikus születésének századik évfordulóját. Az arboisi timármester fia, aki megdöntötte a Liebig-féle nézetet s megállapította a bakterológia egyik alapvető tételét, felfedezte a lépfene és sertésorbánc vírusát, örök hálára kötelezte az emberiséget a veszettség fix vírusának felfedezésével és a borzasztó betegség sikeres gyógyításával. A százéves évforduló ünneplésével egyidejűleg történt, hogy a Kolozsvárt megjelenő Keleti Újságban egy megdöbbentő híradás jelent meg, amely rémületet érthető riadalmat keltett egész Erdélyben. A híradás egy interjú kapcsán nem kisebb szenzációról számolt be, mint hogy Erdélyben olyan „veszettségjárvány“ lépett fel, amellyel szemben a nagy Pasteur örökéletűnek látszó módszere, az egész világon ismert és alkalmazott Pasteur-oltás is hatástalan. Párisban tíz napon át ünnepelték Pasteurt, Erdélyben pedig a komoly Keleti Újság nyomán minden lapot bejárt a hír, hogy a természet féktelen szeszélye olyan szörnyű járványt bocsájtott a világra, amely egy nappal megelőzi Pasteurt, amíg ugyanis — így szólt az interjú — a Pasteur-oltás hatása csak az oltástól számított tizennégy nap múlva következik be, az újfajta veszettség vírusa már tizenharmadik napon hat, így tehát a veszett eb marása még akkor is feltétlenül halálos, ha a szerencsétlen beteg azonnal oltást kap. Természetszerűleg még reménytelenebb a helyzet, ha a beteget valahonnan messze vidékről, vagy éppen valami eldugott faluból kell Kolozsvárra szállítani, amikor az utazás és az iratok beszerzése, amelyek nélkül a községi elöljáróság a Pasteur-oltást sohasem tartotta hatásosnak, napokat vesz igénybe. A Pasteur ilyetén dezavuálása érthető riadalmat keltett mindenütt. Ma, amikor a kóbor kutyák s ezzel együtt a veszettségi esetek száma olyan félelmetes mértékben felszaporodott, minden embert rettegésben tartott az a tudat, hogy ha — aminek mindenki óvhatatlanul ki van téve — egy veszett kutya megharapja akár őt, akár gyermekét — menthetetlenül elveszett, mert az emberiség áldása, a Pasteur-oltás elvesztette hatását. Ami egyébként amúgy sem volt felesleges : a riport nyomán irtó hadjárat indult meg minden rendű és rangú kutyák ellen s a szenzációs riport számos kedvenc kutya jobb sorsra érdemes életébe került. Bár az orvosok kételkedve fogadták a megdöbbentő híradást, az interjú halálos komolysága őket is gondolkodóba ejtette és a vasárnapi orvosgyűlésen kérdést intéztek dr. Titu Ionescu, közegészségügyi felügyelőhöz, aki az öszszes Kolozsvári és Kolozsvár-körzeti egészségügyi intézményeknek s így a Pasteur-intézetnek is felettese. A vezérfelügyelő, aki egyébként maga is tekintélyes orvos-ember, meglepetéssel hallotta, hogy az erdélyi sajtóban olyan hír terjedt el, mintha Erdélyben veszettség-járvány lépett volna fel, amelylyel szemben a Pasteur-oltás hatástalan és ennek még a lehetőségét is megcáfolják az orvosok előtt. Dr. Ionescu vezérfelügyelő egy újságírónak a gyűlésen a következőket mondotta : — Most hallok először az egész dologról, pedig ha igaz lenne, nekem, aki felettese vagyok a Pasteur-intézetnek is, tudnom kellene róla. Azt határozottan állíthatom, hogy olyan speciális epidémia, aminőről az illető cikk megemlékezik, nincs. — Az kétségtelen, hogy a veszettségi esetek gyakoribbak, mert a kóbor kutyák jobban el vannak szaporodva és hogy a tömegesebb marási esetek között gyakoribb a halálozás is. Amit a járványnyal kapcsolatban a Pasteur-oltás sikertelenségéről állít a cikk, az már orvosi szempontból is kizártnak látszik. A Pasteur-oltás ma is épp olyan megbízható, mint azelőtt volt.